Thirty

Halihóó! :) Most nagyon belejöttem az írásba, és sikerül gyorsan hoznom a részeket. :) Viszont van egy féligjóféligrossz hírem. Ennek a blogomnak hamarosan vége. Viszont, ahogy befejeztem jön az új blogom, amiért én már nagyon izgatott vagyok, hogy mennyire fog nektek tetszeni! :) További infókért csatlakozzatok a Facebook-csoportba! :)
Jó olvasást!
xoxo, Kikiih

A farkasok között

Phill teljesen lesokkolódott amikor közöltük vele a tényeket. Inkább magára hagytuk és angolosan távoztunk. De nem csak az irodájából. Az egész ügynökségtől. Semmi kedvünk nem volt az egészhez, és így talán Phill is végre komolyan vesz minket.
Mivel előttünk állt és nem sürgetett minket semmi és senki, beültünk egy Starbucksba. Jessica ismert egyet, ami a London Eye után lévő utcácskák egyikében helyezkedik el, és viszonylag kevesen járnak arra.
Egy-egy lattevel ücsörögtünk és beszélgettünk, egy ablak melletti asztalnál.
- Szerinted Phill intézkedni fog? - kérdezte Jessica.
- Nem tudom - vontam meg a vállam. - De jól esne méltóságteljesen kisétálni abból a fényképgyárból. - Tényleg így éreztem.
- Mintha csak holmi tárgyak lennénk - bólintott. - Így pózoltatnak minket, úgy pózoltatnak minket, katt, katt, katt. Semmi szabadságunk, még arról se dönthetek, hogy hogyan álljak be.
- Gusztustalan az egész cég - fintorogtam. - Jó lenne már újrajárni az egészet. Portfóliókat mutogatni, stb. Te mit kezdenél?
- Én már kaptam egy ajánlatot - mesélte szerényen.
- Tényleg? - képedtem el. - Honnan? Honnan? - izgultam be teljesen.
- Nyugi van - nevette el magát, majd néhány másodpercig még mosolygott. - Burberry.
- Úristen! - Még fel is sikítottam volna, ha nem épp egy csendes kávézóban ültünk volna. - Nem hiszem el! A Burberry?!
- Igen - mosolygott büszkén. - De nem tudom, hogy elvállalom-e.
- Mit nem lehet ezen tudni?! Jessica, ha ezt nem fogadod el nem vagy normális.
- Tudom, de...  Veled mi lesz? - rágta a szája szélét. - Nem akarom, hogy egyedül maradj... A farkasok között.
- Én mondtam, hogy szívesen újrakezdeném az egészet. Olyan izgalmasak az ilyen dolgok.
- De, ha nem jönne össze? - tette fel a kérdést, ami mindenki fejében megfordult. Kivéve az enyémben.
- Olyan csajnak ismersz aki ismeri a lehetetlent? - mosolyodtam el féloldalasan.
- Várj. Akkor most már biztos, hogy felmondunk? - ijedt meg.
- Neked már megvan, hogy merre tovább. Én pedig újabb kihívások elé nézek. Szerintem elég egyértelmű - összegeztem.
- Akkor menjünk is vissza?
- Hülyéskedsz? - nevettem fel. - Had rágódjon Phill még egy kicsit. Megérdemli.
- Azt hittem bírod Phill-t...
- Bírom is. Csak azt nem bírom, hogy ennyire tehetetlen. Meguntam, hogy rettegésben kell élnem.
- De többet nem kell. Mert felmondunk. Ott hagyjuk a céget.
- Ott hagyjuk a céget - bólintottam és mindketten elmosolyodtunk.
Ezek után önfeledtül, boldogan sétáltunk London utcáin. Nevettünk, kirakatokat nézegettünk, kibeszéltünk mindent ami eszünkbe jutott. Olyanok voltunk, mint két átlagos lány. Mint két átlagos barátnő. Barátnő? Legjobb barátnő!
Soha nem volt legjobb barátnőm. Csak Ashley volt nekem, de a testvérek azok mégis csak mások.
Szinte természetes, hogy Jessicával sem volt tökéletes a kapcsolatom. Az én életemben a fontos emberek mindig döcögős úton férkőznek be a szívemben, de ha sikerül nekik, egy életre ott maradnak és ölni is képes lennék értük.
Örültem, hogy végre van valaki akivel tényleg bármit megbeszélhetek. Aki mindent elmond nekem. Ha nevet én is nevetek. Ha sír én is sírok. Ha ő összeesik én elkapom. Soha nem gondoltam, hogy ez a valaki Jessica lesz. Most már mélységesen szégyellem azokat a jelzőket amiket régen rá illettem, de megnyugtatott, hogy nap mint nap ő is utánam köpte ezeket. Ma már ugrunk, ha a másikra valami rosszat mondanak, szinte olvasunk egymás gondolataiban.
- Nekem lassan mennem kell - nézett a karórájára. - A bátyám és a barátnője meghívtak ebédelni.
- Ó, jó étvágyat - mosolyodtam el.
- Amíg nem a bátyám főz, addig jó - nevetett fel halványan. - Akkor holnap?
- Eléd megyek kocsival - biztosítottam.
- Rendben. Szia - ölelt meg.
- Vigyázz magadra - szorítottam meg kicsit.
- Te is - eresztett el. - Puszi.
- Puszi - intettem.
Külön utakon indultunk el. Nekem semmi dolgom nem volt, ezért előkaptam a telefonom és megnyitottam a hívásnaplót. Az utolsó névjegyet tárcsáztam, és már a második csörgést se kellet kivárnom, hogy felvegye.
- Szia! - szóltam bele vidáman.
- Hello! - hallottam Zayn dallamos hangját. - Mizu?
- Híreim vannak - meséltem izgatottan. - Nem tudnánk találkozni?
- Épp a stúdióból megyek hazafelé. Mármint a közös-haza. Felugorjunk a saját lakásomba?
- Szerintem ott nyugisabb lenne - bólintottam, bár nem látta. Imádom a srácokat, de most jó lett volna kettesben lenni.
- Merre vagy? Felvegyelek? - ajánlotta fel rögtön.
- Nem kell, Jessicával voltam, két utcával vagyok feljebb. Odatalálok.
- Akkor ott találkozunk. Csókollak.
Mosolyogva tettem el a telefont és folytattam tovább a sétámat.
A ház ajtaja szokás szerint nyitva volt, így könnyedén eljutottam Zayn szintjéig. Bekopogtam, de zárva volt. Leültem a lépcsőre és telefonommal próbáltam elütni az időt. Már régóta nem tudtam teljesíteni egy szintet az Angry Birds-ben.
Kis kék és sárga madarakat lövöldöztem, amikor egy jól ismert hang megszólalt.
- Furcsa, hogy most nem én ülök ott.
Azonnal lezártam a telefonomat és felnéztem. Ott állt előttem teljes életnagyságban én pedig azonnal elmosolyodtam. Akárhányszor jöttem, át a titkos kapcsolatunk miatt, mindig a lépcsőn ülve várt.
Amíg én feltápászkodtam ő felmászott ezen a néhány fokot és megállt mellettem.
Karomat a nyaka köré fontam és kissé lábujjhegyre pipiskedve, hosszú csókkal köszöntöttem.
Kulcsai után kezdett kutatni, amint meglett kinyitotta az ajtót, beengedve a csodálatos lakásába, amit még mindig imádtam.
- Hogy vagy? - kérdezte miközben segített levenni a kabátom.
- Csodásan - vontam meg a vállam. - Mi a helyzet az új lemezzel?
- Alakulgat. Alig várom, hogy megjelenjen - mesélte, miközben levettem a csizmámat. - Írtunk rá egy csomó dalt, rengeteget dolgoztunk vele.
- Én pedig alig várom, hogy hallhassam - egyenesedtem fel.
Kezét a derekamra helyezte és a nappaliba invitált.
- Jobban vagy már? - kérdezte.
- Zayn - mosolyodtam. - Óránként felhívsz, én pedig biztosítalak, hogy a kezem már jól van, alul már nem érzek kellemetlen dolgokat...
- Én csak aggódom érted - szakított félbe, és leültünk a kanapéra.
- Jól esik - mosolyodtam el.
- Nem kéne jól esnie... Nem kellett volna megtörténnie.
- Tényleg nem lesz több ilyen - biztosítottam.
- Hogy-hogy? Beszereztél egy erényövet?
- Hagyjál már - röhögtem fel. - Igazából ezt akartam elmesélni. Felmondok.
Láttam Zayn-en, hogy néhány pillanatra lefagyott. Pislogott párat, de még mindig nem tűnt biztosnak.
- Fe...Felmondasz?
- Felmondok - bólintottam határozottan.
- Nem is modellkedsz többé? - illetődött meg.
- Persze, hogy modellkedek! Ebből élek - sápadtam le. Ma már elképzelhetetlennek tartanám az életem nélküle. - Csak a céget hagyom ott. Hátha máshol megoldódnának a dolgaim.
- Hogy-hogy így döntöttél? - érdeklődött tovább, és láttam rajta, hogy kezdi megérteni a dolgokat. Jó volt a tudat, hogy tényleg érdekli, mi van velem, miért hozom így a döntéseimet.
- Mert már elegem van az egészből. Nem én vagyok az egyetlen lány akivel ez történt és nem hiszem el, hogy nem lehet tenni ellenne semmit. Jessicával eldöntöttük, hogy mindketten lelépünk, és hátha felébrednek.
- És akkor most merre?
- Ahova felvesznek - vontam vállat. - Jessicát már felkereste a Burberry, én pedig szeretném újrakezdeni ezt az egészet. Tulajdonképpen innen indult minden, nem is jártam még igazi válogatón. Szóval én szeretnék új lappal kezdeni. Bárhol.
- Biztos vagyok benne, hogy a cégek kapkodni fognak utánad - mosolygott rám biztatóan. - Hol szeretnél elhelyezkedni?
- Nem tudom - vontam meg a vállam. - Szívesen dolgoznék mondjuk valami divatmárkánál.
- Amíg nem fehérneműmodellnek mész addig támogatlak - mondta, mire elnevettem magam.
- Sose szerettem fehérneműben pózolni - vallottam be.
- Volt már olyan fotózásod? - lepődött meg.
- Csak néhány. Egy-kettő - meséltem a számomra jelentéktelen infót, miközben közelebb csúsztam hozzá és beleültem az ölébe.
- Miért nem tudok én erről? - vonta fel a fél szemöldökét.
- Sose kérdezted - adtam meg a számomra ésszerű választ.
- Te eltitkolsz előlem ilyen képeket? - "szidott le", mire elnevettem magam.
- Szeretnél látni? - mosolyogtam.
- Ha most előhúzod a zsebedből hülyét kapok - figyelte folyamatosan a mozdulataimat.
- Majdnem - vigyorogtam és elővettem a mobilomat.
Kikerestem ez e-mailjaim közül a megfelelőt és keresgélni kezdtem a képek között.
- Vannak képek csak rólam... - húzogattam az ujjam az érintőképernyőn. - Van közös, és van csak a partneremről. Milyet akarsz?
- Férfi vagy női partner? - nyelt nagyot.
- Férfi.
- Akkor csak róla kérek - mondta, mire felnevettem.
- Most komolyan - mosolyogtam végig.
- Szeretném én látni azokat képeket? - kérdezte, mire nekem azonnal végigfutottak a fotózás pillanatai. Trent és én. Nem volt annyira erotikus, de azért egy fehérneműfotózásnál ezt nem könnyű megoldani...
- Nem hiszem - ráztam meg a fejem.
- Akkor csak rólad kérek - vigyorgott.
- Tessék - nyomtam a kezébe a mobilomat.
Zayn mosolyogva, hümmögve nézegette végig a képeimet és láttam rajta, hogy tetszik.
- Meg vagy elégedve? - röhögtem.
- Azt hiszem - mosolygott büszkén. - Hopp, ezt átküldöm magamnak.
- Melyiket? - érdeklődtem és kissé közelebb hajoltam. Szinte azonnal elpirultam.
- Te jó ég! - fogtam a fejem.
- Szerintem dögös. Vannak még képeid?
- Fehérneműs, vagy más?
- Bármilyen - vont vállat. - Csak rólad szeretnék képeket látni.
Elmosolyodtam és elfeküdtünk a kanapén. Mondtam, hogy az e-mailemben milyen mappákban milyen képeket talál és közösen nézegettük. Néha nevettem egy-egy rosszul sikerült képen, néha büszke voltam magamra. Viszont olyan ember, aki nem a szakmában van, még sose nézegette ilyen érdeklődéssel a meg nem jelent képeimet (is).
- Olyan furcsa, hogy a barátnőm egy modell - rázta a fejét.
- Furcsa? - lepődtem meg.
- Még sosem volt modell barátnőm - magyarázta, miközben egy újabb képhez lapozott.
- Akkor ezt is kipipálhatod. Mi lesz a következő?
- Tűzoltó - mondta, mire elnevettem magam.
- Nincsenek is női tűzoltók - gondolkodtam.
- Pont azért. - A gyomromban lakozó lepkék vad csapkodásba kezdtek és kissé mintha én is megemelkedtem volna velük.
Hihetetlen boldog voltam Zayn-nel. Mindent megadott nekem amire szükségem volt. Ha olyan kedvünk volt beszélgettünk. Ha olyan kedvünk volt nevettünk. Sírhattam a vállán, meghallgatott, bármi bajom is legyen. Figyelt rám és tudtam, hogy bármit megtenne értem.
- És, mit csináljunk? - kérdezte, miután már elég képet nézegetett rólam.
- Nem tudom - vontam meg a vállam. - Van valami filmed?
Zayn csak sokat sejtően elmosolyodott és a TV melletti szekrényhez lépett. Kinyitotta és kipotyogott egy-két DVD, ami már nem fért el a többitől.
- Mások kocsira, házakra költik a fizetésüket. Te meg DVD-gyűjtésre? - ráncoltam a homlokom.
- Ez a hobbim - vont vállat.
- Érdekes - bólintottam. - Nekem alig van otthon DVD-m. Mindig azt nézem ami megy a tévében.
- De abban nem egy semmi.
- Pont ez a jó benne. Csak fekszel, beszélgetsz... Tök jó - mosolyogtam.
- Aha - nézett rám furán. - Szóval te ilyen film közben dumálós típus vagy? - kérdezte fájdalmasan, és előre láttam, hogy ő teljesen más kategória.
- Majd visszafogom magam - ígértem meg.
- Akkor gyere, válasszunk filmet - intett, én pedig azonnal belelkesedtem.
Végül a Párizsból szeretettel-t választottuk. Azért, mert Zayn akciófilmet szeretett volna nézni - tipikus pasi - én pedig mivel imádom Párizst, úgy gondoltam, hogy nem lehet rossz. Pláne mivel Travolta játszott benne.
Igen. Csakhogy ez nem az a John Travolta aki még anno a Greas-ben volt. Szinte felismerhetetlen. Nem hittem volna, hogy ez a pasi egyszer megöregedik, de ez is bekövetkezett.
Másrészt Párizsból se láttam sokat. Az Eiffel-torony benne volt, meg még néhány nevezetesség, de ez is inkább egy 'Ezaz, van egy pisztolyom ezért használom!' szerű akciófilm lett. A kedvenc részem viszont egyértelműen az volt, amikor Zayn elfeküdt és a fejét az ölembe hajtotta.
- Nos? - kérdezte, miután vége lett a filmnek.
- Tetszett - nyeltem nagyot.
- Szóval nem - nevetett fel.
- Honnan veszed? - sértődtem meg.
- Végig a hajamat piszkáltad - vigyorgott.
- Szép hajad van - próbáltam bemagyarázni neki.
- Tudom én azt - felelte, cseppet sem szerényen. - De nem ilyenkor kéne széttúrni.
- Hanem mikor? - vittem egy kis játékosságot a hangomba.
- Majd amikor teljesen jól leszel - felelte, komolyba váltva.
- Én jól vagyok - bizonygattam. - Teljesen.
- Ems - ült fel, hogy a szemembe tudjon nézni. - Ne erőltessük.
- Ez nem erőltetés lenne - mondtam és odacsúsztam hozza, majd a karommal megkapaszkodtam a vállába, miközben beleültem az ölébe. - Én tényleg szeretném. És már jól vagyok.
- Dehogy vagy - ellenkezett. Ilyen se nagyon volt még.
- Megmutassam? - húztam fel a fél szemöldököm egy mosoly kíséretében.
- Ems... - rázta a fejét mosolyogva, de nem hagytam, hogy folytassa.
Hosszan megcsókoltam, és küzdöttem, hogy reagáljon. Hevesen kényeztettem, miközben a jobb kezemet felcsúsztattam a tarkóján és beletúrtam sötét fekete tincseibe. Férfiasan, csendesen felnyögött, az én ajkaimon pedig diadalittas mosolyt terült szét, míg visszacsókolt.
- Nem vállalok érted felelősséget - mondta, miközben feltápászkodott ültünkben, így automatikusan tartott tovább, lábaim pedig a derekát fonták körbe.
- Én se érted - ziháltam, mire elnevette magát.
Amíg bevitt a hálóba folyamatosan a nyakát csókolgattam, keresgélve egy szimpatikus pontot, amit akkor találtam meg, amikor becsukta a háló ajtaját. Először finoman beleharaptam, majd szívni kezdtem a bőrét, egyre erősebben.
- Ez nem volt szép - terített el az ágyon. - Mit fognak holnap szólni a srácok? - vont kérdőre, én pedig csak halványan mosolyogtam. - Ezt megbosszulom. Úgy is felmondasz.
- Ne! - sikítottam fel nevetve, de addigra késő volt, Zayn a nyakamba harapott és keményen intézkedett arról, hogy én is gazdagodjak egy lilás folttal.
- Passzol nem? - kérdezte kissé oldalra fordítva a fejét, hogy megfigyelhessem a nyakát.
- Honnan tudjam, a sajátomat nem látom gyökér! - röhögtem.
- Most beszóltál? - vonta fel a szemöldökét hitetlenkedve.
- Olyasmi - bólintottam.
- Ejnye, milyen rossz kislány lett belőled - rázta a fejét, és elkezdte lehámozni rólam a pólómat. - Rossz kislány, baromi jó hasizmokkal... És mellekkel... - sorolta, minél feljebb ért.
Elnevettem magam, miközben a nadrágjához nyúltam, hogy kigomboljam, de finoman elütötte onnan a kezem.
- Ne merészeld! - szólt rám játékosan, és helyette ő nyúlt az én nadrágomhoz.
- Ja, most átvetted az irányító szerepét? - sértődtem meg.
- Mindig is én irányítottam - mondta, és egyszerre lehúzta a nadrágomat és a bugyimat. Elhajította a szoba végébe, majd az arcomhoz hajolt, egyik kezével pedig elkezdett izgatni. - Talán nem tetszik? - suttogta az ajkaimba. Még mielőtt válaszolni tudtam volna rögtön két ujját belém vezette.
- Dehogy nem - mosolyodtam el kajánul, ő pedig ajkait az enyémekre nyomta.