Twentynine

Sziasztok! Most nincsen különösebb hozzáfűzni valóm, csak annyi, hogy ezt a részt azoknak ajánlom akik ma felvételiztek! Mindenki nagyon ügyes volt! Megcsináltuk! :D
Jó olvasást, Kikiih <3

A szerelem hülyeség

Ahogy hazaértem ledobtam magamról a kabátom és miközben a csizmámat vakartam le magamról elkiáltottam magam, hátha itthon van valaki. Teljesen nyugodt voltam, hisz Elizabeth ilyenkor még nem alszik.
- Megjöttem!
- Füles? - kérdezte Dylan.
- Igen? - emelkedtem fel és elindultam a nappali felé.
- Gyere már ide - mondta, pont amikor én beléptem.
Olyan látvány tárult elém, ami szerintem egy életre az agyamba égett.
A kanapén már egy négyzetcentméternyi hely sem volt, ugyanis öt srác szorongott rajta, Dylan szúrós tekintetétől, bár nem volt igazán ijesztő, hisz egy néhány hetes babát tartott közben a karjaiban.
Mondanom sem kell, hogy a kanapén ülő öt srác, a teljes létszámú One Direction volt. A kérdés annyi volt, hogy mit keresnek a kanapénkon.
- Én ezt nem értem - ráztam meg a fejem, mert felfoghatatlannak ítéltem a helyzetet.
- Az a vicces, hogy én se - nézett rám Dylan. - Vágom én, hogy népszerű csaj vagy, de egyszerre öt?
- Ja nem - kezdtem magyarázni. - Zayn a pasim... Meg előtte Harry...
- Mi is itt vagyunk - szólt közbe a göndör, aki megunta, hogy úgy beszélünk róluk, mintha nem lennének jelen.
- De miért is? - kérdezte Dylan.
- Beszélni szeretnénk Emilyvel - mondta Harry, kissé tagolva a szavakat.
- Miről? - vonta fel kérdőn a szemöldökét a sógorom.
- Innen már rendezem én - tettem a kezem nyugtatóan a vállára.
- Biztos?
- Persze - mosolyodtam el kissé. - Ö... Izé, gyertek utánam - invitáltam a fiúkat, akik egy emberként pattantak fel a kanapéról.
Kissé úgy éreztem magam, mint egy kacsamama, akit a kicsinyei libasorba követnek. Kacsák libasorban? Mindegy.
Kissé félve nyitottam ki a szobám ajtaját, hogy feltérképezzem a terepet. Igazából teljesen mindegy volt, hisz így is-úgyis be kell engednem őket ide. Én léptem be elsőként, és az ajtót fogdosva álltam, várva, hogy mindenki beérjen.
Szerencsére nagy szobám van, így könnyedén el tudtak helyezkedni. Harry, Louis és Niall a kisebb kanapéra ültek, Liam az egy szem olvasófotelembe, Zayn pedig az ágyam szélére. Egyértelműnek tartottam, hogy mellé ülök le.
- Szóval? - fordultam körbe, kissé elnyújtva a szó végét. - Mit is kerestek itt?
- Bocsánatot kérni szeretnénk - szólalt meg Liam, aki a legbátrabb volt. - A helyett, hogy segítettünk volna mi csak veszekedtünk és... Nem ezt kellett volna tenni.
- A saját érdekeinket tartottuk szem előtt, és nem azt, hogy testileg és lelkileg is meg vagy törve - magyarázta Harry és beletúrt a göndör hajába.
- Én egy percig nem haragudtam rátok - forgolódtam meglepődve. - Inkább én éreztem magam rosszul, amiért úgy betolakodtam hozzátok.
- Szerintem elfelejthetnénk az egész dolgot - ajánlotta Niall.
- Szerintem is - mosolyogtam, a többiek pedig egyetértően bólintottak.
- Egyébként... Akkor most ti - bökött az állával Louis rám és Zaynre. - Tényleg együtt vagytok?
- Tényleg - feleltük egyszerre.
- És... Mióta?
- Hát... A viszony tart már vagy három hete, de csak a napokban jöttünk össze ugye... - gondolkodott Zayn és rám sandított megerősítésért.
- Igen, így - bólintottam mosolyogva.
Az ajtómon kopogtak, mire mindenki odakapta a fejét. Dylan jelent meg rajta és kérdőn mérte fel a terepet.
- Egyre zavarosabb a helyzet nekem, mert most egy idegen csaj is beállított?
- Csaj? - lepődtem meg.
- Magas, hosszú barna haj, ijesztő tekintet...
- Jessica! - mosolyodtam el a leírásra. - Engedd be!
- Oké - bólintott kissé félve, de azért félreállt.
Jessica sugárzó volt, mint mindig. Haja hullámosan omlott a vállára, füstös szemfestéket viselt, ajkai rózsaszínen csillogtak, barna szemei mosolyogtak, aztán az arca elkomorult.
- Megzavartam valamit? - ráncolta a homlokát.
- Dehogy - mosolyogtam rá. - Gyere, ülj le.
Fekete táskáját megrántotta a vállán, majd félszegen közeledni kezdett, miközben négy srác folyamatosan követte a mozgását. (Zayn a jelenlétemben nem merte.) Egyébként nem is csodálom, farmerja csak úgy tapadt rá, citromsárga kötött pulóvere fél vállán lelógott, megvillantva a melltartója pántját. Óvatosan letette a kabátját és helyet foglalt a másik oldalamon.
- Jessica Williams - mosolygott körbe zavartan, mire a srácok is elmakogták a neveiket.
- És most? - fordult körbe vigyorogva Zayn, aki felettébb mulatságosnak találta a helyzetet.
- Én... Kezdem feleslegesnek érezni magam - vallotta be Louis.
- Dehogy is - mondtam rögtön. - Maradjatok nyugodtan.
- Nem, nincs szükségünk ilyen csajod beszélgetésekre - magyarázta Harry. - Ti csak beszéljétek ki a körömlakkokat, a Cosmopolitan új számát és ilyenek.
- Ezek tényleg ilyennek gondolják a női témákat? - nézett rám kérdőn Jessica.
- Látod - tártam szét a kezem.
- Akkor majd találkozunk - tápászkodott fel elsőnek Louis.
- Oké - húztam el a számat, bár belül kissé megkönnyebbültem, hogy megszabadultunk a kellemetlen helyzettől.
- Majd hívlak - mondta Zayn és mivel egy kisebb tömegben voltunk, "csak" egy homlokpuszit kaptam.
Miután távoztak Jessica szemei teljesen elkerekedtek és követelte, hogy mondjak el mindent.
És én így is tettem. Mindent elmeséltem, töviről-hegyire, ő pedig végighallgatta, hiába voltak olyan részek amiket már ismert. Néha együtt nevettünk, néha pedig együtt könnyeztük. Teljesen kiborult a Josh-dolog miatt.
De aztán kiderült, hogy van rosszabb is...
- Nekem is van egy kis gondom - vallotta be és az ágytakarómat piszkálgatta.
- Mi történt? - aggódtam.
- A bulin... Eric megtalált - felete, kerülve a tekintetem.
- Bántott?
- Olyasmi volt, mint te és Josh, csak... - rágta a szája szélét.
- Nekem elmondhatsz - tettem a kezemet óvatosan a térdére, ami be volt hajlítva, mivel törökülésben ültünk az ágyamon.
- Arra kényszerített, hogy orálisan elégítsem ki - hadarta el és arcát a tenyerébe temette.
Sírni kezdett, nekem pedig azonnal görcsbe rándult a gyomrom. Azonnal magamhoz öleltem, de nem igazán tudtam, hogy hogyan kell valakit megvigasztalni. Még sose jött hozzám senki ilyen ügyben. Így inkább az ösztöneimre hallgattam és megpróbáltam lenyugtatni.
- Már annyira unom - szipogta. - Miért nem lehet normális életünk?
- Nem tudom - ráztam meg a fejem és a vállára hajtottam a fejem. - Tényleg nem.
- Szerinted... - tolt el magától néhány másodperc múlva. - Mihez kezdjünk?
- Phill?

Hétfő reggel együtt mentünk dolgozni és első utunk Phill-hez vezetett. Fogalmunk se volt, hogy mit kéne kezdenünk.
Mindketten megkerestük már Phill-t ilyen jellegű gondokkal, azonban sosem volt hajlandó segíteni. Azt mondta, hogy nincs kézzel fogható bizonyítékunk, és mindig a cég legjobbjait gyanúsítjuk.
Néha kezdtem úgy érezni, hogy nem is hisz nekem, ezért már nem is kerestem meg, inkább próbáltam vigyázni magamra, kevés sikerrel.
Bekopogtunk az ajtón, de csak a titkárnője nyitotta ki.
- Kérem várjanak egy kicsit - mosolygott ránk idegesen, majd be is csukta a mahagóni ajtót.
- Akkor várjunk - vontam meg a vállamat és leültünk az ajtó előtt elhelyezkedő fehér, bőr kanapéra.
- Nem furcsa, hogy nincs itt Ben? - kérdezte Jessica.
- De, nagyon is - vallottam be. - Hihetetlenül hiányzik.
- Kár, hogy nem látom majd mostanában a hülye fejét - mosolyodott el merengve. - Azt a zselés haját...
- Ez mind hozzá tartozott - vontam meg a vállam.
- Zayn, hogyan viszonyult hozzá? - érdeklődött.
- Nem igen találkoztak. Harry viszont kifejezetten nem kedvelte.
- Csodálkozol? - emelte meg a szemöldökeit. - Ki nem lenne féltékeny a barátnője legjobb barátjára, különösen ha az Ben Hart? Mert tudja, hogy neki olyanokat is elmondasz, amit neki nem. Érted...
- Szerinted, miért hiszi azt mindenki, hogy én és Ben...?
- Mert az emberek felszínesek - próbált magyarázatot keresni. - Van egy szép lány, egy jóképű srác. Kívülről mindenki nézi, hogy milyen szép pár, azonban azok akik ismernek titeket elképzelhetetlennek tartják, hogy együtt legyetek. És mielőtt erről is megkérdeznéd, hogy miért - előzte meg a kérdésemet halványan nevetve. - Azért, mert ti olyanok vagytok, mint a testvérek. Ha lenne egy bátyám akkor biztos, hogy olyan lenne, mint Ben. Vagyis jó lenne. De egy testvérrel elképzelhetetlen egy kapcsolat. Ahogy számotokra is. Túl szoros ez a barátság, hogy egy ilyen hülyeséggel rontsátok el.
- Hülyeséggel? - értetlenkedtem.
- Szerelemmel - emelte égnek a tekintetét. - A szerelem hülyeség. Mindenki úgy érzi, hogy szüksége van rá, pedig nincs. Ne érts félre, ha van az szép. De ha vége, akkor meg teljesen összeomlasz. Tönkretesz. Nagyon kevés igaz szerelemről hallani manapság. Tehát ha nincs akkor nem érzel semmit. Ha van boldog vagy. Ha véget ér, már nem látod semmi értelmét az életnek. Ha sikerül túllépned rajta soha többet nem akarod érezni, mert csak megtör. Kívánom, hogy neked és Zaynek örökre tartson, de én... Én már nem is vágyom kapcsolatra.
- Én sose tudtam ilyen... Reálisan látni a dolgokat - csodálkoztam.
- Mert ez az egész világ nem reális - mondta. - Nézz csak az állatokra. Szaporodnak, de nem szerelmesek. Az embereknek is ezt kéne. A szerelemnek teljesen érzelemmentesnek kéne lennie, és már nem is lenne semmi probléma.
- A szerelemnek nem az érzelem a lényege? - Kezdtem teljesen összezavarodni.
- Az ember... Különleges. Nem is értem, hogy mire ez a nagy felhajtás. Hogy kidobj egy csomó pénzt ruhákra, sminkre? Csak azért, hogy valami hím izgatónak találjon, és amikor megtörténik az aktus még eredménye se legyen? Aztán egy csomó pénz az esküvőre, satöbbi, csak azért mert szerelmes vagy? A szerelem teljesen felesleges. Sokkal egyszerűbb lenne az élet nélküle.
- Szóval ha lehetne, te csak szaporodnál aztán kihalnál? Mint valami róka? - próbáltam értelmezni.
- Nem olyan rossz dolog ez - vont vállat. - Sokkal inkább ezt találom természetesnek.
Már elkezdtem gondolkodni, hogy ki a hülye; én vagy Jessica. De nem tudtam, mivel ismét kinyílt az ajtó, amin Ashton lépett ki. Mosolyogva köszöntünk egymásnak, majd Phill titkárnője beinvitált minket az irodájába.
Először átmentünk a kis előszobán, ahol a titkárnő íróasztala és holmijai voltak, onnan pedig nyílt egy újabb ajtó, Phill irodája.
Mint mindig, most is elcsodálkoztam a hatalmas ablakon, ami tökéletes kilátást nyújtott a London Eye-ra és környékére. Figyeltem az autókat, a hömpölygő tömeget...
- Miben segíthetek? - szólalt meg Phill dallamos hangja.
- Beszélnünk kéne - köhintett Jessica, mire én is visszatértem a valóságba.
- Foglaljatok helyet - mosolygott, de az arca azonnal elkomorodott, ahogy belekezdtem.
- Az a helyzet, hogy... Megint bántalmaztak minket. És már rohadtul elegünk van az egészből.
- Egyszerre? - kérdezte kissé hitetlenkedve.
- Nem pont egy időpontban, de ugyan azon a napon - bólintottam.
- Ben búcsúbuliján - tette hozzá Jessica.
- Ugyan az az ember?
- Nem - mondta Jessica. - Engem Eric Harris molesztált, Emilyt pedig Josh Ruess.
- Érdekes - vakargatta az állát. - Megint az egyik két legnépszerűbb tag.
- Mondtam, hogy nem fog hinni - néztem Jessicára.
- Lányok - könyökölt az asztalra Phill. - Elhiszem én, de nem tudok mit csinálni. Sajnálom. Tényleg. De nem lehet bizonyítani. Ha lehetne intézkednék...
- Persze "intézkednék" - szólt közbe Jessica idegesen. - Nem elég ok az, hogy megerőszakoltak minket? Hogy erkölcstelen dolgokra kényszerítettek?! Persze, hogy nem. Hisz a cég neve, már kevesebbet érne, ha Eric Matis nem itt fotózna. Amint kirúgnád Josh-t, máris ötszáz ügynökség kapkodna utána, és elvenné a népszerűséget, mi?
- Lányok, értsétek meg...
- Mi mennyit is érünk ennek a cégnek? - nézett rám Jessica, mintha csak érdeklődne.
- Több milliót biztos - vontam meg a vállam hanyagul.
- De hát itt van Eric és Josh. Nem vesztenének olyan sokat.
- Miről beszéltek? - kapkodta a fejét Phill.
- Amennyiben nem intézkedsz végre... - kezdte Jessica és a megerősítésemre várva rám nézett. Bólintotta, így egyszerre mondtuk ki.
- Felmondunk.