Twelve

Sziasztok! :) Iszonyatosan hálás vagyok az újabb 2 díjért, a 30 feliratkozóért és az előző részhez érkezett kommentekért. Hihetetlen sokat jelent, nagyon, nagyon köszönöm. :) Remélem nem okozok csalódást a résszel, picikét rövidebb lett, mint a szokásos, bár az előző pedig hosszabb volt... Mindegy, egy könyvben is vannak rövidebb-hosszabb részek, szóval remélem nem haragszotok nagyon. :))
Jó olvasást, és kitartást a héthez!! <3
xxx, Kikiih
(még nem volt időm átolvasni, ezért a helyesírási hibákért elnézést kérek, ha lesz időm tüzetesebben is átfutom)

Összefuthatnánk

Hirtelen rengeteg fény szűrődött be a szobába, ami bántotta a szememet és abban a pillanatban az volt a legkellemetlenebb dolog, amit el tudtam képzelni. Erősen pislogtam, majd megláttam a széthúzott függönyöket és az ágy előtt tornyosuló Bent. Magas vagyok, de Ben mellett mindig eltörpültem, most különösen.
- Ébresztő mormota - mondta, majd leguggolt mellém, hogy egy szintbe kerüljünk.
- Aludni akarok - fejeltem le a párnát, majd néhány másodpercen belül felnéztem. - Miért nem Csipkerózsika? Az aranyosabb lenne, mintha egy rágcsálónak titulálnál.
- Szerintem a mormota egy aranyos állat - gondolkodott el.
- Tökmindegy, aludni akarok - túrtam vissza a fejemet a párnába.
- Csináltam reggelit.
- Mit? - csillantak fel a szemeim.
- Gofri - mosolyodott el magabiztosan, mert tudta, hogy ezzel biztosan ki tud szedni az ágyból.
- Miért nem ezzel kezdted? - forgattam a szemeimet, majd azonnal kipattantam a paplan alól és a konyha felé vettem az irányt. Ugrálva.
- Ahhoz képest, hogy előbb még úgy néztél rám, mint egy zombi van benned energia - bólogatott elismerően, amikor csatlakozott hozzám a konyhába.
- Először mormota, most meg zombi? Mi jön még? - húztam ki a széket.
- A gofri - tett le enyém egy tányért, rajta két szelet gofrival. Mellé pakolta a Nutellát és a vaníliapudingot.
- Te komolyan nekiálltál hajnalban gofrit sütni? - kérdeztem elérzékenyülve.
- Fél tizenegy van - nevetett ki.
- Tudod, hogy az én órám szerint ez még hajnal - vontam vállat.
- Egyébként a gofrisütő csodákra képes, nem agysebészet - mosolyodott el halványan.
Megforgattam a szemeimet majd az egyik gofrit beáztattam a pudingba, a másikat pedig Nutellába, majd egymásra helyeztem őket és elkezdtem enni, mint egy szendvicset. Ben, mint majdnem minden normális ember, úgy ette a gofrit, hogy aprókat tört belőle és belemártotta a Nutellába. Fintorogva nézte, ahogy nem éppen gusztusosan eszek.
- Ha ezt Phill látná... - jegyezte meg.
- De Phill ezt nem látja. - És mivel ez tényleg így van nem is foglalkoztam vele.
- Bolond vagy - rázta a fejét nevetve, majd egy újabb darab gofrit tett be a szájába. - Kérsz valamit inni?
- Van kakaód? - kérdeztem csillogó szemekkel pislogva.
- Esküszöm úgy érzem magam, mint az oviban uzsonnaidőben - tápászkodott fel, majd kivette a hűtőből a dobozos kakaót, kiöntötte két bögrébe, majd betette a mikróba megmelegíteni.
Miután elfogyasztottuk a reggelinket leültünk a nappaliba a kanapéra egymással szemben és törökülésbe húzva a lábainkat, vártam, hogy Ben megkérdezze azt, amin valószínűleg egész este rágódott.
- Elmeséled, hogy mi is történt tegnap este?
Vettem egy mély levegőt és elmondtam neki, mindent. A szórakozóhely minden négyzetcentiméterét leírtam, elmeséltem, hogy mennyire furcsa volt egy ilyen jól fizetett sofőrt látni, valamint azt is, hogy milyen érzelmek kavarogtak bennem amikor Matis lesmárolt és bár nagyon nem akartam, de egy újabb könnycsepp kicsúszott, amit szokás szerint még több követet.
- Nincs semmi baj - húzott magához. - Már vége van.
- Annyira utálom - töröltem le óvatosan egy könnycseppet, miközben el nem engedtem Bent. - Utálok így megtörni.
- Előttem nincs mit szégyellned - mondta még mindig a hátamat simogatva, mire még szorosabban hozzábújtam.
Nem tudom mennyi ideig tartott a karjaiban, teljesen elvesztettem az időérzékem. Csak annyit tudtam, hogy a légzésem egyszer csak helyre állt, és a szememből se folytak már könnyek.
- Jobban vagy? - tolt el magától Ben.
- Igen, köszönöm - tűrtem a fülem mögé egy kócos tincset.
- Egyébként nagy mázlitok volt, hogy az a Malik gyerek ott volt - mondta.
- Tudom. Persze most is hozta a bunkó formáját, de nagyon hálás vagyok.
- A táskáitok pedig Ericnél maradtak, ugye?
- Igen - túrtam bele az hajamba. - Szerinted visszaszerezhetem?
- Biztosan vissza fog kerülni hozzátok - felelte. - Túl kockázatos lenne megtartania.
- Hogy érted? - pislogtam.
- Akkor lenne okod megkeresni a rendőrséget, és akkor elmondod a sztorit, hogy hogyan kerültek Erichez a táskáitok, és elég nehéz lenne letagadnia. De ha visszaadja akkor, a rendőröknek még ilyen kicsi bizonyítékuk se lenne, így semmit se tudnának csinálni. - Hogy Bennek mennyire igaza van. Miért nem gondoltam én is rá?
- Nem lehet, hogy akkor még most gyorsan kéne tenni valamit? - agyaltam.
- Eric már gyakorlott - rágta a szája szélét. -  Szinte biztos, hogy már leadta a táskádat valahol a cégnél.
- Megnézzük? - csillantak fel a szemeim. Ha Eric nem adta le a táskáinkat talán van még egy csepp reményünk.
- Persze - bólintott Ben. - De nem gondolod, hogy előbb át kéne öltöznöd? - mért végig. Még mindig az ő cuccaiban voltam.
- Megvan neked Ashley száma? - kérdeztem.
- Persze, de miért? - ráncolta értetlenül a szemöldökét.
- Valószínűleg át tudna hozni nekem valami ruhát, mert nem akarok a te cuccaidban átvonulni egyik háztól a másikig, pláne mivel egy póló és az alsónadrágod van rajtam - világosítottam fel.
- Miért nem veszed fel a tegnapi ruhát? - még mindig nem értett.
- Rossz emlékek. Azt hiszem ezt is elhajítom vagy ilyesmi, és eltitkolom Tom elől. Vagy lehet, hogy inkább visszaviszem neki - gondolkodtam.
- Oké, akkor hívom Ashleyt - tette fel a kezét védekezően és feltápászkodott a kanapéról és a háló felé vette az irányt. Valószínűleg megértette a dolgot. - Egyébként nagyon dögös volt rajtad az a ruha.
- Hogy mi? - pislogtam, mert nem voltam benne biztos, hogy jól hallottam. Végül is háttal állt...
Válaszul csak hátrafordult és egy gyönyörű mosollyal ajándékozott meg. Hát jó...
Ben legközelebb a füléhez tartott iPhonejával jelent meg, majd amikor visszaült mellém a kanapéra beleszólt.
- Ashley, szia, itt Ben... Igen, itt van... Jól van... Nem nincs semmi baja... Majd ő elmeséli... Viszont jó lenne a hoznál neki pár ruhát, mert... Jézusom, dehogy téptem le róla - ennél a mondatnál totálisan elpirult, én pedig magam elé képzeltem az anyáskodó nővéremet, ahogy minden pasitól próbál megvédeni. Akaratlanul is mosolyra húzódott a szám.
- Na? - kérdeztem, látszólag semlegesen amikor letette a telefont.
- Azt mondta, hogy öt perc és itt van - felelte és az arcáról már kezdett felszívódni a vörösség. Inkább nem húztam az agyát, már nekem is elég zavarba ejtő az egész szitu.
Ashley, akár egy svájci óra pontosan öt perc múlva kopogott az ajtón. Ben félretette a tévé távirányítóját, így a tegnapi kosármeccs ismétlésén maradt a tévé képernyője. A nővérem két puszival és egy gyors öleléssel köszöntötte Bent. Akármennyire is anyáskodó, Ashley egyszerűen imádja Bent, nem tud neki ellenállni, állítása szerint egy igazi cukorfalat. Mivel én nem használok ilyen szavakat nem tudom átérezni, de valószínűleg ez jót jelent.
Felpattantam a kanapéról, majd szorosan megöleltem Asht.
- Annyira aggódtam érted, miért nem hívtál? - kérdezte, még mindig szorosan fonva a karjait a testem körül.
- Nos... Ez hosszú történet - sóhajtottam. - De a lényeg, hogy minden rendben. A cégtől voltunk néhány taggal bulizni, elhúzódott, és inkább Bennél aludtam, mert nem akartam későn hazaállítani és felverni titeket. - Tudom, a hazugság nem szép dolog, de nem akarom a terhes testvéremet is felhúzni a dologgal. Majd egyszer elmesélem neki, de ezt most egyedül kell megoldanom.
- Te is ott voltál? - nézett Ashley gyanakvóan Benre.
- Igen, és büszkén állítom, hogy Ems teljes mértékben jó kislány volt - dobta át fél kezét a vállamon, egy széles vigyor kíséretében.
- Aha, valószínűleg... Azért van rajta a boxered? - vonta fel a fél szemöldökét és így méregette Bent.
- Megkaphatnám a ruháimat? - tereltem a témát. Ashley a kezembe nyomta a kezében tartott reklámszatyrot, amibe belehajított néhány ruhadarabot.
Levetettem magamról Ben karját és a fürdőszobába szökdécseltem, miközben hallottam, hogy Ben magyarázza Ashleynek, hogy tényleg nem történt semmi az éjszaka, és azért adta oda ruháit, mert az durvább lett volna, ha pucéran alszok.
Igazából ezt Ben nem veszi észre, de én már túl jól ismerem a nővérem és tudom. Tudom. Tudom, hogy Ashley azt akarja, hogy legyen köztünk valami, mert ő mindig egy ilyen srácot képzelt el mellém. De nem értem, hogy miért nem lehet felfogni azt, hogy Ben nekem a legjobb barátom és semmi több? Remélem hamarosan mindenki megérti, mert már beleuntam.
Bementem a fürdőbe, ahol gyorsan arcot mostam, és átöltöztem. Úgy gondoltam, hogy valamit kéne kezdeni a fogaimmal is, nem szeretem kihagyni a fogmosást, kellemetlen érzés, akkor is ha beveszek egy rágót. Lehajoltam a csap alatt található kis szekrényt egy fogkefe után kutatva, de lehet, hogy jobban jártam volna fogmosás nélkül. A szekrényben volt fél üveg folyékony szappan, néhány guriga WC papír, fogkrém, fogkefe, valamint egy rakat óvszer és egyéb teljesítményfokozó szerek.
Nagyot nyeltem és benyúltam a bontatlan csomag fogkeféért, ami pechemre pont a kotonok mögé voltak berakva. Egyfolytában azt daráltam magamban, hogy 'nem nézem meg a méretét, nem nézem meg a méretét, nem nézem meg a méretét', de természetesen a tekintetem akaratomon kívül is a csomagolásra csúszott, ahol természetesen fel volt tüntetve a méret is. És hűű, meg izé, aúú. Wow. Na jó, ez értelmes volt, inkább visszatértem a fogmosáshoz. Majd veszek Bennek egy másik fogkefét.
Miközben a fogaimat sikáltam a tükörbe fürkésztem magam, és megállapítottam, hogy a fejem jobban hasonlít egy paradicsomra, mint önmagamra. Kellemes gondolatok...
Megmostam az arcomat, ami javított a színemen. A fogkefével a kezemben kiléptem a nappaliba, ahol Ash ücsörgött a fotelben és a telefonját nyomkodta.
- Szia - ültem le a fotel karfájára.
- Hali - zárta le a telefonját.
- Mi a mai programod? - érdeklődtem.
- Dylannel megyünk ultrahangra, miközben próbálom kitalálni, hogy miért fogdosol egy fogkefét - utalt a kezemben tartott tárgyra.
- Ismered a fogmosási mániám - legyintettem.
- Igaz - bólintott. - Nincs kedved eljönni velünk az ultrahangra?
- De - csillantak fel a szemeim. Igazából csak az elsőn voltam ott, és ki se tudtam venni a babát a fekete-fehér csíkokból, de állítólag ott volt. Igazából hihetetlen büszke vagyok a nővéremre és Dylanre, és már azokból a foltokból tudom, hogy gyönyörű kisbabájuk lesz. - Csak előtte Bennel be kell ugranunk a céghez egy gyors elintéznivalóra. Mikorra kell menni?
- Kettőre - felelte.
- Addigra bőven hazaérek - mosolyodtam el magabiztosan.
- Itt is vagyok hölgyeim - jelent meg Ben. Szürke csőfarmert vett fel és egy fekete belebújós pulcsit. Haja égnek meredve állt, a zselének köszönhetően.
- Indulhatunk? - tápászkodtam fel, miközben a zacskóért nyúltam amiben még benne hagytam a világoskék pulcsimat.
- Honnan van ez a fogkefe? - ráncolta a homlokát.
- Ja, találtam, remélem nem baj - néztem fel rá a számat rágva.
- Dehogy, fel is akartam ajánlani - legyintett mosolyogva. - Amúgy kidobjam, vagy inkább megtartod?
- Kidobnád egy használat után? - álltam fel hatalmas szemeket meresztve rá.
- Szegény fogkefe, az a sorsa, hogy csak egy ember szájában kellet járnia - biggyesztette le az ajkait.
- De rossz lehet fogkefének lenni - gondolkodott el Ashley.
- Na jó, inkább dobd ki, mielőtt túlfilozofálgatjuk a fogkefe rövid életét - nyomtam a kezébe, mire Ben röhögve elvette a kezemből.
- Legalább nem lesz egyedül, én is kidobtam a sajátom miután a konyhában mostam fogat - vonta meg a vállát, majd szórakozottan kivitte a fogkefét.
- Csak nekem lenne bizarr a mosogatóban fogat mosni? - nézett előre a konyha felé.
- Végül is elfoglaltam a fürdőjét - gondoltam végig a dolgokat.
- Mindegy - zárta le a témát Ashley.
- Mindegy - egyeztem bele egy bólintással.
Ben kocsijánál elköszöntünk Ashleytől, aki továbbment Dylan étterméhez, gondolom benyom egy adag spagettit vagy valami.
Amikor beültem Ben kocsijába rögtön megcsapott a fenyő illatú autóillatosító illata. Ben lakásával ellentétben a kocsijában katonás rend uralkodott, sehol egy eldobott üdítős doboz, vagy szalvéta, még az ülések is egyforma szögben állnak amikor parkol. Hetente viszi kitakarítani, míg nekem három havonta egyszer eszembe jut. Egy szó, mint száz, Ben ugyanolyan kocsimániás, mint bármelyik pasi.
Miután kikanyarodott az utcából benyomta a rádiót. Igazából fogalmam se volt, hogy miért, hiszen Ben utálja a rádiót, mindig továbbtekeri az összes adót, aztán ideges lesz és berak valami CD-t.
- Nem - nyomott tovább egy Gossip számot. - Fúj - rakta át Lady Gagát. - Feminista - fintorgott Beyoncera. - Jézusom, ezeket még adják? - Beachboys. - Bah - Will.I.Am. - Ezt most komolyan gondolják? - tért rá egy klasszikus adóra.
- Rolling Stones? - sóhajtottam fel, mert Ben már egyre erőteljesebben váltogatott az adók között.
- Az most jól esne - felelte, úgy mintha másnaposan egy Aszpirinnel kínáltam volna meg.
Kinyitottam a kesztyűtartót, ahol az én kocsimhoz hasonlóan, tele volt CD-vel. Kiválasztottam a számomra szimpatikus albumot, majd behelyeztem a CD lejátszóba és szórakozottan figyeltem ahogy Ben vonásai rendeződnek.
- Ez már zene - bólintott.
- Jobban vagy? - kérdeztem nevetve.
- Ez nem vicces. Oké, hogy te mindenféle zenét meghallgatsz, de nekem néhánytól felfordul a gyomrom - mondta halál komolyan.
- Földhöz ragadt vagy - közöltem. - A rockon kívül nem vagy hajlandó más zenének nyitni.
- De hajlandó vagyok. Múltkor is végighallgattam veled egy csomó számot amit mutattál - bizonygatta.
- Ha te hallgatásnak nevezed, hogy végig fájdalmas képet vágtál, és konkrétan menekülni akartál... - röhögtem fel.
- Jó, de te is nyitsz az én zenémnek, egy esélyt megért - vonta meg a vállát.
- Annyi különbséggel, hogy én szeretem is a legtöbbet.
- De én nem tudom megszeretni. Egyszerűen nem megy - rázta a fejét.
Az út további részében folytattuk a zenék kielemzését, érveket és ellenérveket hoztunk fel. Igazából vicces volt, hogy ilyen pite dolgon veszekszünk, de legalább elvoltunk.
Miután Ben leparkolt a lifthez sétáltunk, és most nem a hármas gombot nyomtuk le, hanem az egyest. Ott van a recepció és a főbejárat. Odasétáltunk a recepciós pulthoz, ahol egy harmincas évei végén járó nő ült, névtáblája szerint Olivia.
- Jó napot! - köszöntem.
- Miben segíthetek? - nézett rám kedvesen a szögletes, vastag keretű szemüvege mögül.
- Nem adtak le esetleg egy fekete kis táskát mostanában? - érdeklődtem.
- Egy pillanat - mondta, majd a székével hátragurult a mögötte lévő szekrényhez, amiben hatalmas papírdobozok helyezkedtek el. Már tudtam, hogy semmi esélyünk, mivel Jessica rózsaszín válltáskája kivillant a sötétben.
- Ezt ma adták le, egy rózsaszín darabbal együtt - tette le a táskámat a pultra. - Ezt kereste?
- Igen, köszönöm szépen - feleltem csalódott hangon.
- Minden rendben? - fürkészett a nő. Gondolom nem ezt a reakciót várta egy elveszettnek vélt táska megtalálása után.
- Persze - erőltettem magamra egy mosolyt. - Köszönjük szépen.
Miközben visszasétáltunk a lifthez magamhoz szorítottam a táskámat, majd amikor beléptünk az apró térbe felnyitottam és kivettem a telefonomat. Csak egy tucat hívás Ashleytől, néhány Dylantől, és egy SMS... Harry.

Szia. Figyelj, már rég hallottam felőled és a múltkor minden olyan jó volt, aztán egy mondattal elcsesztem. Figyelj, nem tudom, hogy mennyire vagy elfoglalt, hívj fel ha van időd, és összefuthatnánk. Jó lenne. 

- Mi történt? - kérdezte Ben, miközben kinyílt a lift ajtaja. Gondolom az arckifejezésemből látta a meglepettséget.
- Csak Ash vagy nyolcszázszor hívott - legyintettem és visszatettem a telefonom.
- Ez várható volt - felelte, majd szerencsére nem faggatott tovább, hanem kinyitotta a kocsi ajtaját és mindketten beszálltunk.
Becsatoltam a biztonsági övem és újra a táskámban kutattam. Mindenem meg volt, nem is feltételeztem, hogy Eric bármit is lenyúlt volna. Viszont a táskám tartalmát szaporította valami ami eddig nem volt ott.
- Basszus - sziszegtem a kezem közé fogva a kis fehér cetlit. Ben azonnal rám nézett, majd a kezemben lévő kis papírra.
- Mi az? - kérdezte szikrázó szemmel, majd gyorsan visszaterelte az útra a tekintetét.
- Felolvasom - mondtam, majd egy mély levegőt vettem. - Ezt még nagyon megbánod kislány. A tűzzel játszol, és ezt te is jól tudod. Még találkozunk. Cupp, Eric.
- Bazdmeg! - csapott rá Ben a kormányra, majd utána még egy nyomdaszöveget nem tűrő válogatott káromkodást is ledarált. - Tudtam, hogy nem kellett volna elmennetek. Ez egy perverz állat, könyörgöm teljesen be volt gerjedve rátok. Majdnem megbaszott! - kiabált, nekem pedig azonnal összeszűkült a gyomrom.
- Ben, sajn... - kezdtem, de Ben mintha észre se vette volna, hogy megszólaltam.
- Nem kellett volna hagynom, hogy elmenj - csapott rá ismét a kormányra és én akkor észrevettem, hogy nem is rám dühös, hanem saját magára.
- Ben - tettem a kezemet óvatosan a kézfejére, miközben a váltót fogta és folyamatosan mondta a magáét. - Ez nem a te hibád. Én csesztem el. De majd minden lenyugszik és nem lesz semmi.
Ben egy mély levegőt vett, majd lassan kifújta. Azt hiszem sikerült lenyugodnia. Kezeinket még hosszú másodpercekig ott tartottuk, talán ez az érintés volt az ami mindkettőnknek valami megnyugvást adott.

A kórházban szórakozottan figyeltem ahogyan Ashley hasára felkenik az a fura kencét, majd néhány pillanat múlva megjelent a képernyőn a kisbaba képe. Én még mindig nem tudtam belőle kivenni semmit, csak egy kis gombócot és egy nagyot. Állítólag a kis gombóc a feje volt, a nagy meg maga a gyerek. Ezt persze nem akartam az orrukra kötni, hogy ilyen szerencsétlen vagyok, ezért hevesen bólogattam, amikor az orvos, vagy Ashley magyarázott a babáról.
- Biztos nem akarják tudni a baba nemét? - kérdezte a doktornő miközben kikapcsolta a kijelzőt. Magas, vékony, sötétszőke, hullámos hajú, a negyvenes éveiben járhat. A bal gyűrűsujján elhelyezkedő karikagyűrű jelezte, hogy igenis foglalt.
- Ha már idáig kibírtuk... - simította végig Ashley a hasát.
- És nevekben gondolkodtak már? - érdeklődött kedves mosollyal az arcán.
- Igen - felelte Dylan. - Ha fiú lesz akkor Peter lesz a neve, ha lány akkor Elizabeth - mesélte egy büszke mosollyal az arcán.
- Mindkettő gyönyörű név - erősítette meg az orvos. - Akkor egy hónap múlva várom ismét Miss Parker, ha bármi panasza lenne, tudja a számom, hívjon bátran.
Miután elköszöntünk a doktornőtől elhagytuk a kórház szülészetét és átmentünk a baleseti osztályra Apához. Ashley mindenképpen itt akarta megszülni a gyereket, hogy Apa akkor is ott legyen vele, még ha ő nem is tud róla. Sajnos a helyzete változatlan. Szinte összeszorult a szívem amikor úgy beszélgettünk vele, hogy fogalma se volt, hogy kik vagyunk, de legalább hallottam a hangját. Mindig is karakteres hangja volt, de ez most nem az volt, mint amikor kiskoromban a kertben futott utánam, vagy amikor a házi feladatomban segített. Sokkal erőtlenebb, sokkal töröttebb volt. Apa mindig is egy talpraesett ember volt, így tudtam, hogy egy nap felépül. Fel fog épülni. Tudom.
A kocsi hátsó ülésén ülve elsuhantak a fülem mellett Ashley és Dylan beszélgetésének szavai, és örömmel vettem tudomásul, hogy a délelőtti hideg ellenére most már szépen kisütött a nap, az emberek is kivirultak, az utcákat ellepték a turisták, akik minden egyes nevezetességnél megállnak fotózni, hogy később egy családi fotóalbumban fellapozzák ezeket a képeket, amikor már nyugdíjasok lesznek. Vagy egyszerűen csak jó turistaként viselkednek és pózolnak. Ki tudja?
Amikor leparkoltunk a ház előtt akaratlanul is elmosolyodtam. Harry azt mondta, hogy szívesen összefutna velem. Nos, ebben a szép időben én nem is tudok jobb elfoglaltságot egy kis edzésnél.
Dylan visszament az étterembe, Ash pedig egy könyv társaságában tervezte a délutánja további részét, így én bementem a szobámba, és miközben a Nike melegítőim között válogattam Harry számát tárcsáztam.
- Hello - vette fel a telefont a második csöngésre.
- Szia Harry, hogy vagy? - kérdeztem semlegesen a kezembe véve egy lila topot.
- Úgy örülök, hogy felhívtál, aggódtam, hogy nagyon berágtál rám - hangja megkönnyebbültnek és egy kicsit felszabadultnak tűnt.
- Csak nem értettem a hangulatváltozásaidat - vontam meg a vállam, és bár engedtem neki, azért igyekeztem még egy kicsit hűvös maradni.
- És mikor érnél rá egy találkozásra? - kérdezte bizonytalanul.
- Nos, nekem van tervem mára, és arra gondoltam, hogy csatlakozhatnál - piszkáltam a körmömet és kíváncsian vártam, hogy mit szól.
- Egész nap szabad vagyok - mondta.
- Akkor vegyél futócipőt és én eléd megyek - feleltem egy magabiztos mosolyra húzva a számat.
- Mi? - szinte láttam magam előtt ahogy zöld szemei értetlenséget sugároznak.
- Te mondtad, hogy jó lenne összefutni - vontam meg a vállam. - Én úgyis terveztem ma futni.
- De én...
- Háromnegyed óra múlva ott vagyok, szia - nyomtam ki a telefont.
Na. Ha Harry komolyan gondolja akkor most futni fog, akármennyire is utál futni. Ha pedig ennyire se képes, akkor egyszerűbb, ha elfelejt. Kicsit egoista meglátás, de azt hiszem a beszólásai után ennyit megérdemlek.

Eleven

Sziasztook! :) Nos ez a rész ez előzővel ellentétben sokkal hosszabb, mint az eddigiek. Két résznek szántam, de úgy gondoltam, hogy inkább nem húzom az agyatokat (most az egyszer :P) és inkább megajándékozlak titeket egy hosszú résszel, és remélem, hogy ti cserébe hozzászólásokkal ajándékoztok meg, amik nekem nagyon sokat jelentenek. :) Igazából vegyes érzelmeim vannak a résszel kapcsolatban, most az önkritikám eléggé cserben hagyott, de remélem, hogy tetszeni fog.
Nagyon köszönöm, hogy itt vagytok velem, köszönöm a kommeneteket és a feliratkozásokat, nagyon sokat jelentenek. <3
xoxo, Kikiih.

Te nem fürdesz le?

Este Bennél voltam. Valami béna romantikus filmet néztünk, de a felénél meguntuk, szóval inkább egymást dobáltuk popcornal.
- Ez komoly? - képedt el, amikor elmeséltem, hogy Eric elhívott minket bulizni.
- Attól tartok - bólintottam. - Majd igyekszem gyorsan letudni az egészet és hazamenni.
- Ez Ericnél nem ilyen egyszerű - rázta meg a fejét. - Figyelni fog.
- Mégse volt képünk elutasítani - húztam el a számat.
- Valamint mindketten szeretnétek tőle még képeket...
- Azért lásd be, hogy elég jól mutatna egy portfólióban.
- Majd milyen jól fognak mutatni az őszi kollekció képei - vigyorodott el.
- Tényleg, el se hiszem, hogy engem választottál - egy tincset az ujjaim közé vettem és elkezdtem tekergetni.
- Elég sokat kellett magyarázkodnom, hogy nem protekció miatt választottalak téged, de a végére rájöttek, hogy tényleg jó választás vagy - dicsért meg, mire elvörösödtem.
- Zavarba hozol - bokszoltam bele a mellkasába.
- Visszatérve Matisre - komolyodott el. - Ha bármi baj van hívj. És vigyázz magadra. Nem százas a pasi.
- Igen apu - pislogtam ártatlanul.
- Ems, komolyan beszélek - mondta nyomatékkal a hangjában.
- Vigyázni fogok magamra - daráltam le az előbbi mondatát.
- De komolyan!
- Komolyan - bólintottam, majd ártatlanul belenyúltam a popcornba és a számhoz emeltem, de ahelyett, hogy megettem volna, Ben arcába dobtam a szemeket.
- Te hülye, beleragadt a hajamba - szedett ki két szemet nevetve.
- Kell neked annyi zselét használni - forgattam a szemeimet, de hirtelen egy marék kukorica landolt az arcomba.
- Ugye nem hitted, hogy ennyivel megúszod? - vonta fel a szemöldökét.
Kihívással az arcomon mindkét kezemmel belemarkoltam a tálba és egymás után kétszer is megdobtam, Ben pedig még nagyobb adagot dobott vissza.
- Várj, egy csomó beszóródott a melltartómba - állítottam volna le, és már nyúltam is a pólómba de Ben rám vetette magát.
- Majd én kiszedem!
- Nee! - sikítottam nevetve és próbáltam kiszabadítani magam, de Ben elkezdett csikizni, pedig tudta, hogy ez a gyenge pontom.
Ben ujjai gyorsan járkáltak a testemen, és sajnos már ismerte a gyenge pontjaimat, ezért tudta, hogy a hasamnál vagyok a legcsikisebb, és természetesen ott támadott a legtöbbször. Hasizmos gyakran görcsbe rándult, és kicsit megemelkedtem, hogy megszabaduljak tőle, de nem sikerült, erősebb volt nálam. Szemeim könnyesek voltak a nevetéstől, és már a védekezés se ment annyira.
- Jól van, megadom magam - sóhajtottam, majd elnevettem magam, ahogyan Ben óvatosan benyúlt és igyekezett minél kevésbé zavarba hozni, de ez nem könnyű, ha egy pasi nyúlkál a melleid között. Sikeresen kiszedte a kukoricaszemeket, majd a csípőmre ült és egyszerre bevette őket a szájába. A könyökömre támaszkodtam, és érdeklődve figyeltem.
- Ez volt életem legfinomabb popcornja - emelte fel a hüvelykujját, mire elröhögtem magam.
- Felkelhetnék végre? - kérdeztem, mert Ben még mindig felettem tornyosult.
- Nem is tudom - tettet gondolkodást. - Nekem olyan kényelmes itt.
- Örülök - erőltettem mosolyt magamra, majd felnyúltam az asztalon lévő popcornostálba és arcon dobtam Bent.
- Látom nem nagyon akarsz szabadulni - rázta meg a fejét, majd ismét csikizni kezdett, én pedig visítva röhögtem.
Ben ismét akcióba lépett, de nekem volt időm lenyugodni, így lendületet vettem és lelöktem magunkat a kanapéról. Pechemre Ben gyorsan kapcsolt és a hasamra fordított, majd ismét elhelyezkedett a csípőmön.
- Hagyd már abba! - nevettem, már könnyes szemekkel.
Ben megfogta a karomat, majd a hátamnál összekulcsolta őket, mielőtt hátrafelé kezdtem volna csapkodni. Ilyen kiismerhető vagyok?
- Miért kéne abbahagynom? - kérdezte.
- Nem foglak többet dobálni - ígértem meg.
- Mennyire bízhatok a szavahihetőségedben?
- Ben, engedj már el - röhögtem el magam.
- Mit kapok cserébe? - érdeklődött.
- Amit csak akarsz - vágtam rá, mire Ben perverzül felmordult. - Emberi kereteken belül - javítottam ki magam.
Ben elengedte a kezeimet, majd a hátamra fordított és ismét felülről nézett le rám.
- Hozol nekem holnap is Dylan pizzájából? - vonta fel a szemöldökét.
- Igen, csak engedj el - mondtam röhögve.
Ben lemászott rólam, majd segített felkelni.
- Egyébként mi lett a tegnapi pizzákkal? - gondolkodtam.
- Miután Natasha lelépett megettem - vonta meg a vállát.
- Mindhármat? - kerekedtek el a szemeim.
- Kell az energia - felelte, majd elhelyezkedett a kanapén.
- Lefárasztott a csaj mi? - húzogattam a szemöldököm nevetve, miközben leültem mellé.
- Nem volt nagy szám - rázta meg a fejét, majd a távirányítóért nyúlt és bekapcsolta a tévét. - Voltam már jobb csajjal is.
Óvatosan elhúztam a számat. Nem tudtam, hogy Ben ezeket azért mondja, mert tényleg így van, vagy csak nem akart bővebben mesélni az éjszakájáról, amit egyébként nem is vártam el. Még mindig furcsa megbarátkozni a gondolattal, hogy bármelyik modellel csinálhatott bármit ezen a kanapén, közben már vagy két éve ismerjük egymást és ez már több, mint két éve folyik.
- Hány óra van? - kérdeztem és igyekeztem visszafojtani egy ásítást.
- Éjfél múlt - felelte, mire meglepődtem. Elrepült az idő. - Álmos vagy?
- Nem - ráztam meg a fejem makacsul, de Ben látta, hogy könnyesek a szemeim az elnyomott ásítástól. Nem mondott semmit, csak a derekamnál fogva magához húzott, miközben bepréselődött a kanapé sarkához és elfeküdt. Én kényelembe helyeztem magam az ölében, majd a fejemet a mellkasára hajtottam. Ben nyomott egy puszit a hajamba, majd ismét kapcsolgatni kezdte a tévét. Valahol éppen Bonest adtak, igaz, hogy ismétlést, de annál maradtunk. Körülbelül az első reklámig figyeltem, de aztán a szemhéjaim olyan súlyosak lettek, hogy maguktól lecsukódtak és rövid időn belül mély álomba merültem.


Másnap semmi dolgom nem volt a cégnél, ezért is lepődött meg Tom amikor beléptem az irodájába.
- Úgy tudtam, hogy ma szabad vagy - nézett rám csodálkozva a stylistom.
- Igen, ez így is van, csak hozzád jöttem - feleltem, miközben óvatosan megigazítottam a szemembe hulló szőke tincseimet.
- Foglalj helyet - mutatott a szürke anyaggal beborított fotelre. Leültök, ő pedig velem szemben helyezkedett el. - Mit szeretnél?
- Divattanácsra lenne szükségem.
- Hallgatlak - bólintott, majd érdeklődve támasztotta az állát a jobb öklére.
- Ma este néhány barátommal elmegyünk bulizni - nem volt kedvem az orrára kötni, hogy Ericcel találkozok, valamint nem is nagyon érdekli szerintem. - És mivel én nem vagyok az a tipikus partyarc, nem is rendelkezem partyruha költeménnyel, szóval szeretném ha segítenél keríteni nekem egyet.
- Értem - bólintott Tom, majd azt a bólintást követte még egy, és még egy. Olyan volt, mint a kiskutyák a műszerfalon, ami nála a gondolkodást jelképezte. - Gyere velem a raktárba - mondta végül.
Felkeltem a fotelből és követtem Tomot. Az irodájából egy fehér ajtó nyílt, ami egyenesen a raktárba vezetett. Rengeteg, de komolyan rengeteg ruha volt ott, fóliába csomagolva, hogy megvédje őket.
A raktárban külön sorok voltak a különféle ruhákhoz. Tom a koktélruhákhoz vezetett, és ott is a kicsit dögösebbekbe, amiket az ember simán bevállal egy táncos szórakozóhelyre. Együtt keresgéltünk, annyi különbséggel, hogy Tomnak megvolt a konkrét elképzelése, nekem meg nem, így csak találomra nézegettem a fantasztikusabbnál fantasztikusabb darabokat.
- Ez milyen? - mutattam fel egy korall színű, fodros ruhát.
- Te ebbe akarsz táncolni? - vonta fel a fekete szemöldökét.
- Igaz - bólintottam, majd visszahelyeztem a ruhát a helyére.
Tovább mentem egy picivel és ott nézelődtem. A kezembe akadt egy gyönyörű, fekete csipkés ruha, de túl kihívónak találtam, és mindenképpen figyeltem arra amit Ben mondott, akkor is ha nem nagyon hiszem el. Jobb félni, mint megijedni, bár szerintem egyikre sincs okom.
- Ez? - emelte ki egy türkizkék ruhát Tom.
- Túl élénk - ráztam meg a fejem. - Olyat szeretnék ami szolid, de mégis dögös - próbáltam kifejteni az elképzelésemet.
- Nem vagy könnyű eset - rázta meg a fejét, miközben visszatette a ruhát. Nos igen, tudom.
Fél óra keresgélés után már kezdtem feladni, és azon gondolkodtam, hogy kitől tudnék kölcsönkérni egy ruhát. Akkor nem kéne variálni, csak felvenni a kölcsönkapott göncöt, így nem uralkodna el rajtam a bőség zavara.
- És ehhez mit szólsz? - emelte ki Tom a tökéletes ruhát.
- Ez az! - csillantak fel a szemeim és rögtön a ruhához futottam, hogy a saját kezembe is megnézhessem.
- Tetszik? - kérdezte.
- Nagyon - néztem fel rá mosolyogva.
- Menj, próbáld fel - mondta.
- Jó de várj, egy másik méret kell - szóltam, mivel a ruha mérete már szemmel láthatóan nagy volt.
Tommal gyorsan megtaláltuk a nekem megfelelő számot, így boldogan lépkedtem a próbafülkéhez. Levetkőztem, majd felhúztam magamra a ruhát. Fehér, spagettipántos felsőrész, rajta pici, aranyszínű szegecsek. A szoknya a combom közepéig ért, és ott ahol elválasztódik a felső résztől egy egyszerű, fekete fodor van rajta. Iszonyúan tetszett, azonnal beleszerettem.
Mosolyogva léptem ki a próbafülkéből, hogy megmutassam Tomnak a kinézetemet.
- Gyönyörű vagy - dicsért meg.
- Köszönöm - feleltem elpirulva. - Mikorra hozzam vissza?
- Ajándék - legyintett.
- Tom ne csináld - döntöttem balra a fejemet, mert tudtam, hogy ő is legalább olyan makacs, mint én.
- Ha nem fogadod el, nem viheted el - mondta erőszakosan.
Öt perc veszekedés után sikerült meggyőznie és mosolyogva léptem ki az irodája ajtaján. Végigsétáltam a hosszú folyosón, majd boldogan vettem észre a lift előtt ácsorgó Eleanort.
- Szia - léptem mellé mosolyogva.
- Emily, hello - először láttam rajta meglepettséget, de őszintén viszonozta a mosolyom.
- Végeztél? - érdeklődtem.
- Igen, megyek hazafelé - válaszolt.
- Kocsival vagy?
- Nem, Louisnál hagytam, úgy volt, hogy ő jön értem, csak közbejött valami - húzta el a száját.
- Elvigyelek? - érdeklődtem.
- Megtennéd? - mosolyodott el.
- Persze - nevettem el magam halványan, majd a lift ajtaja kinyílt előttünk. Benyomtam a mínusz egyes gombot, majd az ajtók halkan összecsukódtak.
- Hova lesz ez a szép ruha? - kíváncsiskodott mosolyogva El.
- Ma este néhány haverral elmegyünk bulizni és oda - feleltem végigsimítva a kezemben tartott fóliába csomagolt ruhát.
- Nagyon dögös - dicsérte meg Elaeanor.
- Köszönöm - a lift ajtaja szétnyílt, mi pedig kiléptünk a hűvös parkolóba.Egyedül a lámpák fehér világítása asott fényt a hatalmas térnek. Kicsit libabőrös lettem a hirtelen hőmérséklet változástól, ezért gyorsan a kocsim parkolóhelye felé vettem az irányt. A fehér BMW-m a szokásos helyen állt. A slusszkulcson benyomtam a nyitógombot, majd amíg Elenor elfoglalta az anyósülést, én felakasztottam a ruhát a pici akasztóra, ami a hátsó ülés fogódzkodója mellett helyezkedett el.
- Mond, nem vagy éhes? - kérdeztem, miközben a hirtelen fény megcsapta a szemünket, ahogy kiértünk a sötét parkolóházból.
- Hmm... Így, hogy mondod - gondolkodott el. - Miért?
- Mi lenne, ha beugranánk egy McDonald'sba? - tettem fel a fehér keretes napszemüvegemet.
- Te jársz ilyen helyekre? - lepődött meg.
- Ott fedeztek fel - nevettem el magamat, mire Eleanor szemei elkerekedtek a pilóta fazonú napszemüvege mögött.
- Ez komoly? - teljesen le volt sokkolva.
- Nem olyan nagy dolog ez - vontam meg a vállam, miközben kikanyarodtam az utcáról. - Nem én vagyok az egyetlen akit ilyen helyen fedeztek fel. Natalie Portmant egy pizzériában fedezték fel, David Boreanazt kutyasétáltatás közben, Ellen Pompeo pedig pultos volt, amikor rátaláltak - meséltem.
- A Jonas-tesókat pedig egy fodrászatban - bólintott.
- Látod, nem én vagyok az egyetlen - nevettem el magam.
- Na jó, de te mégis egy modell vagy akit egy gyorsétteremben fedeztek fel.
- Ironikus - vontam vállat. - De ugyanolyan mázli, minthogy David Boreanaz pont egy menedzser mellett vitte el a kutyáját.
- Azért tényleg vicces - dőlt hátra az ülésén mosolyogva.
Tíz perc múlva lehajtottam és leparkoltunk egy McDonald’s előtt. A kocsim két pittyegéssel jelezte, hogy bezárult, így zsebre téve a kulcsokat besétáltunk.
Összerándult a gyomrom, ahogy beléptem. Ugyanaz az illat, ugyanaz a hangulat, mint amikor néhány éve Phill leült velem szembe és a kezembe nyomta a névjegyét, ezzel teljesen megváltoztatva az életemet.
Nagy levegőt vettem, és ejtettem a nosztalgiázást, így inkább rendeltem magamnak egy sajtburgermenüt. Egy sarokban elhelyezkedő asztalt választottunk, és felszabadultan beszéltünk mindenféléről.
- És, mi a helyzet közted és Harry között? - kérdezte mosolyogva, miközben kihámozta a szívószálat a papírból.
- Igazából nem tudom - sóhajtottam és a sajtburgeremet figyeltem, ami csak arra várt, hogy megegyem.
- Hogy érted? Mesélj.
Elmeséltem neki, hogy felvitt a London Eye-ra, meg azt is, hogy milyen jól elbeszélgettünk a lépcsőházban, utána pedig, hogy mennyire nem értem a tegnapi viselkedését. El csendben hallgatott, és bólogatott, csak azután szólalt meg, hogy befejeztem.
- Harry érdekes ember - mondta. - Nem jellemző, hogy csak úgy elvigyen valakit a London Eye-ra, nem nagyon ismertem ezt a romantikus oldalát. De azt tudom, hogy nagyon makacs és amit akar azt megszerzi, így vagy úgy. És úgy látszik, hogy most téged akar.
- De akkor miért viselkedik úgy a legjobb barátom előtt, mint egy utolsó vidéki bunkó? - ráncoltam a homlokomat.
- Mert féltékeny - vonta meg a vállát El, majd a szájába vett egy sült krumplit. - Van egy enyhe birtoklási mániája, és fél, hogy Ben elvesz tőle.
- Ez hülyeség - ráztam a fejem. - Ez úgy lenne logikus, ha Ben csinálná ezt. Harrynek inkább jobban kéne tepernie Bennél, hogy megbízzon benne. Vagy csak én gondolom rosszul?
- Mondtam, hogy Harry érdekes ember. Egy biztos, nem könnyű kiismerni.
Sóhajtva tudomásul vettem, hogy Eleanornak valószínűleg igaza van és megettem az utolsó falat sajtburgert is.
Miután teljesen kibeszéltük magunkat hazadobtam Eleanort, majd én is hazamentem. A délutánom többi részét olyan átlagos dolgokkal töltöttem, mint sorozatnézés, netezés, rajongói üzenetek olvasgatása, egy csomó ember visszakövetése Twitteren, ilyenek.
Csak kíváncsiságból felnéztem Harry Twitter profiljára. Semmi új, az utolsó tweetje tegnap reggel került fel, a Facebookját pedig már egy hete nem frissítette.
Fél nyolckor lecsuktam a laptopomat és elmentem lezuhanyozni. Megmostam a hajamat, amit később hullámosra csináltam. Mivel bulizni mentünk erős sminket kentem magamra. Füstös fekete szemfesték, műszempilla, alapozó, pirosító és vörös rúzs. Nos, a tükörképem nem éppen átlagos volt, de egy buliba el kell szakadni az átlagostól, én pedig igyekeztem minél szexibben kinézni ma este.
Az ékszereket a sminkkel ellentétben nem vittem túlzásba, csak egy lógós fülbevalót és egy karkötőt vettem fel. A táskámba bedobáltam a legfontosabb dolgokat, telefon, némi pénz, egy-két sminkcucc vészhelyzet esetére, valamint az irataim. Fújtam magamra egy kis Chanel parfümöt és késznek nyilvánítottam magam.
Pontban kilenckor megszólalt a kaputelefon.
- Tessék - emeltem el a helyéről a kagylót.
- Jó estét, Mr. Rick vagyok, a sofőr, Emily Parkert keresem.
- Én vagyok, azonnal megyek le - feleltem, majd letettem.
Gyorsan belefújtam a magassarkúmba, felkaptam a táskám és már rohantam is. Ash és Dylan elmentek vacsorázni, így csak késő este érnek haza. Gondosan bezártam magam mögött az ajtót, majd szerencsémre valamelyik szomszéd pont megérkezett a lifttel.
- Jó estét! - köszöntem a középkorú házaspárnak, akik bár visszaköszöntek, de rossz szemmel mérték végig a külsőmet. Most mi van, ők is voltak fiatalok.
Ahogy kiléptem a kapun egy hatalmas fekete limuzin tárult elém, előtte pedig vigyázzban állt egy öltönyös, ötvenes évek körüli férfi, őszülő, ritka hajjal. Vagy felismert, vagy a kinézetemből gondolta, hogy én lehetek, Emily Parker, de rögtön odalépett hozzám, köszönt, majd kinyitotta a limuzin ajtaját. Kölnijének az illata azonnal megcsapott, és ahogy a kilincsért nyúlt megvillantotta az ezüst Rolexét. Úgy látszik jól megfizetik manapság a sofőröket.
Ahogy beültem rögtön észrevettem Jessicát.
- Hello - erőltettem magamra egy mosolyt.
- Szia - mondta unottan, majd a körmét kezdte nézegetni.

Fájt belátni, de Jessica is kitett magáért. Szintén erős sminket kent magára, bár ő merészebben bánt a színekkel, mint én. Rózsaszín szemfestéket, szépen felhelyezte, tussal kihúzta a szemét. Ő is műszempillát választott, annyi különbséggel, hogy neki a jobb szemén lévőn elhelyezkedett egy apró kő, ami szépen kiemelte mogyoróbarna szemeit. Ajkai fényesen csillogtak a szájfénytől, amit rákent, körülbelül egy fél tubust elhasználhatott, legalábbis látszatra. Rózsaszín, testhez simuló ruhát viselt, a pántja fekete volt, hozzá egy rózsaszín magassarkút választott, aminek orrán egy aranyos masni díszelgett. Hozzám hasonlóan ő se vitte túlzásba az ékszereket, csak két alig észrevehető masnis fülbevalót tett be, valamint a bal csuklójára húzott fel néhány darab csilingelő karpercet. Mellette helyezkedett el a pici, szintén rózsaszín táskája.
A sofőr is elfoglalta a helyét, beindította a motort és elindultunk.
- Eric? - kérdeztem. Miután Jessica megbizonyosodott arról, hogy hozzá beszélek rám emelte a lesajnáló tekintetét és egyszerűen válaszolt.
- Először minket vett fel a sofőr, most megyünk érte - felelte, majd ismét nézelődni kezdett a sötétített ablaküvegen keresztül, így én csak a barna, begöndörített tincseit láttam.
Hátrahajtottam a fejemet és belülre koncentrálva zártam ki a kínos csendet. Szemeimet óvatosan lehunytam, és próbáltam kikapcsolni, ahogy mindig csinálom két fotózás között..
Halk, súrlódó hangra lettem figyelmes, mire szemhéjaimat felemeltem. Az elválasztó felemelkedett, vagyis a sofőr el lett tőlünk zárva. Kérdőn Jessicára néztem, aki idegesen dobolt fedetlen térdén.
- Mi a baj? - kérdeztem, mert tudtam, hogy magától nem fog belekezdeni.
- Gondolom az neked is feltűnt, hogy Eric eléggé rámenős - kezdte.
- Persze, de szinte minden fotós az.
- Ajj Emily, nem úgy - forgatta meg a szemeit. - Vic mesélte, hogy egyszer Eric elvitte magával bulizni Cara Delevingnet, és egy másik csajt, amikor még kezdők voltak.
- Ez komoly? - lepődtem meg.
- Állítólag. Nem tudom. Nekem is csak mesélték - gondolkodott, majd megrázta a fejét. - Mindegy. A lényeg, hogy Cara barátnője lelépett a buliról, de Cara maradt. Vicnek többször is volt szerencséje találkozni Carával. Mázlista - sziszegte az utolsó szót, már csak a szeméből is íródott a féltékenység.
- Én is találkoztam már Caraval, nagyon aranyos... - mondtam, mire félbeszakított.
- Nem ez a lényeg - legyintett Jessica. - Hanem, hogy miután Cara barátnője lelépett, soha többet nem hallottak róla, eltűnt az egész modellszakmából. Azt mondják, hogy megijedt.
- Mitől?
- Állítólag Eric molesztálta a lányt, ő pedig teljesen megijedt. Lelépett a buliról, aztán másnap felmondott, mert lelkileg nem bírta volna tovább.
- Ezt mind Vic mesélte neked? - vontam fel a fél szemöldököm.
- Igen, de vannak más pletykák is.
- Csak mert tudjuk, hogy Vicnek elég élénk a fantáziája... - céloztam arra, hogy Vic elég hülye sztorikat hozott már elő.
- Ne mond már, hogy te nem hallottál semmi rosszat Ericről.
- Igazából... de... - feleltem.
- Mesélj - csillantak fel Jessica szemei az új pletyka gondolatára.
- Ben mesélte, hogy az egyik haverja egyszer rányitott, ahogyan az egyik modellel dugott - meséltem el a nagy sztorit.
- Melyikkel?
- Nem tudom, csak annyit, hogy a modell annyira nem élvezte azt... - hajtottam le a fejemet és még a gondolattól is megborzongtam.
Jessica már szólásra nyitotta a száját, de a limuzin egyszer csak megállt. Kinéztünk az ablakon és egy hatalmas villa tárult elénk. Kétségtelen, hogy ez Eric Matis otthona volt. Ezt bizonyította, hogy alig két percen belül kinyílt a kertkapu, és Eric lépett ki rajta, szürke, fekete zakóban és fekete csőfarmerben. Kinyílt a limuzin ajtaja, és Eric mosolygós szőke feje jelent meg.
- Hello gyönyörűim - villantotta meg a fehér fogsorát. - Hadd üljek be középre.
Jessicával eltávolodtunk egymástól, Eric pedig helyet foglalt közöttünk. Tekintete először Jessicát térképezte fel, utána pedig engem.
- Eszméletlen dögösek vagytok lányok, szinte felfalnálak titeket - mondta, óvatosan megnyalva a szája szélét.
Jessicával elpirulva motyogtunk valamit, majd kerültük a szemkontaktust Ericcel. Eric elkezdett mesélni a helyről, meg ilyenek, mi pedig csendben hallgattuk, és csak néha szóltunk közbe, ha kérdezett.
- Na jó lányok, ez így nekem nem tetszik - szólalt meg hirtelen. Jessicával kérdőn ránéztünk, mire folytatta. - Egyáltalán nem vagytok feloldódva, hol van az a két hebrencs, dögös csaj akikre annyira ráizgultam a kamera mögött?
- Itt ülnek melletted - feleltem bénán.
- Lányok - nézett először rám, majd Jessicára. - Ha szeretnétek még többet elérni, akkor most eljött az a korszak, hogy kicsit csíntalanak kell lenni. Tudjátok, ma már semmi sincs ingyen. Egy jó fotózás sem - hirtelen görcsbe rándult a gyomrom. Az utolsó dolog amiért lefeküdnék valakivel, az a pénz. - És tudjátok én szívesen csinálnék veletek még néhány páros fotózást, de előtte megnézném, hogy hogyan dolgoztok együtt.
Jessicával alig észrevehetően ijedten egymásra néztünk. Ez az utolsó dolog amit együtt csinálnánk. Eric még folytatta volna, de szerencsénkre a limuzin leparkolt. Először én szálltam ki, utána Eric, majd Jessica. A táskáinkat a vállunkra kaptuk, de Eric gyorsan szólt.
- A táskáitokat nyugodtan hagyjátok a kocsiban, mindent én fizetek, nem lesz szükség rájuk.
- Én azért mégis vinném - mondta Jessica.
- Felesleges, bent csak elhagyod - győzködött minket Eric. - Tegyétek vissza, a limó itt fog minket várni, nem lesz semmi baja.
Nem volt más választásunk, vissza kellett tennünk a táskáinkat. Eric egyik kezét nekem, a másikat Jessicának nyújtotta. Mi belekaroltunk, és így mentünk be a bárba. A biztonsági őr rögtön felismerte Ericet és azonnal beengedett minket, az ajtó előtt sorban állók pedig nem nagyon örültek a betolakodásunknak. Bent hangosan dübörgött a zene, a cigaretta és az alkohol szaga keveredett. A színes neonok fényei kavarogtak a tánctéren, megvilágítva ezzel az embereket, valamint középen egy hatalmas, retro discogömb csillogott.
Nem rajongtam a helyért, nem az én világom volt. Én az otthon ülős, tévézős, olvasós, barátaival lógós fajta vagyok, nem a bulihercegnő.
- Menjünk  a pulthoz - mondta néhány fokkal hangosabban az eredeti hangerejénél Eric, de még így is alig hallottuk meg.
Leültünk, szintén Eric volt középen, mi pedig a két oldalán. A pultos srác mosolyogva lépett oda, és érdeklődött, hogy mit iszunk.
- Legyen meglepetés, de valami erőset hozzon a lányoknak - mondta Eric.
- Máris hozom - vigyorodott el a pincérsrác, mi pedig görcsösen néztünk Ericre.
- Tudod nem nagyon szeretnék másnapos lenni - mondtam zavartan.
- Baby - csúsztatta végig a kezét a combomon. - Ma este úgy csinálunk, mintha nem lenne holnap.
- Aha. Oké - sütöttem le a szemem, mivel Eric továbbra se vette le rólam a kezét, sőt egyre jobban szorította a combomat.
- Itt is van - tette le elénk a pincér az italokat.
- Máris hozhatsz még egy kört - mondta neki Eric, majd felvette a poharát. - Akkor háromra, hölgyeim - megragadtuk a poharakat, majd megvártuk, hogy Eric elkezdjen számolni. - Egy... Kettő... Három...
Az alkohol égette a torkomat, ahogy egybe lenyeltem a whiskymet. Épphogy letettem a poharat, Eric máris a kezembe nyomta a következőt.
- Pontosan mennyit iszunk? - kérdezte Jessica.
- Nektek három a kezdet - kacsintott.
És komolyan gondolta. Még egyet lenyomtunk, utána Eric szólt nekünk.
- Menjetek lányok, táncoljatok egy kicsit, mindjárt csatlakozok - Jessicával megkönnyebbülten pattantunk le a bárszékről és indultunk a táncolók felé. - De csajok - mondta, mire hátrafordultunk. - Legyetek dögösek, izgassatok fel - kacsintott, majd visszafordult a pulthoz.
Miután eltűntünk a tömegben Jessicával majd a zene ütemére kezdtünk táncolni.
- Most mit csináljunk? - kérdeztem idegesen.
- Nem tudom. Le kéne lépni, de a telefonunk a kocsiban van - felelte.
- Játsszuk el, hogy részegek vagyunk - mondtam.
- Gratulálok, minél gyorsabban visz minket ágyba, annál hamarabb végzünk mi? Nem hittem, volna, hogy ekkora ribanc vagy.
- Mi az, hogy ekkora? - sértődtem meg, de inkább elengedtem a fülem mellett, mert a helyzet nem engedte meg a veszekedést. - Mindegy, a lényeg, hogy megjátsszuk, hogy részegek vagyunk, de annyira, hogy nem tud minket ágyba vinni. Mondjuk megjátszhatjuk, hogy erőszakosak vagyunk részegen és akkor meg majd nem mer minket ágyba vinni. Vagy ilyesmi... - agyaltam.
- Nehezen kivitelezhető - rázta meg a fejét.
- Azt hiszem ezt nem ússzuk meg - sóhajtottam és már előre hányingerem lett az elkövetkezendő éjszakától.
- Ott jön, csak dögösen - sziszegte, majd hátat fordítottunk egymásnak és fenekünket a másikéhoz nyomtuk ás úgy ráztuk magunkat.
- Na milyen a buli? - lépett oda hozzánk Eric.
- Imádjuk - felelte Jessica vigyorogva, miközben a kezemet végigsimítottam Jessica combján.
- Hű, Emily, milyen kis pimasz vagy - vigyorodott el Eric, miközben én kihívóan rámosolyogtam. - Jessica, kettesben hagynál minket egy kicsit?
- De én is itt szeretnék lenni - vágott szomorú arcot. Örömmel töltött el a tudat, hogy nem akart egyedül hagyni.
- Mindjárt te jössz, ne aggódj - mondta, majd finoman eltávolította tőlem. Jessica vonakodva, de elment, így kettesben maradtam Ericcel. - Na mutasd mit tudsz te ribanc - morogta, én pedig elkezdtem rázni magam a karjaiban.
A kezemet a nyaka köré fontam, a mellemet pedig a mellkasához nyomtam, amitől a kis szegecsek a felsőtestébe nyomódtak. Ritmusra ráztam a csípőmet, amitől a hajam is jobbra-balra billent. Eric erősen belemarkolt a fenekembe, én pedig gyorsan felnyögtem, hogy azt higgye élvezem, de beláttam, hogy ez nem volt jó ötlet. Eric lejjebb vezette a kezét, a combomon, majd előrehúzta és feltolta a szoknyám alá. Felmorogtam, de Ericet nem érdekelte és a csipkebugyimat kezdte simogatni. Egyre jobban ráztam magam, hátha megnehezítem a dolgát, de pont az ellenkezője történt, és Eric elkezdett odalent izgatni.
Gyorsan megfordultam és háttal álltam neki, a fenekemet az ágyékához nyomva, ahol éreztem a keményedő férfiasságát.
- Mi lenne ha keresnénk egy eldugottabb helyet? - suttogta a fülembe. Szembefordultam vele, majd ismét a nyaka köré fontam a karom.
- Még nem - mondtam egy kihívó mosollyal az arcomon. - Most Jessica jön, utána pedig ketten fogunk boldoggá tenni - igyekeztem olyan kihívó lenni, ahogy csak bírtam, de még én se fogtam fel, hogy milyen szavak jöttek ki a számon, és az se, hogy milyen súllyosak.
- Megyek megkeresem Jessicát - mondta egy kaján mosollyal az arcán, de még mindig nem engedett el. Arcát az enyémhez hajtotta, ajaki súrolták az enyémet. Kezét ismét alulra helyezte és erősen dörzsölni kezdett. Ajkait az enyémekre tapasztotta és erőszakosan betuszkolta a nyelvét a számba. Esélyem nem volt válaszolni a csókjára, mivel ő saját maga irányította az én nyelvemet is. Nyála undorító volt, ami keveredett az alkohollal. Miután eltávolodott tőlem nem voltam messze attól, hogy lehányjam.
- Ezt ne felejtsd el - suttogta, majd otthagyott és elment Jessicáért.
- Nem fogom - motyogtam magamnak, majd elindultam kifelé a tánctérről ahol kicsit ritkábban vannak az emberek és nem ütközik nekem mindenhol egy testrészt.
Ahogy kiértem a tömegből rögtön a bárpult felé néztem, ahol megláttam valakit. El se hittem, hogy egy ismerős arcot találok, de bár ne ő lett volna. Nem tudtam mit csinálni, ő volt az egyetlen aki tudott volna segíteni. Akkora volt bennem a nyomás, az idegesség és a félem, hogy már a sírás határán voltam, de erőt vettem magamon és próbáltam erősnek tűnni előtte.
- Szia - ültem le a mellette lévő székre.
Gondolom először nem ismerte meg a hangomat, ezért kérdőn nézett rám. Egyszerűen volt öltözve, egy fehér V nyakú póló volt rajta, fekete csőnadrág és valami letaposott Converse cipő. Nem úgy nézett ki, mint aki táncolni jött, inkább csak inni akart. Végignézett rajtam, majd felvont szemöldökkel nézett újra a szemembe.
- Te meg mit akarsz?
- Segítségre lenne szükségem.
- Nincs pénzem - rázta meg a fejét, majd beleivott a sörébe.
- Mi? - értetlenkedtem, de amint rájöttem, hogy mire gondolt legszívesebben felpofoztam volna. Inkább mély levegőt vettem néhány másodpercig csendben maradtam.
Jessica valahol ott táncol a kanos Eric Matisszel és ez a pasi készen van arra, hogyha nem engedelmeskedünk mindkettőnket megerőszakoljon. Erre az egyetlen ember aki segíteni tudna, az ez a seggfej.
- Zayn, kérlek - hangom sokkal töröttebbnek hangzott, mint akartam és ez neki is feltűnt.
- Mi történt? - kérdezte, most már komolyan.
- Figyelj, gyors leszek, mert bármelyik pillanatban visszajöhet - néztem hátra a tánctérre, ahol felvillant Jessica rózsaszín ruhája a zöld neonfényben. Még mindig Ericcel van. Nem lettem volna a helyében. - A cég egyik legdurvább fotósával vagyok itt és egy másik modellel. A fotós egy perverz állat, aki teljesen ránk van indulva és állítólag már több modellt is megerőszakolt és... félek - mondtam, de az utolsó szónál kigördült egy könnycsepp.
Zayn feltérképezte az arcomat, amiből rájött, hogy tényleg gond van, és nem szórakozok.
- Hozd a barátnődet, kint várlak titeket, egy szürke Audival vagyok.
- Hogy szabaduljunk el? - pislogtam.
- Találj ki valamit, küld el egy piáért, vagy ilyesmi. Ha nem jöttök ki tíz percen belül akkor jövök és segítek - mondta, miközben hüvelykujjával óvatosan az arcomhoz nyúlt és letörölte a könnycseppet.
- Rendben - bólintottam, és próbáltam minél több önbizalmat önteni magamba.
Visszamentem a táncolók közé, akik a dübörgő zenére ugráltak. Viszonylag gyorsan megtaláltam Ericécek és láttam Jessica arcán az ijedtséget.
- Emily, cicám végre itt vagy - vigyorodott el Eric. - Lányok, ismerek itt egy csendesebb helyet, nem akarjátok megnézni? - nézett felváltva hol rám, hogy a karjaiban lévő Jessicára.
- Én megszomjaztam a sok táncban - mondtam nyájas hangon. - Hozz egy koktélt, és utána oda megyünk, ahova csak szeretnéd - böktem meg a mellkasát, valahol a mellbimbója környékén. Jessica úgy nézett rám, mint egy félőrültre, de én már tudtam, hogy meg vagyunk mentve.
- Te is kérsz valamit Jessbaby? - simította végig Jessica arcát.
- Egy koktél nekem is jöhet. Egy jó erős - felelte, még mindig nem értve a dolgokat.
- Két pillanat és itt vagyok, ne szökjetek meg - mondta nevetve, mi pedig a zene ritmusára rázva magunkat vihogtunk. Amikor eltűnt a tömegben, Jessica rám szegezte az ideges szemeit.
- Te most komolyan megőrültél? - kérdezte a karjával idegesen csapkodva, és emlékeztetett egy beteg pingvinre, aki elhagyta a zokniját.
- Futás! - mondtam nem is reagálva rá, és karon ragadva rohanni kezdtem.
- Várj, Emily! Hova megyünk? - kérdezte Jessica, aki botladozott egy kicsit, mivel hirtelen kezdtem húzni magam után.
- El innen.
- És mégis hogy gondoltad? - kérdezte amikor kiértünk a friss levegőre, és egy pillanatra abbahagytuk a futást. - Egy árva taxi nincs itt, a telefonunk meg a bezárt kocsiban.
Nem is figyelve rá kémleltem a szürke Audit, amit nem találtam meg, de az integető Zaynt igen. Ismét karon ragadtam a hadaró Jessicát és futásnak eredtem. Gyorsan megtettem a köztünk lévő, körülbelül száz méter távolságot, és legszívesebben megöleltem volna Zaynt, ha ő nem Zayn lett volna.
- Gyorsan, üljetek be, az a pasi aki kiszállt a limóból nem tetszik nekem - nyomta be Jessicát a hátsó ülésre, engem pedig az anyósülésre.
Zayn beindította a motort, és még azelőtt elhajtott, hogy a sofőr utolért volna minket.
- Basszus Emily, a táskáink - kapott a fejéhez Jessica.
- Neked melyik a fontosabb? A táskád, vagy az, hogy ne erőszakoljanak meg? - néztem hátra elképedve.
- Ott a pont - morogta, majd hátradőlt az ülésen és megkönnyebbülten fújta ki a levegőt.
Lehunytam a szemem és végiggondoltam. Majdnem Eric Matis áldozataiként kötöttünk ki. Ezek szerint Bennek igaza volt. Ez a pasi egy perverz állat. Undorodom tőle, már szégyellem magam, amiért modellt álltam neki. És a legrosszabb abba belegondolni, hogy tényleg majdnem lefeküdtünk. És lenyomta azt a hosszú undorító nyelvét a torkomon. Gusztustalan.
- Öö... Amúgy mondanátok a címeteket? - szakította meg a gondolataimat Zayn. Hátranéztem Jessicára aki közben bediktálta a címet, de elcsuklott a hangja. Könnyes szemekkel néztünk egymásra, és életünkben először néztünk úgy a másikra, hogy egy csepp utálat nem volt benne.
Én is elmondtam a címet, de mivel Jessica lakott közelebb a helyhez ezért Zayn először őt rakta ki. Ezek után senki sem szólt egy szót sem, csak a kocsi halk hangja hallatszott és a kinti forgalom zaja hallatszott. Jessica csendben könnyezett hátul, én pedig igyekeztem minél kevésbé megtörni, egyikőjük se az a fajta ember volt, akinek szívesen megtörnék.
Zayn lelassított, majd beparkolt egy üres helyre Jessica háza előtt.
- Megjöttünk - mondta halkan Zayn.
- Köszönöm - nyúlt a kilincsért.
- Jessica, várj - néztem gyorsan hátra. - Jól vagy?
- Megleszek - bólintott, majd egy mosolyt varázsolt magára. - Sziasztok.
Csendben néztük, ahogy becsukódik mögötte a bejárati ajtó, majd elvesztettük a rózsaszín alakját.
- És te? - kérdezte Zayn.
- Hmm? - néztem fel rá.
- Jól vagy? - belenéztem a mély barna szemeibe és egyszerűen nem tudtam hazudni.
- Inkább induljunk - feleltem elhúzva a szemem alatt az ujjam, nehogy kijöjjön az első könnycsepp, mert félő, hogy több követi. Zayn az utolsó ember, aki előtt sírni fogok.
Zayn sóhajtott egyet, majd elmozdította a váltót, és kiparkolt. Gázt adott, és ismét nem szólaltunk meg egészen addig amíg le nem parkolt a ház előtt, ami történetesen nem az én lakásomé volt, bár ezt a címet adtam meg neki.
- Köszönöm Zayn, megmentettél minket - sóhajtottam, és bár nagyon elcsépelten hangzott, így volt. - Valamelyik nap meghívlak egy kávéra, vagy egy ebédre vagy valami ilyesmi...
- Nincs szükség rá - rázta meg a fejét egy halvány mosoly kíséretében.
- Ez a minimum - néztem rá, jelezve, hogy komolyan gondolom.
- Majd megbeszéljük - sóhajtott, én pedig bólintottam. Kiszálltam a kocsiból, elköszöntem tőle és óvatosan becsaptam az ajtaját.
Sarkon fordultam és ház bejáratához léptem, így rögtön a lépcsőházzal találtam szembe magam. Könnyen kiismertem magam, hiszen már nem először jártam itt. Túlságosan sok időbe telt volna megvárni a liftet ezért inkább úgy döntöttem, hogy leveszem a magassarkúm és felrohanok a harmadikra. Ott megálltam a jól ismert 29-es számú ajtó előtt, majd bekopogtam. Az ajtó húsz másodpercen belül kinyílt.
Azt hittem, hogy felfogom verni egy mély álomból, vagy éppen egy csajjal van. De nem, farmerban volt és cipőben, szemei teljesen éberek voltak. Köszönés nélkül a nyakába borultam és sírni kezdtem. A cipőim kiestek a kezemből és az előszoba padlójára pottyantak. Óvatosan lehajolt, majd a térdhajlatomnál fogva megemelt, miközben a másik kezével a derekamnál tartott. Lábával berúgta az ajtót és folyamatosan csitítva egészen a nappaliig cipelt, ahol leült a kanapéra, engem pedig az ölébe helyezett. Hagyta, hogy kisírjam magam, és egészen addig nem bombázott kérdésekkel, ameddig nem toltam el egy kicsit magamtól.
- Bántott? - kérdezte idegesen.
- Ha odalent fogdosott, lenyomta a nyelvét a torkomon és megakart húzni az bántásnak számít? - kérdeztem a fülem mögé tűrve egy tincset.
- Ne félj, most már biztonságban vagy - suttogta a fülembe, miközben magához szorított, hogy tudatosítsa bennem, hogy semmi bajom nem eshet, bár éreztem a hangján az elnyomott idegességet.
Körülbelül öt percig el sem szakadtunk egymástól. Megnyugtatott a közelsége.
- Gondolom most lefürdenél, ugye? - kérdezte miközben egy kicsit eltolt magától és megigazította a hajamat.
- Jól esne - bólintottam egy halvány mosollyal az arcomon. - És Ben?
- Mond.
- Itt aludhatnék ma este? - kérdeztem a szám szélét rágva.
- Tudod, hogy meg se kell kérdezned - felelte, és egy picit elnevette magát. - Na hozok valami ruhát.
Félrerakott az öléből és bement a szobájába, majd egy Green Day pólóval tért vissza, ami körülbelül két számmal nagyobb, mint a méretem.
- Ben?
- Na mi van még? - nevette el magát kedvesen.
- Nos... Izéé... Ezt a fehérneműt nem nagyon szándékoznám újra felvenni, miután Eric összetapogatta a kezével, és úgy tervezem, hogy majd elégetem vagy ilyesmi, vagyis a lényeg, hogy izé... - hunytam le a szemeimet, mert ez már tényleg nagyon kínos lett. - Tudnál adni egy boxert?
Miután nem válaszolt óvatosan kinyitottam a fél szemem. Ben kicsit megrökönyödött, de óvatosan megrázta a fejét, és válaszolt.
- Persze - felelte olyan természetesen, mintha egy Tictacot kértem volna.
Ismét visszament a szobájába, majd egy fekete Calvin Klein alsónadrágot nyomott a kezembe. Elvörösödve megköszöntem, majd bementem a fürdőszobába. Te jó ég, ennél még az is jobb lett volna, ha egy szál punciban maradok. Mindegy, most már tökéletesen leégettem magam.
Beálltam a zuhany alá, és hagytam, hogy a forró víz, mindent lemosson rólam. A sminkem, az izzadtságot, Eric érintéseit és az egész este emlékeit. A víz fél munkát végzet, majdnem teljesen lenyugodtam. Majdnem.
Amikor kiléptem a zuhany alól még jobban megcsapott Ben tusfürdőjének illata, ami elkeveredett a párával. Nos, mivel női tusfürdőt nem tart itthon ezért nem volt más választásom. Nagyon furcsa volt magamon érezni az illatát, de egyben kellemes is. Kavargó érzelmek. Bah. Nem szeretem ezeket, pláne nem ilyenkor.
Először a Green Day pólót vettem fel, ami egyébként az egyik kedvencem Ben gyűjteményéből. Utána jött a kínosabb része, amikor magamra húztam Ben boxerét. Na ha a tusfürdőre azt mondtam, hogy fura érzés volt akkor ezt nem lehet szavakkal leírni.
Ben nem volt a nappaliban, ezért automatikusan a szobájába mentem, ahol éppen levette magáról a pólóját és a szekrénybe hajította. Ott állt előttem egy szál Levi's nadrágban és én a felsőtestét látva azt hittem, hogy meghalok. Jó, persze modellekkel dolgozok együtt, hisz én is az vagyok, és láttam már jó pár kockás hasizmot, de azért az mégis más, ha a legjobb barátodat látod meg így.
- Csak gondoltam valami rendet csinálok, mielőtt idejössz aludni - utalt az ágyon elhelyezkedő... mindenre. - Meg előtte átöltöztem volna.
Nagyot nyeltem, de nem nagyon volt mit, mivel a szám teljesen kiszáradt. Krákogtam egy kicsit, majd megszólaltam:
- Te nem fürdesz le?
Gratulálok Ems. Itt állsz, szemben a félmeztelen legjobb barátod, egy tíz pontos felsőtesttel, ráadásul az ő boxerét viseled, mindketten teljesen zavarban vagytok, te pedig megkérdezed, hogy 'nem fürdesz le?' Ennél lejjebb már nem csúszhatsz.
- Miért büdös vagyok? - kérdezte egy félmosolyra húzva a száját.
De. Mégis süllyedhetsz.
- Ajj, rohadj meg - temettem a kezembe az arcom, egy kínos röhögés közepette. Felemeltem a tekintetem és Ben kérdő arcával találkoztam szembe, aki nem érti, hogy miért állok vele szemben, mint egy rakás kaki és röhögök. Ezen még jobban elkezdtem röhögni és inkább kimentem a konyhába egy pohár vízért.
Miután lenyugodtam és sikerült meginnom a pohár vizemet anélkül, hogy beleköptem volna a csapba, mert nem bírtam lenyelni a röhögéstől (ez lett az első korty sorsa), Ben belépett a konyhába, szintén félmeztelenül és farmerben.
- Akkor gyorsan lefürdök, hogy boldog legyél rendben? - jött oda hozzám, majd egy puszit nyomott az arcomra.
- Ezt direkt csinálod, ugye? - vontam fel a szemöldökömet, miközben engedtem még egy pohár vizet.
- Mit? - nézett ártatlanul.
- Hát ezt! - adtam meg a számomra ésszerű választ és újra szembe fordultam vele. Ben közelebb lépett hozzám, majd egy kis terpeszbe állt és az ágyékát a testemhez nyomta.
- Még mindig nem értem miről beszélsz - mondta, miközben az arcát közelebb tolta az enyémhez. Haja belelógott a szemébe, amitől még dögösebb lett. Homlokát az enyémnek nyomta és mélyen egymás szemébe néztünk.
- Megőrjítesz - mondtam, egy kis kéjjel a hangomban, mire Ben óvatosan elmosolyodott.
A következő pillanatban pedig az arcán landolt a poharam tartalma. Röhögve lépett el tőlem, majd vizes tincseit hátradobta.
- Megérdemelted - nyújtottam ki rá a nyelvem.
- Ha te mondod - nevetett tovább, majd elment fürödni.
Elmostam a poharat, majd a szárítóba helyeztem és visszamentem a hálóba. Az ágyról tényleg eltűnt a rendetlenség, de inkább nem akartam elképzelni, hogy mi történne, ha kinyitnám a szekrényét. Ben kirakott egy paplant és egy párnát nekem is, így már tudtam, hogy melyik az én oldalam. Az éjjeli szekrényen lévő digitális óra szerint éjfél múlt három perccel. Idegesen bámultam ki a szemben elhelyezkedő ablakon. Nem ez az első alkalom, hogy Bennél alszok, de eddig mindig csak eldőltünk a kanapén. Mindketten tudtuk, hogy ott fogok aludni, de sose ágyazott meg nekem, a hálóban is csak körülbelül ötször jártam. Annyira idegen volt a helyzet, de mégis olyan megnyugtató.
Az ajtó halkan kinyílt, a lámpa leoltódott, majd éreztem, hogy az ágy besüppedt és Ben befekszik mellém. Átfordultam a hátamra, majd a másik oldalamra, hogy szembe kerüljek vele. Még a sötétben is csillogtak a szemei, ahogy a karjával a feje alatt óvatosan figyel.
- Hogy vagy? - kérdezte suttogva.
- Nem tudom - feleltem őszintén.
- Itt vagyok, nem eshet semmi bajod - mondta, majd előrenyúlt a karjával, amin két tetoválás is díszelgett. Óvatosan hátrasöpörte a hajam, majd előrehajolt és adott egy puszit az arcomra. Mintha csak ez váltotta volna ki, szemeim lecsukódtak, és hamarosan mély álomba merültem.

Ten

Sziasztok! :)) Nagyon sajnálom, de ez a rész kicsit rövidebb lett, mint szokott, de minél hamarabb akartam hozni. Mivel ez már a tizedik rész egyre jobban beindul a történet és egyre pörgősebb lesz. Annyit elmondanék, hogy ennek a blognak nem lesz második évada és körülbelül 30-40 részt tervezek neki. A következő részek elég eseménydúsak lesznek, remélem, hogy elnyeri a tetszéseteket. :))
Nagyon köszönöm a kommenteket, és ne féljetek írni, eddig még senkit nem ettem meg ^^
(Még nem olvastam át, szóval elnézést az elírásokért és a helyesírási hibákért, amint tudom kijavítom.)
Jó olvasást, xoxo <3

Miért sajnálnád azt aki vagy?

Mint egy mérgezett egér úgy rohangáltam a bevásárlóközpontban és próbáltam mindent összeszedni. Dylannel elrendeztem és csinált nekünk estére három pizzát.
A Bentől kapott kulccsal sikeresen bejutottam a lakásába. Ezt arra az esetre kaptam, ha valami vészhelyzet lenne, neki is van kulcsa a mi lakásunkhoz. Nos, kicsit bekavart Ben rendetlensége, ezért elhatároztam, hogy ma én leszek a takarítónéni. Nem akartam széttúrni a cuccait, bár nincs előlem rejtegetnivalója, legalábbis ezt már többször a tudtomra adta. A szennyest kivittem a szennyesládába, ami egyébként tele volt, így bekapcsoltam a mosógépet. Hálát adtam Ben egojának, mivel mindig amikor vesz egy új pólót elmagyarázza, hogy ezekre nagyon kell vigyázni és mindig elmondja, hogy hogyan kell kimosni, nekem pedig akaratomon kívül is megragadt a fejemben.
A konyhában a mosogató televolt, szóval az összes edényt szépen kimostam, kiürítettem a szemetest, tettem bele egy másik szatyrot. Az eldobált üdítős dobozokat is összeszedtem, a kajás papírokkal együtt. Őrület, hogy egy pasi egyedül mekkora kupit tud csinálni.
Miután kitakarítottam Ben birodalmát jöhetett a lényeges készülődés. Kerestem egy nagy tálat és beleszórtam a taco chipset, majd kerestem néhány kisebb üvegtálat és azokba öntöttem a különböző szószokat. Kikészítettem két poharat, majd kipakoltam az üdítőket amit vettem, majd mellé egy whiskyt is. Nem azért, hogy lerészegedjünk, de azért ez úgy nézett ki, mintha egy tizenkét éves pizsibulit szerveztem volna. Zenének benyomtam a Green Day - Know Your Enemy albumát és vártam, hogy Ben megérkezzen.
Ránéztem az órára. 6 óra. Ennyi idő kellett, mire mindennel végeztem. És ez azt is jelenti, hogy Ben hamarosan megérkezik.
Amíg vártam rá előjöttek a gondolataim. Mi van, ha nem fog neki örülni? Mi van, ha kiküld a lakásból? Mi van, ha látni sem akar? Miért haragszik rám ennyire? Ugye nem fog kiborulni, amiért kérdés nélkül betörtem hozzá? Ma még nem is láttam, vajon milyen póló van rajta? Mi van ha kiborult, és valami hülyeséget csinált, szokása szerint?
Hallottam ahogy a kulcs elfordult a zárban. Teljesen lefagytam és feszülten figyeltem, ahogy belép a lakásba. A többi egy kicsit homályos, még most is felkavar, de megpróbálom összeszedni a gondolataimat. Nyílt az ajtó, én pedig halk nevetést hallottam. Amikor Ben belépett az ajtón láttam rajta a 10 pontos mosolyát. Ramones póló volt rajta, haja az égnek meredt, olyan kócos stílusban, de tudtam, hogy rengeteg munka állt mögötte. De nem ez volt a lényeges. Karjával magához szorította a derekánál fogva, a nála körülbelül másfél fejjel alacsonyabb Natashát, aki fülig el volt vörösödve. Ben becsukta az ajtót, aztán megakadt rajtam a tekintete és a mosoly rögtön az arcára fagyott.
- Emily? - pislogott, úgy mintha csak egy délibáb lennék.
Egy hang nem jött ki a számon. A torkom kiszáradt. Úgy éreztem magam, mint egy kifordított zokni. Semmihez nem tudtam kezdeni. Kitakarítottam, előkészültem, de ezzel nem számoltam. Lábaim szinte maguktól eredtek futásnak. Kitéptem az ajtót, majd be se csukva magam után lerobogtam a lépcsőkön. Hallottam, hogy Ben még utánam kiált, de a hangja elveszett a zsongásban, ami a fejemben volt. Csak rohantam, meg sem állva a lakásig. Ott becsaptam magam után a szobámba, majd nem foglalkozva Ashley kérdő tekintetével a szobámba zárkóztam és ki se mozdultam egész este. Kiültem az ablakomba és az egyik utcai lámpát bámulva agyaltam.
Igen, tudom, hogy Ben már elég sok modellt felvitt a lakásába, ez érthető, csak rá kell nézni. Nem részletezte nekem a kapcsolatait, de ezek nyílt titkok voltak az ügynökségnél. Vannak olyan fotósok, akiket úgy lehet meggyőzni, hogy téged válasszanak egy sorozathoz, hogy ágyba bújsz velük. Ben nem az a fajta, de ő nem is az a fajta negyvenes évekbeli, kopaszodó férfi aki csak így tud szexhez jutni. A modellek között az igazából nagy szó, ha valaki lefekszik Bennel, nem is a képekért csinálják. Nem igazán értem, hogy ebből miért kell egy rangot csinálni, ezért nem álltam be a sorba. Viszont a legtöbben úgy gondolják, hogy Ben és én együtt vagyunk. Észrevettem, hogy néha az emberek sajnálkozva néznek rám, és az arcukról szinte le lehet olvasni, hogy 'szegény lány, a barátja tudta nélkül csalja a kolléganőivel', de én ilyenkor legszívesebben az arcukba üvöltenék, hogy 'nem járunk, fogjátok már fel!'. De ezt mégse tehetem meg.
És persze az egész világos volt. Megfordult már ott Nickie, Rita, Ann, de még egyikükkel se láttam együtt. És fájt. Fájt látnom, ahogyan rámosolygott. Fájt, ahogy magához szorította. Fájt a tudat, hogy most Natasha meztelenül fekszik az ágyában. Fájt, hogy Natasha most elfelejteti vele, hogy én ott is voltam. Fájt, hogy Natasha nyugtatja le.
Szerettem azt a mosolyt. Imádom a mosolyát. De úgy látszik minden lányt ezzel ajándékoz meg. Persze én nem olyan vagyok számára, mint a többi lány, én a legjobb barátja vagyok. Rám sose fog úgy nézni, ahogy a többi lányra. Mi sose fogunk csókolózni, sose fogja azt mondani, hogy igen, ő itt a barátnőm és csak barátként fogja mondani, hogy szeretlek.
És eddig még csak összebújt a lányokkal, eltölt velük egy éjszakát és annyi. De mi lesz, ha barátnője lesz? Akkor én már teljesen eltűnök? Akkor valaki kilök engem a helyemről, és Ben életének nagy részét ő fogja kitölteni. Én pedig el leszek felejtve, mint egy zokni, aminek elveszett a párja.
Akaratomon kívül is kigördült egy könnycsepp. Fogalmam se volt, hogy mit csináljak. Vagy két órát ültem az ablakba, és arra lettem figyelmes, hogy a lámba amit eddig bámultam egyszer csak világítani kezdett. Étvágyam nem volt, és nem volt kedvem ráragasztani Ashleyékre a rosszkedvemet. Ők túl boldogok, és túl jól halad az életük, hogy mindig az én hülyeségeimet kelljen hallgatniuk.
Elővettem a telefonomat, hogy megnézzem, milyen dolgaim lesznek holnap a cégnél. Természetesen ez egy piros betűs nap volt, hiszen holnap lesz a fotózás. Hirtelen a csalódottságom mellé beférkőzött az izgalom és a stressz. Nem volt kellemes ahogy az érzéseim váltakoztak, de nem tudtam ellene mit tenni. Egyik percben a bikiniket képzeltem el, utána beugrott Natasha bikiniben, ami ugye annyit takar, mint egy fehérnemű, így elképzeltem fehérneműben, majd azt ahogy ő és Ben... Ahh... A hideg is kiráz.
Félreraktam a telefonomat és inkább a könyvespolcomhoz léptem. Végiggörgettem az ujjam a borítókon. Az én gyűjteményem fel sem ér azzal a mennyiséggel, mint ami Ashnek van, neki szinte az összes létező könyv megvan. Én is nagyon szeretek olvasni, bár ő sokkal többet. Végül megálltam az egyik kedvencemnél. John Grisham - The Runaway Jury (Az ítélet eladó). Imádom a stílusát és a történeteit, ezért a kötettel a kezemben ültem vissza az ablaka, odahúztam az olvasólámpát és az oldalakra világítottam. Úgy faltam az oldalakat, mintha először olvasnám, és ugyanúgy elvarázsolt, mint minden egyes alkalommal. Grisham a kedvenc írom, ez kétségtelen.
Éjfélkor vettem észre magam, és rájöttem, hogy ideje lefeküdni. Sokkal nyugodtabban feküdtem le aludni, innentől csakis a másnapi fotózásra koncentráltam.

Másnap reggel fél órával korábban keltem a szokásosnál. Bombaként robbantam ki az ágyból és rohantam készülődni. Egész nap pörögtem, az adrenalin túltengett bennem, még kávét se ittam. Az egész napom várakozásból állt, arra, hogy Phill megjelenjen és azt mondja:
- Ems, nyomás készülődni! - szemeim felcsillantak, de a lábaim lefagytak. Hirtelen fázni kezdtem és ideges lettem.
Beth és Lana maguk után húztak a hosszú folyosón, majd egy öltözőbe érkeztünk, ahol lenyomtak egy székre Jessica mellé, akinek már elkezdték a sminkjét. Lehunytam a szemem, és lazítottam, miközben Lana és Beth tökéletessé varázsolták a külsőmet. Miután végeztünk egy számomra ismeretlen stylist jelent meg, vagyis csak névről ismertem. A legnagyobb modelleket is ő öltözteti, a cég egyik legjobbja. A neve Will Blue, és szerencsém most volt szerencsém találkozni vele.
- Akkor először te ezt vedd fel - nyomott oda nekem egy fehér bikinit. - Te pedig ezt - adott Jessicának ugyanolyan darabot, mint nekem, csak feketében.
Amikor Erichez értünk teljesen odavolt a gyönyörtől. Azonnal el is kezdte a fotózást, mi pedig felvettük a legszebb mosolyunkat.
- Ezazz lányok, fantasztikusak vagytok - mondta, miközben folyamatosan villogott a vaku. - Teljesen begerjedtem, mutassatok még magatokból. Imádoom, folytassátok...
És ez így telt egész végig, a végeredménytől pedig teljesen odavoltam. Megérte, és Jessica se rontotta le a képeket. Alig várom, hogy a címlapokon lássam.
- Csodálatosak voltatok lányok - mondta Eric, majd két karjával átkarolt minket. A cégnél minden hímneműnek ez a mániája, fogalmam sincs, hogy miért.
- Egy ilyen jó fotóssal nem nehéz - vigyorgott Jessica.
- Ugyan már - nevetett fel halványan Eric.
- Most az egyszer igaza van Jessicának - már kezdett görcsbe állni a szám a műmosolytól.
- Jaj, annyira imádom, hogy két olyan lánnyal dolgoztam akik legjobb barátnők - nevette el magát Eric, mi
pedig Jessicával egy erőltetett mosollyal összenéztünk. Már csak néhány percig kell megjátszanunk és vége.
- Képzeld el, hogy mi mennyire örülhettünk - feleltem.
- Csajok - állt meg Eric a folyosó végén és elemelte a kezét a vállunkról, hogy tudjon tapsolni egyet. - Ezt a fotózást meg kell ünnepelni.
- Megiszunk egy kávét? - ajánlotta fel Jessica.
- Nem ennél jobb ötletem van - rázta meg a fejét Frank. - Holnap este elmegyünk bulizni.
- Ó, mi... - kezdtük el rögtön a magyarázkodást.
- Lányok - szakított minket félbe. - Ne utasítsátok el egy menő fotós ilyen ajánlatát. Minél több időt töltünk együtt, annál jobban ismerlek titeket, az pedig protekciót jelent a következő fotózáshoz.
Jessicával rögtön egymásra néztünk és bólintottunk. Teljesen igaza volt Ericnek. Megbeszéltük, hogy Eric majd mindkettőnként eljön és, hogy majd hova megyünk. Azt is mondta, hogy ne hozzunk pénzt, mert mindent ő fizet.
- Akkor este - kacsintott, majd elveszett az embertömegben.
- Egész jó voltál - mondta Jessica, miután már teljesen elvesztett az alakja az emberek között.
- Te sem voltál rossz - bólintottam, majd néhány másodperc kínos csönd állt be. Úgy éreztem, hogy meg kell törnöm. - Mi lenne, ha miután átöltöztünk beülnénk egy jeges teára vagy valami?
- Minek öltözzünk át? - vigyorodott el Jessica.
- Bikiniben akarsz mászkálni? - ráncoltam a homlokom.
- Istenem, Emily nem véletlenül vagy modell, legyél már egy kicsit büszke magadra - forgatta a szemeit. Nekem ebből annyi esett le, hogy megdicsért, hogy jól nézek ki, alig 3 percen belül másodszor.
- Oké, menjünk - vontam meg a vállam.
Elég furcsa érzés volt strandpapucsba és fürdőruhában mászkálni, de más modellek is csinálták így, szóval inkább hallgattam Jessicára és 'büszke voltam magamra'. Ahogy felsétáltunk a lépcsőn rögtön minden szem ránk szegeződött. Nem is foglalkozva a kíváncsi szempárokkal egy üres asztal után kutattunk.
Az egyik asztal elhaladása után valaki ránk fütyült, belőlem pedig akaratlanul is kicsúszott
- Seggfej.
- Múltkor más véleménnyel voltál rólam - nevetett fel, és rögtön megismertem a hangját. Égővörös fejjel hátrafordultam, nem foglalkozva Jessica röhögésével.
- Sziasztok - vigyorogtam rá az egész One Directionre, leplezve a zavaromat.
- Nem ültök ide? - kérdezte Louis, és kék szemei kérdőn figyeltek.
- De, köszi - válaszolt helyettem Jessica és rögtön odahúzott egy széket, természetesen úgy, hogy én csak közé és Harry közé férhessek be.
Harry mosolyogva végigmérte az alig fedett testemet, amit csillogó zöld szemeit az enyémekbe fúrta.
- Mit kértek lányok?
- Én egy jegeskávét - feleltem.
- Egy lattét - mondta Jessica.
Harry intett Davidnek, aki mosolyogva lépett oda hozzánk.
- Jess, Emily - tárta szét a kezeit. - Eszméletlen dögösek vagytok.
- Tudjuk - vigyorodott el Jessica, és a haját piszkálva figyelte Davidet, akinek Harry leadta a rendelésünket.
- Rögtön hozom - nyomta ki a tollát David, majd rám kacsintott és elment. Jessica arca először pirosba, majd lilásba ment át. Uhh...
- Kész vagytok már a fotózással? - érdeklődtem a fiúkra nézve.
- Már lőttek pár képet, de még csak a fele van meg - mondta Louis.
- Nem értem, hogy miért kell ennyit szarakodni - forgatta a szemeit Zayn.
- Hogy érted? - pislogott Jessica.
- A fotósok - válaszolt Zayn helyett Harry. - Annyira sokat hisznek magukról és annyit variálnak. Nem jók a fények, rossz helyen állsz, a ponyvát igazítsák meg. Nem lenne egyszerűbb ha lenyomná a hülye gombot és 5 perc alatt végeztünk.
- Hidd, el a fotósoknak is könnyebb lenne 5 perc alatt összehozni, csak akkor elölről kéne kezdeni a sok sztárocska nyavalygása miatt, hogy ez nem tetszik a képen, meg az nem tetszik - szólalt meg a hátam mögüll egy hang, amitől azonnal görcsbe rándult a gyomrom.
- Pont ezért nem értem, hogy miért jössz fel kávézgatni, és miért nem lent rendezgeted a fotózás további lépésit - szólt élesen Liam.
- Szia Ben - mosolygott rá szélesen Jessica. - Hogy állsz az őszi kollekció terveivel?
- Emilyé a fotózás, ne törd magad - rendezte le gyorsan Ben, majd Liam felé fordult. - Te pedig jobban tennéd, ha nem szólnál bele a dolgaimba.
- Várj, te csinálod róluk a képeket? - sápadtam le, és féligg hátrafordultam. Nem is foglalkoztam vele, hogy Ben nekem adta az elkövetkezendő legnagyobb munkáját.
- Őt érte a megtiszteltetés - vigyorgott erőltetetten Niall.
- Én ezt máshogy nevezném - morogta Ben. Majd mély levegőt vett és hozzám fordult. - Ems, tudnánk beszélni.
Már épp szólásra nyitottam a számat, amikor Harry megelőzött.
- Nem látod, hogy elfoglalt? - vonta fel a szemöldökét. - Inkább kopj le.
- Rendben. Legközelebb majd időpontot kérek - forgatta a szemeit Ben, és már meg is fordult, hogy elinduljon.
- Hé, hova mész? - álltam fel és mentem is volna utána, de előbb Harryhez hajoltam és az arcába sziszegtem. - Nem vagyok a kutyád Styles.
Harry arcán meglepettséget láttam, a srácok kínosan néztek össze, Jessica pedig csak úgy magában mosolygott. Benhez sétáltam, akinek most esett le a tantusz, hogy szinte alig van rajtam valami, így akaratlanul is végigmért, hiszen eddig csak háttal vagy oldalasan látott.
- Merre menjünk? -kérdeztem, mire Ben alig észrevehetően megrázta a fejét és a szemembe nézett.
- Minél messzebb innen - felelte, majd a vállam felett még egyszer az asztalnál ülő társaságra meredt.
Lementünk a lépcsőn, egyikünk se szólt egy szót se. Ben a laptoptáskája pántjába kapaszkodott fél kézzel, én pedig keresztbe fontam magam előtt a karomat. Csak sétáltunk, majd a folyosó jobbra kanyarodott, ahol volt egy kis eldugott rész, két kanapéval, középen egy kávézóasztallal, amin magazinok pihentek. Mindketten leültünk ugyanarra a kanapéra, Ben pedig a lábához tette a laptoptáskáját. Egyikünk se szakította meg az egyre kínosabb csendet.
- Kérlek, ne haragudj a tegnap miatt - szólalt meg végül Ben.
- Dehogy is - ráztam meg azonnal a fejem. - Hülyeség volt amit csináltam. Nem kellett volna betörnöm hozzád, rendet rakni és feltúrni mindent. Nem is tudom, hogy jutott az eszembe.
- Ha ez megnyugtat már a fele ugyanolyan kupis mint volt - nevette el magát halványan.
- Gondoltam - emeltem a plafon felé a tekintetem.
- Figyelj - mondta, mire ismét a szemeibe temettem a tekintetem. - Natasha csak egy csaj volt a sok közül. Egyszeri alkalom, ahogy az eddigi összessel.
- Persze, ezt tudtam - túrtam bele a hajamba, majd kinéztem a mellettünk lévő ablakon. Az esőcseppek egyre sűrűbben érték az ablakot, és a kis elszigetelt helységben nem volt valami kellemes egy szál bikiniben ücsörögni. - De a többi lányról csak hallottam, vagyis ugye mindenki tudta. De még sose láttalak egyikkel se munkán kívül és az egész olyan idegen volt... - magyarázkodtam.
- Sajnálom - hajtotta le a fejét.
- Miért sajnálnád azt aki vagy? - ráncoltam a szemöldököm.
Ben felnézett, én pedig próbáltam leolvasni valamit az arcáról, de nem volt könnyű. Egyszerre kavargott rajta a csalódás, a fájdalom és a harag. Saját magára haragudott, és nekem fogalmam se volt, hogy miért.
- Ezt nem tudom megmagyarázni - rázta meg a fejét. - Talán majd egyszer, de most biztos nem.
Egy aprót bólintottam, majd ismét az ablakon bámultam kifelé. Hirtelen kirázott a hideg, és egyre jobban szidtam magam, amiért Jessicára hallgattam. Óvatosan elkezdtem dörzsölni a karomat, de nem segített sokat.
- Fázol? - kérdezte Ben.
- Kicsit - bólintottam. Ben automatikusan levette magáról a fekete kockás ingét, ami alatt a Metalica pólója volt, és nekem nyújtotta.
- Köszönöm - mosolyodtam el, majd belebújtam a körülbelül két mérettel nagyobb ingbe. Azonnal megcsapott Ben illata, és belül szinte kivirultam.
Néhány másodpercig csendben ültünk egymással szemben, és kivételesen én törtem meg.
- Szerintem felejtsük el az egész veszekedést, és legyen minden olyan mint régen - hadartam az idegességtől.
- Észrevetted, hogy mostanában milyen sok dolgot felejtünk el? - kérdezte egy kínos nevetéssel nekem pedig görcsbe rándult a gyomrom. Igaza van.
- Ez az utolsó - mondtam határozottan.
- Ez az utolsó - mosolyodott el, majd szorosan megölelt.
Jó érzés volt visszakapni Bent. Újra.
- Lassan mennem kéne - tolt el magától. - A pacsirták ki fognak bukni.
- Majd én lerendezem - legyintettem, jelezve, hogy maradjon még. - Milyen velük dolgozni?
- Stresszes - felelte. - Lehetetlen nekik megfelelni.
Bólintottam, miközben felálltam, szökkentem egyet és beültem mögé.
- Te meg mit csinálsz? - hallottam a hangjában az értetlenséget.
- Shh - csitítottam, majd elkezdtem masszírozni a vállát. - Lazulj el, vagy mesélj még. Amelyik jobban esik.
- Annyira idegesítő, hogy semmi nem jó nekik - folytatta. - Nem jó a hajam, hol a fodrász, nem tetszik ez a fény, miért ez a háttér? Idegesítő kis seggfe... Isten Ems, ez nagyon jó - mondta, majd hátrahajtotta a fejét, mivel pont megtaláltam egy csomót.
- Érzel még valahol csomót? - kérdeztem egy önelégült mosollyal az arcomon.
- A hátamban - felelte összeszorított ajkakkal, mivel próbált visszatartani egy nyögést.
A vállairól egyre lejjebb haladtam a hátára,majd csendben folytattam a masszírozást és hagytam, hogy szép lassan lenyugodjon. A végére már félbehagyta a fiúk szidását és lenyugodva hagyta, hogy tovább masszírozzam. Miután végeztem át karoltam a derekát, majd kicsit előrehajolva egy puszit nyomtam az arcára.
- Köszönöm - suttogta. - Ez most nagyon kellett.
- Sejtettem - mondtam egy halvány mosollyal. - Figyelj, ma már úgysincs több dolgom, mi lenne ha megnézném a fotózást?
- Rendben, akkor legalább csöndbe maradnak és téged bámulnak - nevette el magát.
- Előtte átöltözök - egészítettem ki magam.
- Teljesen mindegy, hogy mennyi ruha van rajtad - mondta Ben, én pedig elpirulva lehajtottam a fejem.

Nine

Halihó! :D Először is nagyon szépen köszönöm az előző részhez érkezett kommenteket, valamint az új feliratkozásokat. :) Kicsit vegyes rész, de azért remélem elnyeri a tetszéseteket. Voltak vele kétségeim, de Timi (akit szeretek, imádok) megnyugtatott, így mertem publikálni a részt. :) Egyébként aki nem ismerné Timit, annak itt van az általa írt személyes kedvenc blogom (katt), és a dolgok úgy alakultak, hogy én is segíteni fogok ennek a történetnek a további fejezeteiben, ami számomra hatalmas megtiszteltetés, hiszen Timi fantasztikusan ír. :)
Remélem tetszeni fog a rész, jó olvasást. <3
xoxo, Kikiih

Ezt gyakorlod?

Miután Harry kifizette a fuvart, kiszálltunk a taxiból, én pedig elképedve néztem az előttem tornyosuló látványra.

- Gondolom Londoni lévén már biztos jártál itt, de szerintem ez mindig szép látvány - nézett fel Harry is az előttünk körülbelül 50 méterre tornyosuló London Eye-ra.

- Őszintén? Összesen kétszer voltam rajta eddigi életemben.

- Hogy-hogy? - lepődött meg Harry. - Én csak három éve élek itt, de minden évben feljöttem egyszer. Megunhatatlan a látvány - mesélte, miközben elindultunk az egyre hosszabbodó sor elé.

- Őszintén? Nem bírom nagyon a sorbaállást - vallottam be nevetve.

- Az jó, mert most nem is kell majd sorba állni - bólintott Harry.

- Mi? Miért? - kérdeztem, de Harry nem válaszolt.

A maradék kis időben amíg odaértünk az óriáskerékhez, csendben telt. Harry komolyan nem állt be a

sorban, hanem karon ragadott és egyenesen a pénztárhoz vitt. Ott megálltunk, és oldalt állt egy pasas. Harry őt kereste, és meg is találta. Magas, fekete bőrű és fekete hajú. Sötét szeme kedvesen csillogtak, szimpatikus alkat volt. Amíg lerendezték a dolgokat én kicsit félreálltam, és próbáltam kerülni az utálkozó pillantásokat, amiért soron kívüli jegyünk van. Ez igazából nem olyan nagy kiváltság, mivel nem mi voltunk az egyetlenek, szóval nem csak ránk kéne szúrós szemmel nézni.
- Jöjjenek utánam - szólt mosolyogva a férfi, mi pedig követtük.
A felszállós helyhez érkeztünk. Kérdőn Harryre néztem, akinek mosolyra húzódott a szája, majd a férfihez fordult aki elkísért minket.
- Kérem, elmondaná a hölgynek, hogy pontosan, hogy is fog kinézni a dolog?
- Természetesen - mosolyodott el a férfi is, majd felém fordult. - Önök egy privát kapszulában fognak utazni, ami az jelenti, hogy csak önök ketten lesznek benne, és egyedül élvezhetik a kilátást.
Elképedve néztem Harryre, aki csak önelégülten mosolygott. Azt hiszem valami ilyesmi reakcióra számított. Néhány percen belül meglett a kapszulánk, és be is szállhattunk. Amikor beléptem még jobban leblokkoltam, mert a kapszula közepén egy kis asztal volt, két pohárral és egy üveg pezsgővel, ami nem az olcsóbbik fajta volt.
- Még ez is? - kérdeztem mosolyogva, miközben az ajtó becsukódott.
- Azt akartam, hogy minden tökéletes legyen - mondta, majd közelebb lépett hozzám, így alig volt köztünk távolság. - Bár az idő lehetne egy kicsit tisztább és...
- Minden tökéletes - feleltem, miközben a mutató és középső ujjamat Harry szájára tapasztottam. Harry mosolyogva megfogta a csuklómat és leengedte a kezemet.
A kapszula közben egyre magasabbra emelkedett, így lassan kezdett kiteljesedni a kilátás.
- Pezsgőt? - kérdezte Harry, és hirtelen ellépett, mire szinte fizikai fájdalmat éreztem.
- Persze.
Odasétáltam Harry mellé a kis asztalhoz, és töltött nekem egy pohár pezsgőt. A legszebb mosolyommal megköszöntem, majd megvártam, hogy Harry is töltsön, majd koccintottunk. Hogy mire azt nem tudom, de ugye szokás. Na mindegy.
Nem megszakítva a szemkontaktust beleittam a pezsgőmbe, ami egyébként nagyon finom volt. Harry is úgy tett, majd kisétált a hatalmas üveg elé. Követve a példáját megálltam mellette és csendben figyeltük a város szépségét. Egyikünk sem szólalt meg. Volt egy olyan érzésem, hogy Harry akart mondani valamit, de nem találta a szavakat, így inkább én is csendben maradtam, hátha belekezd.
Miután megittam a pohár pezsgőt észrevettem, hogy Harry pohara is üres.
- Visszavihetem? - kérdeztem.
- Köszi - mosolyodott el halványan.
Visszasétáltam, majd a poharakat óvatosan visszatettem a helyükre. Szinte el se hittem, hogy Harry idehozott engem. Az egész tiszta romantikus, és gondolom nem kevésbe fájt neki.
- Kérsz még egyet?
- Nem, köszönöm - hallottam Harry hangját, és olyan volt mintha a hátam mögött állna. Óvatosan hátranéztem, és tényleg mögöttem állt.
- Szeretnék beszélni veled, és úgy éreztem, hogy ez az a hely, ahol igazán kettesben lehetünk - mondta. Én csak némán bólintottam, majd egy fél lépést előre léptem, hogy közelebb kerüljek hozzá. Harry várt pár pillanatot, majd folytatta. - Tudom, hogy egy bunkó voltam. Kihasználtam, hogy részeg vagy, és rögtön rád másztam. Így visszagondolva örülök, hogy smárolásnál nem volt több - csak némán bólintottam egy aprót, és vártam, hogy folytassa. - Utána másnap az edzőteremben is egy seggfej voltam. Tudhattam volna, hogy te nem egy olyan lány vagy, aki rámászik valakire a pasija távollétében. Aztán rájöttem, hogy Ben neked a legjobb barátod, mivel miután leléptél a konditeremből felvilágosított. Gondolom azt is elmondta, hogy miket vágtunk egymás fejéhez, de most már azt is megbántam. Miattad.
- Várj - állítottam le. - Mi volt köztetek az edzőteremben? - kérdeztem értetlenül.
- Heart nem mesélt róla? - ráncolta a szemöldökét.
- Nem.
- Akkor mindegy - legyintett, és már akarta volna tovább mondani, de ismét félbeszakítottam.
- Tudni akarom - feleltem makacsul.
- Biztos? Ha Ben nem akarta elmondani, akkor valószínűleg azért, mert nem akarod hallani - ezt végiggondolva inkább csak nagyot nyelve bólintottam. Tudtam, hogy egy idő után úgyis megtudom, csak előbb csengjen le ez az egész dolog.
- Rendben, folytasd.
- Szeretném jóvá tenni ezeket a dolgokat. Szeretném ha tudnád, hogy komolyan gondolom ezt a dolgot, és nem az a fajta srác vagyok akinek képzelsz. Nem akarom elcseszni a dolgokat, mert tudom, hogyha elcseszném akkor nagyon megbánnám - mondta. - Szóval szeretném, ha egy tiszta lappal indulnánk. Benne vagy? - kérdezte a szája szélét rágva.
Mosolyogva figyeltem Harryt. Annyira aranyos volt ahogy magyarázkodott és teljesen eltűnt az a magabiztos, pimasz pasi, helyette egy szégyenlős, ártatlan szemű kisfiú állt előttem. És, most komolyan. Hogyan tudnék haragudni valakire, aki szó szerint mindent megtesz azért, hogy jóvá tegye?
- Benne - feleltem. Harry ajkai széles mosolyra húzódtak, majd egy lépéssel közelebb jött hozzám, nekem pedig hirtelen egy pillanatra kihagyott a szívem.
- Erre inni kell - vigyorgott, majd a hátam mögötti kis asztalról felemelte a poharainkat és megtöltötte őket, közben egy pici csalódottságot éreztem legbelül. A kezembe nyomta a poharamat, én pedig kérdőn néztem rá.
- Mire? - kérdeztem kíváncsian.
- Ránk - vonta meg a vállát, majd összekoccintottuk a poharainkat.
Ismét csendben pusztítottuk el a poharunk tartalmát, annyi különbséggel, hogy most London helyet egymást bámultuk. Szinte éreztem ahogy Harry levetkőztet a szemével, de nem tudott zavarni, mert én se tudtam róla levenni a tekintetét, és csak azon agyaltam, hogy milyen lehet a felsőteste az inge alatt.
Miután a poharunk tartalma elfogyott félreraktuk a mellettünk lévő asztalra, majd Harry volt az aki először megszólalt.
- Tudod, hogy mennyire rohadtul meg akarlak csókolni? - kérdezte, némi felháborodással a hangjában, ami állati szexi volt.
- Akkor mire vársz? - vontam fel fél szemöldökömet, és modell lévén tudtam, hogy mivel tudom a legkihívóbb tekintetemet felvenni.
Harry erre teljesen beindult és a derekamat átkarolva rögtön az ajkaimra csapott én pedig a kezemet automatikusan a nyaka köré fontam. Harry szinte erőszakkal, azonnal behatolt a számba, szinte észre se vettem. Nyelve gyorsan, vadul kényeztette az enyémet, és egy pillanatra se akart megszűnni a testemben lévő bizsergés.
Csókolózás közben beletúrtam Harry göndör hajába, hogy eltereljem a figyelmét, majd óvatosan a kapszula másik végében lévő kis padhoz vezettem, majd lenyomtam rá, én pedig az ölében ültem, az egészben az volt a legérdekesebb, hogy közben egy másodpercre se szakadt meg a csókunk.
- Ezt meg, hogy csináltad? - kérdezte lihegve, miközben kicsit eltolt magától.
- Titok - feleltem titokzatos mosollyal, majd a lábaimat még szorosabbra fontam a dereka körül, amitől nemi szerveink egymáshoz dörzsölődtek.
- Megőrjítesz - nevetett fel és láttam, hogy zöld szemei egyre sötétebbek lesznek a vágytól.
Nem válaszoltam, csak ismét odahajoltam hozzá, és most én hatoltam be kérdés nélkül a szájába, amit Harry rendkívül élvezett, és hagyta, hogy átvegyem az irányítást, amit pedig én élveztem. Folyamatosan kényeztettem a nyelvét, és a hajában turkáltam. Miután Harry kicsit beleunt, hogy egyedül én 'dolgozom', úgy érezte, hogy kicsit bátorítania kell, ezért kezét a derekamról a fenekemre csúsztatta, majd alulról kicsit megemelt és erősen megmarkolta, mire belenyögtem a csókunkban. Harry önelégülten hümmögött egyet, mire én újra az ajkaira tapadtam. Harry tovább élvezkedett a fenekemen én pedig a nyelvéről az alsó ajkára tértem rá, és enyhén harapdálni kezdtem. Először gyengéket, majd egy erőset is beleharaptam, mire Harry nyögött bele a csókunkba. Magamban tudomásul vettem, hogy én nyertem, ezért díjként visszatértem Harry szájába és tovább élvezkedtem, Harry édes ajakiban.
Eközben Harry keze előrecsúszott és a nadrágom cipzárjával ügyködött, és mire észhez tértem volna, Harry már odalent kezdett el simogatni. Eltávolodtam tőle és szúrós szemmel néztem rá.
- Ne mond, hogy nem élvezed - vigyorgott kajánul.
- Ezt szerintem nem itt kéne - ráztam meg a fejem.
- Ugyan már, ne csináld - nevetett Harry, majd a bugyim alá is benyúlt, így a testem legérzékenyebb pontja teljesen védtelen maradt Harry ujjai előtt.
- Ne merd - szóltam rá.
- Majd csak akkor, ha ez a valami idelent - dörzsölte meg egy kicsit. - Elég nedves lesz.
- Azért még dolgozhatsz.
Harry ezt kihívásnak vette ezért másik kezével közelebb húzott magához, de nem az arcomat, hanem a mellkasomat tette egy szintre a szájával, majd ott kezdett el csókolgatni, egyre lejjebb haladva a jobb mellemet kezdte el kényeztetni a szájával. A felsőmnek elég nagy volt a dekoltázsa, így könnyen hozzáférhetett, és egy neki tetsző ponton szívni kezdte a bőrömet, belőlem pedig akaratomon kívül is egy nyögés hangzott fel, és ezzel egy időben elnedvesítettem Harry ujjait.
- Hát ez gyors volt - húzódott perverz mosolyra a szája.
- Harry, mindjárt leszállunk - közöltem az ablakon kibámulva.
- Ne csináld már, tudom, hogy akarod - nézett rám fájdalmasan amolyan 'mi lesz már?' arckifejezéssel.
- Harry, komolyan leszállunk - böktem az üveg felé. Harry kicsit hátradőlt, amitől én pedig előre, de szorosan fogta a derekamat, így nem csúsztam ki az öléből, majd tudomásul vette, hogy igazam van.
Harry visszahelyezkedett az eredeti helyzetünkbe, majd óvatosan kihúzta a kezét a nadrágomból, majd lenyalta azon ujjait, amelyek az én testnedvemmel lettek beborítva. A nadrágomat begombolta nekem, aztán felálltunk, én pedig éreztem a mellemen az apró, szúró fájdalmat.
- Kösz Harry, ezt most hogy tüntetem el? - tártam szét a karom, utalva a szívásfoltra a mellemen.
- Még jó, hogy hoztál dzsekit - kacsintott.
Megforgattam a szememet, majd felvettem az előbb említett dzsekimet. Harryvel még utoljára kiálltunk a hatalmas üveghez, és egyre lejjebbről csodáltuk Londont.
A kabin néhány percen belül leérkezett, majd a dolgozók segítettek nekünk kiszállni.
- Meg voltak elégedve? - kérdezte a pasi, aki odakísért minket, még az elején.
- Fantasztikus volt - felelte Harry és átkarolta a derekamat, mire én halványan elvörösödtem. Elköszöntünk, majd elindultunk.
Furcsa volt látni, hogy a tömeg sokkal nagyobb, mint amikor idejöttünk. Sajnos későn esett le, hogy a tömeg nem a London Eye miatt van itt, hanem miattunk. Ahogy leértünk, a kis téren a legtöbb ember körénk vetette magát. Mindenhol villogó vakuk, és ezernyi kérdés. Voltak 12-15 éves tinilányok, azok valószínűleg a rajongóink lehettek.
Harry szorosabbra fonta a kezét a derekam körül, és a másik kezével is próbált védeni. Lehajtott fejjel mentem, és igyekeztünk mindenkit kikerülni. Persze, ilyenkor sehol egy testőr vagy ilyesmi.
- Harry, Emily - kiabált egy riporter. - Igaz a hír, hogy együtt vannak?
- Mióta jártok?
- Hol ismerkedtek meg?
Ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel bombáztak minket, de egyikre se válaszoltunk. Minél inkább próbáltunk kikerülni a tömegből, annál lehetetlenebbnek tűnt. Harry szorosan tartott, de még így is rengeted test csapódott hozzám, és a vakuktól már szinte semmit se láttam. Kezdtem egyre idegesebb lenni, és már nagyon elegem volt a helyzetből.
- Hagyjanak már békén - kiáltotta el magát Harry. Úgy látszik ő is kiborult egy kicsit. - Mindenki takarodjon a saját dolgára!
Rengeteg illetődött arc nézett vissza ránk, és a legtöbb fan meg is ijedt Harry viselkedésétől, így ők leléptek. A tömeg kisebb lett körülöttünk, de nem elviselhetőbb. Semmit nem akartam, csak végre eltűnni. A tömeg csökkenésével gyorsabban haladtunk, így gyorsabban kiértünk a kis térről az út szélére, ahol ha szerencsénk van lehet taxit fogni. Nos, szerencsénk volt, mivel a fekete autó ott állt, nekem pedig rögtön felcsillant a szemem. Harryvel megszaporáztuk a lépteinket és sikeresen elértük a taxit. A taxis vagy felismert minket, vagy gyanús volt neki a nagy tömeg, de segített nekünk beszállni, majd anélkül, hogy elborították volna az autót sikeresen elindultunk.
Megvártam amíg haladtunk néhány métert, majd hátrafordultam. A tömegnek hűlt helye.
- Jól vannak? - nézett hátra a taxis a visszapillantóból.
- Viszonylag - bólintott Harry, és láttam rajta, hogy még mindig ideges. Óvatosan kinyújtottam a karomat, majd megszorítottam Harry kezét, jelezve, hogy most már vége, megúsztuk.
- Elmondanák a címet? - dobolt a kormányon a sofőr.
Harryvel összenéztünk. Valószínűleg náluk telt ház van, mind a négy sráccal, nálunk pedig otthon van a nővérem. Inkább Harryre bíztam a választást, aki úgy döntött, hogy hazavisz, ezért az én címemet diktálta a sofőrnek.
Az út maradék része csendben telt. Hagytam, hogy a szívverésem végre helyreálljon és igyekeztem normális tempóban venni a levegőt. Amikor a taxi megállt és Harry kifizette a fuvart, mindketten kiszálltunk, majd bénán ácsorogtunk a ház előtt, a csendben hulló esőben. Harry zsebre tett kézzel pásztázta a cipőjét, én pedig zavartan igazgattam az esőtől behullámosodott hajamat.
- Azt hiszem mennem kéne - emelte fel végre a tekintetét.
- Ne - csúszott ki hirtelen a számon. Harry kíváncsian nézett, de a szája szélén megjelentek a tipikus gödröcskék. - Vagyis izé... Körülbelül egy órát találkoztunk, és alig dumáltunk stb... - próbáltam összeszedni a gondolataimat, kevés sikerrel.
- Igen, de nálunk mindenki otthon van, és félek, hogy valami olyanba menne át, mint a múltkor - figyelmeztetett. - Neked pedig otthon van a nővéred. Máshova meg nem nagyon tudunk menni, mert egyre jobban az szakad az eső - világosított fel.
- Van egy köztes megoldás - mosolyodtam el, amikor eszembe jutott az ötlet.
Rögtön kihalásztam a kulcsomat a zsebemből, majd kinyitottam a nagy vasajtót. Harry furcsán nézett, de azért követett.
Az ajtóval szemben szürke, lapos postaládák helyezkedtek el, néhányból reklámújságok lógtak ki, ezek azoknak az időseknek a ládája volt, akik nem mozdulnak ki minden nap, ezért nem is nézik meg minden nap a postát. Kicsit beljebb sétáltam, baloldalon két lift, vele szemben a lépcső helyezkedett el, ami felfelé kanyargott. A lépcsőt csak azok használták általában akik az elsőn, vagy a másodikon laktak, mások a liftet tartották előnyben. Egyedül a lámpák gyér világítása adott valami fényt a helynek, egyébként teljesen sötét lett volna.
A lépcsőhöz mentem, majd leültem a harmadik fokra és kényelmesen elhelyezkedtem. Harry furcsán méregetett, nem tudta mire vélni. Gondolom nem úgy tervezte az este folytatását, hogy egy lépcsőházban fog csövezni.
- Ez most komoly? - nevette el magát, de a hangjában hallottam a hangjában, hogy reménykedik a rossz humoromban.
- Van jobb ötleted? - vontam fel a fél szemöldökömet. Harry végiggondolta a helyzetet, majd sóhajtott egyet. Ő is fellépett két lépcsőfokot, de mielőtt leült volna végighúzta három ujját a lépcső felületén. Az arca nem ragyogott a gyönyörtől, de nem tudott mit tenni, helyet foglalt mellettem.
Végigmértem Harryt, a mai este során nem először. Sötét csőfarmer volt rajta, fehér V nyakú pólóval és egy fekete inggel, amit nem gombolt össze. Ő is a 'laza, de elegáns' összeállítást választotta, bár az én öltözékem inkább hajlott a lazára, az övé pedig az elegánsra. Hajával semmi különöset nem csinált, hagyta, hogy a fürtjei természetesen is elérjék azt a hatást, amit a legtöbb lányból kiváltanak ezek a tincsek, abba pedig már bele se merek gondolni, hogy mi történik, ha ezt fokozza a kisfiús mosolyával.
A következő pillanatban Harry megszólalt. Már nem is emlékszem, hogy mit mondott, csak annyira emlékszem, hogy körülbelül három órán átbeszélgettünk az üres lépcsőházban.Néha komolyabb dolgokról, néha viszont nem tudtuk abbahagyni a nevetést. Néha az én munkámmal kapcsolatos dolgokról volt szó, néha a koncertekről, néha pedig a témának semmi köze nem volt egyikünk karrierjéhez sem. Teljesen spontán volt és ez volt benne a legjobb. Nem csináltunk semmit, csak beszélgettünk, és ez néha sokkal többet jelent, mint amikor magához ölel, vagy megpuszil. Egy kiadós beszélgetés alkalmával tudod megismerni az embert, és amikor közösen nevettek akkor tudhatod biztosan, hogy az összhang megvan köztetek. De ha megnevetett akkor pedig ebből még valami komolyabb is lehet.
- Lassan mennem kéne - nézett az órájára Harry és elhúzta a száját.
- Hány óra?
- 11 múlt - felelte. - És még taxit is kell fognom, haza kell érni. A srácok már így is gyanakodni fognak.
- Akkor tényleg menned kell - bólogattam, egy elfojtott mosollyal a szám szélén.
Harry feltápászkodott, leporolta a nadrágját, majd engem is felhúzott. Az első lépcsőfokon álltam, Harry pedig rendesen a földön. Széles mosolyra húzódott a szám.
- Végre magasabb vagyok.
- Nem sokáig - felelte.
A derekamnál fogva magához húzott, majd az ajkait az enyémekre tapasztotta, majd ezzel egy időben megemelt és egy 180°-os fordulattal megpörgetett a levegőben. Csókunk néhány másodperccel azután szakadt meg, hogy a lábaimat ismét a stabil talajon tudtam.
- Ezt gyakorlod? - nevettem el magam hitetlenül, miközben feltűnt, hogy ismét körülbelül egy szinten vagyunk.
- Nem, csak sok lánnyal szoktam ücsörögni különböző lépcsőházakban.
- Nagyon vicces - tűrtem a fülem mögé mosolyogva egy szőke tincset, ami belehullott az arcomba.
Harry a homlokát az enyémnek döntötte, majd néhány pillanatig az ajkaimat fürkészte. Enyhe célzáskánt óvatosan megnyaltam az alsó ajkam, Harry pedig abban a pillanatban lecsapott. Nem kellett engedély, rögtön behatolt, és nyelve táncra hívta az enyémet. Lassan, szenvedélyesen kényeztetett, én pedig bármit megtettem volna, hogy ez a pillanat örökké tartson, de a kérésem lehetetlennek bizonyult.
Harry eltávolodott az ajkaimtól, de mielőtt eltolt volna magától egy utolsó puszit nyomott a számra.
- Tényleg mennem kell - mondta szinte suttogva.
- Tudom - feleltem, ugyanezzel a hangerővel.
Lassan kibontakoztunk az ölelésből, és Harry óvatosan hátrálni kezdett, miközben megfogta a kezem, és csak akkor engedett el, amikor az utolsó ujjpercünkkel se tudtunk egymás után nyúlni.
- Majd hívlak - nyomta le a bejárati ajtó kilincsét.
- Jó éjszakát - mosolyodtam el halványan.
Harry dobott egy puszit, majd kilépett a Londoni éjszakába.
Sóhajtva megnyomtam a lift hívógombját, majd a lábammal dobolva vártam, hogy megérkezzen. Apró pittyegés kíséretében szétnyílt azt ajtó, majd ugyanez a pittyegés jelezte amikor megérkeztem. A folyosón végigsétáltam, majd az ajtónk előtt megálltam, és halkan elfordítottam a kulcsot a zárban, mert nem tudtam, hogy a nővéremék kidőltem-e már.
A nappali sötétjét egyedül a TV villogó képernyőjének a fénye töltötte be. Dylan a dohányzóasztalra feltett lábbakkal figyelte az NCIS-t, a nővérem pedig egy kis gombócba összekuporodva, Dylan vállára hajtott fejjel aludt. Hihetetlen aranyosak voltak. Csak mosolyogva intettem Dylannek, aki visszaintett, majd besétáltam a szobámba. Az ajtót becsuktam és felkapcsoltam villanyt. Utána következet a szokásos eljárás. A haj felfogása egy béna copfba, smink lemosása, zuhanyzás, átöltözés, csekkolni a netet, aztán pedig lefeküdni aludni.

Másnap reggel nyolckor ébredtem, de nem terveztem kikelni körülbelül 10-ig. Ma szabadnapom volt, amit lustálkodással terveztem eltölteni. Igazából mázlim volt, hogy ma van szabadnapom, mivel nem elég kínos lett volna egy szívásfolttal a mellemen megjelenni.
Békésen átfordultam a hátamról az oldalamra, a kezemet pedig a párnám alá helyeztem és lehunytam a szemem. Néhány másodpercig csukva voltak, aztán rájöttem, hogy valószínűleg nem fogok tudni visszaaludni, ezért csendben nézelődve a szobámban igyekeztem minimálisan felébredni. Minél éberebb lettem, a gondolataim annál gyorsabban váltogatták egymást. Vajon mi lesz ma a cégnél, hogy nem vagyok bent? Fog történni valami érdekes? Ben még mindig haragszik? Harry mit csinálhat? Gondolt rám azóta?
Az utolsó kérdésemre megkaptam a választ, amikor negyed órával később feltápászkodtam és megragadtam a telefonomat. Szokás szerint először a Facebookot csekkoltam, ahol a beérkezett üzenetek között ott volt egy Harrytől.
Szia gyönyörűm.:* Csak gondoltam írok neked, hogy még egyszer elmondjam, nagyon jól éreztem magam az este. Remélem minél előbb megismételjük. ;)
Mosolyogva olvastam a sorokat, majd visszaírtam Harrynek, hogy mindent köszönök, és majd egyeztetünk.
Átöltöztem, fogat mostam, megfésülködtem, majd kimenetem a nappaliba, ahol a nővérem olvasgatott.
- Jó reggelt! - mosolygott rám.
- Szia - vetődtem le mellé a kanapéra. - Mikor keltél?
- Amikor Dylan elment - felelte. - Jól aludtál?
- Igen - feleltem mosolyogva.
- Megnyugtat, hogy itthon töltötted az éjszakát - mondta, miközben betette a két lap közé a könyvjelzőt, majd az asztalra helyezte a könyvét. Ezzel a cselekedetével egy időben kétszeresére tágultak a szemei. - Ugye Harry nincs a hálószobádban?
- Nincs - feleltem, mire a nővérem megnyugodott. - Az ablakon mászott ki - tettem hozzá, mire a nővérem feje úgy feldagadt, mint egy gömbhal. - Vicceltem - forgattam meg a szemeimet.
- Van kint palacsinta, ha éhes vagy - terelte a témát.
- Te csináltad vagy Dylan? - tettem fel automatikusan a kérdést.
- Dylan - válaszolta nevetve.
Kicsoszogtam a konyhába a puha, otthoni zoknimban ami a szivárvány összes színében pompázott, majd kerestem egy tányért és kipakoltam rá három darab amerikai palacsintát.
- Te nem kérsz? - kiabáltam ki Ashleynek.
- Már ettem - kiáltott vissza.
Lábujjhegyre álltam, majd a felső szekrénybe kezdtem el kotorászni, és megtaláltam amit kerestem. Nutella. Felkapva a tányéromat és a fél üveg Nutellát visszamentem a nappaliba. A nővérem undorodva figyelte, ahogyan letörök egy darab palacsintát és belemártogatom a Nutellába.
- Igazán vonzó vagy amikor eszel - felelte egy szórakozott mosollyal.
- Tudom - vigyorogtam vissza.
- Fúúj, tiszta csoki a fogad - röhögött Ash.
Szemeimet a jobb felső sarokba irányítva kitapogattam a fogaimat és lenyaltam róluk a Nutellát. Igazából teljesen felesleges volt, mivel még alig kezdtem el a reggelimet. Már ha ezt annak lehet nevezni.
- Na mesélj, mi volt tegnap - nógatott a nővérem.
Egy újabb palacsinta eláztatása közben elmeséltem a nővéremnek mindent. Na jó, majdnem mindent, az intimebb részeket kihagytam. De azt hiszem kicsit megenyhült a szíve a sztori végére. Nos igen, nem minden srác vinne fel a London Eye-ra, és rendelne neked pezsgőt, csak az aki komolyan gondolja. Oké, igazából fogalmam sincs ezekről a dolgokról, az ez előtti legromantikusabb randim egy zsúfolt, de elegáns étteremben volt, ahol leöntöttem a halványsárga ruhámat vörösborral. Mindegy.
- Miért ültetek a lépcsőházban? Miért nem jöttetek fel? - ráncolta a szemöldökét Ashley.
- Nem akartunk zavarni - legyintettem.
Igazából annyira jó volt így visszagondolni. Tökéletes este volt, Harry minden tőle telhetőt megtett, őszintén, az elején nem nagyon hittem volna, hogy van egy ilyen romantikus oldala.
A szám szélét rágva vegyes érzésekkel figyeltem az utolsó darab palacsintát. Valahogy nem akart lecsúszni a torkomon.
- Mi a baj? - fürkészett Ash. - Azt hittem, hogy most végre boldog vagy és minden kezd alakulni. Nem?
- Én sem értem, hogy miért rágódok e miatt... - sóhajtottam, de nem árultam el a nővéremnek, hogy mi fúrja az oldalam.
- Belefojtsalak a Nutelládba? - vonta fel a fél szemöldökét.
- Mi van? - ült ki az értetlenség az arcomra.
- Mond már el, hogy mi bajod van - mondta erősen artikulálva és mindenfelé kalimpálva a kezével.
Mély levegőt vettem, majd ezt is elmeséltem. Hogy Ben megint berágott rám.
- Ha csak kimondom előtte a Harry nevet az arca eltorzul és rögtön flegmázik. Szeretném vele megbeszélni, de egyszerűen képtelenség vele kommunikálni - magyaráztam.
- Figyelj - nézett Ashley mélyen a szemembe. - Ben a legjobb barátod. Lehet, hogy kiborult, mert esetleg sokat meséltél Harryről. Nem tudom, néha fura a srác felfogása. De akkor is a legjobb barátod. Valahogy mindenképp beszélned kell vele.
- De hogyan, ha nem hajlandó beszélni velem? - tártam szét a karomat. - Vagy tizenötször hívtam, de nem veszi fel. Írtam egy tucat sms-t, nem válaszol.
- Nem tudom, találj ki valamit - mondta. - Mit szoktatok csinálni?
Ashley utolsó mondatára rögtön felderült az arcom. Akkor rögtön rájöttem, hogy mit kell tennem. Rögtön felpattantam a kanapéról és indultam a szobámba átöltözni a bevásárláshoz. A nővérem nem értette, hogy hirtelen mi történt velem, hogy rakéta módjára rohangálok a lakásban, de ismert és inkább rám hagyta, mert tudta, hogy érdekes esett vagyok, szóval ha így viselkedek akkor biztosan tuti ötletem támadt. Ez így is volt.