2013. december 29., vasárnap

Twentysix

Sziasztok! :) Elnézést kérek, hogy ilyen későn érkezett a rész, csak a másik blogommal még nagyobb elmaradásban voltam. Most egy fokkal erre jobban fogok koncentrálni, mert a Breakawayre, most egymás után két részt hoztam.
Remélem mindenkinek jól teltek az ünnepek és megkaptátok azt amit szerettek volna. :)
Aki esetleg nem tudna a róla, a blogjaimnak van egy Facebook csoportja, ahova érdemes belépni, érdekességek a részekről, előzetesek, képek és ilyenek vannak fent. Katt! ;)

xoxo, Kikiih <3

Én voltam


- Mit akarsz? - kérdezte hűvösen.
- Harry - sírtam fel. - Mindent elmagyarázok csak engedj be. Kérlek.
Többet nem szólt bele. Csak egy halk kattanást hallottam, ahogyan kinyílt a kapu. Gyorsan a hideg kilincs után kaptam és kitártam azt.
Épphogy becsuktam és szembefordultam a bejárati ajtóval amikor az kinyílt. A ház fényeiben Harry sötét alakja jelent meg. Zavartan kezdtem húzogatni a kardigánom ujját, amíg megettem azt a hat-hét lépést. A három fokos lépcső előtt megálltam és rápillantottam a felettem tornyosuló fiúra.
- Szia - mondta halkan. Azt hiszem nem jött ki nagyobb hangerő a torkán.
- Szia - köszöntöttem törött hangon és tekintetemet elkaptam, nehogy megint felsírjak.
Harry elhúzta a száját, majd kinyújtotta a kezét. Lopva ránéztem, de nem fogadtam el. Felsétáltam és megálltam vele szemben.
- Gyere - suttogta és kezét a hátamra téve vezetett be a házba.
Az előszobában lehajoltam, hogy lehúzzam a csizmám cipzárját, de rájöttem, hogy ismételten egy nagyon rossz mozdulatot tettem. Halkan nyöszörögve, de leguggoltam és lehúztam a jobb lábamon lévő csizmát. Harry idegesen figyelte ahogyan a testsúlyomat áthelyezem, és a másik lábamról hámozom le a csizmát. Nem mert szólni semmit.
Miután már egy szál zokniban guggoltam akkor se tudtam, hogy mégis hogy kelhetnék fel. És nem feltétlen a fájdalom miatt. Mégis mit képzeltem? Hogy gondoltam, hogy csak úgy beállíthatok ide? Ismét sírni kezdtem, tenyerembe temetve az arcomat.
- Héé, ne sírj - lépett elém Harry. - Gyere segítek - mondta kedvesen és megragadta a két kezem és segített felegyenesedni.
Bár mondhatnám, hogy fájdalommentes folyamat volt, de nem. Harry egy pillanatra lefagyott ahogy meglátta az arcomat, immáron rendes fényben. Én inkább elkaptam azt és oldalra fordítottam.
- Gyere - suttogta ismét és a kezemet óvatosan hatalmas tenyerébe zárta.
Egy aprót bólintottam és lehajtott fejjel követtem, egészen addig míg be nem értünk a nappaliba, ahova az előszoba közvetlenül nyílt. Csak arra kaptam fel a fejem, hogy a tévében hirtelen elhalkul a műsor és a vibrálás is eltűnik. Akaratlanul is odakaptam a fejem, de tekintetem csak a fekete képernyővel találkozott.
Kettőt pislogtam és hirtelen már az egész nem is volt érdekes. Inkább egy kicsit arrébb néztem, ahol négy teljesen értetlen szempár nézett vissza rám.
Liam, Louis, Niall és Zayn. Egyikük se értette, hogy mit keresek itt, különösen azért amiért ilyen csúnyán alakultak a dolgok Harryvel.
De Zayn szemében más is volt. Teljes kétségbeesés, amiért még csak néhány órája vagyunk együtt, de én már is bajba kerültem. Talán ez hajtotta, vagy egyszerűen csak aggódott, amiért ő volt az első aki megszólalt.
- Ems. Mi történt? - Oké, talán nem a legokosabb megszólalás, de megszólalt.
- Nem tudom - fordítottam el az arcom és ismét sírni kezdtem.
Szinte hallottam ahogyan felpattant és azonnal megölelt, még mielőtt bárki más is tehetett volna valakit. Tény is való, ő ült a legközelebb hozzám, de már Harryben is benne volt a mozdulat.
Azonban nem volt mit tenni, Zayn ölelését sokkal szívesebben fogadtam. Karomat a nyaka köré fontam és a vállába fúrtam a fejem. És sírtam. Ez már nem az az elfojtott sírás volt amit eddig műveltem, rendesen zokogtam. Ahogyan a karjaiban tartott tudtam, hogy most már teljes biztonságban vagyok és eszem ágában sem volt elengedni.
Csitító hangja a világ leggyönyörűbb dalaként hangzott a fülemben, ölelése melegebb volt, mint egy takaró egy hideg téli éjszakán. Egyszerűen szükségem volt Rá.
Szinte fizikai fájdalmat éreztem, ahogyan eltolt magától. A kontyként felfogott hajamból néhány tincs az arcomba esett, amit ő egyik kezével a fülem mögé tűrt, miközben a másikkal még mindig szorosan tartott magához.
- Ülj le, és akkor elmesélsz mindent oké?
- Nem tudok - ráztam meg a fejem és még jobban sírni kezdtem.
Éreztem, hogy Harry és a többi srác összenéznek a vállunk felett. Biztosan nem értették a hirtelen bizalmamat és szimpátiámat Zayn iránt, valamint azt se, hogy mit is keresek itt.
Zayn nem foglalkozott velük, még mindig ölelésben tartva elvonszolt a kanapéhoz és ott igyekezett úgy az ölébe, hogy kényelmes legyen. Elég volt az arckifejezésemet, valamint a szorításomra figyelnie, és gyorsan megtalált egy olyan pózt, ami nekem se volt fájdalmas. Tulajdonképpen oldalasan ültem Zayn ölében, lábaimat átdobva a combjain.
Mire mi ketten elhelyezkedtünk Harry is helyet foglalt a fotelben és idegesen figyelt minket. Louis a társaságnak azon tagja aki nagyon nem bírja a feszültséget, valamint a csendben maradás sem az ő reszortja.
- Elmeséled mi történt? - kérdezte, és igyekezte nem kényelmetlenné tenni a helyzetet, ami egyébként már így is az volt. Igazából Louistól valami drámai kifakadásra számítottam, de ez szerencsére nem következett be.
- Ühüm - bólintottam, majd letöröltem egy könnycseppet. - Csak egy percet kérek.
Louis bólintott, a többiek pedig nyugtalanul vártak. Zayn a gerincem mentén simogatta a hátam, ami segített megnyugtatni. Fogalmam sincs, hogy erről honnan tudott, mert én se tudtam. Mindegy is, a lényeg, hogy segített.
- Ma volt egy ilyen céges buli - kezdtem bele és végignéztem a társaságon. Ahányan vannak annyira más mindegyiküknek a tekintete. Lehet, hogy pont ez vonzza a tinédzsereket? -  Ott kicsit elkeveredtem a tömegtől és egyedül szerettem volna lenni. De kiderült, hogy valaki követett. Az egyik férfimodell, aki... a nyomulós fajtába tartozik...
- Magyarul molesztált? - vonta fel a szemöldökét Liam.
- Igen - bólintottam és lesütöttem a szemeimet. Nem bírtam állni a tekintetüket, ezért az ujjaimmal kezdtem babrálni. - A lényeg, hogy mivel buli ezért volt bennem pia, és... elkezdtünk beszélgetni, de nekem nem tűnt fel, hogy mire megy ki az egész. Mire észrevettem késő volt és... És nem volt lehetőségem menekülni. Lesmárolt, eltuszkolt az öltözőjéhez... Folyamatosan kiabált meg vert is... Vagyis nem az, hogy brutálisan megvert, de nem tartotta vissza magát... értitek - magyaráztam zavartan és felkaptam a fejem, hogy megbizonyosodjak róla. Azt hiszem megértették, mert hirtelen mindenkinek a testtartásából íródott a düh. Zaynre rá se mertem nézni. - Aztán megerőszakolt - nyeltem nagyot, mire kimondtam azt, amit senki sem akart hallani.
- Még valami? - kérdezte Louis kissé szarkasztikusan, mintha ez nem lenne elég.
- Leköpött - vontam meg a vállam, mert az a többi mellet már teljesen semmisnek tűnt. A megalázás szinte minden formáját kihasználta.
Szinte éreztem ahogyan Zayn teste megfeszül alattam, keze is megállt egy pillanatra a simogatásban, amit eddig monoton módon csinált végig, hogy lenyugtasson.
- Ki volt ez? - kérdezte visszafojtott hangon, viszonylag nyugodt arccal. Tudtam, hogy így sokkal idegesebb, mintha kiabálna.
- Én... Ö.... - makogtam. - Nem... Nem merem...
- Emily - mondta kedvesen, mélyen a szemembe nézve. - Mond el. Nem lesz semmi baj.
Beharaptam a szám szélét és átgondoltam a helyzetet. Bízom a srácokban - Zaynben pláne - szóval, ha valakiket beavatok akkor bennük biztosan bízhatok.
De akkor is félek Joshtól.
De itt van Zayn. Bármikor megvédene, ahogyan a többiek is.
- Josh Ruess - böktem ki végül.
- A modell? - szökött fel Harry szemöldöke.
- Egy modell ügynökségnél lévő buliban szerinted mi lett volna? - nevettem fel hitetlenül.
- Vannak ott fotósok is - jegyezte meg Harry.
- Most Benre gondoltál, igaz? - emeltem fel a hangom.
- Honnan tudod, hogy kire gondoltam? - kérdezett vissza.
- Túl jól ismerlek Styles - forgattam meg a szemeimet. - És csakhogy tudd nem. Nem ő volt. Sose tenne ilyet. A legjobb barátom, basszameg!
- Szóval ő csak akkor tenne ilyet, ha te belemennél? - Hangja teljesen nyugodt volt az én kirohanásommal ellentétben, amit most Zayn simogatása se tudott lenyugtatni.
- Mi van?!
- Szóval ő volt az.
- Mi volt ő? - zavart össze teljesen.
- Vele csaltál meg.
- Ez hülye - emeltem az égnek a tekintetem és az idegességtől megint közel voltam a síráshoz. - A legjobb barátom! Nincs köztünk semmi. Semmi! Fogd már fel végre!
- Akkor mégis kinél ébredtél?
- Eddig még rohadtul nem érdekelt - tártam szét a karom. - Most hirtelen mégis?
- Én voltam - szólt közbe Zayn.
- Mi van? - kerekedett ki hirtelen a többi srác szeme, teljesen egyszerre.
- Nálam ébredt Emily - felelte teljesen nyugodtan.
- Oké, nekem ez már sok - emelte fel a kezét védekezőn Harry. - Leléptem.
- Ne! - állítottam meg és kimásztam Zayn öléből - Azt hiszem nektek ezt fontosabb megbeszélni... A banda meg ilyenek. Ha mindezek ellenére nincs kedvetek kirugdosni a házból akkor én... Én úgy aludnék végre - tört ki belőlem a sírás.
- Úgyis tudod merre van Zayn szobája - jegyezte meg Harry és az emelet felé bökött. - Menj!
- Ezaz! Ma már másodszorra bánnak velem úgy, mint egy kutyával - tettem lelkesedést, majd elindultam az emelet felé.
- Harry - szólt Zayn elfojtott hangon. Nem akart még több konfliktushelyzetet. - Muszáj volt?
A beszélgetés maradék részéről lemaradtam, mert sietős léptekkel mentem a folyosó végén elhelyezkedő szobába.
Zayn területe nem változott szinte semmit amióta legutóbb voltam itt, azonban ezzel nem tudtam sokat foglalkozni, mert már semmi másra nem vágytam, csak arra, hogy végre aludhassak.
Kibújtam a farmeromból és a bugyimból is. Helyette inkább Zayn fiókjához léptem is kiválasztottam egy szimpatikus alsónadrágot. Az kardigánt és az inget szinte letéptem magamról. Undorodtam minden egyes ruhadarabtól amihez Josh hozzáért, beleértve a bőröm minden egyes pontját, amit végigfogott.
Miután egy pólót is kölcsönvettem Zayntől befeküdtem az ágyba. Magamra húztam a takarót és megnyugtatott, hogy Zayn illata vett körül, így néhány perc alatt álomba merültem.

/Zayn szemszöge/

Harry teljesen kiborult. Először csak sápadtan meredt előre, aztán felpattant és elkezdett összefüggéstelenül beszélni, majd kiabálni.
- Lenyugodnál? - pislogtam rá.
- Nyugodjak le? - kiáltotta. - Veled csalt meg a barátnőm, és még azt várod, hogy nyugodjak le?!
- Harry - szólt nyugodtan Liam. - Kérlek. Szegény lányt megerőszakolták. Hadd pihenjen.
Harry egy pillanatra felnézett a lépcső irányába és alig észrevehetően bólintott egyet. Leült és padlóra meredve gondolkodott.
- Miért? - kérdezte.
- Mit miért? - kérdeztem vissza.
- Miért tetted? Tudtad, hogy azt hittem talán vele összejöhet. Mondtam, hogy vele tényleg megpróbálom. Az X-Faktor óta először néztem rá úgy egy lányra, hogy arra vágytam, hogy a barátnőm legyen, de te ezt tönkretetted.
- Sajnálom - mondtam őszintén. - De... Igazából fogalmam, sincs, hogy mit miért tettünk. Az egész olyan... ösztönös volt - próbáltam megmagyarázni.
- Ösztönösen hátba szúrtad a legjobb haverod? -  vonta fel a fél szemöldökét.
- Nem - ráztam meg a fejem. - Ösztönösen... - néztem körbe, mert hirtelen hihetetlen kínosnak éreztem kimondani így mindenki előtt, amikor még olyan friss a dolog. De a helyzet kötelezett. - Ösztönösen beleszerettem.
- De közben barátnőd volt - szólt közbe Louis értetlenül.
- Mindannyian tudjuk, hogy Perrie milyen barátnő volt - kelt a védelmembe Liam.
- De attól még a barátnője volt - mondta Louis. - Én egyébként Emilyt sem értem. Olyan helyes csaj, erre egy tökéletes ribancként viselkedett.
- Héé! - mordultam fel.
- Te pedig egy tökéletes seggfej voltál - egészítette ki.
- Az lehet - egyeztem bele. - De Emily helyzete sokkal komplikáltabb.
- Mi ezen a komplikált? - röhögött fel Harry. - Nap mint nap betipeg egy modellügynökségbe, pózol a kamera előtt és ennyi.
- Nyilván ezért erőszakolták meg - bólogatott idegesen. - Érdekes, te voltál a barátja és semmit nem tudsz róla.
- Két hétig voltam a barátja, amíg valaki tönkre nem tette.
- Hányszor akarod még felhozni? - emeltem az égnek a tekintetem.
- Nem tudom - vont vállat színpadiasan. - Kicsit még friss bennem a dolog.
- Srácok - állított meg minket Liam. - Most nem ez a legfontosabb.
- Akkor mégis mi a legfontosabb? - tárta szét a karjait Harry.
- Az, hogy Emilyt megerőszakolták - emelte fel a hangját.
- Téged nem is érdekel a banda sorsa? - bukott ki Harry.
- Mégis mi lenne a sorsa? Te is tudod, hogy ez nem olyan nagy dolog, mint hiszed - mondta Liam.
- Te mégis kinek az oldalán vagy? - nevetett fel Harry. - Engem csaltak meg! Engem vert át a legjobb barátom!
- Nézd Harry - vitte lejjebb a hangját Liam. - Próbált meg máshonnan nézni a dolgokat. Te boldog lennél, ha Emily nem lenne boldog melletted? Szerelmes Zaynbe. Nem beléd. Ez van, most először Zayn kapott meg egy csajt és nem te. Fogadd el.
- De ez nem egy egyszerű csaj - folytatta Harry.
- Ezért beszélsz úgy róla, mint egy tárgyról? - kérdeztem.
- He?
- Talán nem ez, hanem ő.
És természetesen innen parázs vita alakult ki. Harryvel egyre nagyobb sértéseket vágtunk egymás fejéhez, és bizonygattuk, hogy Emily mégis kit érdemel meg. Olyan dolgokat vettünk elő amik már évekkel ezelőtt történtek. Egy idő után a többiek beszálltak, Louis Harry pártját, Liam pedig az enyémet fogta. Niallnek elege lett az egészből, így ő húsz percre elvonult a konyhába. Fogalmam sincs mit csinált ott, de amikor visszatért ő bizonyult a legértelmesebb embernek közülünk.
- Srácok! - kiáltotta el magát, mire mintha megnyomták volna a némító gombot, megálltunk és felé néztünk. - Már vagy másfél órája veszekedtek.
- Lehet, de ez a nyomorék... - mutatott rám Harry és magyarázkodásba kezdett.
- Mi az, hogy nyomorék? - néztem rá elkerekedett szemmel.
- Elég! - emelte fel a hangját ismét. - Nem hiszem el, hogy ezt csináljátok. Nem emlékeztek? Három éve. Annyi mindent megfogadtunk, többek között azt is, hogy egy csaj miatt nem mehet szét a banda. És most nézzetek magatokra. Azért mert ti veszekedtek még egyikőtök se fog nyerni. Emily azzal lesz akit szeret és ti ezzel nem tudtok veszekedéssel segíteni. Sőt. Sokkal mélyebb ez a barátság, hogy egy lányon veszekedjetek. Aki mellesleg egyedül fekszik odafent. Nem is gondoltok arra, hogy talán valami komolyabb baja van? Nem, mert nektek csak a büszkeségetek fontos. Nem ismerem annyira Emilyt, mint bármelyikőtök, de tudom, hogy egy lány se érdemli ezt. Ne hozzátok már még kellemetlenebb helyzetbe. Inkább segítsetek neki.
Niall szavai egyre mélyebbre süllyedtek bennem minél többet beszélt. Rájöttem, hogy mekkora barom is vagyok. Utána kellett volna mennem, nem leállni Harryvel veszekedni.
- És... Most mit csináljunk? - kérdezte Harry kissé rekedtesen.
- Zayn, ti most jártok? - szegezte nekem a kérdést.
- Elvileg igen - vakartam meg a tarkómat.
- Akkor te menj fel hozzá. A többit pedig holnap lerendezzük. Most fáradtak vagytok, nem ilyenkor kell olyat mondani a másiknak amit később megbánnánk.
- Te miért nem pszichológusnak mentél? - nevetett fel halványan Liam.
- Mert jobb hangom van - húzta ki magát büszkén, és még én is féloldalasan elmosolyodtam.
- Jó éjt srácok - köszöntem el tőlük, és legnagyobb meglepetésemre, mintha mi se történt volna mindenki normálisan elköszönt.
Még Harry is.
Ahogy benyitottam a szobába Emily az ágyamban feküdt. Halkan motyogott, sírt és forgolódott. Gyorsan becsuktam az ajtót és odasiettem hozzá.
- Shhh, Emily - emeltem gyorsan a felsőtestét az ölembe. - Shh, nincs semmi baj.
- Za...Zayn... - sírt fel és gyorsan belekapaszkodott a pólómba.
- Ne sírj - simítottam végig a kócos haján. - Ne sírj, csak egy rossz álom volt.
Kicsit helyezkedett, fejét az ölembe hajtotta és oldalasan feküdt. Próbálta helyrehozni a légzését, én pedig a hátát simogattam, hogy megnyugtassam.
Elnyúltam és felkapcsoltam az éjjeliszekrényemen lévő lámpát, amitől kellemes félhomály vette körbe a szobát. Emily egy-kettőt pislogott, hogy megszokja a hirtelen fényt, de hamarosan könnyes szemei ismét visszapillantottak rám.
Nyomtam a homlokára egy nagy puszit, majd előszedtem egy zsebkendőt és óvatosan elkezdtem letörölgetni az elfojt sminkjét. Csendben, lehunyt szemmel tűrte, majd amikor végeztem összegyűrtem a zsebkendőt és elhajítottam a szemetes irányába. Igaz nem talált, de ez most lényegtelen.
Kicsit megemeltem Emily testét és visszahelyeztem a párnára a fejét. Érdeklődve nézte, hogy mit csinálok. Lehúztam róla a paplant, és mosolyogva vettem tudomásul, hogy az én ruháimat viseli. Először a combjain simítottam végig, kissé feljebb tűrve a boxerem alját. Apró zúzódások voltak rajta, amiken finoman végigsimítottam, mire halkan felszisszent. Rögtön elvittem a kezem és néhány apró puszit leletem mindkét combjára, majd feljebb mentem. Óvatosan megemeltem a pólómat, felfedve ezzel a csupasz hasát. A köldöke mellett egy csúnya piros harapásnyom volt. Ahogy végigsimítottam rajta, ott is felszisszent, ahogyan a combjánál is. Feljebb húztam a pólóját, felfedve a melleit. Gyönyörű látvány tárult elém, én pedig megörültem amiért, ott nem voltak rajta zúzódások. Visszahúztam a felsőmet és elfeküdtem, hogy egy szintbe legyek vele, és magam felé fordítottam az arcát.
Odabújtam hozzá és nyomtam az ajkaira egy csókot. Majd még egyet, és rövidesen bekebeleztem az ajkait, ő pedig visszacsókolt.
Magamhoz öleltem, ő pedig görcsösen kapaszkodott a pólómba, egyik lábát becsúsztatva a két vádlim közé.
- Minden rendben lesz, oké? - suttogtam és egy puszit nyomtam a homlokára.
- Megígéred? - kérdezte, akár egy kislány.
- Megígérem - bólintottam, mert tudtam, hogy így lesz. A szart is kiverem abból, aki ezt tette a barátnőmmel.

2013. december 23., hétfő

Twentyfive

Sziasztok! :) Most nincs igazán sok hozzáfűzni valóm, hisz most nem telt el olyan sok idő a két rész között. Talán annyi, hogy mindenkit sok szeretettel várok a Facebook csoportba. Igazából ez először a régi blogom csoportja volt, de úgy döntöttem, hogy inkább egybe rakom a kettőt. Szóval mindenki aki szereti ezt a blogomat (is) azt szeretettel várom: KATT! :)
Kellemes Karácsonyt Mindenkinek! :)
xoxo, Kikiih <333

Vesztettem


A buli összességében jól sikerült. A hivatalos része úgy fél óráig tartott, amíg Phill és az egyéb nagyfőnökük gratuláltak Bennek, pár kedves szóval illették, aztán angolosan távoztak. És átadták a helyet az igazi bulinak, és az összes piás üveget előkotortok.
- Akkor most igyunk arra, hogy végre lelépsz! - állt elénk Jessica egy üveg... egy üveg fogalmasmsincsmárhogymivel.
- Milyen kedves - vigyorgott rá Ben Jessicára, akin azért már látszott, hogy nem szomjas.
Rövidesen már mi sem voltunk azok, és enyhén becsiccsentve mászkáltam a buli területén, és mindenkivel koccintottunk. Olyan fazonokkal is akikkel eddig nem nagyon beszélgettem.
- Hé Ems! - kiáltott oda nekem Jessica. - Jössz táncolni?
- Persze - vágtam rá és megragadtam a kezét.
Jessica elhúzott a sarokban kialakított részhez, ahova még egy discogömböt is sikerült felszerelni. Hangosan szólt a zene, mi pedig ütemesen, ritmusra kezdtünk rá táncolni.
- Jó, hogy végre úgy táncolunk, hogy nem kell félni Erictől - mondta.
- Miért, ő nincs itt?
- Honnan tudjam? - röhögte el magát. - De itt túl sokan vannak. Biztosan nem merné.
- Valószínű - bólintottam és elnevettem magam, valakin a közelünkben. Eric nem is merné...
Igazából jó érzés volt, hogy Jessicával végre jóban vagyok. Az a sok évnyi harc és viszály végre elszállt és jól érezzük magunkat egymás társaságában. Sokszor eljárunk együtt ebédelni, reggelente közösen kávézunk és rájöttem, hogy baromi jó fej csaj, és minden ami volt csak előítélet.
- Hé - hallottam meg Ben hangját a hátam mögül. - Elrabolhatnám Emset egy táncra?
- Csak hajrá - vigyorgott rá Jessica akit épp kiszemelt magának a fotós Ashton.
- Szia - vigyorogtam rá Benre.
- Már találkoztunk.
- Tudom - nevettem el magam és a vállába kapaszkodtam.
Észre se vettem, hogy ebben a pózban maradtunk, miközben a zene ritmusa mindkettőnk testét átjárta. Talán a pia hatása, de Ben ahelyett, hogy elengedett volna a derekamnál fogva magához húzott és egyszerűen hagyta, hogy rázzam magam a karjaiban. A vége felé a fejemet a nyaka hajlatába fúrtam és... igazából nem tudom, hogy konkrétan mit akartam, de akaratlanul is beszívtam az illatát amitől jobban elkábultam, mint a piától. Elnevette magát én pedig a szemébe néztem.
- Ne röhögj már.
- Cuki vagy - mosolygott.
- Örülök neki - vontam meg a vállam, mire ismét elnevette magát.
- Most komolyan mi ilyen vicces?
- Mi ez a refrén? - nevetett.
- Bocs, nem hozhattunk Guns n' Rosest egy buliba.
- Mégis miért nem?
- Mert nem lehet rá így táncolni - feleltem.
- Te szerintem mindenre tudod így rázni a csípődet - miért végig kicsit lejjebb is, és mivel magasabb volt nálam a dekoltázsomba is tökéletes belátás volt.
- Tetszik mi? - vontam fel a szemöldököm és az ágyékom az övéhez nyomtam.
Ben felmorgott én pedig a kezeimet feljebb csúsztattam és összekulcsoltam a nyaka körül. Kicsit lehajolt és homlokát az enyémhez nyomta, barna tincsei már nem meredeztek úgy felfelé, néhányuk a szemeink elé esett.
Lélegzetem is elállt ahogy testünk szinte minden porcikája összeért a lábujjunk hegyétől a homlokunkig. Szemeink szorosan egymásba kapaszkodtak. Már rég leálltunk a táncolással, a hatalmas tömeg közepén úgy festhettünk akár egy szobor. Nem éreztem körülöttünk semmit a zene is elhalkult. A fülem zúgott, ajakim akaratlanul is szétnyíltak. Mintha egy rózsaszín felhő felemelt volna és öt lépcsőfokkal feljebb éreztem magam másoknál. Ben ajaki már közeledtek az enyémek felé, és minden olyan volt, mint néhány hónapja, amikor a kanapéján majdnem...
A zene leállt a rózsaszín köd eltűnt és mi a földre zuhantunk. Ben kissé letolt magától és lehajtotta a fejét.
- Barátod van - emlékeztetett.
- Tudom - suttogtam, és mintha biztosítanom kéne magamnak bólogattam is párat.
- Azt hiszem ez is az elfelejtés raktárba kerül - húzta keserű mosolyra a száját.
- Én már el is felejtettem.
- Én pedig megyek inni, hogy elfelejtsem.
Egy aprót bólintottam és útjára engedtem. Már megint, hogy lehettem ekkora barom? Végre minden kezd rendbe jönni, de ha Ben nem szedi össze valahonnan az agyának a még józan részét akkor simán megcsókolom. Fúj. Ő a legjobb barátom, még belegondolni is rossz. Ráadásul holnapután már költözik is el. Remélem nem hiszi azt, hogy ki akartam használni. Abba belehalnék. Ő a legjobb barátom, a bátyám és nagyon szeretem. Nem bírnám ki, ha pont most haragudna meg rám. Az borzalmas lenne...
A mély gondolkodásban nem is tudtam, hogy merre megyek, csak mentem. Szerintem tudat alatt egy nyugodt helyet akartam találni, de bár ne tettem volna.
- Eltévedtél? - hallottam meg egy hangot a hátam mögül, mire összerezzentem.
Óvatosan hátrafordultam, hátha összetévesztettem volna valakivel. De nem. Josh állt előttem néhány lépésnyire, teljes életnagyságban. Óvatosan nyújtogattam a nyakam, hátha a válla felett meglátom a táncoló tömeget, de a bulit már rég magam mögött hagytam.
- Nem - feleltem, mert frappánsabb válasz nem jutott az eszembe. Kérdőn felvonta a fél szemöldökét, én pedig nagyot nyeltem. - Egyedül szeretnék lenni.
- Minek? - kérdezte nyájas hangon és kissé közelebb lépett. - Ilyen szép lányoknak nem áll jól az egyedüllét.
- Josh kérlek - fordítottam el a fejem, de ő végigsimított az arcomon.
- Mi a baj kicsi lány? Miért szeretnél egyedül lenni? - habár tettei szokásosan nyomulósak voltak, hangja őszintének tűnt.
A karomat összefontam magam előtt, amitől melleim automatikusan megemelkedtek, de nem tudtam vele foglalkozni. Meglepetésemre Josh se kapta oda rögtön a tekintetét. Hogy mi a baj? Az, hogy meg kellett szerveznem ezt a bulit. Hogy Bennek el kell mennie. Túlságosan félek, hogy elveszítem, ezért minél közelebb akarom tudni magamhoz. Ezért történt ez az egész.
- Nem akarom, hogy Ben elmenjen - mondtam, és kicsúszott egy könnycsepp, amit rögtön követtek a társai.
- Jajj Emily - sóhajtott szomorúan. Ujjait az arcomról az államhoz vezette és az arca felé fordította. - Miért vonzódsz ennyire Harthoz?
- Nem vonzódok. A legjobb barátom.
- Mindketten tudjuk, hogy belül többet akarsz. Zavar, hogy minden lányt megkap. És, hogy te nem vagy köztük. Mert úgy érzed, hogy nem kellesz neki. Pedig, ha tudnád milyen jó nő vagy, meg se fordulna a fejedben, hogy Hart után koslass. Az az ember tönkreteszi az önbizalmad.
Habár Josh eddig tartotta magát, kezdtem megijedni. Hanglejtése még mindig bársonyos és simogató volt, a lehető legjobb értelemben. Melegséget éreztem magunk körül, kezdtem bízni benne. Azonban a teste elárulta. Zöld szemei fokozatosan sötétebbé váltak, és egyre többször siklottak végig a testemen.
- Azt hiszem én most visszamegyek - feleltem és sietős lépteket vettem és próbáltam elsiklani mellette. Rekedtesen felnevetett és egy laza mozdulattal elkapta a csuklómat.
- Kell neked valaki aki megmutatja, hogy többet érsz annál, hogy Ben csajaihoz mérd magad - közölte és ujjait belevájta a bőrömbe.
- Josh, szó sincs ilyesmiről. - Hangom kétségbeesett volt, de igyekeztem visszafojtani mindenféle félelmet. Nem sikerült, az ellenkezésemre pedig még jobban belém fúrta ujjait. Magához húzott és szinte a számba suttogott.
- Én leszek az a valaki.
Ajkait az enyémekre helyezte és nyelvét mindenféle kérelem nélkül áttolta a számba. Próbáltam ellenkezni, de minden egyes mozdulatnál egyre jobban szorította a csuklómat, ami már zsibbadni kezdett, így nem volt könnyű dolgom.
A nagy védekezésben észre se vettem, hogy folyamatosan tuszkolt valamerre, egészen addig, míg a hátam neki nem csapódott valaminek. Itt eltávolodott tőlem és akkor kezdtem érezni ajkaimon igazán csókjának keserű ízét, ami nem volt fogható Zayn minden egyes édes érintéshez...
A zsebében kotorászott, de testét az enyémnek nyomta, esélyem nem volt menekülni. Amint megtalálta a keresett kulcsait sietősen kiválasztotta a megfelelőt és elmozdította a zárban. Egy lökéssel a szoba padlóján landoltam, ennek köszönhetően bevertem a fejemet, bár a puha padlószőnyegnek köszönhetően egyáltalán nem fájt.
Amíg ő ismét bezárta az ajtót felmértem, hogy hol is vagyok. Egyértelműen Josh öltözője. Mindenfelé ruhák, az egyik falon egy hatalmas tükör terült el, mindenfelé ruhák és a mellettem lévő falon... Te jó ég, rengeteg kép, saját magáról. Hirtelen félelmem még jobban megnőtt. Hihetetlen, hogy ezek a képek rengeteg tizenéves tinédzserlány falán megtalálhatók és ők nem félnek tőle. Minden egyes pillantása amik a különböző képektől lestek rám... Még a hideg is kirázott.
- Szerintem a kanapé kényelmesebb - hallottam felülről az ismerős rekedtes nevetést.
- Kérlek hagyj. Bármit megteszek csak ezt ne - szinte sírtam.
- Mindent meg is fogsz tenni, Kicsilány - bólogatott vigyorogva, miközben végigmért. - Na állj fel! - Egy mozdulattal felhúzott a földről és ismét vele szemben álltam. Jó néhány centiméterrel magasabb volt, amint ki is használt, mint minden egyes alkalommal.
Már újra megszólaltam volna a saját védelmem érdekében, amikor nyelvét ismét erőszakosan áttuszkolta a számba, miközben a kanapé felé irányított, de a lábaim nem mozdultak, mintha betonba öntötték volna.
- Ha így akarod - vált el tőlem egy másodpercre, de aztán ismét megcsókolt. Ezzel egy mozdulattal felkapott, így lábaim elemelkedtek a földtől, és alig öt lépéssel már a kanapéhoz cipelt, ahova érzéketlenül ledobott.
- Aú - nyöszörögtem.
- Ne csináld már, puha - forgatta a szemeit, majd lovagló ülésbe rám vetette magát.
- Szállj le rólam - forgolódtam, miközben ő a kardigánomhoz nyúlt.
- Fogd be! - kiáltott rám, amitől összerezzentem és egy helyben maradtam. Hagytam, hogy lehúzza rólam a fekete anyagot, és egy szóval se mertem szólni.
Világoskék ingemet kitűrte a fekete farmeromból és fentről lefelé haladva egyenként gombolta ki, egyre többet felfedve a felsőtestemből.
- Már látom, hogy megéri az a sok kondi - morgott fel és a köldökömhöz emelte az arcát.
Először csak nyalogatta, ami csikiző érzést váltott ki belőlem, de most nem voltam olyan hangulatban, hogy nevessek. Viszont azt se engedtem meg magamnak, hogy sírjak. Arcomat teljesen kifejezéstelenül fordítottam oldalra és azon agyaltam, hogy hogyan szökhetnék meg.
Joshnak nem tetszett a szótlanságom, ezért egy tetszőleges ponton beleharapott a bőrömbe. Fájdalmasan felsikítottam és kicsit összerándultam, mire Josh arcán egy vigyor terült el. Tekintetemet a hasamon lévő ponthoz vezettem, ahol pontosan látszottak Josh fognyomai. Kezemet automatikusan odakaptam, hogy megmasszírozzam és felmentsem magam a fájdalomtól, de Josh ismét elkapta a fájós csuklómat.
- Megérdemelted ribanc - szűrte ki a fogai közül, majd biztosításképpen ismét beleharapott ugyanoda. A fájdalom csak úgy áramlott a testemben, ahogyan egyszerre szorította a csuklómat és harapta a fájdalmas pontot.
Miután úgy érezte, hogy megértettem elengedett, és a farmerom cipzárjával kezdett babrálni. Könnyedén lehúzta rólam a feszes csőnadrágot és végigsimított a térdemtől kezdve a vádlimon át a kis lábujjam végéig.
- Dögös a tangád - jegyezte meg majd ismét visszaült a csípőmre. Csak vágtam egy grimaszt és ismét elfordítottam a fejemet.
Josh ezt se szívlelte, ezért erősen rácsapott a combomra.
- Aúú! - kiáltottam fel és automatikusan emeltem a karomat, hogy megérintsem az égő, piros területet, de okulva az előbbiből inkább visszahelyeztem a testem mellé.
- Okos kislány - dicsért meg, mire ismét elfintorodtam. Úgy beszélt velem, mint egy kutyával.
Ismét rácsapott a combomon ugyan arra a pontra, mire ismét felsikítottam.
- Engem nézz! - parancsolt és megerősítésképpen még egyszer rácsapott, ismételten ugyan ott. Számat összeszorítottam, nem engedtem a szememben gyülekező könnyeknek a kitörést - Megértetted? - csapott oda újra.
- Igen - nyögtem ki, sokkal vékonyabb hangon, mint amivel eredetileg rendelkezem.
- Helyes - bólintott és finoman végigsimított a területen. Megkönnyebbülésemben egy kicsit felsóhajtottam és egy pillanatra lehunytam a szememet, amikor ismét csattant a keze. - Mondom engem nézz!
- Rendben! - szóltam vissza és már tényleg nem mertem levenni a szemem róla.
Lehámozta magáról a fekete zakóját, majd a szürke V nyakú pólóját is, felfedve kidolgozott felsőtestét. Hormonjaim bezavartak, és akaratlanul is a kockáit figyeltem. Dörmögő nevetése zökkentett vissza a valóságba.
- Nem akarsz segíteni? - kérdezte a farmerjára célozva és csípőjét is kissé feljebb tolta a testemen.
- Nem - vágtam rá ösztönösen, de csak akkor jöttem rá, hogy rossz válasz volt, amikor ismét rávágott a combomra.
- Költő kérdés volt - sziszegte, mire én némán bólintottam.
Kezeimet elemeltem a testem mellől és a Levi's farmerja gombjához emeltem. Ujjaim remegtek és hidegek voltak, de igyekeztem ezt nem kimutatni. Legszívesebben véletlenül becsíptem volna a cipzárt egy bizonyos pontba, de tudtam, hogy azzal nemhogy megmenekülnék, hanem sokkal rosszabbul járnék.
Kicsit felemelte a csípőjét, ennek köszönhetően egészen a combja közepéig tudtam lehúzni, utána viszont már egyedül kellett megoldania.
Egy szál fehérneműben ültem alatta és tudtam, hogy most már tényleg nem menekülhetek meg. Jessica részegen táncikál, Ben pedig arra gyúr, hogy részegen táncikáljon. Ezt a csatát elvesztettem.
Talán ha ellökném magamtól és elfutnék... De az ajtó zárva van.
Dörömbölhetnék is az ajtón... De úgyse hallaná senki.
Lehet, hogy ágyékon kéne rúgnom, és megkereshetném a telefonját... De mégis kit hívnék fel?
Egyedül maradtam.
Amíg ezek a gondolatok végigfutottak az agyamban minden ruhadarab lekerült rólam és meztelenül feküdtem a kanapén. Josh kicsit feltápászkodott és lehúzta magáról a boxerét. Erekciójától és méretétől elkerekedtek a szemeim. Egyszerűen nem akartam magamban tudni.
Hirtelen eltűnt. Kezdtem fellélegezni, azonban észrevettem, hogy csak a nadrágjáig ment. Zsebében kotorászott, majd elővett egy óvszert.
Legalább ennyit megtesz - gondoltam.
Gyorsan felpörgette és már vissza is tért hozzám. Szorosan összezárt lábaimat próbálta szétszedni, de nem hagytam. Nem szólt semmit. Felnevetett és rácsapott a combomra. Ismét felsikítottam, lábizmaim ellazultak, így ő könnyedén szétnyitotta azokat.
Hiába próbálkoztam, erősebb volt nálam. Izmos karjai szorosan fogták a combjaimat, ujjait mélyen a bőrömbe vájta. Ismét.
Felsikítottam, amikor egyetlen mozdulattal, teljes hosszával belém hatolt. Nem hagyott időt megszokni, azonnal gyors és durva tempót kezdett diktálni.
Addig bírtam. Könnyeim záporozni kezdtek, sikítottam és üvöltöttem. Azonban ez nem tántorította el, inkább tovább izgatta.
Vesztettem.
Miután elélvezett bennem, mintha mi sem történt volna felállt, kidobta a kotont és elkezdett öltözködni. Arcomat a kezeimbe temettem és próbáltam lenyugtatni magamat.
- Te itt maradsz? Mert ha nem akkor szedjed magad, vagy bezárlak - közölte szemrebbenés nélkül.
- Csak azért mert úgy bánsz velem, még nem vagyok a kurvád - fordítottam felé a könnyáztatta tekintetem.
- Öltözz!
Tehetetlenül felültem, de akkor rájöttem, hogy ez nagyon rossz ötlet volt és azonnal lábra álltam. Ilyen fájdalmat még életemben nem éreztem, a combom és délen mindenem sajgott.
Könnyes szemekkel húztam fel a bugyimat, majd arra rá a farmeromat. A melltartómat elől bekapcsoltam, majd megforgattam és felhúztam a pántokat. Kissé megigazítottam, majd visszavettem az ingem. Most nem volt hangulatom betűrni. Nem is foglalkoztam azzal, hogy miképp nézek ki, csak el akartam tűnni innen.
- Kész vagy már? - kérdezte Josh fáradtan, az ajtófélfának dőlve. Mutatóujján forgatta a kulcscsomóját és felettébb türelmetlennek tűnt.
- Ühüm - bólintottam és belebújtam a kardigánomban.
Odasétáltam elé, ő pedig jobbra döntötte a fejét és végigmért.
- Azért ennyire nem volt rossz - simított végig az arcomon. - Ezt pedig vett ki - szedte ki a hajamból a hajgumit és a tenyerembe helyezte. - Teljesen szétjött a hajad.
- Nem érdekel - sziszegtem és lehajtottam az arcomat.
- Naa - emelte fel a fejemet, mutató és középső ujjával. - Ne csináld már.
Ismét halkan suttogott. Ajkait az enyémekre nyomta és egy csókot lehelt rájuk. Undorodtam az érzéstől.
- Ne érj hozzám - tagoltam neki a szavakat, és amilyen gyorsan gyűjtöttem bátorságot az olyan gyorsan el is szállt. Josh tenyere az arcomon csattant, a lendülettől pedig egy centiméterre állt meg a fejem a faltól.
- Ne mond meg, hogy mit csináljak - hajolt közelebb az arcomhoz én pedig könnyezve bólintottam. - Ribanc - mondta a szemembe és nyála a mellkasomon hajolt, amitől még jobban sírni kezdtem.
Még soha nem voltam így megalázva.
Betette a kulcsot a zárba és elfordította azt. Lenyomta a kilincset és kitárta előttem.
- Menj - csapott rá a seggemre, mire én kiléptem az öltözőből és legszívesebben futni kezdtem volna, de a csuklóm után nyúlt.
- Mit akarsz még? - kérdeztem sírva.
- Ha bárkinek is mondasz bármit, kicsinállak - közölte, szemeiből vérszomjas szikrákat szórt. - Megértetted? - kiabálta az arcomba, mire én a félelemtől azt is elfelejtettem, hogy milyen országban vagyok. Csak bólintottam, de neki ez nem volt elég. Még egy pofont lekevert. - Válaszolj!
- Megértettem! - sírtam el magam.
- Mehetsz - bökött a fejével és megpaskolta a seggem.
Szinte abban a pillanatba rohanni kezdtem. Elkerültem a buli helyszínét és egy másik lifthez mentem. Nem akartam, hogy bárki is meglásson, különösen Ben. Nincs szükség arra, hogy a saját búcsúbuliján bajba keveredjen. Sőt, inkább el se mondom neki, mert még képes meggondolni magát és akkor lőttek az álmának.
A kocsimhoz rohantam, ami a szokásos helyén parkolt. Tudtam, hogy nem üldöz senki, nem azért futottam. Azért futottam, hogy minél messzebb legyek... Mindentől.
Nagy lendülettel kinyitottam az ajtót, és hálát adtam az égnek amiért a kulcsaimat a farmerom zsebébe tettem, ellenben a telefonommal, ami a kabátom zsebében pihent az öltözőmben. Bevágódtam az ülésbe, de rájöttem, hogy baromság volt, mert azonnal felsikítottam a fájdalomtól.
Becsuktam az ajtót és próbáltam úgy helyezkedni, hogy kényelmes legyen, azonban sehogy se volt jó. Könnyes szemmel hajtottam ki a mélygarázsból, és át egész Londonon. Tudtam, hogy nem mehetek haza. Ashleyék békésen alszanak, semmi kedven nem volt felverni sem őket, sem a gyereket. Semmi más nem jutott eszembe, csak egyetlen cím, és nagyon reméltem, hogy valakit otthon találok. Különösen egy bizonyos valakit.
Leparkoltam a One Direction-villa és csak meredtem ki az ablakon. Idő közben észre se vettem, hogy esni kezdett a hó. Esni? Zuhogni. Letöröltem a könnyeimet és a visszapillantó tükröt magam felé fordítottam. Az sminkem teljesen elfolyt, a jobb arcomon egy halvány piros folt éktelenkedett a pofonoknak köszönhetően. Hajam csapzottan meredt mindenfelé. Nem mintha sokat segített volna, de lehúztam a csuklómról a hajgumit és egy laza copfba kötöttem. Csak akkor vettem észre a kocsim gyér világításában, hogy lilás foltok kezdtek kialakulni rajta.
Vettem egy mély lélegzetet és minden bátorságomat összeszedve kiszálltam a kocsiból, majd egy gombnyomással bezártam azt.
A kaputelefonhoz sétáltam és remegő kezekkel nyomtam le a gombot. Még csak fél tizenkettő volt, nem azok a fajták akik ilyenkor már aludnának. Ha nincs szerencsém akkor valahol buliznak, ha szerencsém van akkor pedig filmet néznek vagy... vagy bármit csinálnak csak itthon vannak.
A kapu egyik korlátjába kapaszkodtam és azért imádkoztam, hogy végre vegye már fel valaki. Sírtam, fáztam, mindenem fájt, a hó tömegesen zúdult az arcomba. Már kezdtem feladni a reményt, amikor rekedtesen beleszóltak. Bár nem volt tökéletes a minőség, felismertem a hangot. Hiába, ő volt az az ember akitől a legkevesebb együttérzést várom, hatalmas kő esett le a szívemről, hogy egyáltalán valaki beleszólt.
- Harry... Itt Emily - zokogtam fel. - Kérlek engedj be.

2013. december 20., péntek

Twentyfour

Hello mindenki! :3 Igyekeztem a résszel ahogy tudtam, hosszúságra körülbelül olyan, mint az előző. :S Ígérem ha lesz időm kreálok hosszabb részeket is, de nagyon nagy a hajtás és örülök, hogyha ennyit sikerül írnom. De téli szünetben teremtek magamnak temérdek időt és akkor lesz időm mindkét blogomra. :)
És, hogy vagytok? Ti hogyan készültök a karácsonyra? ^^
xoxo, Kikiih <3


Miért, hány Zaynt ismersz?

- Mert téged szeretlek.
Az arcszínem két árnyalattal fehérebb lett. A szám teljesen kiszáradt. Szemhéjaim elfelejtettek lecsukódni, így vagy egy percig ültem pislogás nélkül.
Azt mondta szeret. És ezért szakított a barátnőjével, akivel több, mint egy éve voltak együtt.
Mert engem szeret.
Fogalmam sincs, hogy Zayn fejében mik futottak át, amíg én ezen gondolkodtam. Gondolom ő is ezen a mondaton gondolkodott, mert teljesen egyszerre ejtettük ki, majdnem hogy szavaink összefolytak.
Nem tudom mennyi ideig ültünk ott. Két perc, öt perc vagy esetleg még több. Csak arra eszméltem fel, hogy Zayn közelebb csúszik hozzám.
Hatalmas kezei közrefogták az arcomat és egy halvány csókot lehelt rájuk. Én csak ültem, immáron lehunyt szemekkel és azt se tudtam, hogy hol vagyok. Aztán feleszméltem és a tarkójára tettem a kezemet és magamhoz húztam.
Először csak ízlelgettük egymást, majd szép lassan egyre mélyebbre jutottunk. Végignyalt az alsó ajkamon, én pedig szétnyitottam a számat, megadva neki a engedélyt. Nyelve lassú, hosszú táncot járt az enyémmel. Ez más volt, mint az eddigi csókjaink. Eddig mindig volt benne valami félelem. Egy kis kalandvágy. Tudtuk, hogy az egész tilos, de talán pont ezért volt jó. 
Ahogyan átölelt és a karjaiba húzott már nem az eszeveszett kalandvágyat, hanem a biztonságot. Ahogy végigsimított nem a lebukás izgalma járt át, hanem a gondoskodás melege. Ahogy megcsókolt, ajkain nem a tiltott gyümölcs édességét éreztem, hanem a szeretet.
Azt hiszem szükségünk volt a viszonyra, hogy a kapcsolatunk később kiteljesedjen. Ha nem lett volna az egészben egy kis félelem, hogy bármikor lebukhatunk nem akartuk volna ennyire. És nem is lett volna ekkora eufória körülöttünk, amikor az egészre rájöttünk.
Hogy szeretem.
Hogy szeret.
- Szóval... Mi most? - kérdeztem egy kicsit kibontakozva az öleléséből, de közben a derekába kapaszkodtam.
- Hát... Elvileg - felelte kissé bizonytalanul.
Elmosolyodtam és egy újabb csókot leheltem a szájára.
- De egy év után nem akarsz még egy kicsit szingli lenni? - pislogtam rá.
- Úgy másfél hétig még szingli voltam. És abban a másfél hétben azt vártam, hogy mikor láthatlak. Hogy mosolyogj rám. Hogy érezzem az illatod. Hogy ezt csinálhassam... - mondta és hosszan megcsókolt én pedig már ennyiből megértettem a dolgokat. - Ne akarj nekem még több szenvedést - suttogta a számba.
- Nem akarok - feleltem halkan és újra megcsókoltam.
Csókunkat a zsebemben rezgő telefonom zavarta meg. Vonakodva, de elváltam Zayntől és előkotortam a feszes farmeromból.
- Phill - sóhajtottam. - Ne haragudj, ezt fel kell vennem.
- Nyugodtan - mosolygott rám.
Felálltam és a fülemhez emelve a mobilt beleszóltam.
- Igen?
- Emily, merre vagy? - kérdezte idegesen.
- Az öltözőmben - feleltem.
- Szükség van rád. El kell vinned Bent valahova.
- Mi? Ben otthon van - feleltem, mert így kell lennie. Ma már semmi dolga nem volt itt.
- De tudod milyen. Nem bír megülni a seggén. Bejött, hogy az utolsó sorozatot feltöltse a gépre, mert múltkor nem sikerült - regélte.
- Várj - fagytam le. - Ben most tényleg itt van?
- Igen! - kiabált olyan hangosan, hogy szerintem Zayn is hallotta. - Jessica próbálja megakadályozni, hogy felmenjen az emeletre, de mindenképp meg akar inni egy kávét. Istenem Ems, gyere már, rád hallgat.
- Sietek - biztosítottam és bontottam a vonalat.
- Gáz van? - kérdezte Zayn.
- Ben itt van - feleltem.
- Ez miért baj?
- Neki szervezem a bulit, rémlik? - tártam szét a kezem.
- Ja tényleg - esett le neki a dolog. - Szóval most menned kell?
- Azt hiszem - bólintottam kissé csalódottan.
Zayn felállt és meg egyszer megölelt. Átkaroltam a vállát és a nyakába fúrtam a fejem, amit csak akkor emeltem fel amikor egy puszit nyomott a hajamba. Belenéztem azokba a csokoládé barna szemekbe, amik aztán lecsukódtak és ajkait az enyémekre nyomta.
- Most már tényleg mennem kell - mosolyogtam rá.
Visszamosolygott és bólintott. Együtt mentünk ki az öltözőmből, csak ő a kijárat felé ment, én pedig a vadul integető Phillhez.
- Sziasztok - léptem oda széles mosollyal.
- Ems! Végre egy értelmes ember! - örült meg nekem Ben. - Mi baja van mindenkinek? Miért nem ihatok egy kávét?
- Mert nagyüzem van a kávézóban - feleltem. - Előbb voltam ott és elromlott a tejhabosító, az egyik pincérlány rosszul lett... Kész káosz az egész - legyintettem hanyagul, Jessica pedig elvigyorodott. Na igen, valaki jobban színészkedik.
- Jessica azt mondta, hogy rossz a lépcső és el fogok esni - mondta kicsit halkabban én pedig majdnem elnevettem magam.
- Felmostak és az egyik modell elcsúszott - improvizáltam. - Mindegy, a lényeg, hogy őrültek háza van. Inkább menjünk el egy Starbucksba.
- Biztos? - kérdezte felvont szemöldökkel.
- Aha - biztosítottam. - Nekem is elegem van az egészből. Maradj itt amíg elhozom a kabátomat.
- Oké - bólintott.
Menet közben rákacsintottam Jessicára és Phillre akikről csak úgy íródott a megkönnyebbülés. Őszintén? Rólam is, hisz végre itt hagyhatok mindent és nem nekem kell foglalkoznom a szalvéták állásával és a lufik színével.
Amikor visszaértem Ben már egyedül ácsorgott és a telefonja érintőképernyőjén húzogatta az úját. Amint elé léptem elszakította a tekintetét a kijelzőtől, én pedig azonnal rámosolyogtam.
- Indulhatunk? - kérdeztem.
- Persze - vágta zsebre a mobilt.
Ahogy kiértünk a hűvös levegőre begomboltam a szövetkabátom és megigazítottam a sálamat. Felnéztem Benre. Fekete haja felfelé meredezett, megközelítőleg olyan sötét volt, mint a kabátja. Dús szemöldöke kiemelte mandulavágású barna szemeit, amik komoly tekintetet adtak a belül igazából teljesen szétszórt és bohém srácnak. Fülében a szokásos nem túl feltűnő fülbevalók ültek.
- És mi van veled? - szakította félbe a tevékenységem, vagyis, hogy feltérképezzem az egész testét.
- Semmi extra - mondtam majd belerúgtam egy kavicsba. Számat a sálamba rejtettem, hogy ne látszódjon a mosolyom. - Veled? - kérdeztem, de hangom kicsit tompább volt a kötött anyag miatt.
- Most kezdett el igazából leesni, hogy itt kell hagynom mindent - felelte és felnézett az éppen felettünk tornyosuló házra. Ha valami nyálas amerikai filmben lettünk volna biztosan beleszagolt volna a levegőbe én pedig nagyot nyelve elhúztam volna a mutatóujjam a szemem alatt, hogy elállítsam a könnyezést. De mivel ez nem egy film, így ezek a jelenetek kimaradtak.
- Nem teljesen hagyod itt - próbáltam picit felvidítani. - Bármikor visszajöhetsz.
- Mindketten tudjuk, hogy ez nem ilyen egyszerű - mosolyodott el keserűen.
- Igen - sóhajtottam és séta közben közelebb léptem hozzá és fejemet a vállához nyomtam, ő pedig átkarolta a derekamat. - Jó lesz majd - biztattam. - New York szuper hely. Új csajok meg ilyenek.
- Végül is...
Még próbáltuk kicsit felvidítani egymást, egészen a Starbucksig. Ben kinyitotta nekem az ajtót és előreengedett. Jól esett a hirtelen meleg és a sálamat kezdtem leboncolni a nyakamról amíg körbenéztem a kis kávézón. Az emberek beszélgettek, sütiztek vagy a laptopjukon, esetleg a telefonjukon interneteztek, a kávézó nyílt wifijének köszönhetően. Sokan voltak akik csak átmenőben ugrottak be egy kávéra, amit - így karácsony közelgettével - most nem a szokásos fehér, hanem piros mintás pohárban adtak. Imádtam az ilyen apró dolgokat, valahogy elősegítik az ember karácsonyi hangulatát és egy kis melegséget juttat a szívedbe.
Ben egy lattét ivott, én pedig egy zöld teát.
- Leüljünk, vagy sétáljunk? - néztem rá míg követtem egy tasak cukrot.
- Szerintem üljünk le kicsit - javasolta és egy sarokban lévő asztal felé mutatott.
Bólintva arra vettem az irányt és elfoglaltam a sarokasztalnál lévő helyet. Magam elé tettem a papírpoharat és magam mellé helyeztem a sálat, majd kibújtam a kabátomból is.
- Na, most, hogy nyugodt helyen vagyunk és nem figyel senki... - mondta és lopva a mellettünk ülő idős házaspárra nézett. Más nem ült a közelünkben. - Elmesélhetnéd, hogyan jöttél ki ilyen gyorsan a depiből.
- Nem is voltam depis - pislogtam, miközben leszedtem a pohár fedelét, hogy beleszórhassam a cukrot.
- Dehogynem. Amióta Stlyes leribancozott - mesélt úgy, mintha nem tudnám. - Biztos ne keressem meg?
- Nem szükséges - nevettem el magam és kibontottam a cukrot. - Egyébként tényleg jól vagyok.
- Azt én is látom - kortyolt bele a kávéjába. - De mi az ok? És ne gyere nekem azzal, hogy egyik napról a másikra hirtelen minden jó lett.
- Na jó - sóhajtottam miközben a pohár fedelét nyomkodtam, hogy biztosan jól rászoruljon. - Ma bejött hozzám Zayn.
- Malik? - kérdezte felvont szemöldökkel.
- Miért, hány Zaynt ismersz? - vontam kérdőre.
- Oké. Részletkérdés. Folytasd.
- Szóval bejött hozzám. Beszélgettünk és elmeséltem neki, hogy szakítottam Harryvel, ő pedig elmondta, hogy dobta Perriet. Pont amikor megkérdeztem, hogy miért szakítottak ő is megkérdezte, így egyszerre válaszoltunk, és mindkettőnk válaszunk ugyan az volt.
- Mi? - Erre még a hülye is rájön, én pedig nem nagyon szeretek beszélni az ilyen nyálas dolgokról.
- Hogy mindketten szeretjük egymást - vontam meg a vállam és vörösödve bámultam ki a távoli ablakon.
- De cuki - röhögte el magát.
- Hagyjál már. Te úgyse tudod milyen érzés ez.
- Mármint mi milyen érzés? - kérdezett vissza.
- Szerelmesnek lenni - mondtam ki, mert tudtam, hogy ezzel nem bántom meg. Ben nem igazán az az érzelmes, romantikus fiú.
- Azért voltam már szerelmes - vallotta be.
- Tényleg? - lepődtem meg.
- Ja - bólogatott és elnevette magát. Mindig is kerülte az efféle témákat. - Igaz csak egyszer, de akkor nagyon.
- Gondolom nem szeretnéd, hogy többet kérdezzek...
- Jobb lenne - nevette el magát.
- Hűha, sikerült zavarba hoznom Ben Hartot - vigyorodtam el, majd belekortyoltam a meleg teámba. - Azt hiszem ezt a napot pirossal kell bekarikáznom a naptáramban.
- Nem is használsz naptárat - röhögött ki. - Egyszer vettem neked, örültem ha háromszor elővetted.
- Mindig elfelejtem, nem a te hibád - húztam el a számat.
- Semmi baj, legközelebb valami jobb ajándékot találok ki - vonta meg a vállát.
- Tényleg karácsonyra hazajössz? - pislogtam rá.
- Hozzád? Mindenképpen - biztosított mosolyogva én pedig némiképp megnyugodtam.
Miután mindketten megittuk az italunkat elindultunk csak úgy. Jártunk mindenfelé, ismertebb helyeken, ahol még az évnek ebben a szakaszában is rengeteg turista volt, és a kevésbé ismert helyeken is, amiket én sokkal jobban szeretek. Kis partok, szűk utcácskák amik kis éttermeket, szendvicseseket vagy cukrászdákat rejtenek magukban.
Éppen ilyen elszigeteltebb utcában sétáltunk, amikor az egyik cukrászda kirakatában megláttam egy sütit, ami Sütiszörnyet mintázta a Szezámutcából. Azonnal lefagytam és csak azt tudtam nézni.
- Mit találtál? - röhögött fel Ben.
- Néézd - csapkodtam a karját, míg a másik kezemmel a kis kék muffin-szerű sütire mutogattam.
- Nagyon szép - bólintott.
- Ben, vegyél nekem egyet, légyszi légyszi - kezdtem el ugrálni és hosszan elnyújtottam az utolsó légyszi i-jét.
- Minek? - kérdezte és úgy nézett rám, mint egy félőrültre. Nem csodálom.
- Megenni - magyaráztam és leálltam az ugrálással.
- De csak mert szeretlek - forgatta meg a szemeit én pedig örömömbe átkaroltam a nyakát és egy cuppanós puszit nyomtam az arcára.
Bementünk a kis cukrászdába ahol mérhetetlen mennyiségű sütivel találtuk szembe magunkat. Egy kedvesnek látszó, körülbelül velünk egykorú lány állt a kasszában és érdeklődve nézett minket. Na jó, inkább csak Bennel foglalkozott.
- Két sütiszörnyes sütit kérünk - mondta a fekete hajú lánynak, majd felém fordult. - Ez baromi hülyén hangzott - sziszegte.
- Nembaj - legyintettem.
- Más valamit? - kérdezte a lány hosszú fekete szempilláit rebegtetve.
- Nem kösz - rázta meg a fejét Ben és a kezébe nyomta a kártyáját.
Viszonylag gyorsan lerendeztünk és ismét kiléptünk a hidegbe.
- Tessék - nyújtotta át az egyiket.
- Köszönöm - mosolyogtam rá.
Elkezdtük eszegetni a sütiket, de amúgy egyre többet ettünk egyre fancsalibb lett az arcunk.
- Ez borzalmas - állapította meg Ben.
- Ilyen édes ízt még életemben nem éreztem - feleltem nagyokat pislogva, miközben lenyeltem a falatot.
- Kellett ez neked? - röhögött ki.
- De olyan aranyos volt - vágtam szomorú arcot.
- Egy kiskutya is aranyos, mégse eszed meg.
- Jól van, hagyjál - mondtam, jobb visszavágást nem találva.
Bennel egész nap sétáltunk a fagyos London utcáin, itt-ott bemenve egy-egy melegebb helyre, hogy ne fagyjunk szét. Igaz a pénztárcánk kicsit megfogyatkozott, de megérte, hisz igazából ez volt az utolsó ilyen napunk, teljesen szabadon, kettesben egy jó darabig. Egész végig bele se mertem gondolni ebbe, inkább eltereltem ezt a gondolatot amikor felmerült, hogy csakis Benre koncentrálhassak. Olyan furcsa, hogy nem láthatom minden nap. Nem mosoly rám, nem nevet a hülyeségeimen. Nem ugorhatok át csak úgy. Nem fogjuk a másik pizzáját enni. Nem alszok el a kanapéján. Nem hívhatom fel bármikor, mert majd figyelnem kell az órát, nehogy megzavarjam. Nem első kézből fogok értesülni a dolgairól.
Minden más lesz.
Fél hét körül kaptam egy SMS-t Jessicától, hogy mindent elrendeztek, minden príma, így amint tudunk mehetünk. Pont jókor írt, mert hivatalosan olyan hét-fél nyolc között lett volna a buli, és innen legalább negyed óra, mire visszaérünk.
- Malik? - vigyorgott
- Nem, Jessica - ráztam meg a fejem mosolyogva. - Azt mondja, hogy be kéne mennem a céghez, csak néhány perc. Gyere velem, utána pedig átjöhetnél hozzánk. Elizabeth már biztosan hiányol - vigyorogtam rá.
Az már biztos, hogy Ash és Dylan gyereke vérbeli csajszi, hiszen teljesen el van ájulva Bentől. Szegény Ben, mit sem sejtett amikor először kézbe vette a kislányt, rögtön szerelem lett első látásra. Meglepetésemre Ben tök jól ért a gyerekekhez, Elizabeth pedig azonnal odavolt érte, nagy zöld szemeit (amit az apjától örökölt) le se bírta venni róla. Kétség kívül, Ben minden nőnemű lényt magával ragad.
- Rendben - ment bele a dologba, legnagyobb megkönnyebbülésemre.
Ha eddig nem izgultam, most biztosan. Az időjárás ellenére levert a víz, és az agyam folyamatosan azon kattogott, hogy minden jól sikerüljön. Elképzelni se mertem, hogy mi van, ha valamit elszúrtunk. Juj, mi van ha Ben már rég rájött és lőttek a meglepetésnek? Vagy, ha valaki tönkretesz valamit? Vagy ha...
Szinte észre se vettem, hogy milyen gyorsan haladunk, így öt perccel az érkezésünk előtt írtam egy SMS-t Jessicának, hogy most már tényleg készüljenek.
Amikor beléptünk a főbejáraton Bennem még semmi nem tűnt fel. Nem is értem miért, hisz a megszokott pezsgés helyett az egész tök üres volt. Péntek délután volt, a meghívottak a harmadik emeleten várakoztak, akik pedig nem azok pedig előbb hazamehettek.
A liftben remegő ujjal nyomtam meg a hármas gombot, és azon voltam, hogy Ben ne vegye észre az idegességemet. Szerencsémre sikerült, és pont mielőtt kinyílt volna a lift ajtaja szólásra nyitotta a száját, de a hirtelen elé táruló sötétség elsodorta a gondolatait.
- Itt meg mi történt? - kérdezte értetlenül a következő pillanatban pedig az összes villany egyszerre kapcsolódott fel.
- Meglepetééés! - hallatszott mindenhonnan Ben pedig elképedve fordult körbe.
Néhány üvöltés és sikoly hallatszott, az emberek mosolyogtak nevettek, Ben pedig még mindig nem fogta fel, hogy mi van. Felnézett a hatalmas transzparensre, ahol óriási színes betűkkel a következő felirat állt: Viszlát Ben! Nagyon fogsz hiányozni. Pótolhatatlan vagy. És ott volt rajta mindenkinek az aláírása, aki kicsit is közelebb állt Benhez, akik természetesen, mind ott voltak a bulin.
- Te jó ég! - Ez volt az első dolog ami Ben száján kijött, majd meghatottan magához ölelt. Szorosan kapaszkodtam a vállába és boldogan felnevettem. - Ez a te műved ugye? - suttogta.
- Elég nagy szerepem volt benne - válaszoltam. Nem akartam felvázolni, hogy mennyi időbe és erőfeszítésbe kellett. Minden fáradtságot pótolt Ben arca, ami annyi mindent tükrözött.

2013. december 13., péntek

Twentythree

Halihóó! :) Nagyon sokat késtem a résszel, kicsit rövidebb is lett, és szerintem volt már ennél ezerszer jobb írásom... De azért hoztam, és ígérem, hogy a következővel sietek, és az sokkal pörgősebb lesz és nem lesz ilyen szétszaggatott.
Nagyon szeretlek titeket és nagyon remélem, hogy tetszeni fog a rész. 
xoxo, Kikiih <3

Az egész sokkal komplikáltabb


- Szakíts Harryvel.
- Miért? - kérdeztem vissza meglepetten.
- Mert az egész dologról íródik, hogy nem stimmel - felelte. - Alig egy vagy két hete vagytok együtt, de te már tudod, hogy mást szeretsz, még ha nem is vallottad be konkrétan.
- Lehet, hogy igazad van - túrtam bele ismét a kócos hajamba.
- De ne most dönts el mindent - figyelmeztetett. - Épp elég zaklatott vagy. Várj egy kicsit vele.
- Rendben - bólintottam.
A következő pillanatban szabályszerűen kinyílt az ajtó és Dylan jelent meg rajta, homlokáról folyt a verejték, de szemei csillogtak.
- Az orvos azt mondja, hogy eléggé kitágult! - közölte izgatottan. - Megyünk szülni!
Szinte reagálási időt se hagyott, már lépett is Ashley ágya mellé akit kifelé toltak a teremből. Nem töltött olyan hú de sok időt ott, maximum egy órája vajúdott. Szerencsés. Néhány lépéssel lemaradtunk mögöttük és követtük őket.
- Azért a tágulásos részt inkább nem akartam volna tudni - jegyezte meg Ben halkan.
- Nyugi van - böktem oldalba nevetve.
Mi is léptünk volna be a szülőszobába, azonban az orvos megállított minket.
- Csak az apa jöhet be. Kérem várjanak itt kint - utasított kicsit ellenségesen. Gondolom nem nagyon akart elviselni két huszonévest a szülés közben.
- Úgyse akartam megbámulni a nővérem kitágult...
- Én se - szólt közbe Ben.
Rámosolyogtam, majd körbenéztünk a várakozóban. Csak egy szabad hely volt, mindenhol barátok, leendő nagyszülők és rokonok ücsörögtek, idegesen várakozva.
- Üljünk le - ragadta meg a kezem és magával húzott. 
Kérdés nélkül az ölébe ültetett. Régebben azt hittem, hogy amikor barátom lesz ez többet nem történik meg köztünk, de egyáltalán nem volt kínos a szitu. A vállára hajtottam a fejem, szemhéjaimat mázsásnak éreztem.
- Aludj nyugodtan - suttogta dörmögő hangon a fülembe.
- De ébren akarok lenni amikor kihozzák a babát - mondtam halkan és lassan.
A percek teltek. Öt... Tíz... Húsz...
Semmi. Rájöttem, lehet, hogy a szülés tovább eltart, mint a vajúdás?
Már épp elaludtam volna, amikor kinyílt az ajtó.
Dylan jelent meg hatalmas mosollyal az arcán, kórházi ruhában és egy rózsaszín takaróba csomagolt kis lénnyel a kezében. Azonnal eltűnt minden fáradtság a szemünkből és odapattantunk hozzájuk.
- Srácok, bemutatom nektek Elizabeth Travist - mutatta be büszkén a kislányát.
- De édes - érzékenyültem el.
- A filmekben nem ilyen szottyosak - jegyezte meg Ben, én pedig megütöttem a vállát. Szerencsére Dylan röhögött a kijelentésén.
- Megfogod? - kérdezte tőlem Dylan.
- Ha szabad - mosolyodtam el és készségesen átvettem tőle.
Hihetetlen milyen pici volt a karomban ez a csöpp kislány. Szemei becsukva voltak, halkan nyöszörgött. Gyönyörű volt. Ashley és Dylan nagyon büszkék lehetnek.
- Bemehetünk Ash-hez? - kérdezte Ben.
- Persze. Gyertek - vigyorgott Dylan.
Ahogy bementünk észrevettem, hogy az idegbeteg nővérem eltűnt, helyét a mosolygós Ashley vette át. Átadtam neki a babát, ő pedig teljesen ösztönösen tartotta magához. 
- Jó kis csaj - dicsérte meg Ben.
- Kösz - nevette el magát Ashley, de ő is tudta, hogy ez Bentől olyan elismerésféle.
Néhány perccel később Dylan és Ben leléptek, hogy Dylan átöltözzön, és vegyen egy kólát, mert kicsit kifáradt. Óvatosan ültem le az ágy szélére és mosolyogva figyeltem Elisabeth-et.
- Olyan büszke vagyok rád - simítottam meg a vállát.
- Köszönöm - suttogta, kicsit ringatva a babát. - Sose hittem volna, hogy egyszer idáig jutok.
- És most mégis itt vagy - vigyorogtam folyamatosan. Néhány pillanatig csendben figyeltük a kislányt, amjd nem bírtam ki, hogy ne kérdezzem meg. - Milyen volt?
- Ilyen fájdalmat el se tudsz képzelni - mondta komolyan, majd kicsit felnevetett. - De egyben a legcsodálatosabb érzés ami velem történt. Hihetetlen az egész dolog. Nem könnyű megfogalmazni. Át kell élni.
- Értem - bólintottam, és úgy-ahogy, de megértettem.

Miután kipihentem magam otthon, a kényelmes ágyamban tudtam, hogy meg kell tennem. Egyszerűen nem volt tiszta a lelkiismeretem és még az előtt meg akartam tenni, hogy Zaynnel találkoztam volna.
Egy-egy Starbuckos pohárral a kezünkben sétálgattunk London utcáin, miközben én próbáltam összeszedni a gondolataimat és rájönni, hogyan is kéne csinálnom.
- Minden oké? - kérdezte Harry. Felpislantottam rá, arcán láttam a kétségbeesést.
- Nem nagyon - ráztam meg a fejem. - Beszélnünk kéne. Üljünk le valahova.
Mivel közel voltunk, besétáltunk a Hyde-Parkba ahol találtunk egy üres padot. A hideg fa átjárta a farmerom anyagét és hideg érzést keltett, amit nagyjából kárpótolt a gőzölgő kávés pohár.
Felnéztem a velem szemben ülő fiúra. Zöld szemeivel aggódóan fürkészett a göndör tincsei mögül. Dzsekijét nem húzta fel, kilátszott alóla a fekete pulóvere.
- A hétvégén a nővérem megszült - kezdtem a sztorit szokásosan egy kicsit zavaros mondattal. Mindig ez van, ha ideges vagyok.
- De hát ez jó dolog - csillantak fel a szemei. -Fiú, lány? Egészséges?
- Kislány - mosolyodtam el halványan. - Elizabeth és teljesen egészséges. 
- Akkor mi a baj? - ráncolta a homlokát, szinte hallottam, hogy a fogaskerekek dolgoznak az agyában. - Ugye nem vagy terhes? - Bőrszíne egy pillanat alatt egy árnyalattal fehérebb lett.
- Le se feküdtünk. - És még én vagyok a szőke. - Illetve - hunytam le a szemem. - Veled nem, de...
- De? - emelte fel a hangját.
Nem válaszoltam. Némán néztem előre, ujjaimmal a papírpoharat simogattam.
- Alig két hete vagyunk együtt és te megcsaltál? - már szinte kiabált amitől a szavak csak jobban fájtak.
- Nem - ráztam meg a fejem. - Az egész sokkal komplikáltabb.
- Hallgatlak - szemei már nem sugároztak melegséget, inkább hideg szikrákat szórtak.
- Emlékszel amikor átmentem és felelsz vagy merszeztünk? - csak egy szimpla bólintással jelezte, hogy igen. - Aznap reggel én... Nem ott ébredtem ahol kellett volna.
- Hol keltél? - kérdezett bele. 
- Azt nem akarom elmondani. Most. Hadd mondjam végig - kérleltem.
- Rendben - sóhajtott csüggedten.
- Szóval hazavitt. Teljesen ki voltam borulva. Mindketten tudtuk, hogy beszélnünk kell, azonban a beszélgetés máshogy sült el. Egymás karjaiban kötöttünk ki és... A lényeg, hogy azt beszéltük meg, hogy két hétig tartunk viszonyt. És én úgy terveztem, hogy addig nem jövök össze veled, hogy ne ártson még jobban a lelkiismeretemnek. Azonban te olyan rendes voltál végig és a park meg a gyertyák - itt jött el a pillanat és kicsúszott az első könnycsepp.
- Miért pont két hét? - Kérdésére nagyot nyeltem. Ha elmondom az igazat rájön, hogy Zayn volt az. Azt pedig nem akartam. Semmiképp.
- Azt hittük annyi idő alatt eltűnik a vágy - nyeltem egy nagyot. Harry elfordította a tekintetét és gondolkodott. Nem bírtam a kínos csendet és újra megszólaltam. - Kérlek ne haragudj rám. Én... Nem tudom miért csináltam. Harry, kérlek ne hara...
- Tudod mit? - szakított félbe. Szúrós tekintetét az enyémbe fúrta, szavai így sokkal mélyebbre hatoltak. - Nem érdekel, hogy ki volt az. Nem érdekel, hogy miért csináltad. És legfőképpen te nem érdekelsz. Egyszerűen egy ribanc vagy - mondta ki mindenféle érzelem nélkül.
Ajkaim szétnyíltak, de hang nem jött ki rajta.
Mert igaza volt.
Harry felállt és otthagyott. A szám kiszáradt, pislogni is elfelejtettem. Csak néztem a távolodó alakját, egészen addig amíg be nem szippantotta az ember tömeg.
Zokogni kezdtem. Minden szava igaz volt, akármennyire is próbáltam elhitetni magamban az ellenkezőjét. Fájt, hogy így lett vége. Fájt, hogy csak így itt hagyott.
Ültem a padon, a kávém már rég kihűlt. Egyszer csak valami fehér pontot véltem felfedezni a kabátom ujján, aztán a sötét farmeromon. Az égnek emeltem a tekintetem ahonnan egyre több hópihe zúdult lefelé egészen addig amíg földet nem ért.
Az év első hava.

/Zayn szemszöge/

Emily sorra fújta le a találkozókat. Egy idő után kezdett zavarni, hogy nem tudok róla semmit és nem tudok vele semmit megbeszélni. Így nem is tudtam mesélni neki a tervemről, de rájöttem, hogy e nélkül is meg kell tennem. Nem bírom tovább.
Perrie feljött hozzám, hogy megbeszéljük a dolgokat. Egy mélyen kivágott pink felsőt viselt, amiből kilátszott a fekete melltartópántja. Fekete leggingse feszes volt mindenhol, magassarkú csizmájának sarka kopogott, amerre csak járt. Füstös szemfestéke kiemelte világító kék szemeit, szőke hullámosan lógott lefelé.
Kezét a nyakam köré fonta és köszöntésképpen hosszan megcsókolt. Cseresznyés szájfénye volt. Emily inkább barackosat használ. Mindig barack illata van.
Na ezért kell dobnom Perriet.
Bevezettem a nappaliban, ahol helyet foglalt, miután az előszobában a kabátja alá helyezte hatalmas sarkú csizmáit.
- Pezz beszélnünk kell - közöltem.
- Az szerintem ráér később is - mosolyodott el kajánul és észre se vettem, máris az ölemben volt.
Nyelvét szinte lenyomta a torkomon, ahogy elfektetett a kanapén és lovaglóülésben ült rajtam. Már nyúlt a nadrágomhoz, amikor ismét kapcsoltam.
- Nem, beszélnünk kell - szóltam erélyesebben.
- Mi történt? - ráncolta értetlenül a szőke szemöldökét. Lemászott rólam és velem szemben ült.
- Szakítanunk kell.
- Na ne már - röhögte el magát. - Eddig szeretted. Most szinte letámadlak, mert két hete nem láttalak és benyögöd, hogy szakítanunk kell. Ennyire nem jöttem ki a gyakorlatból.
- Mindketten tudjuk, hogy jó gyakorlatod van - vigyorodtam el idegesen. - Egyébként nem veled van baj... részben.
- Hanem?
- Csak ez az egész nem olyan amilyennek lenni kéne, és amíg te távol voltál én... félreléptem - vallottam be.
- Hogy mi? - kerekedtek el hatalmas kék szemei.
- Sajnálom.
- Hogy tehetted?
- Valahogy úgy ahogy te - tettem gondolkodást.
- De az már rég volt - legyintett.
- De én nem felejtek - vágtam vissza. - És a lány akivel voltam. Vele minden olyan... más volt. - Igyekeztem olyan szavakat használni amivel nem sértem meg. Annyira.
- Vagyis jobb?
- Te mondtad ki, nem én.

/Emily szemszöge/

Egy leopárdmintás kapcsos mappával a kezemben rohangáltam fel-alá az épületben és mindent felügyeltem. Phill egy kicsit összekeverte a modellszakmát a rendezvényszervezőjével, így nekem adta ki azt a feladatot, hogy szervezzem meg Ben búcsúbuliját.
Igazából nem zavart. Megtiszteltetésnek éreztem, hogy megbízik bennem, valamint én voltam az aki a legjobban ismeri Bent. Más részről pedig Phill, tudta, hogy el kell terelni a gondolataimat, mivel amikor rákérdezett, hogy mi van velem és Harryről rögtön kitálaltam neki mindent. Furcsa egy jelenet volt ahogyan az irodájában bőgtem, de pont a szakításunk másnapján kérdezett rá. Név nélkül vázoltam fel a másik embert, amiért persze jól ki is kaptam, hiszen mi van, ha kitálalt volna a sajtónak? Mindenesetre bevette, hogy egy régi barátom volt és mindent lerendeztünk.
Szóval a gondolataim elterelésére dolgoztatott.
 A szervezkedés és a munka minden időmet elvette, így időm se volt lélegezni, nemhogy még Harryre gondolni. Néha-néha feltépett néhány sebet amikor Zayn telefonált, de sietősen próbáltam neki elmagyarázni a helyzetet, és ígértem, hogy azonnal hívom, ha túl vagyok mindenen. Nem tudom, hogy mennyit értett meg az állandó hadarásomból. Azt hiszem nem sokat.
Éppen valamit firkantottam a jegyzeteimben amikor valaki megbökte a vállam. Hajam lobogott utánam ahogy megpördültem, és szembetaláltam magam két barna szempárral, amik Zayn tulajdonában álltak. Gyorsan körbepillantottam, hogy én vagyok-e rossz helyen, vagy Zayn tényleg idejött. Tényleg idejött.
- Te meg izéé... Hogy kerülsz ide? - kérdeztem meglepetten.
- Először átmentem hozzátok - kezdte a mesét. - Ott egy barna hajú csajszi nyitott ajtót egy gyerekkel a kezében. Azt hittem, hogy rossz helyre kopogtattam, amikor megkérdezte, hogy kit keresek. Mondtam, hogy téged, mire közölte, hogy dolgozol. Aztán rohant be, mert a baba belecsinált a pelenkájába - fejezte be, és elég ijedt arcot vágott. - Ugye nem? - kérdezte meg, de láttam, hogy elég kellemetlen volt neki. Csak nem értettem, hogy mi.
- Mi nem? - ráncoltam a szemöldököm.
- Ugye nem vagy... Leszbikus?
Pislogás nélkül meredtem rá. Aztán kitört belőlem a röhögés.
- Az a nővérem volt, gyökér - feleltem, visszafojtva a nevetést. Nem ment, újra kitört belőlem.
- Jó, ne röhögj ki! - védte magát. - Úgy eltűntél az utóbbi hetekben, hogy már annyi hülyeség jutott az eszembe...
- Tényleg ne haragudj, egyszerűen csak el vagyok havazva - sajnálkoztam. - Ben elmegy a cégtől és én szervezem a búcsúbulit.
- Erre nincsenek külön emberek?
- Elvileg vannak, csak a főnök úgy gondolta, hogy jobb lenne ha... Ha egy kicsit kizárnék bizonyos dolgokat... - feleltem lehajtott fejjel, a tollam kattintgatása közepette.
- Van időd beszélgetni egy kicsit? - kérdezte meg óvatosan.
Felnéztem azokba a bizonyos barna szemekbe. Egy kis kétely és félelem sugárzott belőlük. Nagyot nyeltem. Tudtam, hogy fontos, pláne mivel eljött ide, csak azért, hogy lásson. Nem tudtam, hogy mi lehetett, de tudtam, hogy most nem mondhatok nemet.
- Persze - erőszakoltam fel egy mosolyt. - Gyere az öltözőmbe.
Zayn mellettem sétált, a köztünk lévő csendet a csizmám sarkának kopogása szüntette meg. Nem egy tipikus kínos csend volt. Inkább gondolkodós csend, hogy mit is kéne mondani.
Ahogy az ajtó elé értünk benyúltam a melltartómba és kiszedtem belőle az öltözőm kulcsát.
- Jobb helyet nem találtál? - nevette el magát.
- Nincs kedvem mindenhova cipelni a táskámat - vontam meg a vállam, majd elfordítottam az ezüst színű kulcsot a zárban. Halk kattanással kinyílt és a kilincset lenyomva feltárult előttük a szerény kis öltözőm
Levágtam a mappát a sminkasztalomra és helyet csináltam a kanapén, amíg Zayn becsukta utánunk az ajtót. Helyet foglaltam és megpaskoltam mellettem a műbőr borítást, jelezve Zaynnek, hogy csatlakozzon.
Levette magáról a barna bőrkabátot és maga mellé helyezte. Egyik lábát hanyagul átvetette a másikon, bal bokája a jobb combján pihent. Idegesen dobolt a fekete bakancsán, aminek fűzője tehetetlenül lógott lefelé.
- Milyen dolgokat kell kizárnod a fejedből? - kérdezte az arcomat fürkészve.
- Nos - köhintettem és meghúztam a copfomat, majd megigazítottam néhány arcomba hulló tincset. - Inkább csak... Öhm... Harryt - nyögtem ki.
- Mi történt? - tágult ki egy kicsit a szembogara.
- Nem tudod? - lepett meg.
- Mit kéne tudnom?
- Szakítottunk - mondtam ki, mire szemöldökei megemelkedtek.
- Ez gyors volt. - Ez volt az első mondat ami kijött a száján.
- Te is az őszinteségedről vagy híres - nevettem fel keserűen.
- Olyasmi - vigyorodott el. - Ezért mondom el, hogy én pedig szakítottam Perrievel.
- Mi? - sápadtam le. - A tiétek azért nem volt ilyen gyors.
- Úgy egy év - vonta meg a vállát, mintha a dolog semmit se jelentene.
Mindketten lehajtottuk a fejünket és agyaltunk. Úgy két perc múlva mindkettőnkben felmerült ugyanaz a kérdés, amire ugyanaz volt a választ.
- Miért szakítottatok?
- Mert téged szeretlek.

2013. december 6., péntek

Twentytwo

Hohóhó! ^^ Így télapó miatt próbáltam valami menő köszönést, de nem jött össze. :S Na mindegy, a lényeg, hogy hoztam az új részt, viszont picit rövid lett, de rögtön Zayn szemszöggel indít és utána is elég eseménydús. :3 Remélem a mennyisége ellenére azért tetszeni fog.
BOLDOG MIKULÁST MINDENINEK <33
xxx, Kikiih

Fogalmam sincs, hogy mihez kezdjek.


/Zayn szemszöge/

Azonnal eltoltam magamtól Emilyt, de a kezemmel még ugyanúgy tartottam a derekát. A hang irányába kaptam a fejem, bár igazából pontosan tudtam, hogy ki áll ott.
- Ez? Ez meg mi? - tárta szét a karját idegesen Liam.
- Meg tudjuk magyarázni - nyögte ki szavanként a mondatot Ems.
- Azt hiszem jól jönne - fonta keresztbe a karjait és közelebb jött hozzánk, úgy, hogy csak pár lépésre legyen tőlünk. - Rohadt nagy mázlitok van, hogy nem Harry jött ki. Bár bármelyik pillanatban elmondhatom neki... - mondta, mire Ems megfeszült a karjaimban.
- Lekaptam Emilyt - mondtam, mielőtt bármit is mondhatott volna.
- Mi? Miért? - ráncolta a homlokát.
- Kanos vagyok - vontam meg a vállam. - Már lassan egy hete nem voltam nővel, és láttam, hogy itt van. Szóval lejöttem és lesmároltam. Ő nem tehet semmiről.
- Aha - bólintott, de látszott, hogy nem hisz nekünk. - És Emily, miért csókolt vissza ha barátja van?
- Túl jól csókol - nyelt egy nagyot, én pedig ezt automatikusan bóknak vettem és elkönyveltem magamnak.
- És miért kapaszkodsz még mindig a vállába? - tette fel az újabb keresztkérdést, amire már tényleg nem tudtunk mit válaszolni.
Emily apró kezei tényleg a vállamon pihentek és ujjait erősen fúrta a vállamba, félig az idegességtől, félig azért, mert fázott. Ahogy Liam kimondta a mondatot zavartan lecsúsztatta és összefonta maga előtt, és lehajtotta a fejét, amitől szőke tincsei arcába hulltak. Mellkasa megemelkedett, ahogyan egy mély levegőt vett és kékes szemeit az enyémekbe fúrta.
- Mondjuk el neki - mondta, mintha Liam hallótávolságon kívül lenne.
- Biztos? - haraptam be a szám szélét.
- Ühüm - bólogatott.
Megfordultam, hogy szembe kerüljek Liammel. Kíváncsian vizslatott minket, én pedig egyszerűen kinyögtem:
- Viszonyunk van.
- Mióta? - kérdezte, szemei kikerekedtek a meglepettségtől, akármennyire is számított erre a válaszra.
- Úgy egy hete - felelte Emily. - Még mielőtt Harryvel összejöttem volna.
- De... Mi? Miért?
- Hosszú történet és nem tudom, hogy mennyi időnk van - szóltam, jelezve, hogy kicsit feltűnő, hogy Liam ilyen régóta kint van. Felfogta a dolgokat, majd rövid gondolkodás után Emshez fordult.
- Menj be. Harry már biztos kijött a mosdóból és vár. Majd mi lerendezzük.
Emily egy aprót bólintott és elindult befelé. Amikor az ajtóhoz ért visszafordult, mert Liam újra megszólalt.
- Ne aggódj, nem mondom el Harrynek.
- Köszönöm - suttogta, majd magára erőltetett egy halvány mosolyt erőltetett magára, azonban láttam, hogy ez közel sem volt igazi.
Egyáltalán nem volt olyan boldog és felszabadult, mint a kis kalandunk elején. Azt hiszem most döbbent rá igazán, hogy mit is csinálunk, ezzel egy hatalmas foltot kelve a lelkiismeretén. Úgy érzem magam, mintha én véreztem volna össze a fehér pólóját és nem lehetne belőle kiszedni. Én törtem őt össze, és most miattam van lelkiismeret furdalása. Mert úgy érzi kihasználtam...
- Menjünk fel - érintette meg a vállam Liam és halkan szólt hozzám. Csak most tűnt fel, hogy eddig folyamatosan arra meredtem, ahol eddig Emily állt.
Némán követtem fel Liamet az emeletre, ahol a kis előszobába lépve az én hálómba mentünk. Én az ágyra ültem, Liam pedig az azzal szemben lévő fekete puffba. Megemelt egy Pink Floyd albumborítót, unottan ránézett, majd a hátulját kezdte tanulmányozni, holott jól ismerte a lemezt. Arra várt, hogy összeszedjem a gondolataimat.
A pillantásom az éjjeliszekrényemben lévő képkeretre csúszott, szinte azonnal ahogy leültem. Perrie és én voltunk rajta. Mindkettőnk szeme csillog, ott van az arcunkon a széles mosoly. Boldogok voltunk. Halálosan szerelmes voltam belé. Mindent megadtam volna neki. Azt hittem tökéletes pár voltunk. Ha a világ két végén voltunk akkor is felhívtam, ha megtudtam volna, hogy bármi baja van, nem érdekelt volna, hogy hány gépen kell átszállnom, rohantam volna hozzá.
De egy nap minden megváltozott. Sírva vallotta be, hogy nem bírja tovább titkolni. Szakítani akart, mert megismert valaki mást. Azonban, aznap amikor elhatározta a dolgokat, a szeretője is dobta. És én akkor megtörtem. A lány, akit mindennél jobban szerettem, akit annyi mindenért megvédtem, még egyszer meg is pofoztam érte az egyik legjobb barátomat, amikor hülyéskedtünk és valami olyat mondott rá, ami nekem nem tetszett. Barátságokat kockáztattam csak miatta. Nem zavart, hogy a családom nem szívlelte, velük is összevesztem, csak miatta. Erre kiderül, hogy képes volt megcsalni.
De nem dobtam. Nem tudtam. Még kötött hozzá valami szál, de nem tudtam megmagyarázni, hogy mi. Később rájöttem. A kétségbeesés. A kétségbeesés, hogy nem kaphatok meg mást. Hogy nekem már csak ő maradt, és így is ki kell tartanom mellette.
A szerelem meghalt, megszületett a szenvedés.
- Megérte? - kérdezte Liam, aki nyilván észrevette, hogy egyfolytában azt a képet figyelem.
- Tessék? - ráztam meg a fejem, visszatérve a valóságba.
- Perrie. Megérte?
Beletúrtam a hajamba és lehunyt fejjel gondolkodtam. Annyi szép emlék, annyi felejthetetlen éjszaka. A csókjai, a nevetése, a szemei. Minden ami régen édes volt, ma már csak keserű emlék.
- Őszintén? Régen azt hittem igen. De ma már nem hiszem, hogy szükségem lenne rá - vallottam be.
- Akkor miért vagy még mindig vele? Miért jó ha csak szenvedtek? - kérdezte hitetlenkedve.
- Mert szeretem.
- Nem, nem szereted - rázta meg a fejét.
- Honnan veszed?
- Mert én is ugyanezt éltem át.
- Szerelmes voltál Perribe? - sápadtam le.
- Daniellebe, gyökér - nevette el magát.
És igaza volt. Emlékszem, mennyi tortúrán estek át, csak azért mert úgy érezte, hogy nem akarja elengedni azokat az emlékeket. Nem akarta elfelejteni a lányt. Mert túl sok mindenen mentek keresztül.
- Teljesen kétségbe voltam esve - kezdett bele. - Azt hittem, hogy nélküle nem leszek többet egész. De nagy nehezen sikerült megtennem a lépést. És most nézz rám. Boldogabb vagyok Sophiával, mint eddig valaha. Neked is ezt kell tenni. És ami ma fájdalmas, később egy kedves kis emlék lesz.
- Lehetséges... Azt hiszem igazad van - makogtam zavartan.
- De... Miért keverted bele Emilyt?
- Nem én kevertem bele. Belekeveredett magától. Sajnos vonzotta a bajt, aki jelen esetben én vagyok. Nem bírtam ellenállni neki, mert... mert fogalmam sincs - röhögtem el magam a helyzetemen és halántékomat kezdtem masszírozni. - Fogalmam sincs, hogy mihez kezdjek.
- Első lépésként - mondta lassan, majd végiggondolta és ugyanolyan nyugodt hangsúllyal folytatta. - Szakíts Perrievel.

/Emily szemszöge/

Körülbelül másfél órát töltöttem még a srácoknál, de leléptem. Vegyes érzelmek kavarogtak bennem, amikkel nem igazán tudtam, mit kezdeni. Szerencsémre a fiúknak és legfőképp Harrynek semmi nem tűnt fel, simán elhitték, hogy fáradt vagyok. Zayn egyébként egész este nem jelent meg, így elbúcsúzni se tudtam tőle, csak valamivel tizenegy előtt kaptam tőle egy SMS-t, hogy holnap találkozzunk, mert beszélnünk kell.
Amikor lefeküdtem aludni végig csak forgolódtam, végül egy óra múlva elaludtam, de egyáltalán nem éreztem pihentetőnek, azt a csöpp két órát, amíg aludtam. Ugyanis hajnali fél kettőkor Dylan berontott a szobámba.
- Ems! Szedd össze a cuccokat! Siess!
- Mi van? - könyököltem fel álmosan és éreztem, hogy a copfom bal oldalról átesett jobbra, ahogy eldöntöttem a fejem.
- Elfolyt a magzatvíz! - kiabált vissza idegesen, mire az össze álmosság eltűnt a szememből.
Azonnal felpattantam és lerángattam a pizsamanadrágomat és felhúztam egy farmert. A fehér topom rajtam maradt. Azonnal kirohantam és előszedtem a bőröndöket a kinti szekrényből, amik a kinti szekrénybe voltak elrakva, erre az esetre. Gyorsan lekaptam a fogasról a kabátomat, belebújtam a tornacipőmbe és rohantam Ashleyék szobája fel.
- Kész vagytok? - álltam meg az ajtófélfában.
- Ige... Áááá - üvöltötte el magát a nővérem, miközben a cipőjét próbálta felvenni.
- Nyugi van - simította meg a vállát Dylan.
- Addig leviszem a cuccokat - mondtam gyorsan.
- Rendben - bólintott Dylan, aki Ash cipőfűzőjével szerencsétlenkedett.
Megragadtam a bőröndöket és zacskókat és benyomorogtam velük a liftbe, majd ki a liftből. Ahogy kiértem az utcára megkerestem az autómat, majd rájöttem, hogy a kocsikulcs a kabátzsebemben van. Tehetetlenül letettem a zacskókat a földre és elkezdtem kotorászni. Amikor meglett ügyetlenkedve kezdtem felszedni a zacskókat, és ahogy lehajoltam valami eltalálta a fenekem. Azonnal hátrakaptam a fejem, de csak egy KFC-s alufólialabdát találtam. A homlokomat ráncolva néztem körbe, amikor megakadt a szemem a felettem tornyosuló épület egyetlen kivilágított ablakán, aminek párkányára egy fekete hajú srác támaszkodott.
- Azt hittem én költözök és nem te - szólt szórakozottan Ben.
- Ahley szülni fog - kiáltottam vissza.
- Persze, hisz terhes - gondolkodott el. Úgy látszik a késő órákban neki sem fog az agya.
- MOST! - kiabáltam, mire elkerekedtek a szemei, majd felemelte a mutatóujját, jelezve, hogy várjak. Az ablak becsukódott és fél percen belül a lámpák is leoltódtak. Automatikusan elmosolyodtam, majd az autómhoz botorkáltam. Amint kinyitottam a csomagtartót egy kéz ragadta meg a lila színű bőröndöt mellőlem és egy laza mozdulattal a csomagtartóba emelte.
- Köszönöm - mosolyogtam rá Benre, aki készségesen átvette a szatyrokat is.
- Alap - vonta meg a vállát, majd egy féloldalas mosolyt vett fel, miközben én lecsuktam a csomagtartó tetejét. - Egyébként elég dögös vagy - jegyezte meg nevetve.
A hátsó ablakban végigmérhettem magam úgy derékig. A copfom teljesen természetellenes pózban meredezett, a fehér Rolling Stones felsőmön pedig hanyagul lógott a kabát. Szemeim fáradtak, idegesek és karikásak voltak.
- Csak hozom a formám - legyintettem. - Kösz a segítséget.
- Ne hidd, hogy ennyi volt. Bemegyek veletek. Persze csak, ha nem baj.
- Dehogy baj - hallottuk meg Ashley hangját a hátunk mögül. - Csak siessünk, mert Áááá - üvöltött, mire még Ben is összerezzent.
- A fájások előtt is után egyébként igazán cuki - magyarázta Dylan, aki kinyitotta a hátsó ajtót, és segített beszállni Ashleynek. Ben az anyósülésre ült, én pedig a csomagtartóba mentem volna legszívesebben, de vezetnem kellett.
- Papírjaid nálad vannak? - kérdezte Ben, miközben bekapcsolta az övét.
- Igen.
- Forgalmi is?
- Igen apu - fordítottam el a kulcsot.
- Ne szidd, igaza van - szólt közbe Ashley.
- Dylan, szerinted ez cuki? - fordítottam hátra a fejem.
- Már elindultunk, az útra figyelj - figyelmeztetett, miközben Ashley hasát simogatta.
Csak a szememet forgattam, majd az út további része csendben telt, csal Ashley néhány nyögése és fájása törte meg. Nehéz volt döntenem, hogy lassan de biztonságosan, vagy gyorsan, de kevésbé biztonságosan menjek-e. Hiszen, ha lassan megyek a végén még Ash a kocsiban szül meg, de ha gyorsan akkor nagyobb a veszély. Igyekeztem egy arany középutat találni, de teljesen ideges voltam, ujjbegyeim elfehéredtek a kormány szorításában.
Amint megérkeztünk rögtön kipattantunk és a recepcióhoz rohantunk. A nő már felismert ahogy odarohantam hozzá a pulthoz és rágózva nézett fel rám. Sötétszőke, hatalmas kontya ugyanúgy meredezett felfelé, ahogyan mindig.
- Hajnali fél négy van, nincs látogatási lehetőség - mondta elég bunkó stílusban, hanyagolva a köszönést.
- A nővérem szülni fog! - üvöltöttem el magam.
- Biztos? - vonta fel a felrajzolt szemöldökét. Az ajkai alatt lévő természetellenesség szinte kiabálta, hogy mennyit járhat a plasztikai sebészéhez, egy-egy ráncfelvarrásra. Kicsit arrébb álltam, hogy ránézhessen a nővéremre, aki éppen üvöltött.
- Intézkedem - felelte, majd nem túlizgulva magát, sajátos tempóban "intézkedett."
Negyed óra múlva Ashley már kórházi ruhában feküdt a terhesek várószobájában. Láttam már filmekben ilyet, de élőben még ijesztőbb volt. Sok hormontúltengéses nő, egy szobába bezárva, kórusban üvöltve, a halál ideges apukák pedig szorongatják a kezüket, de annyira, hogy már az idegek is elhalnak benne.
- Azt hiszem nem tartozunk ide - suttogtam halál sápadtan Bennek, ahogyan az ajtóban lépkedtünk egyik lábunkról a másikra.
- Van itt büfé? - nyelt egyet, ahogyan egy szőke hajú nő éppen sikított.
- Menjünk - bólintottam.
Dylannek intve gyorsan kislisszoltunk és a lift felé vettük az irányt. Az alsó szintig le kellett menni, ahogy egy ötvenes éveiben járó pasi lapozgatott unottan egy sportújságot. Egy kedves mosollyal léptem hozzá, ő pedig fáradtan viszonozta azt. Nem lehet felemelő munka minden nap egy kórházban lenni, úgy, hogy igazából nem is teszel semmit a betegekért, de minden nap látnod kellett a szenvedésüket. Én egy mentes vizet és egy csomag M&M's-et vettem, Ben pedig egy kólát és egy szalámis szendvicset. Visszabotorkáltunk a lifthez és visszamentünk a szülészet szintjéhez. Belestem az ajtón, de Ashley még az eredeti helyzetében feküdt ott, így nyugodtan ültem le Ben mellé a fehér műanyag székre.
- Hogy tudsz ilyenkor kólát inni? - kérdeztem, miközben kinyitottam a barna zacskót.
- Hogy tudsz ilyenkor csokit enni? - vágott vissza.
- Úgy, hogy szeretem - vontam meg a vállam és bevettem egyszerre egy kék és egy piros bogyót.
- Ezt megbeszéltük - bólintott, majd beleivott a feketés folyadékba.
- Hihetetlen, hogy Ashley szülni fog - gondolkodtam el.
- Neked ez kilenc hónap után csak most esik le? - nevetett fel.
- Talán... Olyan félelmetes ez a gondolat...
- Hogy a nővéred szülni fog?
- Igen. Ahogy az is, hogy egy nap én is... Te jó ég.
- Nem akarsz szülni? - lepődött meg.
- Izé. Gyereket akarok, de félek a szüléstől - magyaráztam.
- Gyerek bent még nem maradt - vont vállat.
- Te nem akarsz gyereket? - fordultam felé.
- Most biztosan nem - rázta meg a fejét. - Egy nap lehet, de szerintem még korai lenne. Majd mondjuk öt, tíz év múlva... - saccolgatott. - Na meg az is kérdés, hogy kitől.
Végignéztem rajta. Ott ült mellettem, lábai kicsit terpeszben voltak, egyik kezével a kócos hajába túrt, a másikat a lába közé lógatta az Coca Colás üveggel a kezében. Nem volt rajta semmi extra, csak egy nyúzott Converse, és egy Metallica póló. Szemeiből minden álmosság eltűnt, ez gondolom részben az események, részben a koffein hatása. Ajkai széles mosolyra húzódtak, ahogy rám nézett. Nem tudom, hogy ki az a lány aki egy nap gyereket szülhet Bennek, de az egyik legszerencsésebb lány lesz a földön, mert ez a srác biztosan mindent meg fog adni neki.
- Tudom ám min agyalsz - szólalt meg.
- He? - ráztam meg gyorsan a fejem visszatérve a gondolkodásból.
- Biztosan cuki gyerekeitek lesznek Harryvel - cukkolt.
- Mi? Ja. Nem hiszem - ráztam meg a fejem.
- Mert?
- Nem hiszem, hogy Harrytől nekem lenne majd gyerekem - vallottam be.
- Hogy-hogy? Azt hittem komoly a dolog.
- Elvileg komoly - túrtam bele a hajamba, majd megéreztem benne a hajgumit és egy laza mozdulattal kivettem. Ben figyelte ahogyan óvatosan megráztam a kócos tincseimet. Alsó ajkát óvatosan beharapta és várta a folytatást. - De nem látok nagyon jövőt ennek a kapcsolatnak. Vagyis most boldog vagy vele. Elvileg. - A végére teljesen összezavarodtam.
- Aha - bólintott Ben úgy, mint aki megértette. Úgy egy perc múlva átállt Emily-gondolkodásmódba (hosszú barátságunk eredménye, hogy képesek vagyunk a másik szemszögéből felmérni a helyzetet) és újra megszólalt. - Ha nem érzed igazinak, miért vagy vele?
Szórakozottan csörgettem a csokigolyókat a szatyorban, és próbáltam feldolgozni a kérdést, ami már mélyen motoszkált bennem, de nem hagytam felszínre törni.
- Hogy ne engedhessek utat egy másik ember iránti szeretetnek - vallottam be.
- Na jó, én itt elveszettem a fonalat - tette fel a kezét védekezőn. - Magyarázd meg. Persze csak, ha szeretnéd.
- Azt hiszem... Nem tudom miért, de ugye a többi srácot is megismertem, és sokat találkozok velük. És Zaynnel elég jóban lettünk. Persze csak baráti szinten - ferdítettem el kicsit a dolgokat, hisz mégse akartam bevallani, hogy egy ribanc vagyok. - És úgy érzem, hogy felé erősebbek azok a bizonyos gyengéd érzéseim mint Harry iránt.
- De akkor miért nem inkább Zaynnel próbáltad meg?
- Mert barátnője van - tűrtem hátra egy kócos tincset. Érdekes módon, most nem érdekelt a kinézetem, úgyse tudtam volna vele mit kezdeni.
- Az szar ügy - bólintott.
- Eléggé - hajtottam le a fejem, majd néhány másodperc múlva a tekintetem újra találkozott Benével. - Fogalmam sincs mihez kezdjek.
- Talán... Szerintem... - nyögdécselt, majd rájött, hogy egyszerűbb, ha kerek perec kimondja. Egy perec nem is kerek. Mindegy. - Szakíts Harryvel.