Thirtyfive

Azt hiszem... Nem tudok mit mondani. Annyi érzelem kavarog bennem, hogy egy értelmes mondatot nem tudnék leírni. Nagyon sajnálom, majd az Utószóban mindent kiírok magamból, de most nem megy.
Köszönöm mindenkinek aki velem tartott, köszönöm, hogy itt voltatok velem és együtt éltük át a történetet.
Nagyon szeretek mindenkit. <3
Jó olvasást!!
xoxo, Kikiih
(Tényleg utoljára írtam le itt? Tényleg...)

Csak veled legyek.

Az információs pultnál konkrétan bolondnak néztek. Egy síró lány vadul magyaráz, hogy mennyire szerelmes a legjobb barátjába, aki nem reagál az üzeneteire, és éppen Párizsba menne a Chanel-hez, de ő most inkább New York-ba akar repülni.
Egyszerűbbnek tartottam átnyújtani a levelet, és a velem szemben álló, körülbelül velem egykorú lány szinte azonnal megértett.
- Melyik a legközelebbi járat? - kérdeztem idegesen.
- Indul egy három óra múlva... - böngészte a gépet.
- Nincs valami közelebbi? - nyeltem nagyot.
- De, az huszonöt perc múlva indul, de tíz perccel előbb már a gépen kell lenni - rágta a szája szélét.
- Tökéletes!
- De az a másik terminálban van - magyarázta.
- Nem érdekel! - kissé meghökkent, de látta rajtam az elszántságot, így segített rendezni mindent.
Újdonsült jegyeimet szorongatva, úgy rohantam mintha puskából lőttek volna ki, nem érdekelt, hogy mi van az utamban. Átugrottam egy bőröndöt, majdnem ráléptem egy kisfiú autójára, és egy tucat embert félrelöktem.
De odaértem! Épp zárták volna le a sort, amikor ziháltan átnyújtottam a jegyemet.
- Jól van? - kérdezte meg a szőke, kissé ritkuló hajú pasi.
- Most állítottam fel egy új rekordot - feleltem és még mindig nem állt helyre a légzésem.
- Gratulálok - felelte furcsán és átnyújtotta a hitelesített jegyemet.
Már kissé nyugodtabb tempóban sétáltam a fémfolyosón, ami már a gépbe vezetett. A jegyemet ismét át kellett nyújtanom, és a stewardess a nevem láttára kissé meglepődött.
- Te az az Emily Parker vagy? - pislogott a nagy műszempilláival.
- A modell? Meglehet - mosolyogtam rá, mire visszaadta a jegyemet.
A sorom szélén ültem, így egy perc nyugtom nem volt, mert a légiutas kísérők folyamatosan tologatták a büfés kocsijukat, és a mellettem ülő pasi annyi narancslevet megivott, hogy egyfolytában pisilni járt, nekem pedig folyton fel kellett állnom. Bár mindezek ellenére is izgultam volna, szóval teljesen mindegy.
Azt hiszem a szívem kihagyott egy ütemet, amikor közölték, hogy megkezdjük a leszállást. A körülbelül tízperces időtartam nekem tíz órának tűnt.
- Mitől fél ennyire? - szólalt meg a narancsleves pasi. - Nem zuhanunk, leszállunk.
- Ja, nem félek csak... Csak már unom a repülést - próbáltam értelmes magyarázatot adni.
- Aha - bólintott, majd visszatemetkezett az újságba.
Felfújhattam volna, hogy bolondnak néz, de mit idegeskedjek egy negyvenes pasin, akinek kicsi a hólyagja?
Azt hiszem én voltam az első aki kikapcsolta az övét a több órás út után. Felkaptam a táskámat, amibe utoljára belekukkantottam, hogy minden megvan-e. Legszívesebben fellöktem volna mindenkit, de túl szűkös volt a folyosó, így pingvinként totyorogtam és vártam, hogy az emberek levegyék a csomagjukat.
Ismét egy fémfolyosóba léptem, de ez már sokkal másabb volt, mint a londoni. Csak sodródtam az árral, gondoltam mások tudják, hogy merre kell menni.
A csomagkidobóig jutottam, és néhány percig ott álldogáltam, amikor leesett, hogy nekem nincs is csomagom, hisz az a párizsi járatra lett feladva. Azt hiszem telefonálnom kéne az ügynökömnek.
- Cheryl? - kérdeztem amint felvette. - Történt egy kis kavarodás... Igen, nem ma érkezem, hanem... Fogalmam sincs, majd értesítelek...New Yorkban...Ez egy hosszú történet, nekem pedig sietnem kell...Nem,nem ígérem mindenről tudni fogsz...Itt a taxim, le kell raknom...Szóval kérlek szedd össze a csomagjaim, meghálálom...Puszillak.
Szegénykém, francia akcentussal hadart és egy hatalmas kérdőjel lebegett a szemei előtt. Mint mondtam, majd megmagyarázom.
- Jó napot! - ültem le a hátsó ülésbe, a taxis pedig unottan visszaköszönt.
- Hova vihetem?
- A Victoria's Secret stúdiójához - feleltem kapásból.
- És az hol van? - röhögött fel.
- Nem tudom - ijedtem meg.
- Na jól van, közben el kell indulni, de derítse ki, hogy merre van, vagy találjon ki egy másik címet - tekerte el a kormányt, míg a kollégái már dudálni kezdtek.
- Akkor gyorsan telefonálok.
Egyetlen név jutott eszembe. Gyorsan letekertem a névjegyzékben a J betűhöz és tárcsáztam.
- Mi az, hogy csak most hívsz? Már rég Párizsban kell lenned! - akadt ki Jessica.
- Nem Párizsba vagyok - közöltem nyugodtan.
- Mi? - szinte láttam magam előtt a meghökkent arcát. - Mégis merre vagy?
- New Yorkban ülök egy taxiban, és nagy szükségem lenne rád.
- MI?! Hogy kerülsz New Yorkba?!
- Hosszú történet... - sóhajtottam.
- De várj, hogy érted, hogy szükséged van rám? - akadt el megint. - Nekem is New Yorkba kell mennem?
- Nem csak... Nem tudod, hogy hol van a Victoria's Secret stúdiója?
- Megnézem a neten.
Hihetetlen hálás voltam, hogy nem kérdezett többet. Néhány pillanat múlva, már hallottam a billentyűk csattogását. Jessica lediktálta a címet, amit én továbbadtam a taxisnak.
- Egy taxiban vagy? - lepődött meg. Most komolyan, mit hitt?
- Igen, egy taxiban - válaszoltam kissé értetlenül.
- És tényleg sárga?
- Tényleg sárga - nevettem fel, és még a taxis is elmosolyodott.
- Na jól van. Akkor üdvözlöm Ben-t - nyomta ki.
Nem kérdezte, hogy miért gondoltam meg magam, hogy mi történt. Nem kérdezett semmit. Tudta, hogy úgyis megtudja, valamint, hogy jelenleg képtelen lennék normálisan válaszolni.
Hirtelen feltűnt, hogy itt nagyban zajlik a nap, holott Londonban már elvileg este van...
- Hány óra van? - kérdeztem.
- Kettő lesz - felelte a taxis, mire bólintottam. Még fel se fogtam az időeltolódást.
Negyven percbe telt, mire a taxis leparkolt. Hirtelen hálát adtam annak, aki kitalálta, hogy bankkártyával is lehessen fizetni a taxiban, különben nagy bajban lettem volna.
- Köszönöm szépen - mosolyogtam rá, majd kiszálltam.
Egy hatalmas épület tornyosult felettem, hatalmas Victoria's Secret, világító felirattal. Néhány embert ki kellett kerülnöm, de sikeresen eltoltam a hatalmas üvegajtót.
Nem idegenkedtem a helyzettől, rengeteg hasonló helyen jártam már. Odalépkedtem a pulthoz és megálltam a göndör, fekete hajú lány előtt.
- Szia! - mosolygott rám. - Miben segíthetek?
- Ben Hart-ot keresem. - Annyira furcsa érzés volt kimondani, és csak imádkoztam, hogy itt legyen.
- Éppen fotózása van - nézegette az előtte álló képernyőt. - Lassan végez. Fontos?
- Eléggé - bólintottam.
- Akkor odakísérlek - biztatott egy mosollyal. - Julie, elvagy itt egy darabig egyedül? - kérdezte a mellette álló lányt.
- Persze - csámcsogta a rágójával, majd a magazinjai között válogatott. Fel se nézve elvette a Cosmopolitant, aminek történetesen a címlapján szerepeltem.
A mellettem álló lánynak a szemei elkerekedtek, majd először a címlapra nézett, majd rám, ismét a címlapra, ismét rám. Csak nevetve széttártam a karomat, jelezve ez van.
- Megkérdezhetem, hogy mégis hogy kerültél ide? - kérdezte hitetlenkedve, megnyomva a lift hívógombját.
- Ben-hez jöttem. Személyes okok miatt... - vontam vállat.
- Ti együtt dolgoztatok nem? - gondolkodott.
- De - léptem be vele a liftbe.
- Ó, veled is... Szóval érted...
- Nem igazán - nevettem fel kissé, míg figyeltem ahogy benyomja a hatos gombot.
- Lefeküdt veled? - emelte fel szép ívű szemöldökét. Szép lány volt, a hollófekete hajával és barna szemeivel, karcsú alakjával.
- Nem, ő a legjobb barátom... - mondtam majd elbizonytalanodtam. - A lényeg, hogy beszélnem kell vele.
- Aha - bólintott, majd a lift ajtaja szétnyílt.
Végigvezetett egy hosszú, fekete padlószőnyeges folyosón, miközben egy csomó selyemköntösös, hajcsavarós lány jött velünk szembe, akik értetlenül nézték, hogy mit keresek itt.
- Itt van a fotózás - mondta. - Mint mondtam lassan vége, akkor nyugodtan beszélhetsz vele.
- Köszönöm szépen... - Említette a lány a nevét?
- Maddie - mosolygott rám.
- Köszönöm, Maddie - könnyebbültem meg.
Beléptem, de a nagy forgatagban észre sem vették, hogy ott vagyok. Csak elhúzódtam a sarokba, ahonnan mindent pontosan megfigyelhettem. Néhány modell együtt nevetgélt, sokan már pakoltak, kezdték lebontani az egész kócerájt. Valószínűleg az utolsó lány lehetett már csak hátra. Fekete csipkefehérneműben, erős sminkben és kócosnak látszó hajjal pózolt, Ben kamerája előtt.
Nem bírtam levenni a szemem Ben-ről. Magas alakjáról, a tökéletesen beállított hajáról, az egész kisugárzása vonzotta a tekintetemet.
Teljesen profin csinálta. Katt, katt, katt. Mosolygott, biztatta a modellt. Teljesen belemerültem a figyelésébe. Ahogyan kezet fogott vele, ahogyan megdicsérte. Még váltott pár szót a fényesekkel, majd a laptopjához lépett. Az USB-kábelt a fényképezőjéhez kapcsolta, majd a laptopba. Még páran megveregették a vállát, de már nem figyelt, csak a munkájára koncentrált.
Furcsálltam, hogy egy modell sem ment oda, várva, hogy megnézhesse a képeit. Mindenki sietősen távozott, mentek a következő fotózásra, vagy még előtte szusszantak egyet.
Csendben figyeltem. Háttal állt nekem, hátizmai megfeszültek. Szitkozódott, a laptopja nem akart felállni. Mosolyogva megráztam a fejem. Mindig túlterheli.
Tetteimet nem én irányítottam, táskámat a földre helyeztem, kissé közelebb léptem. A padlószőnyegnek hála nem hallotta meg, így Ben tovább variált, lecsapta a laptopja tetejét, majd vissza, mindenféle gombokat nyomogatott. Szórakozottan figyeltem, de felnevetni nem mertem.
Teljesen meghökkentem amikor megláttam a háttérképét. Szinte az első közös képünk, mindketten nevetünk rajta, miközben egymás szemébe nézünk. Azonnal összeszorult a torkom, és tudtam, hogy eljött az idő.
- Szeretem azt a képet - szólaltam meg. Nem volt hangos, de ő meghallotta. Felkapta a fejét a klaviatúrából és előre nézett.
Szép lassan fordult meg, mintha csak egy hirtelen mozdulattól eltűnnék. Hitetlenkedve nézett rám.
- Ems? - csak ennyit kérdezett, miközben nagyokat pislogott.
- Ems?! Ez most komoly?! Miattad minden cuccom a Párizsi repülőtéren van, az új ügynököm most szedegeti őket össze valahogy. Egyik terminálból futottam át a másikba, körülbelül 10km/másodperccel, csak azért, hogy elérjem a retkes New York-i gépet. A gépen egy perc nyugtom nem volt, valami kölyök hátul rugdosott, a mellettem ülő pasinak kisebb hólyagja volt, mint egy halnak, az egyik légiutas kísérő konkrétan zaklatott, mert kiderült, hogy a rajongóm. A taxis kiröhögött, mert nem tudtam, hogy hol van az a hely, ahova menni akarok, aztán azért is, amikor el kellett mesélnem Jessicának, hogy itt tényleg sárgák a taxik, mert ő derítette ki nekem, hogy hol van ez a szaros hely - hadartam. - Ennyi mindenen keresztülmegyek és te csak annyit nyögsz ki, hogy Ems?!
Néhány másodpercig némán meredt rám, majd kitört belőle a nevetés. Megdörzsölte a halántékát, majd megint felnevetett. Néhány pillanatra abbahagyta és a cipője orrát nézegette, majd visszanézett rám és ismét nevetni kezdett.
- Mégis miért jöttél ide? - értetlenkedett.
- A repülőtéren voltam, amikor a kezembe akadt a leveled - kezdtem. - Phill akkor adta oda, amikor felmondtam. Pont ideges voltam, mert képtelen voltál felvenni a telefonodat, így behajítottam a táskámba. Áldom az eget, amiért az a kedvenc táskám, és így egyértelmű volt, hogy azt viszem magammal a reptérre, és így időben megtaláltam.
- Várj ez sok - fagyott le. - Felmondtál?
- Szerinted miért mennék Párizsba? - tártam szét a kezem nevetve.
- Mit tudom én - nevetett fel kelletlenül. - Párizs... Eiffel-torony... Szerelmesek városa... Te és Malik...
- Hagyjál már Malik-kel! - kiáltottam el magam. - Nem érdekel Malik! Ott hagytam, mert inkább Párizsba mentem volna a Chanel-hez. De nem, mert engem csak te érdekelsz, és most itt állok előtted. Szóval hanyagold Malik-et!
- Szakítottatok? Chanel? Érd... - estek le neki a dolgok folyamatosan. - Érdekellek?
- Ajj a rohadt életbe! Mit nem lehet ezen felfogni? - nevettem idegesen és a könnyeim is majdnem folyni kezdtek. - Kiléptem a cégtől. A Chanel munkát ajánlott Párizsban. Szakítottam Zayn-nel, mert nem akartam feladni álmaim munkáját miatta, valakiért akiben meg sem tudnék bízni. Ma vagy tegnap... Ajj nem értek az időzónákhoz - toppantottam és egyre idegesebb lettem, a könnyek egyre jobban szúrták a szemet. - A lényeg, hogy a reptéren ültem és a pólódat szagolgattam és azon gondolkodtam, hogy mennyire hiányzol, és azon, hogy félek bevallani magamnak... És akkor elkezdtem kutakodni a táskámban és a kezembe akadt a leveled. Ahol az érzéseid... Mintha én írtam volna. És akkor leesett minden. Az, hogy szeretlek és az, hogy csak te kellesz. Nem kell Harry, nem kell Zayn, nem kell Párizs, nem kell a Chanel. Csak és egyedül te. Mert szeretlek.
Ben néhány pillanatig nem szólt semmit. Gondolom felmérte a hallottakat. Szép lassan közeledni kezdett, én pedig kétségbeesetten vágytam már rá. Olyan kicsinek, olyan védtelennek éreztem magam nélküle.
- Mond még egyszer - kérte, amikor már csak egy lépésre volt tőlem.
- Ismételjem ez az egészet? - ijedtem meg.
- Dehogy - nevetett fel. - Csak az utolsó mondatot.
Hirtelen nem tudtam, hogy mire gondol. Aztán leesett és féloldalasan elmosolyodtam.
- Mert szeretlek - ismételtem. - Szeretlek.
Ben hitetlenül elmosolyodott, és megszüntette azt az egy lépés távolságot. A derekamnál fogva magához húzott, homlokát az enyémnek támasztotta. Karomat a nyaka köré fontam, és fel se fogtam, hogy ismét a karjaiban tart, ismét itt áll előttem.
Ajkai súrolták az enyémeket, amikben már éreztem a bizsergést, és nem győztem várni. Ben azonban elhúzódott tőlem.
- Várj - szólt.
- Mi az? - estem kétségbe.
- Nem itt akarlak először megcsókolni.
- Mi van? - értetlenkedtem.
- Nemrég még hiányos öltözékű modelleket fotóztam itt és...
- Leszarom - szóltam közbe, mire Ben szélesen elmosolyodott és kissé felnevetett.
Ismét közelebb hajolt hozzám, és ismét a hatása alá kerültem, amikor...
Amikor kinyílt az ajtó.
- Ben figyelj... - nyitott be valaki.
- Takarodj innen - mondta Ben már-már röhögve, le se véve a szemét az ajkaimról.
- Oké - szólt ijedten a ránk rontó személy és becsukta maga után az ajtót.
Ben, mintha csak attól tartott volna, hogy valami ismét megzavar minket, mohón az ajkaimhoz kapott és bekebelezte azokat.
Ha a 'majdnemcsókjaink'-tól három lépcsőfokkal feljebb éreztem magam, akkor most a felhők között voltam.
Annyira tökéletes volt. Nyelveink egy ütemre táncoltak, testünk tökéletesen passzolt a másikéhoz. Nem fáradtunk bele, folyamatosan csak többet és többet akaratunk, mintha még mindig nem fogtuk volna fel, hogy megtörtént. A könnyeimet már nem is éreztem, ahogy a bizonytalanságot és a kételyt sem. Teljesen magabiztos voltam a karjaiban, és tudtam, hogy nekem csakis ő kell. Erős karjaival férfiasan ölelt, nyelvével profin kényeztette az enyémet, ami alig győzött reagálni. Szinte hihetetlen volt az egész, azt hiszem, hogy egyikünk se fogta fel még a dolgokat.
Pedig megtörtént.
Néhány pillanatra zihálva elhúzódott tőlem és mosolyogva nézte, hogy nem bírom eltüntetni a vigyort az arcomról. Zavaromban csak lábujjhegyre álltam, és én csókoltam meg, hogy a bámulásom helyett inkább az ajkait alkalmazza, amit egyébként készségesen teljesített.

Ben úgy gondolta, hogyha már ennyi mindenen átmenetem, különösen úgy, hogy a felét nem is értette, megérdemlem, hogy a nap további részét rám szentelje, és csakis rám. Így szabad napot vett ki, amiért többen is felháborodtak, de nem érdekelte.
- Ú, a kocsid! - örültem meg, hiszen végre valami ismerőset találtam ebben az új városban.
- Csak nem hagyhattam otthon a Babymet - simított végig rajta.
- Vegyük úgy, hogy ezt meg sem hallottam - sértődtem meg.
Ben csak megforgatta a szemeit és beült, én pedig követtem. Már fordította volna el a kulcsot, amikor én megállítottam.
- Mi az? - pislogott rám.
Válasz helyet csak odahajoltam hozzá, és mohón megcsókoltam, mintha nem öt perce hagytuk volna abba. Minél többet és többet akartam ízlelni az édes ajkait, amikre már olyan régóta vártam.
- Azért minden piros lámpánál ne csináld ezt, mert még nekünk jönnek hátulról - nevetett fel.
- Már megint a kocsit félti - csaptam a combomra tetettet idegességgel.
- Téged féltelek - mondta, miközben elfordította a kulcsot.
- Persze - nevettem. - Egyébként nem is meséltél. Milyen New York?
- Te is itt vagy... - nézett furcsán.
- Úgy értem itt élni - magyaráztam.
- Ja... Hát meg lehet szokni - vont vállat. - Itt nincs mindig olyan mocskos idő, mint Londonban, viszont... Nem tudok kissé csalódás nekem. Koszos, és a felhőkarcolóktól bezárva érzem magam.
- Értem - mondtam, miközben az ablakból a hatalmas toronyházakat nézegettem. - Nem rakunk be valami zenét?
- Keress CD-t - bökött a kesztyűtartóra.
- Miért nem jó a rádió? - kérdeztem, majd keresgélni kezdtem a hatalmas kuplerájban.
- Az itteni rádió rosszabb mint az otthoni - mesélte szinte elborzadva. - Ilyen tuc-tuc zenék mennek...
- Nem csak egy adó van... - jegyeztem meg.
- De nem érdekel. Szar és kész - kötötte ki, de én már nem is reagáltam rá, mert egy olyan lemez akadt a kezembe, amit tudtam, hogy meg kell hallgatnunk.
- Ezt tedd be - nyomtam a kezébe. Illetve akartam.
- Ems, vezetek intézkedj.
- Okéna - sóhajtottam, majd már rutinos mozdulatokkal helyeztem be a lemezt a kocsi lejárszójába.
- 21st Century Breakdown? - olvasta le a borítóról.
- Aha - vigyorogtam.
- Szereted a Green Day-t, de miért pörögtél be ennyire? - értetlenkedett.
- Ö... - Vissza akarom én adni azt a pólót? Kit érdekel, úgy is megtartom. - Tudod, említettem, hogy a reptéren az egyik pólódat szagolgattam... - kezdtem kutatni a táskámban.
- Rémlik - bólintott kissé ijedten, és szerintem elgondolkodott újdonsült barátnője agyi kapacitásán. A barátnője vagyok egyáltalán?
- Ez volt az - rántottam ki. Pont egy piros lámpánál álltunk, így lelkiismeret furdalás nélkül nézett rám, illetve a kezembe tartott ruhadarabra.
- Hé, ez az egyik kedvencem! - kerekedtek el a szemei. - Mégis mikor került hozzád?
- Amikor nálad aludtam...
- Az ötvenezer alkalomból pontosan melyiken? - kérdezte mosolyogva, miközben eltolta a váltót és elindult.
- Ja, hát amikor sírva estem be az ajtódon, mert Eric molesztált - jegyeztem meg.
- Ó - komorodott el, és csend ülepedett közénk, amit egyedül az album első száma tört meg.
- De, legalább van egy jó pólóm - próbáltam feldobni.
- Nagyon elhitted - nevetett fel.
- Egy próbát megért - vontam vállat. - Úú, és azt a sötétkék ACDC pólót megkaphatom?
- Maradj már - röhögött. - Mi nem leszünk olyan páros akik egymás ruháit hordják - közölte.
- Miért nem?
- Undorítónak találom - vont vállat. - Ha egy nő a pasijának az ingének vonul utcára az olyan, mintha... Mintha a pasi birtokolná a nőt, hogy feltűnést keltsen, hogy ő bizony foglalt. Én nem akarlak egy elért célnak tekinteni, és felvágni veled. Annál jobban szeretlek - magyarázta, nekem pedig megmelengette a szívemet az utolsó szava. Annyira természetesen mondta ki, mintha már nem is tudom mióta együtt lennénk. És most mondta ki először. Igaz, írásban már láttam, de mindkettő olyan nagy értékű...
- Várj, akkor én most a barátnőd vagyok? - bizonytalanodtam el kissé.
- Nem Emily, az anyám vagy - röhögött.
- Jól van na - nevettem. - Olyan furcsa érzés.
- Majd megszokod - eresztett el egy gyönyörű mosolyt.
Elfojtott mosollyal néztem ki az ablakon, miközben majd kipukkadtam a boldogságtól. Annyira hihetetlen ez az egész.
Visszanéztem Ben-re. Már teljesen rutinosan vezetett New York utcáin, teljesen profin kezelte az útviszonyokat. Végignéztem rajta. Fekete haja szokásosan volt felállítva, és örültem, hogy még mindig ugyanúgy hordja. Fülében még mindig a szokásos fülbevalók voltak, kabátja le volt húzva, ami alatt, most nem egy együtteses póló volt, amit eddig még fel se fogtam. Feltűnésmentesen, kissé előrehajoltam, hogy csekkolhassam a feliratot. Szinte elnevettem magam rajta és kezdtem aggódni, hogy Jessicának igaza van a jelekkel kapcsolatban.
- Tetszik a pólód - jegyeztem meg mellékesen.
- Mi? - pillantott le a fekete pólójára, amin fehér betűkkel a Fuck szó szerepelt. Csakhogy C helyett a Chanel logója volt ott. - Ja, köszi - vigyorgott.
- Elszoktál az együtteses pólóktól? - kérdeztem, kissé csalódottan.
- Nem, csak kibővítettem a ruhatáramat - vont vállat.
- Értem - bólintottam. - Már kezdtem félni, hogy megváltoztál.
- Én? - nevetett fel. - Soha. Egyébként megjöttünk.
Most áradoznom kellett volna Ben lakásának épületéről, de egyszerűen nem tudtam. Nagy, szürke és sok rajta az ablak. Teljesen olyan, mint a többi.
- Szép - bólintottam bizonytalanul.
- Tudom, hogy csúnya - nevetett. - Na gyere - csapot finoman a combomra.
Kikászálódtam a kocsiból és, Ben-nel elindultunk a bejárathoz. Volt lent egy porta, ami nekem teljesen irreális, volt, hisz még életemben nem laktam olyan házban, ahol volt porta. A liftben szinte vártam, hogy a hármas gombot nyomja meg, de helyette 10-est nyomott. Nagyot nyeltem és hirtelen mindent olyan idegennek éreztem.
Ben, mintha csak megérezte volna közelebb lépett hozzám és megölelt. Hihetetlen jól esett, testének melegétől kirázott a hideg, de az ereimben forróságot éreztem. Karomat a nyaka köré fontam, kissé lábujjhegyre álltam és az arcomat a nyakába fúrtam. Mélyen beszívtam az illatát, ami még több megkönnyebbülést hozott, éreztem, hogy elmosolyodik és kissé szorosabban húz magához.
- El se hiszem, hogy visszakaptalak, hogy... Megkaptalak.
- Nehogy elkezdj nekem itt érzelgősködni - nevettem fel, miközben eltoltam magamtól. Válaszképpen csk kisfiúsan kinyújtotta rám a nyelvem, én pedig nyomtam az ajkaira egy csókot, amint visszahúzta azt.
A lift ajtaja kinyílt, mi pedig elsétáltunk a folyosón Ben lakásának ajtajáig. Kicsit variált a kulcsival, majd kitárta előttem az új otthonát. A kabátomat felakasztottam a fogasra, a táskámat és a cipőmet pedig ledobtam a földre. Mivel Ben-nél voltam, tudtam, hogy nem számít a szépérzék, így csak gyorsan kibújtam a csizmáimból és szinte rohantam a nappaliba, mert annyira kíváncsi voltam. Azonban szinte semmit nem láttam belőle a rendetlenség miatt. Egyetlen dolog volt rendezett, de az nagyon: a CD-s polca.
- Ez egy raktár, vagy egy lakás? - néztem körbe.
- Kinek mi - vonta meg a vállát nevetve, majd a kanapéhoz lépett és lesöpörte róla a dolgokat, hogy elférjünk rajta. Bár az elrendezés ugyanaz volt, a bútorok nem voltak ugyanazok, mint Londonba. Hogy is lennének, még minden cucca ott van...
Elfeküdt a kanapén, majd jelezte, hogy csatlakozzak. Beleültem az ölébe, majd elfeküdtem rajta, míg ő egyik kezével szorosan ölelte a derekamat, a másikkal pedig a távirányítóért nyúlt.
- Egyébként nem vagy fáradt? Az utazás meg ilyenek? - érdeklődött, miközben az adók között válogatott, én pedig érdeklődve figyeltem a változó képernyőt.
- Hogy lehet abban elfáradni, hogy több órán át egy helyben ülök és pihenek? Oké, voltak nehézségek az úton, de kibírtam.
- Egyébként... Most, hogy már mindketten lenyugodtunk elmesélnél mindent részletesen? - kérte. Kissé zavaros.
- Persze - vontam vállat, ő pedig abban a pillanatban kikapcsolta a TV-t, amit körülbelül fél perce kapcsolt be.
És akkor mindent elmeséltem neki. A távozása utáni beszélgetést Jessie-vel, aztán azt, hogy Jessicával elhatároztuk, hogy felmondunk, mert vele is hasonló dolgok történtek. Hogy Phill-lel milyen vegyesek voltak az érzelmeim az utóbbi hetekben. Elmeséltem neki, hogy milyen érzés volt, hogy apám felismert, meséltem arról, hogy hogyan telt a karácsony, aztán az ajánlatot a Chanel-től. Nem tudtam kihagyni a sztoriból a One Direction-t, de azt hiszem, hogy akkor beszéltünk róluk utoljára.
- És neked, hogy teltek a napjaid? - pislogtam.
- Hát - kezdte. - Az első napok olyan idegenek voltak. Be kellett illeszkedni egy teljesen új helyre, ahol tényleg nem nézték jó szemmel a flegmázásomat, és közölték, hogyha így folytatom bármelyik pillanatban repülhetek. Aztán rá kellett döbbennem, hogy itt a modellek se olyanok, mint Londonban. Amikor közöltem velük, hogy én nem fekszem le senkivel azért, hogy őket tegyem be egy-egy sorozatba teljesen elhidegültek tőlem, így egyik se nyomult.
- Te szegény - tettettem sajnálatot, és kissé elfordultam, hogy jobban lássam.
- Azt hiszed bántam? - vigyorgott.
- Mit tudom én! - nevettem fel. - Pasiból vagy.
- Most már a te pasid vagyok - vont vállat. - Te jó ég, milyen rég mondtam ilyet!
- Azt hiszem nem tesz jót neked ez a kapcsolat-dolog - jegyeztem meg. - Teljesen elérzékenyülsz tőle és nyálas leszel.
- Talán igazad van - bólintott, látszólag komolyan, de a szemei körül ott voltak a nevetőráncok. - Szakítsunk.
- Bolond vagy - nevettem fel és kicsit közelebb hajoltam hozzá. Hajam kissé az arcomba esett, amit Ő óvatosan eltűrte a kósza tincseimet, majd mosolyogva figyelt. A hasamra fordultam, kezemmel kissé belekapaszkodtam a mellkasába, ő pedig még mindig szorosan fogott a derekamon. Orrhegyeink összeértek, mi pedig még mindig vigyorogtunk. Nyomtam egy csókot az ajkaira, amire egyből kaptam választ.
- Szeretlek - suttogtam az ajkaiba, ma már sokadszorra.
- Én is téged - mosolygott rám, ma már sokadszorra. - Egyébként tudott, mi hiányzott nagyon?
- Én? - kérdeztem vigyorogva.
- Rajtad kívül - nevetett.
- Ú... Hát az autód nem lehet, mert az itt van... Ööö... - gondolkodtam erősen. - A pólód?
- Azt úgyis visszakapom - legyintett. Nos ebben én nem lennék olyan biztos, de oké.
- Nem tudom - adtam fel.
- A masszírozásod - vallotta be.
- Komolyan? - nevettem fel hangosan.
- Baromi jó volt - bólintott, ő is mosolyogva.
- Akkor gyere - ültem fel a mellkasáról.
- Kajak? - mosolygott rám.
- Persze - vontam vállat, így Ben is feltornázta magát.
Hátat fordított nekem, én pedig odacsúsztam hozzá. Kissé terpeszbe tettem a lábamat és a két oldalán keresztbe fontam és a combjára helyeztem a lábaimat és masszírozni kezdtem.
Hallottam, ahogy halkan nyöszörgött, de tudtam, hogy nem mert hangosan felnyögni, amin jót mosolyogtam. Aranyos volt.
- Milyen pici lábad van - húzta végig az ujjait a lábfejemen, gondolom, hogy elterelje a zavarát.
- Nőies lábam van, nem pici - magyaráztam.
- Jó, én elszoktam a kicsi lábaktól...
- Talán nem tetszik?
- Dehogynem, a lábad a kedvencem ben... Ahh... - nyögött fel, mert kihasználtam az alkalmat, hogy nem koncentrál és megnyomtam egy már kitapasztalt pontot, amire úgy látszik igen érzékeny. - Te hol tanultál masszírozni? - kérdezte, kissé fészkelődve.
- Igazából sehol - vallottam be. - Adottság.
- De még milyen jó - nyögött fel ismét.
- Aranyos vagy - mosolyogtam folyamatosan.
- Te meg szadista - mondta kissé visszafojtott hangon.
- Most miért? - kérdeztem és ismét megnyomtam az érzékeny pontot. - Nem tetszik?
Válasz helyett csak rekedtesen felnevetett, én pedig elhatároztam, hogy nem hagyom annyiban. Elhúztam a lábaimat az öléből és feltérdeltem, miközben nem hagytam abba a vállának masszírozását. Lehajoltam a jobb válla felett, hajam előrelebbent. Egy óvatos csókot nyomtam a nyaka hajlatába, majd kicsit feljebb haladva még egyet.
- Ems - nyögött fel, de nem foglalkoztam vele. Beleharaptam a nyakába és finoman szívni kezdtem a bőrét. Miután kellőképpen kiszívtam a bőrét egy apró csókot leheltem a kissé vöröses foltra.
Ben kihúzta a vállait a kezeim közöl, feltérdelt és szembefordult velem. A derekamnál fogva magához húzott, majd néhány másodpercig farkasszemet néztünk, hogy ki bírja tovább.
Egyszerre kaptunk a másik ajkai után.
Vadul, szenvedélyesen csókolt. Egyik kezemet végigvezettem a tarkóján, majd belemarkoltam a dús fekete hajába, mire még jobban kezdte tépni az ajkaimat, tenyerei lecsúsztak a derekamon és megállapodott a fenekemen. Óvatosan simogatni kezdte, mintha csak felfedezné az eddig ismeretlen részt, majd finoman megmarkolta.
Kezeimet visszahúztam a tarkóján, majd át a nyakán, egészen a csípőjéig. Megragadtam a pólója alját, majd kicsit vacilláltam, hogy tovább csókoljam, vagy a pólóját húzzam-e le. Szinte alig kellett gondolkodnom, mert egyszer csak úgy éreztem, mintha a melleim megkönnyebbültek volna, aztán leesett. Mégis, hogy csatolta ki úgy a melltartómat, hogy észre se vettem?
Elhúzódtam tőle és megpróbáltam róla leboncolni a pólóját, de túl magasra kellett nyúlnom, így kissé szerencsétlenkedtem vele.
- Segíts már! - kértem és teljesen zavarban voltam. Ben elröhögte magát és egyszerűen kibújt a pólójából.
Kezeit a csípőmre tette, ajkait a nyakamhoz nyomta. Azonnal tudtam, hogy mit akar, de ha akartam se tudtam volna elhúzódni, olyan szorosan tartott.
Miután egy foltot hagyott a nyakamon, megragadta a felsőm alját és sokkal profibban lehúzta rólam, mint ahogy én tettem az övével, nem sokkal ez előtt.
Kicsatolt melltartóm egyik pántja leesett, így az egyik mellemből már elég sok látszott, én pedig ismét kissé zavarba jöttem. Elég jó vagyok neki? Mi van, hogyha nem jön be neki a látvány?
Mintha csak hallotta volna a kétségeimet nyomott egy csókot a szám szélére, majd kicsit beljebb és még beljebb, így szinte észre se vettem, hogy megszabadított a zavaró ruhadarabról. Kezeit átsimította a fenekemen, majd a combom tetejénél állította meg őket.
- Kanapé vagy hálószoba? - kérdezte az ajkaimba suttogva.
- Elférünk mi azon az ágyon, vagy tele van... Mindennel? - válaszoltam kérdéssel a kérdésére, félmosollyal az arcomon.
- Maradjunk a kanapénál - gondolkodott el, én pedig halványan felnevettem.
Óvatosan, kissé terpeszbe nyitotta a lábaimat és elfektetett a kanapén. A melleimhez hajolt, egyiket a szájával, másikat a kezével kényeztette, aztán cserélt, amitől én már akkor ziháltan vettem a levegőt.
A farmerjához nyúltam és elkezdtem kigombolni, majd lehúzni róla a vastag anyagot, aminek a végét végül a lábaival rúgta le, így már csak egy boxer takarta el.
Cselekedetemre Ben is elkezdte lehámozni rólam az én nadrágom, és mivel ő volt felül ezért neki ez is könnyedében ment.
- Várj egy percet - mondta és hirtelen leszállt rólam.
Először nem esett le, hogy miért hagyott ott, egy szál franciabugyiban, és kissé kétségbe is estem. Majd amikor kijött a hálószobából rögtön megértettem.
A kanapé szélére tette az óvszert, majd visszafészkelődött az előző helyzetébe. Szájon csókolt, én pedig a felsőtestét simogattam, egyre közelebb haladva a boxere széléhez.
- Biztos vagy benne? - kérdezte.
Csak pár órája jöttünk össze, alap esetben biztos, hogy nem mentem volna bele. De ez más. Ő Ben. Belenéztem a szemeibe, és egyből megbíztam benne. Láttam benne egyszerre a féltést, a vágyat és a bizalmat. Tudtam, hogy vele semmi baj nem lehet, teljes mértékben biztos voltam a dologban.
- Fogalmad sincs milyen régóta várok erre - ráztam meg a fejem mosolyogva, mire az ő szája is felfelé kezdett görbülni.
Egy újabb csókot kaptam tőle, miközben megszabadítottam a boxerétől. Szinte fel se fogtam, hogy mi történik, de minden egyes pillanatát élveztem.
Ben elhúzódott tőlem, és elkezdte lehúzni az utolsó ruhadarabot, ami elválasztott minket egymástól. Én addig a gumiért nyúltam, megszabadítottam a csomagolástól és Benhez nyúltam. Felpörgettem és csak akkor lettem tisztában igazán a méretével.
Lábaimat immáron teljesen szétnyitottam, ő pedig az arcomhoz hajolt. Hosszan, szenvedélyesen, kapkodva csókolt miközben teljes hosszát belém vezette...

Nem sokkal később Ben mellkasára dőltem, a fáradtság az egész testemen úrrá lett. Egy puszit nyomott a homlokomra, majd legörgetett magáról és a konyhába ment a szemeteshez, hogy megszabaduljon a használt óvszertől. Ahogy visszajött, már kezdtem magamhoz térni. Ben elfeküdt és magára húzott. Hason feküdtem az ő kissé verejtékes mellkasán, és sután mosolyogva nézett rám.
Kissé szerencsétlenül feljebb tornáztam magam és egy csókot nyomtam az ajkaira. Ha nagyon gyerekes lettem volna akkor megkérdeztem volna, hogy hogyan teljesítettem a többi modellhez képest, de akkor visszapörgettem az előbb lejátszódó jeleneteket és rájöttem, hogy nem szabad gyerekesnek lennem ilyenek után.
- Megmentetted a modellek becsületét - mondta, mintha csak olvasott volna a gondolataimban, már nem is tudom hányadszorra.
- Igazán? - nevettem fel kissé, ő pedig egy aprót bólintott.
- Bocs hogy nem vagyok szupersztár - nyomott egy puszit az orromra.
- Kinek kellenek a szupersztárok? Nekem csak te kellesz.
Fogalmam sincs, hogy miért vártam eddig. Miért nem ébredtem fel hamarabb, hogy Ben az igazi és az egyetlen? Annyi szenvedést kerültünk volna el. Aztán lehetséges, hogyha nem lett volna az a sok szenvedés akkor nem lenne ilyen erős a kapcsolatunk és nem jelentene ilyen sokat. Megérte. Nagyon is. Ráébresztett dolgokra és tudom, hogy most már minden a legjobb lesz. Szétválaszthatatlanok vagyunk. Ő egyben a legjobb barátom, és a szerelmem. Ben-nél többet, jobbat nem is kívánhatnék.
Néhány órával később szokás szerint pizzát rendeltünk, amit már az ágyban fogyasztottunk el. Természetesen rögtön a másik pizzájába kezdtünk bele, mert az rögtön szimpatikusabbá vált.
- És... - nyeltem le egy falatot. - Most mi lesz velünk, hová megyünk? New York, Párizs, London?
- Nekem mindegy. Csak veled legyek.