Two

Hello :)) Meg is hoztam az új részt, lehet, hogy ez most nem olyan hosszú, mint az előző, de igyekeztem. Nagyon hálás vagyok a 8 rendszeres olvasóért, és az előző részhez érkezett kommentekért is. :)) Remélem ez is tetszeni fog, szerintem a hét vége körül jövök a harmadik résszel, ha minden jól megy ;dd
xoxo, Kikiih

Négytől hétig

Elfordítottam a kulcsot a zárban és beléptem a nővéremmel közös lakásunkba. Néhány hónapja vettük, ez volt az a ház ami mindannyiunknak tökéletes volt. Nagy tér, magas belmagasság, így a nappali egyik falán végig hatalmas könyvespolcok húzódtak, ahova befér a nővérem összes könyve. A berendezés elég dizájnos volt, bár mindegyik szoba másmilyen, szóval aki először jár itt annak kicsit úgy tűnik, mint egy bútoráruház katalógusa, de szerintem pont ettől jó, mindenhol valakinek az egyénisége tükröződik.

-Ash, megjöttem - kiabáltam.

-Nappali - felelte. 

Ledobtam a táskámat az előszobában lévő kis szekrényre, levettem a tornacipőmet és a nappali felé vettem az irányt. Ashley ott ült a kanapén és a TV-t kapcsolgatta. Ahogy meglátott elmosolyodott, majd amikor leültem mellé és szorosan megöleltem.

-Na hogy van a kiskrapek? - simogattam meg a hasát, majd elgondolkodtam. - Vagy kis csaj...

-Jól, kicsit rugdalózott egy fél órája, de ettem egy kis savanyú uborkát, és jobb lett.

Igen, a nővérem terhes. A barátja Dylan, 26 éves, Ashley 25. Három éve vannak együtt és iszonyú aranyosak. Az egyetemen ismerkedtek meg, és elég kalandos volt a kapcsolatuk. Amikor találkoztak Ashleynek volt barátja, de Dylannek már akkor tetszett. Ashnek is bejött, de neki volt barátja, így nem is foglalkozott vele. Aztán a barátja csúnyán szakított vele, és Dylan volt az első aki segített neki átvészelni. Utána volt valami buli az egyetemen, ahol Dylan és Ashley exe összeverekedtek, és akkor a nővérem mindkét srácra nagyon dühös volt, már pontosan nem tudom, hogy miért. Néhány hónapra rá Dylan és Ash elrendezték kettőjük között a dolgokat és azóta is együtt vannak.
Dylan saját éttermet nyitott, ami elég jól megy, és ez Londoban elég nagy szó. Van kiülős és beltéri része is, és rengeteg ember ugrik be ide ebédszünetben, köztük én is gyakran. És mivel protekciós vagyok ingyen kapok szendvicset vagy egyéb kajákat. Oké, ez nem protekció, hamarosan Dylan családtag, szóval egy kis család, családi étteremmel. Menő.
-Olyan fájdalmas nézni az ilyen műsorokat - állt meg Ash kezében a távirányító, egy csatornánál, ahol éppen esküvőt szerveztek. A menyasszony éppen a ruháját próbálta fel.

-Nyugi, hamarosan te is az oltár előtt leszel - nyugtattam.

-De én már most ott akarok lenni - nézett le a jegygyűrűjére. - Dylan felesége akarok lenni.

-Néhány hónap - mosolyogtam rá. A baba júliusra van kiírva, az esküvő pedig szeptember elején lesz.

-De annyi macera van vele - húzta el a száját. - Mi van ha nem fogok beleférni a ruhámba?

-Bele fogsz férni.

-És ha rossz tortát hoznak ki?

-Jó tortát fognak hozni.

-Eltörik a cipőm sarka?
-Nem fog eltörni.

-Ha belelóg a fátylam a sárba?

-Nem lesz sár.

Szegény Ash, naponta átmegy rajta ez az idegroham. Én pedig minden egyes nap megnyugtatom. Nem tudom, hogy mekkora sikerrel, de beletömök egy kis savanyú uborkát és minden jó. Ja, igen. Amióta Ash terhes folyamatosan savanyú uborkát eszik. Dylannel nem győzzük venni, annyit pusztít el folyamatosan. De a gyerek is szeretheti, mert attól mindig megnyugszik Ashley hasában. Furcsa...

-És milyen napod volt? - kérdezte ubirágcsálás közben.

-Eseménydús - bólintottam.

-Mi más? - mosolygott. - Szupermodell vagy, édes.

-Én még nem szoktam ehhez hozzá - ráztam meg a fejem.

-Mindegy, mesélj, mi volt?

-Ma bejött a One Direction a céghez - kezdtem. - És az egyiknek a barátnője az egyetem mellett ott melózik nálunk. És szegény csajt a modellek teljesen kikészítették.

-És gondolom, most jön az, hogy megmentetted a csajt - szólt közbe.

-Honnan tudtad? - lepődtem meg.

-Biztosan megesett rajta a szíved - vont vállat. - Téged is kikészítettek, és együtt éreztél vele. 

-Hát így volt - tűrtem a fülem mögé egy tincset. - Olyan furcsák az ottani lányok. Miért jó másokat lelkileg tönkretenni?

-Nekem ez az egész modellszakma olyan, mint egy nagy óvoda - mondta. - Csoda, hogy nem nyújtjátok egymásra a nyelveteket és dobáljátok meg egymást sárral.

-Pedig te is tök jól elhelyezkedhetnél benne - mértem végig a nővéremet. Magas, sötétbarna haj, barna szemek, szép arc. Igazából nem is hasonlítunk egymásra, kívülről csak kevés dologban. De belülről nagyon durván, szinte szavak nélkül is megértjük egymást. Őszintén, fogalmam sincs, hogy hol lennék most a nővérem nélkül.

-Kizárt, hogy modell legyek - rázta meg a fejét, miközben beleharapott egy uborkába.

Még egy darabig dumáltunk, aztán felnéztem az órára. 4 lesz tíz perc múlva.
-Na jól van Ash, lépnem kell - álltam fel a kanapéról.
-Edzés? - kérdezte.

-Aha - húztam el a számat. Őszintén, semmi kedvem nem volt most edzeni, de nem akarok szétesni, szóval megerőszakoltam magam és elmentem átöltözni. Felvettem a Nike melegítőcuccomat és a sporttáskámat, amibe a későbbi ruháimat pakoltam be, és elindultam.
Kocsival mentem (tudom, nem szép dolog autóval menni egy edzőterembe, de London nagy, és nekem nem volt kedvem lesétálni a felét), és 15 perc alatt ott is voltam. Na jó, 25, mert itt egyszerűen nem lehet közlekedni. Mindig attól félek, hogy valamelyik pillanatban totál károsra törik a vadonatúj BMW-m. Elég menő kocsi, Ashleytől és Dylantől kaptak 20. születésnapomra.
Ez egy úgymond, elit edzőterem, ahova csak a pénzesek járnak. A modellügynökség ajánlotta, és még bérletet is vettek nekem. Egy csomó modell meg gazdag jár ide, és nem könnyű tagságot szerezni. Az a lényeg benne, hogy ne bámuljanak úton-útfélen amikor edzel, és nem zavarnak a rajongók sem.
-Hello Dan - köszöntem a recepciósnak.
-Szia Ems - mosolygott rám.
A kártyámat lehúzva besétáltam az öltözőbe, majd a szekrényembe bedobtam a sporttáskámat. A telefonommal és a fülhallgatómmal vonultam el a futógépekhez. Egy rövid bemelegítés után rápattantam, és Rita Ora-t hallgatva futottam a saját tempómban.
Hirtelen felpattant a mellettem lévő gépre Jessica. Megforgattam a szemeimet, amikor láttam, hogy direkt gyorsabb tempót diktál.
-Mizujs Emily? - kérdezte mézes-mázos hangon. Sóhajtva kiszedtem a fülhallgatókat, mivel mellette lehetetlen zenét hallgatni.
-Mit akarsz Jessica? - kérdeztem vissza, mert tudtam, hogy csak úgy nem állna le velem bájcsevegni.
-Csak beszélgetni - pislogott.
-Ne nézz hülyének - sajnáltam le. Jessica nyelt egy nagyot, majd megszólalt:
-Te régebbről ismered a One Directiont? - kérdezte végül.
-Hogy mi? - ráncoltam a szemöldököm.
-Hát... Csak simán mentek utánad az öltöződbe. Meg Elizabeth is - vonta meg a vállát.
-Eleanor - javítottam ki.
-Tökmindegy - legyintett. - Szóval... Régebbről ismered őket?
-Nem - válaszoltam. - Mindegyikükkel tegnap találkoztam először. Nem bírtam nézni, ahogy szegény lányt csesztettétek, ezért elhívtam, és jöttek a srácok is.
-De miért mentek veled, ha bennünket meg se hallgattak? - gondolkodott hangosan.
-Tekintély - feleltem. - Valamint megakartak szabadulni tőletek, mert úgy viselkedtetek mint a rossz ribancok. Huppsz. Azok is vagytok - erőltettem magamra egy műmosolyt.
Jessica erre megsértődött, és újra növelte a futógép sebességét, és most én is így tettem. Tisztára beleillettünk volna egy rossz amerikai filmbe, annyi különbséggel, hogy én simán bírtam, ellenben Jessicával, aki azért jár le az edzőterembe, mert az olyan menő, és mindig más melegítőben tud ücsörögni a büfében, miközben a csürhéjével a pasikat figyelik.
-Egyébként - pattant le lihegve a futógépről. - A lovagod folyamatosan figyel.
-Kicsoda? - ráncoltam a szemöldököm.
-Harry Styles - vigyorodott el, majd elbökött a terem másik végébe, a súlyzókhoz, és igen, Harry ott állt, melegítőgatyában, fehér pólóban és zöld sapkában. Amikor észrevette, hogy rá nézek rögtön elmosolyodott, én pedig nem tudtam rá, hogy reagálni, ezért visszafordultam a futógépemhez.
-Ú lá lá - vigyorgott Jessica. - Emily zavarban van.
-Kopj már le, ribanc - szóltam rá élesen. Jessicának néhány pillanatig tátva maradt a szája, majd észbe kapott és lelépett.
Végre.
Felsóhajtottam, majd visszahelyeztem a fülhallgatómat és tovább futottam, már egy Marina And The Diamonds számra.
Néhány perc múlva a mellettem lévő futógép ismét üzembe lépett. Ránéztem a mellettem álló személyre, aki mosolyogva, csillogó zöld szemekkel integetett. Azt hiszem, ma egy számot se tudok majd végighallgatni.
Kivettem a fülhallgatót és ránéztem amolyan 'mi a francot akarsz?' nézéssel.
-Hello - vigyorgott.
-Szia - válaszoltam, a futógép kijelzőjét csekkolva. Még csak 17 perce futok.
-Nem is tudtam, hogy te is ide jársz.
-Minden nap, kivéve kedden, szombaton és vasárnap - emeltem rá a tekintetem. - 4-től hétig - basszus miért mondtam ezt el?! Valószínűleg pont leszarja, hogy mikor edzek.
-Áhh értem - felelte, egy apró mosollyal. Mekkora barom vagyok! - Én kedden és csütörtökön járok, 10-től délig, és néha péntek reggel is leugrok.
-Klassz - bólintottam a kijelzőt figyelve. 18 perc.
-Most csak azért jöttem le, mert a fotózásig minden nap lejárok - folytatta. - És azt hiszem már meg is van az időpont - mosolygott rám.
-He? - néztem rá furán. Nem értem a srác gondolatmeneteit.
-Négytől hétig - nevetett fel egy picit. Ja, hogy akkor jön, amikor én is.
-Pontosan mikor is lesz a fotózás? - kérdeztem nevetve. Harry vette, a poént, de azért válaszolt.
-Jövő hét csütörtök. Szóval pont egy hét.
-Értem - mosolyodtam el. - De attól, hogy addig minden nap lejársz az nem változtat sokat. Egy hét... - elmélkedtem.
-De legalább fittebbnek érzem magam - vonta meg a vállát.
-Te tudod. Meddig futsz? - kérdeztem a gépre bökve.
-Öö... szerintem annyit amennyit te - gondolkodott el.
-Akkor kétszer 25 perc - feleltem vigyorogva, mire Harry szemei elkerekedtek. - Azt hittem rendesen edzeni jársz ide.
-Mi másért járnék ide? - ráncolta a szemöldökét. - Csak én inkább gyúrok, nem futok.
-Pedig a futás mindennek az alapja - világosítottam fel.
-Rühellek futni - vallotta be.
-Ez van - vigyorogtam.
-Amúgy miért van az, hogy a többi modellt leginkább csak ülni látom? - nézett a büfé felé.
-Mert ők csak azért járnak ide, mert az menő - mondtam. - Velem ellentétben, ők inkább eszik az ízetlen update kajákat és fogyasztó-tablettákat szednek.
-És te, hogy csinálod? - faggatott tovább.
-Az edzőterembe edzeni járok, és ugyanolyan kajákat eszek, mint azelőtt, hogy modell lettem, csak figyelek, hogy milyen mennyiséget ,és mivel normálisan edzek ezért megmarad az alakom, és a többséggel ellentétben hasizmom is van.
-Kajak? - kezdte el fürkészni a hasam.
-Nem mutiba van - fogtam meg a fejét és irányítottam egy másik irányba, mire Harry elröhögte magát.
Miután lefutottam az első 25 percemet, leléptem a futógépről és indultam a büfé felé.
-Hál' a jó égnek - sóhajtott fel Harry.
-De te még nem is vagy kész - néztem vissza a futógépére.
-Ne szívass már - nyafogott.
-Ilyen puhány vagy Styles? - erre a mondatra láttam Harry szemében a szikrákat és felgyülemlett benne az akaraterő, ezért visszament a futógépre. Nevetve megráztam a fejem és vettem a büfében két mentes vizet és egy csokit.
Az edzőterem wifijére csatlakozva beléptem Twittere, ahol megosztottam a követőimmel, hogy éppen edzek és pihenőt tartok. Ők ennek nagyon örültek, bár nem tudom, hogy miért, de egy csomóan RT-zték és favolták is. Ha ez nekik jó...
Ezután megnéztem az e-mailjeim, többek között Phill írt a holnapi fotózásról és, hogy van egy csomó kép amit dedikálnom kell. Faja.
A Facebook ezerrel pörgött, ott Ben írt, hogy holnap ő csinálja a fotóimat. Ez az! Dumáltunk egy darabig, aztán megjelent Harry.
- Végeztem - ült le velem szembe egy lihegve. Megnéztem a telefonom óráját, és, ha nem állt meg közben, akkor tényleg nem csalt.
-Tessék - nyújtottam felé mosolyogva a bontatlan vizet és a csokit.
-Köszönöm - vette el mosolyogva.
-Ugye, hogy nem volt olyan vészes? - kérdeztem.
-Túlélhető volt - válaszolt. - A második 25 percet is le kell futnom?
-Csak ha belefér a programodba - feleltem mosolyogva. - Én mindig az elején és a végén futom.
-Még meglátom - gondolkodott el, mire magamban elnevettem magam.
Egyébként Harry aranyos srác, tök jól eltudtam vele beszélgetni, azon kívül, hogy nagyon idegesített az, hogy a többi modell szabályosan bámult, de Harry elvonta a figyelmem.
Az edzésidőm további részét már tényleg egyedül töltöttem, Harry is meg én is folytattuk a szokásos edzéstervünket, majd a végén a futógépeknél találkoztunk. Aranyos volt, hogy lefutotta velem akármennyire se akarta. Amúgy nem tudom, hogy miért hisztizett, teljesen jól bírta. Ahh... pasik.
-Nincs kedved beülni velem valahova? - kérdezte Harry, az öltözők ajtaja előtt.
-Most?
-Hát... arra gondoltam - vakarta meg a tarkóját, egy halk, kínos nevetés közepette.
-Igazából szívesen mennék, de a nővérem és a pasija várnak otthon - húztam el a számat.
-Oké, vettem - sóhajtott csalódottan, majd elindult nyúlt az öltöző kilincs után.
-Várj - kaptam el a csuklóját, és lágyan visszahúztam. Harry szeme folyamatosan követte a kezem, miközben lejjebb csúsztattam a tenyerére és lágyan megfogtam. - A holnap nem lenne jó neked?
Harry a szemembe nézett, majd szélesen elmosolyodott.
-Tökéletes - felelte. Huhh, szóval vette, hogy nem lerázni akartam, csak tényleg programom van.
-Akkor holnap... ugyanitt? - kérdeztem zavartan.
-Ugyanitt - mosolygott, majd az arcomhoz hajolt és egy puszit lehelt rá búcsúzóul, amitől én rögtön el is vörösödtem. Ha nem lett volna elég kínos a helyzet számomra, akkor még Jessica is pont akkor sétált el mellettem. Ez az Emily, taps.
Elköszöntem tőle, majd feszengve beléptem az öltözőbe, ahol Jessica és az összes csatlósa ott volt. Mindegyik mereven bámult, de nem foglalkoztam vele, hanem elvonultam, átöltöztem és indultam haza.
Otthon friss spagetti illata fogadott, Dylan állt a gáz fölött, Ashley pedig terített. Igen, a nővérem nem egy konyhatündér, de Dylan annál inkább. Isteni kajákat csinál és saját receptjei vannak.
-Sziasztok! - mosolyogtam be a konyhába.
-Hello Ems - vigyorgott Dylan. - 10 perc és kész a kaja.
-Gyorsan lezuhanyozok és jövök - indultam el a fürdőbe.
Egyébként először nem támogattam az ötletet, hogy a nővéremékkel lakjak, de ők ragaszkodtak hozzá, és így nem bánom. Dylan nagy családban nőtt fel, és azt állítja, hogy utálja ha üres a ház. Szerintem egy kisbabával nem lesz olyan üres, de legalább lesz aki tud nekik segíteni. Dylan all day - all night az étteremben van, és csak bizonyos napokon tud elszabadulni így estére.
Magamra engedtem a forró vizet, ami először irritálta a testem, majd egyre jobban esett. Végiggondoltam a napomat. Őrület. Először találkozok a régi önmagammal, aki a többi modell bántása miatt sír, megismerkedtek egy fiúbandával, aztán az edzőteremben az egyikkel leszervezek egy randit. Vagy olyasmit... Ez randinak fog számítani? Végül is előre megdumáltuk... Szerintem ez nem randi. Csak beülünk egy kávézóba és dumálunk. Semmi extra.
Kiléptem a zuhanyzóból és magam köré csavartam egy törölközőt. Letöröltem a tükörről a párát, és az arcomat fürkésztem. Fogalmam sincs, hogy az emberek mit látnak bennem, mitől függ az, hogy tehetséges vagyok. Egyáltalán kell egy modellnek tehetség? Azt hiszem... De egy tök átlagos csaj vagyok. Átlagos arc, átlagos szemek, átlagos ajak, átlagos magasság... De mások szerint gyönyörű vagyok. Pedig nem vagyok más, csak átlagos.
A szobámban átöltöztem, majd bementem a konyhába. Dylan pont kész lett a kajával, így helyet foglaltam és nekiálltam a spagettimnek.
A spagettievés szerintem egy művészet. Mire az ember feltekeri a falatokat a villájára a kanál segítségével, bele lehet őrülni. Aztán mire kicsit belejössz már el is fogy. De nembaj, megérte, Dylan spagettijéért bármit.
Miután befejeztük átmentünk a nappaliba és Így Jártam Anyátokkalt néztünk, unalomból. Olyan 11 körül Ashley és Dylan úgy döntöttek, hogy lefeküdnek, de én még elindultam a konyhába, hogy elmosogassak, mert addig nem nyugodt a lelkiismeretem amíg nincs rend a házban.
-Jó éjt Ems - mosolygott Ashley, miközben kivett a hűtőből egy üveg ásványvizet, amit estére bevitt magához.
-Szép álmokat - mosolyogtam rájuk, majd mosogatás közben figyeltem ahogy Dylan átkarolja Ashley derekát és úgy lépkednek ki a konyhából. Gyönyörű páros. Addig gondolkodtam ezen, amíg egy kanál került a kezembe, majd azt betettem a víz alá és az egész a pofámba fröcskölt. Nem is én lennék...
Miután minden edényt elhelyeztem a szárítóba én is a szobám felé vettem az irányt, de még nem tudtam aludni.

One

Sziasztok! :)) Meg is hoztam az első részt, remélem tetszeni fog. Nagyon köszönöm annak a 4 embernek, hogy már a prológusnál bíztak bennem és fel is iratkoztak rögtön, ez nagyon sokat jelent. :')) Ez a rész igazából egy kis bevezető, kicsi ismerkedés a szereplőkkel, aztán pedig majd jobban elmerülünk a történetben, csak nem akartam mindent egyszerre, gondolom logikus.
Jó olvasást!
xx, Kikiih <3

Ember, feltűnt, hogy szupermodell vagy? 

-Mosolyogj... Ez az... Fantasztikus vagy... Most fordulj meg és nézz hátra... Igen Ems, nagyon jól megy...
Álltam a kamera előtt és engedelmeskedtem a kedvenc fotósom, Ben utasításainak. Körülbelül egyszerre érkeztünk a céghez, és a legjobb barátom lett. Ebben az őrült világban ő az egyetlen aki meghallgat. Melón kívül is sokat találkozunk, és olyan a kapcsolatunk mintha gyerekkorunk óta ismernénk egymást közben csak két éve. Ben magas, barna hajú, barna szemű, jó stílusú és felépítésű pasi, de nekem semmi több, csak barát, és ez nála is ugyanígy van.
-Végeztünk - szólt, mire én a magassarkúmban kiléptem az erős fényekből, és nagyokat pislogva próbáltam kivenni, hogy mi van körülöttem.
-Jessica, jöhetsz - szólt Ben a következő lánynak. Miközben Jessica elsétált mellettem lesajnálóan végigmért.
Nos igen, nem igazán jövök ki a modelltársaimmal. Valahogy én nem szeretek magazinokat bámulva pasikat kibeszélni, körömfestés közben lelkizni. Bár elég nagy lett a népszerűségem mostanában. A rajongóim nagyon aranyosak, de még szokatlan érzés, hogy megismernek az utcán. A modellek nagy része féltékeny rám, és próbálnak úgy tenni, mintha csak egy darab szar lennék. A másik véglet pedig arra vár, hogy a közelembe férkőzhessen. Phill, az ügynököm szerint ez a legjobb jel.
Egyébként Jessica az a modell akit a legjobban rühellek itt. Egy egoista ribanc, aki mindent megkapott eddig, csak mert apucinak sok pénze van. Utálom az ilyen embereket, gazdagok és még fel is vágnak vele. A kezdettől fogva kölcsönös nálunk az utálat, és mindig jobbak akarunk lenni a másiknál, szóval folyamatosan megy a versengés. Utálom.
Őszintén nem érzek késztetést rá, hogy jópofázzak a többi modellel. Az itteni modellek flegmák, bunkók és csak átverik a fejedet. Rengeteg barátság bomlott itt szét, mivel ezek imádják belekeverni egymást a szarba. Én ebből inkább kimaradtam és megtartom a három lépéstávolságot, és állítólag ez a sikerem kulcsa.
Felmentem a lépcsőn, ami a stúdió kávézójához vezetett, ami egy ilyen terasszerűségen volt, és be lehetett látni az egész épületet.
-Emily - szólt, fülbántóan vékony hangon Natasha. - Nem ülsz ide hozzánk? - Az ő csapatuk a nyalizós banda. Vannak ők és Jessicáik. Válogatni se tudok, hogy melyik a kedvenc. Viszont ma már nincs több fotózásom, semmi dolgom, szóval csatlakoztam.
Egy cukormentes gyümölcsturmix kíséretében hallgattam Natashék pletykázását. Egy élmény volt, majdnem bealudtam. Aztán...
-Úristen - sápadt le Rita és hatalmas szemei olyan nagyra nyíltak, hogy féltem, mindjárt kiesnek.
-Mi történt? - pislogott Victoria. - Egyébként Rita, szükséged lenne egy kis pirosítóra, teljesen fehér vagy édesem.
-Nézzetek oda - bökött a bejáratra Rita.
-Istenem, de dögösek - csöpögtette a nyálát Natasha.
Odanéztem a bejárathoz, hogy miért vannak ennyire oda. Öt srácot szúrtam ki, de nem tudtam őket rendesen végigmérni, mivel hirtelen mindenki odarohant hozzájuk. A felsőbbrendű főnökök, egy csomó fotós és egy két modell is ott rázta magát. Milyen nap is van ma? Ja persze, Natasháék már vagy egy hónapja erről beszéltek. Ma jött valami One Direction a stúdióba.
Hirtelen egy barna hajú lányt csókolt szájon az egyik srác. Láttam néhányszor a csajt, az egyetem mellett dolgozik itt. Az ő fajtáját nem igazán szokták komolyan venni, pedig tehetségesnek tűnik a csaj. Viszont amíg én ezen gondolkodtam, a többi lány teljesen elképedt.
-Ki az a lány? Hogy hívják? - rebegtette szempilláit Victoria.
-Csekkolom - vette elő az iPhoneját Natasha. - Eleanor Calder, és már több éve Louis Tomlinson barátnője - olvasta fel a telefonjából. - Hogy nem vettük észre ezt a csajt eddig?
-Gyorsan, menjünk oda hozzá - pattant fel Rita és az összes többi szuka is futott utána. Röhögve néztem, ahogy a kávézóban ülő összes modell a magassarkújában ügyetlenkedve futkározik lefelé és majdnem orra esnek. Illetve valami Nicole nevű csajnak sikerült is elvetődnie. Hátradőltem a székemen és kibújtam a rohadt kényelmetlen, vastag talpú és 20 centis sarkú cipőmből.
-Hozhatok még valamit? - lépett oda mellém a pincér.
-Egy adag popcornt -  feleltem nevetve. Szerencsére a pincérnek volt valami humora és ő is elmosolyodott. Utána tehetetlenül ácsorgott mellett. Persze, az összes lány most az 5 seggfej körül forog, neki meg semmi melója. - Nem ülsz le? - néztem fel rá.
-Én? - mutatott magára, és kicsit hátranézett, hogy hozzá beszélek-e.
-Látsz itt mást? - mosolyodtam el. Aranyos volt.
-Hát... jó - vonta meg a vállát. Kihúzta a mellettem lévő széket, majd kezet nyújtott. - David
-Emily - ráztam meg mosolyogva.
-Ó, igen rájöttem - nevetett.
-Oké, még nem vagyok hozzászokva a nagy hírnévhez - tűrtem hátra egy szőke tincset.
-Pedig már vagy egy éve vagy a pályán - gondolkodott.
-De ez akkor is olyan furcsa még. Az egyik percben még a mekiben ülök, a másikban meg egy stúdió kávézójában, és épp nem látok semmit a hülye vakutól - húztam kínos mosolyra a számat.
-De legalább jól fizetnek - vonta meg David a vállát.
-Ez az egyetlen értelme ennek a helynek - sóhajtottam. - Ha nem kéne a pénz akkor itt se lennék
-Megkérdezhetem mire kell?
-Nem szeretnék róla beszélni - mosolyodtam el halványan, remélve, hogy nem sértődik meg.
-Rendben - bólintott David.
-Na most te jössz, hogy kerültél ide?
-Apámé a cég - közölte, mintha annyit mondott volna, hogy elfogyott a kávé.
-AZ APÁD FRANK CLARK?! - borultam ki.
-Shh - tette a tenyerét a számra. - Nem akarom, hogy mindenki megtudja.
-Mégis elmondtad nekem - ráncoltam a szemöldököm, miután elvette a kezét a számtól.
-Mert te normálisnak tűnsz - felelte. - Viszont a többi modell tuti rám szállna és nem hagynának békén.
-Már bocs, de szerintem minden normális pasi kihasználná a helyzetedet - néztem végig rajta.
Oké,  David biztos nem az. David nem lehet meleg. Túl jól néz ki ahhoz, hogy meleg legyen. Nem lehet meleg.
-Ugye nem vagy meleg? - böktem ki, teljesen véletlenül.
-Mi? Dehogy - röhögött.
-Akkor? - vontam fel a fél szemöldököm.
-Oké, apám közölte, hogy kirúg, ha bármelyik csajjal is kikezdek - vallotta be. - És én két okból is maradni akarok. Az egyik az, hogy a saját lábamra akarok állni, a másik pedig az, hogy ki az az állat aki felhagyna egy olyan állással, ahol modellek között lehet nap, mint nap?
-De mégse kaphatod meg őket - egyre inkább nem értem a srácot.
-De - mosolyodott el sejtelmesen. - Csak nem árulom el nekik, hogy apámé a cég. A lányok pedig nem igazán akarják szétkürtölni, hogy a kávézós sráccal feküdtek le. Szóval az egész titokban megy és így mindenki boldog. A modellek is, meg én is.
-Jézusom - fintorodtam el. Mekkora kurvák. Nagyobbak, mint hittem. - És kik vannak már a listádon?
-Ez bizalmas információ - felelte, mire nevetve megforgattam a szemeimet.
Jó fej volt a srác. Bár ezek szerint egy hímringyó. De jó fej. Még simán el tudtam volna vele beszélgetni, ha egy hang nem szól a hátunk mögül.
-Hé pincérfiú, emeld fel a segged és csinálj nekem egy kávét, nem hiszem, hogy azért fizetnének, hogy a csinos modell lányokat csábítsd - állt meg mögöttünk a férfi modellek egoista csoportja, élükön Joshal.
-Azt majd elintézzük mi - vetődött be mellém Mike és rögtön át is karolta a vállam, én pedig rögtön le is dobtam magamról. David egy félmosoly kíséretében felállt és átadta a helyét a többieknek, a legkisebb örömömre.
-Amúgy hova lett a többi csaj? - nézett körbe Trent. - Nem mintha te nem lennél elég jó - vette be a csábos mosolyát. Ami egyébként nem rossz, csak nálam nem igazán válik be. Még akkor se, ha félmeztelenül ül velem szemben, mert fürdőruha fotózása volt.
-Megjelent valami banda, amelyiknek az egyik tagjának a barátnője itt melózik, és most őt nyomozzák le, és próbálnak a közelébe férkőzni - vázoltam fel a sötét fejüknek a részleteket.
-Ma jött ide a One Direction? - csillantak fel Chris szemei, aki köztudottan meleg.
-Ez minek lóg veletek? - kérdeztem Joshtól.
-Mert jól néz ki, és minél több jó pasi van a bandában, annál több lány fordul meg utánunk - magyarázta. Nem igazán értem ezt a felfogást, de inkább nem firtattam.
-Ott meg mi van, ingyen szájfényt osztogatnak? - bökött le Mike. A teraszról lenézve megpróbáltam kideríteni, hogy mire célozhatott, bár nem volt túl nehéz. Egy csapat modell rohant és legelöl az a barna hajú lány ment, aki annak a srácnak a barátnője. Aztán a tömegben megláttam azt az öt srácot is, de néha csak hármat tudtam kivenni, vagy még annyit se, mert teljesen beborították őket a lányok. Akaratom ellenére is megsajnáltam a csajt és a srácokat is. Ismerem ezeket a modelleket, és úgy éreztem, hogy segítenem kell.
-Jól van srácok, felemelő volt veletek, de úgy érzem nekem ez már bőven elég volt - álltam fel, majd suttogva hozzátettem. - Sőt...
-Ne menj még - nyúlt a csuklóm után Josh. - Maradj itt.
-Nem vagy a kurvád, hogy megmond, mit csináljak - téptem ki a kezem a szorításából. Na jó, igazából nagyon szorosan fogott és végül, ő engedett el. Ránéztem a kezemre, ahol egy vastag, piros csík maradt.
-Meg kell még téged szelídíteni Emily - mosolygott Josh. - De én szívesen vállalom.
-Ezt egy kicsit elhitted - húztam gúnyos mosolyra a számat, és elindultam a lépcsőn. A ruhám lebegett utánam (imádtam, kék felső rész, és fehér, hosszú, laza anyagú szoknya), és az összes srácnak éreztem a tekintetét magamon. Nem igazán zavart, mivel gyorsan leértem, bár továbbra sem kerültem látótávolságba, hiszen a teraszról simán láttak továbbra is. A magassarkúmban magabiztosan lépkedve vonultam végig a folyosón, az embereket kerülgetve, amikor végre odaértem a célpontomhoz. Vagy 20-25 modell lehetett ott, teljesen körülvéve az öt srácot, és a lányt. Körbenéztem, hogy hol lehetnek a biztonsági őrök, és azok akik hozzájuk tartoznak. Az alsó szintű kávézóban láttam néhány ismeretlen öltönyöst, akik Phillel beszélgettek, meg a többi felsőbbrendű ügynökkel. Tipikus.
-Oszolj! - kiáltottam el magam, és a hangomra az összes modell, vagy 5 lépést hátralépett, így belátást nyertem a védenceimre. A srácok furán bámulták a modelleket. Nem volt időm pontosan végigmérni őket, mert elterelte a figyelmem, hogy a lány sír. Egyébként különösen szép volt. Olyan természetes szépség. Hosszú haja ki volt engedve, csak az eleje volt felül felfogva, ami kihangsúlyozta szív alakú arcát. Nagyon kevés natúr smink volt rajta, de az is elfolyt a könnyek miatt. Gondolkodás nélkül megragadtam a lány karját és húztam magam után. Az öt srác kérdés nélkül jött utánunk, bár nem igazán értették a helyzetet.
Amikor már vagy 7 méter távolságba kerültünk a lányoktól egy kicsit lassítottam a tempón és biztatóan rámosolyogtam a lányra, aki megkönnyebbülten mosolygott vissza. Azt hiszem rá jött, hogy nem azért vonszolom el, hogy megverjem, vagy eldugjam egy ládába.
Csak akkor álltam meg amikor az öltözőmhöz értünk. Ott elengedtem a lány kezét, és levettem a cipőmet. A többiek érdekes fejjel figyeltek, azt hiszem nem nagyon értették a mozdulatom.
-Francnak van kedve táskát hordani magával - vontam meg a vállam, miközben kivettem a betét alól a kulcsomat és kinyitottam az ajtót.
Az öltözőm úgy nézett ki, mint bármelyik másik öltöző. Hatalmas tér, benne egy toalettszekrény, egy hatalmas tükör, tele volt mindenféle ruhákkal, táskákkal, cipőkkel és egy függönnyel elválasztható résszel, ahol akkor tudok öltözni, ha éppen másokkal is meg kéne osztanom a szobát. Oldalt volt egy dohányzóasztal, egy sarokkanapé valamint fotelek. Eddig nem nagyon voltak vendégeim, de azt hiszem, el fognak férni.
Leültettem a lányt a kanapéra és egy doboz zsepit adtam neki. A hátát simogatva vártam, hogy abbahagyja a szipogást, miközben az öt srác elhelyezkedett a sarokkanapé másik oldalán.
-Jobban vagy? - kérdeztem halvány mosollyal, miután harmadszorra is kifújta az orrát.
-Ühüm - bólintott, majd egy újabb zsebkendőt vett ki a dobozból. Türelmesen megvártam, hogy kitisztítsa az orrjáratait és kiöntse a lelkét. - Miért ilyen gonoszak ezek a lányok? - kérdezte végül.
Aranyos volt a naivsága. Ő még nem a nagy modellek világában van, hanem csak ízlelgeti a dolgot. Azok a lányok aranyosak és mosolygósak, ellenben ezekkel. Büdös cafkák.
-Nem kell velük foglalkozni - mondtam. - Csak azt hiszik, hogy övék a világ és, hogy bármit megtehetnek, közbe közel sincsenek ehhez. Hülye libák, fogalmuk sincs a világról és csak apuci pénze miatt néznek ki így ahogy, és anyuci nyalizásának köszönhetően kerültek ide. Ne az ilyenek határozzák meg, hogy mit gondolsz magadról. Legyen egy egészséges egod, és nézz át az ilyeneken.
-Azért ez nem könnyű - törölt le egy könnycseppet.
-Miket mondtak? - nyújtottam felé egy újabb zsepit.
-Hogy csak egy ronda kurva vagyok, és meg se érdemlem, hogy itt legyek, nemhogy Louis barátnője legyek - nézett lopva a barátja felé, aki megnyugtatásképpen rá mosolygott, de tudta, hogy az a legjobb, ha most én ápolgatom egy kicsit. - Aztán közölték, hogy cuccoljak össze, menjek vissza az egyetemre és felejtsem el, hogy ilyen fejjel még csak a cég nevére is gondoljak. Valamint ezzel együtt Louist is felejtsem el, róla majd ők fognak gondoskodni.
-Oké, akkor én meg egyesével fogom leköpni őket - bólintottam. - Azt megértem ha egymással ilyenek, de, hogy téged miért kell bántani - ráztam meg a fejem. Annyira aranyos lány, mindig mosolyog, a légynek se tudna ártani. De ezeknek őt is ki kell készíteni.
-Veled is ilyenek voltak? - kérdezte pislogva.
-Azok voltak, de aztán rájöttek, hogy nem járnak jól, ha engem csesztetnek - eresztettem el egy óvatos, magabiztos mosolyt.
-Te hogyan védekeztél ellenük?
-Először teljesen kiborítottak. Én is ugyanígy sírtam, mint te. Utána anya szavaira emlékeztem, aki megtanította, hogy az ilyenek miatt nem szabad sírni, és szeretnem kell önmagamat, mert nem ők határozzák meg, hogy ki vagyok, hanem én - szomorú mosollyal emlékeztem vissza anyának erre a mondatára. Ez az ami örökké el fog kísérni. - A sírás után elkezdtem visszaszólogatni nekik, de az szintén nem volt jó. Mert csak fenyegetésnek vették. Aztán az egyik csajjal összeverekedtem, de az komoly ügy lett, és majdnem kirúgtak - erre a lány szemei elkerekedtek, de legyintettem, jelezve, hogy nem lényeges most. - Ott jöttem rá a legegyszerűbb megoldásra.
-És mi az? - kérdezte pislogva.
-Át kell nézni rajtuk - feleltem. - Amióta ezt csinálom hirtelen mindegyik a seggemben van, és arra vár, hogy puszipajtások legyünk. Annyi különbséggel, hogy nekem semmi szükségem rájuk.
A lány bólintott és elgondolkodott azon amit mondtam. Látszólag jobb kedve lett, de engem hirtelen elkezdett zavarni, hogy még mindig nem tudom a nevét és úgy hívom, hogy 'a lány.' Persze az előbb Ritáék valamit mondtak, de nem emlékszem biztosan és nem akarok hülyeségeket beszélni. Valószínűleg teljesen össze volt zavarodva, ezért inkább gyorsan kezet nyújtottam.
-Emily Parker - mosolyogtam rá.
-Jézusom, de bunkó vagyok - kapott a fejéhez. - Eleanor Calder. Egyébként meg teljesen tisztában voltam vele, hogy ki vagy.
-Tényleg? - tűrtem hátra zavartan egy tincset.
-Ember, feltűnt, hogy szupermodell vagy? - szólt közbe az egyik srác.
-Ember, feltűnt, hogy beleugattál a beszélgetésembe? - fordultam hátra, aztán végigmértem a srácot aki beszólt. Magas, kreol bőrű, barna hajú és barna szemű, amit hatalmas szempillák kereteznek. Egy egyszerű farmer, és egy Radiohead póló volt rajta.
-Harry Styles - ugrott be hirtelen az arcom elé a zöld szemű, göndör hajú srác, ezzel teljesen kizárva a másikat. - Nagyon örülök, hogy megismertelek Emily. Hogy neked, milyen gyönyörű szemeid vannak.
-Niall Horan - ült le velem szembe a kávézóasztalra egy szőke gyerek, aki gumicukrot evett. - Megkínálnálak, de nem tudom, hogy a modellek mennyire esznek ilyesmit - nézett szomorúan a gumicukorra. Én egy vállrándítással belenyúltam a zacskóba és egy marknyit kivettem belőle. - Akkor egészségedre - vonta meg mosolyogva a vállát.
-Segítsünk kiszámolni, hogy mos hány kalóriát szedtél fel? Esetleg keressünk valami update cuccot, ami segít, hogy ne látszódjon meg? - kérdezte az immáron felettem tornyosuló gigaszempillás srác, aki valószínűleg még mindig nem akar bemutatkozni, ellenben a mellette állóval, akivel idejött.
-Liam. Liam Payne - nyújtott kezet a negyedik srác, átvéve a James Bond feelinget. - Ez a bunkó pedig Zayn Malik - bökött a gigaszempillásra.
-Én pedig Louis - integetett mosolyogva Eleanor mellől a kék szemű srác, akinek a fejére egy sapka volt húzva. Eleanor picit felnevetett. úgy látszik a barátjának sikerült most már tényleg jobb kedvre deríteni.
-És ma fognak titeket fotózni? - néztem körbe a srácokon.
-Nem, ma csak megbeszélik az időpontot meg ilyenek. De a héten lesz a fotózás - mesélte Harry.
-Értem - bólintottam. Szóval Natasháék örülhetnek.
-Amúgy itt mindig ilyen őrültek háza van? - kérdezte Liam.
-Nagyjából - bólintottam. - Az összes modell rohangál fel-le, a fotósok pörögnek, a fodrászok és a sminkesek idegesek, az ügynökök meg mindenkit kioktatnak.
-Az komoly - bólintott Niall. - És egy nap hány fotózásod van?
-Változó - válaszoltam. - Van, hogy csak egy, van hogy 10. Pörgős, de megéri. De ez még nem jelenti azt, hogy az összes képemet el is adják.
-Mi történt a kezeddel? - fürkészte Zayn. Meglepett a kérdése, de attól még nem akartam az orrára kötni. Nincs szükségem, hogy sajnáljanak, amiért az egyik férfimodell már hónapok óta molesztál.
-Ja, semmi, csak egy kis baleset - legyintettem.
-Baleset... hmm.... - láttam rajta, hogy nem hisz nekem, de inkább nem firtatta a dolgot.
Egyszer csak megszólalt Liam telefonja.
-Igen, Paul? - vette fel. Viszonylag gyorsan megbeszélték aztán letette. - A menedzserünk volt - felelte. - Mennünk kell lassan.
-Hál' a jó égnek - könnyebbült meg Zayn. Legszívesebben leköptem volna egy gumimacival.
-Zayn, maradj már - szólt rá Harry.
-Nem gáz - legyintettem. - Megszoktam, hogy bunkók velem az emberek - vontam vállat. - Na én elmegyek átöltözni, ti addig nyugodtan menjetek, ha siettek.
-Megvárunk - mosolygott Eleanor.
-Ez most komoly? - halottam Zayn felháborodott hangját, miközben elindultam hátra. - Ez egy modell, biztos több óra, mire kiválogatja a ruháit és átöltözik.

Mosolyogva léptem be az elválasztott részbe, és elhúztam a függönyt. Malik nem ismer engem, én pedig utálom az előítéletes embereket. Csak mert modell vagyok nem kell rögtön tucatszámba venni. Ledobtam a méregdrága szerelésemet és felvettem azt amibe jöttem. Egy sima fehér póló, drapp kardigán és egy farmersort. Még arra is volt időm, hogy a tükör előtt gyorsan lemossam magamról a nyolc kiló vakolatot. Az egész átöltözés nem vett igénybe 5 percnél többet. Sőt...
Amikor kiléptem gúnyosan rámosolyogtam Zaynre.
-Remélem nem várattalak meg titeket nagyon.
Felhúztam a kitaposott tornacipőm, majd a fehér táskámat a vállamra tettem és indultunk is.
-El, te jössz haza, vagy van még dolgod? - fordult Louis a barátnője felé.
-Megyek veletek - mosolygott rá Eleanor. - Csak még el kell mennem a táskámért.
Az előtérben vártuk, hogy Elenor visszatérjen, pont ott ahol a kávézóból tökéletesen ránk látták. Natasháék csoportjának egy része rögtön összesúgott, a maradék pedig a műszempilláját rebegtette.
-Jön a fanclubbod - sétált el mellettem Jessica a kutyáival. A szavai csak úgy sziszegtek, akár egy kígyónak. Undorító.
-Mi? - ráncoltam a szemöldököm, aztán észrevettem, hogy Josh, Mike és a meleg haverjuk jönnek felénk.
-Mi a helyzet cica, lecseréltél minket? - vette be a csábos mosolyát Josh.
-Kussoljál már, a cipőm sarka hosszabb, mint a farkad - szóltam vissza idegesen. Chris felnevetett a poénomon (régi szöveg, de szegénykém tiszta nyomi és még nem hallotta), Mike pedig a cipőmet bámulta.
-De ennek nincs is sarka - állapította meg.
-Pontosan, zsenikém - vigyorogtam.
-Itt vagyok, mehetünk - pattant oda Eleanor, majd ahogy észrevette Joshékat rögtön elpirult.
-Lépjünk le - mondtam, még mielőtt ezek a seggarcok bármit is mondtak volna szegénykémre. Bőven elég volt neki szerintem a ribik támadása, Josh és Mike perverzségére már nem volt szükség.
-Emily, beugrunk a Starbucksba, nem jössz velünk? - kérdezte Liam.
-Köszi, de megyek haza, a nővérem már vár - mosolyogtam rájuk.
Elköszöntem tőlük, és mindenki normálisan elköszönt, Maliket kivéve. Nem tudom mi van azzal a sráccal, de valahogy nem passzol a többi közé. A többiek jó fejek, van humoruk és kedvesek voltak. Az meg ott flegmázott és semmi nem volt jó neki. Nyilván el van szállva magától, a belőtt hajától, a szemeitől és a testétől. Bár a testét nem láttam, de nem lehet olyan rossz. De akkor is. Ott volt Louis, akin látszott, hogy bármit megtenne a barátnőjéért. Niall a kis szőke fejével. Aranyos a mosolya, és ahogy elnéztem szeret enni, mert amikor indultak a Starbucksba, már valami csokit evett. Liam komolynak tűnt, szerintem ő tartja össze a társaságot. Harry... Ami először feltűnt, hogy gyönyörű zöld szemei vannak. Nem rossz srác, de nekem túl csajozósnak tűnt. Na mindegy, nem hiszem, hogy túl sokat lógnék majd velük. Viszont Eleanort még tuti felkeresem. Tehetséges lánynak tűnik, és nem akarom, hogy pár nagyszájú, önelégült modell miatt feladja az álmait.

Prológus

Prologue

Unottan sétálgattam London utcáin a telefonomat nyomkodva, amin persze nem volt semmi érdekes. SMS-t nem kaptam, nem hívott senki, a Facebook üres, Twitteren meg mindenki sztároknak írogat, vagy felesleges dolgokat oszt meg. Zsebre vágtam a telefonom és beléptem a Mc Donald's ajtaján.
Ahogy beléptem rögtön megfogott a zsír és a sült krumpli szaga. Más lányokkal ellentétben mosolyogva szagoltam körbe és álltam oda az eladó elé, aki bár nem mosolygott vissza, felvette a rendelésem.
Egy Big Mac menüvel ültem le egy szabad asztalhoz és zavartalanul enni kezdtem. Tudom, hogy műkaja, de élveztem, ahogy a hús és a zöldségek összeolvadtak a számban. A kólámért nyúltam, amikor feltűnt, hogy valaki ül velem szemben. Magas, teltebb, vastag keretes szemüveges férfi volt, elég drága öltönyben. Felvont szemöldökkel bámultam rá, és vártam, hogy megszólaljon.
-Jó napot kívánok, a nevem Phill Harris - nyújtott kezet. Megtöröltem a kezem egy szalvétába, majd megráztam.
-Emily - bólintottam, majd folytattam az evést.
-Vezetéknév?
-Anyukám arra tanított, hogy ne tárulkozzak ki idegeneknek - közöltem ártatlanul. - Szóval elégedjen meg ennyivel.
-Hát jó - nevette el magát. - Akkor rögtön belekezdenék a közepébe, ha nem bánja.
-Csak nyugodtan - intettem két falat között.
-Észrevettem, hogy önt milyen csodálatos arccal, gyönyörű szemekkel, formás alakkal és telt idomokkal áldotta meg a természet.
-Na tűnj el innen, perverz állat - képedtem el és az almás táskámat ragadtam meg fegyverként.
-Jajj, ne félreérti - emelte fel rögtön védekezőn a kezét. - Modellügynök vagyok - mondta, majd elém tolt egy névjegykártyát. Átfutottam a sorokat majd felnéztem.
-Kösz, majd kitörlöm vele a seggem.
-Kérem hallgasson végig - szólt nyugodtan. Bólintottam, és közben tovább ettem.
-Most épp modelleket keresünk és maga tökéletesen megfelelne. Nagyon jó munkalehetőség, és nézze, ez London egyik legjobb ügynöksége, és a legjobb stúdiókba tudna bekerülni.
-Várjunk, szóval ez rendes meló? - vontam fel a szemöldököm.
-Természetesen - bólintott.
-Fizuval meg minden?
-Meg minden - bólintott.
-És mennyi lenne a fizetés? - kérdeztem.
-Hát azt így pontosan nem tudom elmondani, de egy jó képet akár 10.000 Fontért is eladhatnak, ami azért nem kis pénz ugye? - mosolyodott el. Azt hiszem innen már tudta, hogy nyert ügye van.
-És mennyire biztos, hogy megkapom a munkát? - vonakodtam.
-Ha rajtam múlik 100%. Csak bízzon bennem. Hány éves is, ha szabad kérdeznem?
-18, idén fejeztem be a sulit - feleltem, miután lenyeltem az utolsó falatot.
-Akkor pont jól jönne ez önnek nem?
-De... Biztos, hogy alkalmas vagyok rá? - dőltem hátra a székemen. - Hiszen most is egy mekiben ülök. Ez nem egy modell-szokás, ugye?
-Nem az a lényeg, hogy hol van maga, amikor éppen felfedezik - válaszolt. - Hanem, hogy ki is ön. Eddigi, tapasztalataim alapján maga egy magabiztos, csinos, önfejű lány, aki előtt ott áll az egész élet.
-Körülbelül 10 perce ismer - közöltem.
-Higgye el, elég az - mosolyodott el halványan. - Elég profi vagyok a szakmámban, szóval remélem, hogy megbízik bennem.
Újra végignéztem a férfit. Kerek, mosolygós arcával kíváncsian méregetett, hogy mit fogok lépni. Lehet, hogy buzi, fogalmam sincs. De nem tűnt kamunak a dolog. Tovább méregettem, majd a névjegykártyára néztem. Igen, hallottam a cégről persze, az egyik legmenőbb. Egy csomó sztárral is dolgoznak meg minden. De ez akkor is, túlságosan mesébe illő. Vegyük sorra a dolgokat. Egyedül élek a nővéremmel Londonban. Nincs munkám, most fejeztem be a gimit. Erre egy pasi tuti állásajánlatot tesz. Asszem' hülye lenék nem kihagyni. Majd meglátjuk mi lesz ebből.

New blog, new characters, new story...

Sziasztok! :))
Új blog, új szereplők, új sztori, és remélhetőleg régi és új olvasók. :)
Ez a blogom kicsit más lesz, mint az előző kettő, de remélem, hogy ez is elnyeri majd a tetszéseteket, 1D fanfic, mint az eddigi blogjaim.
Igazából nem nagyon tudom, hogy mit kéne ide írnom. Az fura, ha rögtön a prológussal kezdem, mégiscsak írjak valamit előtte. Nem szeretek magamról beszélni, a régi olvasóimnak nem is tudnék semmi újat mondani. A leendő olvasóimnak meg csak annyit üzennék, hogy remélem tetszeni fog az írásom, és szeretnék azért kommunikálni mindenkivel, szóval a részek végén a hozzászólásoknál mindenre válaszolok, szóval ha valamire kíváncsiak vagytok kérdezzetek. Hát röviden ennyi lenne, a következő bejegyzés már a prológus lesz, utána pedig folyamatosan hozom a részeket. :)

xoxo, Kikiih