Thirtyfour

Húúhaaa. :DD Jó gyorsan összejött a 10 lájk a Facebook csoportban, mint ne mondjak. :D Nagyon köszönöm, hogy ennyire szeretitek a blogomat, és így várjátok a folytatást. *-*
Elnézést, hogy még nem válaszoltam minden kommentre, de ígérem, hogy válaszolni fogok mindegyikre. :)) <3
Jó olvasást mindenkinek. <3
xx, Kikiih
p.s.: Utolsó előtti rész. :((

Én nem hiszek a jelekben

Azt hittem, hogy az összecsomagolás gyerekjáték lesz. Nem volt az. Csak a ruháimnak kellet három bőrönd, utána pedig az egyéb cuccaimnak még két sporttáska, és még így is egy csomó dologról le kellett mondanom, amiket majd Ashley és Dylan hoznak majd az első látogatásuk során.
- Hihetetlen, hogy Párizsba mész - mondta Jessica, összehajtogatva egy felsőt és betette a bőröndömbe... Az egyikbe.
- Még én se fogtam fel. Nagyon várom - mosolyogtam folyamatosan.
- És, hogy érzed magad a szakítás miatt? - próbálta finoman kérdezni. Néhány másodpercig elgondolkodtam a válaszon.
- Bűnös vagyok, ha egy nap alatt túltettem magam rajta? - válaszoltam kérdéssel a kérdésére.
- Mivel egy pár hónapos kapcsolatról van szó, szerintem nem - mondta.
- Segíts ezt összehúzni - kértem, mert meggyűlt a bajom a színes-mintás bőrönd cipzárjával.
Közös erővel próbáltuk összehúzni, azonban így se ment. Jessica ráült a bőröndre, hogy kissé összenyomja a benne lévő dolgokat, így nem sokkal könnyebben, de sikerült behúzni.
- Ezazz!  nyújtottam pacsira a kezem, Jessica pedig belecsapott.
- Visszatérve - ült át a bőröndömről a földre. - Nem is hiányzik Malik?
- Egyáltalán nem - ráztam meg a fejem. - Szép volt amíg tartott, de nem érzek iránta semmilyen vágyódást.
- Esténként se gondolsz rá? Egyedül az ágyba? - vonogatta perverzül a szemöldökét.
- Dehogy - röhögtem fel.
- Pedig azt mondtad, hogy jó volt.
- Visszaemlékezve - gondolkodtam el, és visszaemlékeztem azokra a pillanatokra. - Valami furcsa dolog kötött Zayn-hez. Olyan izgalmas volt, én pedig vágytam a kalandra. Nem is az élmény volt a fontos, hanem a lebukás veszélye. Miután összejöttünk, már nem is volt olyan jó.
- Lefordítva kicsi a farka - mondta Jessica.
- Na meg az is - nevettem fel.
- És, hogy váltatok el? - faggatott tovább.
- Kissé... csöpögősen - vallottam be. - Nagyon jól esett minden amit mondott, és csak remélni tudom, hogy tényleg meglátogat, ha Párizsban jár. Nagyon jól kijöttem vele, és annyira jó barát lenne, ha nem ilyen lenne múltunk. De így nem tudom, hogy mi lesz belőle.
- Majd kiderül - mosolygott rám biztatóan.
- Egyébként nem is mesélted, hogy mi volt azután, hogy Niall hazavitt - szidtam le.
- Ja, hát semmi különös - vont vállat, miközben a szekrényemben kutakodott, és dobálta ki belőle a ruhákat. - Elhívott randizni.
- Tényleg? - kerekedtek el a szemeim. - Hova?
- Ebédelni. Ma... - hajtotta le a fejét, de még így is láttam a vigyorát.
- És te komolyan nem mondtad el ezt nekem? - borultam ki.
- Elfelejtettem - próbált védekezni.
- Ezt, hogy lehet elfelejteni? - tártam szét a kezem.
- Hé, ez még melyik pasidtól maradt meg? - vett ki egy pólót, amiből először csak annyit láttam, hogy fekete. Aztán szétnyitotta és maga előtt megnézte, de nekem is tökéletes rálátásom volt a Green Day feliratra, alatta pedig a 21st century breakdown borítójáról a kép. Akkor adta oda, amikor az "Eric-ügy" után ott aludtam nála...
- Az - nyeltem egy nagyot. - Ben-é.
- Ó - esett le Jessicának. Odacsúsztam hozzá, és óvatosan átvettem tőle. Nekidőltem az ágyam elejének, felhúztam a lábaimat, és az arcomhoz emeltem. Még mindig éreztem rajta az illatát. Az illatot, amit annyira régen éreztem, olyannyira, hogy könnyek szöktek a szemembe.
Jessica, felismerve a helyzet súlyosságát azonnal mellém ült és a vállamat kezdte nyugtatóan simogatni.
- Annyira hiányzik - vallottam be.
- Elhiszem - mondta halkan.
- De miért hagyott itt? - néztem fel rá. - Miért nem képes válaszolni az üzeneteimre? Miért változtatta meg a telefonszámát? Mégis mit tettem?
- Semmit sem tettél - törölte le óvatosan a könnyeimet. - Fogalmam sincs, hogy mi van Ben-nel. Nem is merek találgatni. De valamiben biztos vagyok. Ha ki akar zárni az életéből, akkor jó oka van rá. Valamiért meg akar kímélni önmagától szerintem. Fogadd el.
- Nem akarom elfogadni - néztem rá a pólóra. - Nem akarom elveszteni.
- Idővel biztosan előkerül. Hallani fogsz róla.
- De én nem hallani akarok róla - vittem vissza a tekintetem ismét Jessicára és kétségbeesetten magyarázni kezdem. - Én érezni akarom őt. Azt akarom, hogy itt álljon mellettem. Azt akarom, hogy megölelhessem, hogy leszőkézzen minden hülyeségem után. Át akarok menni hozzá, TV-t nézni, együtt szurkolni a meccseken. El akarok feküdni a kanapéján, a karjaiban akarok aludni. Én... - akadtam el.
- Szereted - fejezte be helyettem a mondatomat.
- Persze, mint egy barátot - bólintottam.
- Emily - mosolyodott el halványan. - Meddig akarod még áltatni magad?
Ajkaim szétnyíltak, de hang nem jött ki a torkomon. Vajon igaza van? Tényleg szeretem Ben-t... Úgy?
Amint megláttam őt félmeztelenül azon az ominózus estén, teljesen zavarba jöttem. Ha megölelt mindig a nyakába fúrtam az arcom, csak azért, hogy érezzem az illatát. Amikor megpuszilt a gyomrom liftezni kezdett. Imádtam a nevetését, a szemeit. Hogy hű a stílusához, és állandóan valami rockzenekar pólóit hordja. A flegma beszólásait, hogy bármiről tudtam vele beszélni. Mindig megvédett. Sose kellett kérnem tőle semmit, mindent megadott nekem, mintha csak a gondolataimban olvasna. Megmondta az őszinte véleményét, sose hagyott letérni a helyes útról.
Talán ha őszintén bevallom neki a Zayn-nel való viszonyom, nem hagyja, hogy ilyen hülyeségeket csináljak. De nem mondtam el neki, mert szégyelltem magam és nem akartam, hogy pont Ő nézzen engem egy ribancnak...
- Egyébként - szólalt meg Jessica, és a nagy csendben ez a hirtelen megszólalás szinte fülsüketítő volt. - Nézz csak rá a pólóra.
Kissé megemeltem az anyagot és elém tárult ismét a borító képe.
- Most ne azt nézd, hogy a képen az ott Billie Joe-e vagy sem. Csak a képet nézd - mondta.
- Egy pár van rajta. Akik csókolóznak - néztem fel értetlenül.
- Nézz már kicsit a dolgok mögé - sóhajtott. - A pár sötét színekből áll, körülöttük pedig durva vöröses-narancssárga van. Mintha csak minden ellenük szól. De ők megmutatják, hogy mások, és csak azért is ragaszkodnak egymáshoz. Nézd, hogy húzza magához a lányt, és a lány hogyan kapaszkodik belé. Erős, de mégsem kétségbeesett. Magabiztosak, tudják, hogy semmi nem választhatja el őket.
- Ez pont az ellentéte annak, ami köztem és Ben között van - mondtam.
- Ajj istenem - csapott a homlokára. - Te nem olvasol a sorok között? Nem látsz a jelekből? Ez egy rohadt jel!
- Én nem hiszek a jelekben - ráztam meg a fejemet.
- Te bajod - vont vállat. - Na gyere ide - tárta szét a karját én pedig megöleltem. Jól esett, hogy valaki törődik velem.

Miután Jessica lelépett a találkozójára Niall-el, egyedül maradtam a szobámban. A pólót az ágyamra dobtam, még nem döntöttem el, hogy mit csinálok vele. Éppen az ékszereimet pakolgattam, amikor kinyílt az ajtó.
- Zavarok? - szólalt meg egy hang, amit ezer közül is felismertem volna.
- Eleanor! - örültem meg neki azonnal, és nekifutásból megöleltem. - Úristen, de rég láttalak.
- Hiányoztál már - nevetett. - És hallom valaki kedvezményesen vásárolgathat a Chanel-nél - tolt el magától, egy őszinte mosollyal.
- Gyorsan terjednek a hírek - jegyeztem meg.
- Louis-tól hallottam - mondta, miközben leült az ágyamra. - Louis pedig Zayn-től, aki értelemszerűen tőled.
- Ó szóval azt is tudod, hogy Zayn meg én...? - haraptam be a szám szélét, és leültem mellé.
- Szakítottatok - bólintott. - Egyébként én számítottam rá.
- Mi? - ráncoltam a homlokomat.
- Megérzés - legyintett. Mi van ezekkel, Jessica jelekről magyaráz, Eleanornak megérzései vannak... - Egyébként segíteni jöttem. Pakolni meg ilyenek.
- Édes vagy - mosolyogtam. - Igazából már nagyon nincs mit. A ruháimat összedobáltam meg egy csomó egyéb szükséges dolgot.
- Akkor mit szeretnél csinálni? - kérdezte készségesen.
- Nincs kedved sétálni?
Fél órával később már a hóesésben sétáltunk egy-egy Starbucksos pohárral a kezünkben. Beszélgettünk, nevettünk, mintha semmi különleges nem történne. Mintha holnap nem utaznék el Párizsba, mintha nem szakítottam volna a pasija legjobb barátjával. Mintha nem hanyagoltuk volna el egymást néhány hétig. Ugyanolyan volt minden, mint régen. De legbelül azért éreztem, hogy holnap az életem hatalmas változáshoz visz.

Teljesen be voltam pörögve. Egyfolytában féltem, hogy valamit otthon hagyok, biztos elfelejtek valamit. Háromszor ellenőriztem át a bőröndöm tartalmát, de természetesen minden megvolt. Illetve majdnem minden.
- Állj! - kiáltottam el magam az anyósülésről. Hátul Ashley és a baba ültek.
- Ems, kint is lehet venni szempillaspirált - forgatta a szemét Dylan.
- A polcon maradt a repülőjegy!
- Emily - nyögtek fel egyszerre.
Mivel repülőjegy nélkül nem mehetek el, visszamentünk érte. Szerintem lassan már várták, hogy eltűnjek.
- Itt vagyok - vigyorogtam rájuk.
- Most már tényleg minden megvan? - kérdezett rá Dylan, mielőtt elfordította volna a kulcsot.
- Igen - bólintottam magabiztosan.
- Végre - könnyebbült meg és újra elindultunk.
Azt hittem, hogy majd nosztalgiázva fogok kibámulni a kocsi ablakán, vagy esetleg meg is könnyezek pár dolgot. De az idő ködös volt, hó helyett latyak esett, a gondolataimat pedig nem hallottam a mellettem ülő Dylan idegességétől, akinek elege volt a sok hülye autósból.
Nagy nehézségek árán, de kiértünk a repülőtérre. Dylannel behordtuk az összes cuccomat, és egy kis ideig nézegettük a táblát, ahova a gépek érkezése és indulása volt feltüntetve.
- Emily! - hallottam a nevemet.
- Te is hallottad? - nézem Dylanre.
- Rajongók? - forgolódott.
Szinte alig hittem a szememnek, amikor megláttam egy kisebb csoportot közeledni felénk.
- Egy perc és jövök - suttogtam Dylannek sápadtan.
- Nyugodtan - mosolygott rám.
Nem hittem a szememnek. Jessica, Eleanor, Sophia, Harry, Niall, Liam, Louis, David, Tom, Phill. Mint ott álltak egy kisebb csoportot alkotva. Szinte futva mentem oda hozzájuk.
- Ti... Ti meg mit kerestek itt? - túrtam bele a hajamba.
- Csak nem gondoltad, hogy köszönés nélkül hagyjuk, hogy lelépj - tárta szét a karját Jessica.
Teljesen elérzékenyültem. Mindenki aki számít ott volt, csak azért, hogy elköszönjön. csak úgy vándoroltam közöttük, és mindenki folyamatosan beszélt hozzám, így csak a mondandójuk, egy-egy mondatát értettem meg.
- Ha valahol, valami menő párizsi kávézóban jegeskávét iszol, jussak eszedbe - David.
- Köszönöm, hogy kiálltál mellettem és tanácsokat adtál nekem... Egyszerűen csak azt, hogy megismerhettelek - Eleanor.
- Nem voltunk soha közeli kapcsolatban, de jó párszor megnevettettél. És... Kösz, hogy megismerhettem Jessicát - Niall.
- Sose lesz még egy ilyen stylistod, mint én. Én pedig sose fogok dolgozni még egyszer ilyen modellel, mint te - Tom.
- Mikor osztozunk meg legközelebb egy csirkés szendvicsen? - Louis.
- Köszi, hogy megismerhettem az igazi Emily Parker-t - Sophia.
- Sosem felejtelek el. A nevetésed, a szemeid, a mosolyod. Azt amit adtál nekem, azt, hogy végül is egy fantasztikus barátra leltem, akármilyen áron - Harry.
- Köszönöm, hogy eltüntetted Perrie-t a közelemből - Liam.
- Örülök, hogy én indíthattalak el téged ezen az úton - Phill.
- Imádlak, te hülye - Jessica.
Amikor félve rákérdeztem, hogy Zayn hol van, Liam azzal válaszolt, hogy nem elég erős ahhoz, hogy itt legyen. De majd felhív.
Majd felhív...
Teljesen meghatódtam, és teljesen oda voltam meg vissza a gyönyörtől, hogy mindenki bízik bennem, és támogat. Csak akkor fogtam fel a dolgokat, amikor négyen maradtunk. Dylan, Ashley, Elizabeth és én. A csomagjaimat már feladtuk, és eljött a mi búcsúzkodásunk ideje.
- Nagyon szeretlek - ölelt meg elsőként Ashley. - Hihetetlen, hogy elszakadunk egymástól, de tudom, hogy most így a legjobb neked. Azonnal hívj amint megérkeztél, és ne felejtsd el a nővéredet, jó? És, ha valami pasi kikezd veled, rögtön szólj, mert le kell csekkolnom, hogy megérdemel-e téged.
- Mindenképp - nevettem fel.
Asley átvette a babát Dylantől, így vártam, hogy majd ő is megölel. E helyett a fejemnél fogva húzott magához és összekócolta a hajam.
- Héé! - röhögtem.
- Vigyázz magadra Füles! És... És mi mindig itt vagyunk neked, csak szólj és megyek utánad. Nem olyan nagy ez a távolság. Nekem biztos nem.
- Köszönöm - mosolyogtam mindkettőjükre.
Kicsit még átvettem Elizabeth-et és adtam neki vagy millió puszit. Tegnap este átosontam a gyerekszobába és elkezdtem neki magyarázni, hogy mit kell csinálni, ha a szülei kiborulnak, melyikük minek örül, békítésképp. Nem tudom, hogy felfogta-e de remélem, hogy valahogy bevésődött az agyába.
- Akkor - rántottam meg a táskám pántját. - Sziasztok.
Még utoljára, egyszerre megöleltük egymást, és nagyon nehéz volt visszatartani a sírást.
- Nagyon szeretlek titeket.
- Mi is téged - mondták szinte egyszerre, mire felnevettem.
Furcsa érzés volt, hogy ugyan azon az ajtón kellett belépnem, ahol Bent láttam legutoljára. A sors fintora talán, hogy ugyanonnan indul a gépünk, ki tudja. Még utoljára visszaintettem a családomnak és beléptem az ajtón.
Magam mögött hagytam Londont, innen már csak Párizs vár. Igazából titokban azt reméltem, hogy az ajtó mögött Ben fog várni, de természetesen nem. Túl szép lenne.
Lépkedtem a hosszú folyosón, ami igazából nem is volt hosszú, csupán számomra. Egészen a várakozóig jutottam, ahol mindenféle üzletek tömkelege fogadott, ami arra volt felállítva, hogy az unatkozó utasok vásárlással töltsék az idejüket.
Kerestem egy szimpatikus helyet, közelében a táblának, ami kiírja, hogy mikor kell felszállnom.
Az ölembe helyeztem a táskámat és beletúrtam, bár nem volt nehéz megtalálni amit kerestem. Kihúztam Ben pólóját és az arcomhoz emeltem. Talán furcsának néztek az emberek, amiért egy pólót szaglászott, de nem érdekel.
Vajon támogatja a döntésemet? Jó ötletnek tartja? Mit tenne a helyemben?
Ezernyi kérdés merült fel bennem, amikre inkább nem kerestem a választ. A figyelmemet inkább zenével akartam elterelni, így ismét kotorászni kezdtem. Persze, hogy mindig a táska legaljában van a telefonom.
Kezem valami papírba ütközött. Fogalmam sincs, hogy mi lehetett az, érdeklődve tapogattam, miközben kiemeltem.
Persze!
Amikor felmondtam Phill a kezembe nyomott egy borítékot, hogy Ben hagyta itt nekem. Teljesen elfeledkeztem róla, mert ideges voltam amiért ne vette fel.
Ujjaimon végigfutott a hideg, az ölembe ejtettem a borítékot.
Biztos, hogy meg akarom nézni, hogy mi van benne? Mi van, ha...
Persze, hogy meg akarom nézni!
Óvatosan nyitottam fel a tetejét, majd kivettem az összehajtogatott A4-es papírlapot. Csak rá kellett néznem, és tudtam, hogy Ben írása. Azonnal olvasni kezdtem.

Emily!
Csak remélni tudom, hogy Phill nem felejti el odaadni neked. Ő volt az egyetlen, akinek oda tudtam adni, mert tudtam, hogy ő biztos nem akarja majd elolvasni. Hogy miért nem én adom át? Jó kérdés. Azt hiszem azért, mert félek. Annyira, hogy már meg sem tudom számolni, hogy hányadszorra kezdem újra, folyamatosan remegnek az ujjaim, elcsúszik a tollam, nem tudom, hogy mit írjak. Aztán rájöttem, hogy talán az lenne a leglogikusabb, ha azt írnám, amit érzek. Persze, hisz ez a lényeg az egészben! Idióta...
Szóval... Nem tudom mit mondjak. Vagyis tudom, hogy mit mondjak, csak azt nem, hogy hogyan...
Emlékszel az első találkozásunkra? Szinte azonnal megértettük egymást, teljes volt az összhang. Emlékszel amikor először mentünk el kettesben valahova? Igaz, csak kávézni mentünk, de még mindig emlékszem, hogy teljesen kiborultál, amiért Emily helyett Emilie-t írtak a poharadra. Emlékszel amikor először aludtál nálam? Együtt néztünk egy Barca-Real meccset. Azt hittem, hogy nem érdekel a foci, erre kiderült, hogy a kedvenc csapatunk is ugyan az. Együtt néztük az összefoglalót, és természetesen a Barca nyert, aztán a kanapémon aludtunk.
Egy ideig azt hittem, hogy mi is nyerni fogunk. Azt hittem, hogy lehetne majd ebből több is. De egy nap közölted, hogy még sose volt ilyen igaz barátod, mint én. És én akkor jöttem rá, hogy te sose gondoltad tovább a kapcsolatunkat barátságnál. Rájöttem, hogy neked sokkal nagyobb szükséged van a barátságomra, mint a szerelmemre, azok után amiken átmentél. Így nem léptem, nem vágyakoztam utánad tovább.
Észrevettem, hogy egyre több lány, különösen a modellek nézelődnek utánam, így kezdeményezni kezdtem nekik. Ismersz, szinte mindenkin átmentem a cégen, és bár a legtöbben irigykednek rám én... Te jó ég, nagyon furcsa leírni, de nem vagyok rá büszke. Mert azért jöttem össze az mindegyikkel, hogy elfelejtselek. De egyik se tudott pótolni, mert minden egyes alkalommal rád gondoltam. Téged kerestelek bennük, de egyikben se találtalak, egy kicsi részletet se. Mert te valami más vagy, valami különleges vagy számomra.
Aztán elmesélted, hogy alakulnak a dolgok Harryvel, aztán bevallottad, hogy nem őt szereted. Csak egy pillanatra, de felmerült bennem, hogy esetleg én vagyok azt, de nem. Mert Zayn az. Zayn-t szereted, és nekem ezt el kell fogadnom, akármilyen nehéz is. Remélem, hogy mindent megad neked, amit csak lehet és vigyáz rád, ha már én nem tudok. 
Belefáradtam. Egészen addig bírtam, amíg nem volt más. De fáj látni, hogy mással vagy boldog, hogy más adja meg neked azt, amit én is megtudnék.
Ezért, mindkettőnk érdekében azt szeretném, hogy felejtsük el egymást. Nem lesz könnyű, de nincs más megoldás. Fáj, de talán ez a legjobb megoldás. Távol vagyunk egymástól, és neked van is hozzá segítséged. Szóval csak kérlek, felejts el. Nem akarok teher lenni azzal, hogy mindezt bevallottam.
Nagyon nyálas és csöpögős dolgokat írtam, magamra se ismerek, de... De minden így van, ahogy leírtam.
Szeretlek. Mindennél jobban.
Kérlek vigyázz magadra, és kérlek... Csak legyél boldog.
Ben.

Újra és újra elolvastam. És minél többet olvastam annál jobban sírtam. Egyszerűen nem bírtam felfogni. Azt mondja, hogy szeret! Ben szeret!
Ismét az ölembe ejtettem a könnyáztatta levelet és csak meredtem magam elé. Egyszerűen nem bírtam felfogni, hogy mi történik.
Kétségbeesetten körbenéztem, hátha valahonnan a fejemre pottyan a válasz.
Csak egyetlen dolgot tehettem, semmi mást.
- Elnézést - zavarta meg a cikázó gondoltaimat egy idősebb hölgy. - Jól van? Tudok segíteni valamit?
- Merre van az információs pult?
- Arra felé - bökött a háta mögé. - Hamarosan feltűnik egy hatalmas 'I' betű és ott.
- Nagyon köszönöm - pattantam fel és gyorsan visszapasszíroztam a pólót a táskámba, a levelet pedig visszatettem a borítékba és gondosan eltettem.
- Valami baj van? - kérdezte, ahogy elindultam.
- Szerelmes vagyok! - mondtam ki, miközben hátrafelé lépkedtem és beletúrtam a hajamba.
- Akkor sok siker! - mosolyodott el őszintén.
Még motyogtam egy "köszönöm"-öt, majd hátat fordítottam és rohanni kezdtem.