2013. október 30., szerda

Seventeen

Sziasztok! :DD Nagyon köszön az előző részhez érkezett rengeteg kommenetet, mosolyogva olvastam végig az összeset, és elnézést amiért későn válaszoltam rá, de nem volt lehetőségem. :( Viszont most már visszatértem, és minden halad tovább. :)) Viszont egy olyan rész hoztam amiért néhányan nagyon fogtok szeretni, néhányan pedig nagyon dühösek lesztek... :DD
Egy fontos kérdés: Ha lenne (ennek) a blogomnak (is) Facebook csoportja, ki lépne be?:)
Jó olvasát mindenkinek! <3
xoxo, Kikiih

Két hét


Végül csütörtökön mentem legközelebb dolgozni. De közben azért történtek dolgok...
Szerda délelőtt vettem észre, hogy több nem fogadott hívásom is van. Harry és Zayn. Fogalmam se volt, hogy mi lehet, ezért inkább először Zaynt hívtam fel, aki a harmadik csengésre vette fel.
- Szia, láttam, hogy kerestél, csak tegnap nem voltam telefonközelben - kezdtem.
- Perrie, olyan jó hallani a hangod! Milyen az USA? - szólt bele Zayn, én pedig nem tudtam, hogy mi van.
- He? - nyögtem ki.
- Várj, már kijöttem a teraszra. Oké nem hallanak, bocsi csak nem akartam, hogy kérdezősködjenek a többiek - itt esett le, hogy valószínűleg a srácokkal együtt volt egy helységben, és inkább titkolózott.
- Ja, nem gond. Miért kerestél? - rágtam a szám szélét.
- Azt hiszem van néhány dolog, amit meg kéne beszélnünk - célzott a múltkor történtekre.
- Igen - bólintottam. - Mikor és hol?
- Van egy saját lakásom, szerintem ott tudnánk a legnyugodtabban beszélni - mondta. - Hányra menjek érted?
- Én ma egész nap szabad vagyok - feleltem. - Amikor neked jó.
- Öt óra? 
- Tökéletes.
- Akkor ötkor a házad előtt.
- Ne késs! - szóltam rá.
- Te se - hallottam a hangján, hogy elmosolyodik.
Miután bontottuk a vonalat vártam valamivel több, mint negyed órát, és tárcsáztam Harryt, aki szinte rögtön felvette.
- Ems! - szólt bele. Nem tudtam, hogy hangja vidám, megkönnyebbült, vagy inkább aggódó. - Miért nem vetted fel?
- Ne haragudj, kicsit sűrű napom volt és igyekeztem kijózanodni, aztán a nővéremmel lógtam itthon, majd átjött egy csaj az ügynökségtől és Ben is itt volt. Szóval el voltam havazva, aztán korán lefeküdtem - magyaráztam, és ez nem is volt hazugság, csak egy nagyon felületes beszámoló a tegnapomról.
- Persze, megértem, csak zavar, hogy szó nélkül leléptél... - mondta csalódottan.
- Tényleg sajnálom. A nappali padlóján ébredtem és utána pedig hazasiettem, mert nem a házatokban akartam széthányni mindent. Hívtam egy taxit és hazajöttem...
- Remélem azóta jól vagy.
- Persze - nevettem el magam egy picit. - És veled mi a helyzet?
- Hát... Most már nagyjából tisztaság van, de Niall lehányta a szőnyeget, Zayn lepedője is tiszta... kosz volt, fogalmam sincs mit művel este egymagában - ennél a pontnál lesütöttem a szemem, és akaratlanul is elvörösödtem, miközben Harry magyarázta, hogy Liam eltört valami tálat.
- És mikor találkozunk legközelebb? - kérdeztem, amikor Harry elhallgatott.
- Te mikor érsz rá? - kérdezett vissza.
- Leginkább holnap vagy holnapután - gondolatban fellapoztam a határidőnaplómat. - Pénteken viszonylag hamar végzek.
- Én viszont akkor stúdiózok, egész nap. Legyen inkább hétvége?
- Az megoldhatóbb - bólintottam, miközben az ablakomhoz sétáltam és a kissé ködös utcát figyeltem.
- Rendben, akkor addig még beszélünk és kitaláljuk, hogy mit csináljunk.
- Oké, viszont most lépnem kell, ha jól hallom a nővéremék megérkeztek a dobozokkal - fordultam a nyitott ajtóm irányába és megpróbáltam kilesni a nappaliba.
- Dobozok? - szinte láttam magam előtt, ahogyan értetlenül ráncolja a szemöldökét.
- Most rendezzük be a babaszobát - mosolyodtam el.
- Akkor jó lakberendezkedést - kezdett elköszönni.
- Köszi - nevettem fel picit. - Akkor szombaton.
- Szombaton. Csókollak.
Mosolyogva dobtam a telefonomat az ágyamra, majd ugyanezzel a levakarhatatlan vigyorral ugráltam át a nappaliba, ahol Dylan dobozokat cipelt át a másik szobába, Ashley pedig egy kicsi kartondobozból a nénikéntől kapott ruhákat rendezgeti a kanapén.
- Ezt nézd Ems! - kiáltott fel. - Hát nem édes? - mutatta felém a narancssárga rugdalózót. 
- De aranyos - vettem szemügyre, majd odaléptem mellé, és a kezembe vettem egy icipici zoknit. - Hihetetlen, hogy ezek a cuccok jók valakikre.
- Igen, iszonyú aranyos, de nem lenne kedved segíteni? - förmedt rám Dylan. - Tudod, ígéret szép szó...
- És én be is tartom - szóltam közbe, majd felkaptam egy nagy, lapos kartondobozt és bevittem a világoszöld színűre festett szobába. 
Még néhány doboz múlva megjelent Ash is, és felmértük a terepet. Jelenleg a padló inkább tűnt drapp színűnek, mint kellemes halvány barack színűnek. A puha padlószőnyegen rengeteg kisebb-nagyobb doboz foglalt helyett, és én nem értettem, hogy miért kell ennyi cucc, egy alig negyven centis gyereknek.
- Mivel kezdjük - tette csípőre a kezét Ashley.
- Itt van az etetőszék - mutattam törökülésben ülve az előttem elhelyezkedő dobozra. 
- Ezt nem a konyhába kéne vinni? - vakargatta a szemöldökét Ashley.
- Akkor vigyük át, és azt hagyjuk a végére - javasolta Dylan. Egyetértve feltápászkodtam, majd a doboz egyik végét megfogva kitolattam a szobából, miközben Dylan olyan utasításokat adott, hogy 'Vigyázz, küszöb!' 'Vigyázz, kanapé!' 'Vigyázz, váza!'. Végül aztán sikeresen elfektettük a konyhapadlón a most még darabokban becsomagolt etetőszéket.
- Szerintem a kisággyal kezdjük - javasolta Dylan.
- Nincs elég hely, hogy összerakjuk - néztem körbe az eddig üres szobán, ahol most a rengeteg bútorbolti reklámmal ellátott kartondoboz alkotott hatalmas rumlit. - Vigyük ki a nappaliba.
Ismét én lettem a tolatóradar, annyi különbséggel, hogy most kicsit változtak Dylan instrukciói. 'Még mindig ott a küszöb! 'Kanapé továbbra is jobbra!' 'Ne menj neki a nővérednek, aki az eltört váza szilánkjait söprögeti!' És végül sikeresen, biztonságosan megtettük ezt a három méter távolságot. 
Miután felnyitottuk a dobozt, sehol se találtuk az angol leírást, pedig az mindenhol ott van. Így az én gyenge francia és Ash enyhe spanyoljából próbáltuk összerakni, de szerencsénkre volt, hogy Dylan tud németül és természetesen olaszul, bár pont ezen a két nyelven csak nagyon kevés szöveg volt. Így eljutottunk a feléig, egy óra alatt, majd egy alkatrészt felemeltem, ahol megtaláltuk a részleges angol leírást, így félretettük az orosz szótárat. (Egyébként honnan van orosz szótárunk? Mindegy...)
A kiságy másfél óra alatt felépült, és boldogan pacsiztunk össze. Dylannel megragadtuk a két végén, úgy ahogy az előbb, annyi különbséggel, hogy most már nem kartondobozban volt. Most én mentem előre és Dylan tolatott, és egyszerűen lenyűgözött, hogy nekem nem kellett magyaráznom neki, hogy mi merre van. Szóval csak én vagyok ilyen béna?
- Ems, van egy kis gond... - mondta Dylan megrökönyödve.
- Mi az? - pislogtam.
- Nem fér be.
- Mi az, hogy nem fér be? - szólt közbe Ashley.
- Jól van szőkék, elmagyarázom. A kiságy szélesebb, mint az ajtó, így a kiságy nem tud becsúszni az ajtón.
- Csak Emily a szőke - szólt közbe Ashley.
- Örülök, hogy a lényegét fogtad meg a dolognak - forgattam a szemeimet.
- Most mit csináljunk? - tette le a kiságyad Dylan és én is követtem a példáját.
- Tágítsuk ki az ajtót - tanácsolta Ashley.
- Vagy kenjük be olajjal - csillantak fel Dylan szemei
- Ez egy ajtó, - állítottam le őket - nem egy női nemi szerv. Nem fog kitágulni, és nem is csúszik jobban, ha bekenjük valamivel.
- És ha a kiságyat kenjük be? - agyalt tovább a nővérem.
- Nektek komolyan gyereketek lesz? - néztem felváltva hol Ashleyre, hol Dylanre. - És még én vagyok a szőke.
- Oké, akkor most komolyan nem fér be? - rágta a szája szélét Ashley.
- Ezt magyarázom fél órája - tárta szét a kezét Dylan.
- Most mit csináljunk? - kérdeztem.
- Szét kell szedni, és bent összerakni - sóhajtott csalódottan Dylan.
- Teljesen szétszedjük? - sápadt le Ash.
- Szerintem elég, ha csak a lábait szedjük le - mértem végig a kiságyat. - Akkor könnyebben megtudjuk fogni, elfordítjuk és simán befér. A szobában pedig csak a lábait kell visszatenni.
- Akkor kezdjük előröl - bólintott Dylan és visszavittük az eredeti helyére, ahol összeraktuk.
A baj csak az volt, hogy kiderült, szétszedni még nehezebb, mint összerakni, így megszenvedtünk vele, de rendesen. Ez annyit jelentett, hogy fél óra volt, mire mind a négy lábát eltávolítottuk, és még fél óra mire vissza is szereltük. Elég vicces látvány volt a sok félig kicsomagolt doboz között az egyetlen épp kiságy, még nevettem is volna, ha nem fáradok el ebben a két és fél órában.
Úgy döntöttünk, hogy ez bőven elég volt mára, a többit inkább holnapra, vagy egy másik napra halasztottuk, és inkább kivettük a hűtőből Dylan tegnapról megmaradt ravioliját, és nekiálltunk enni. Magamra vállaltam a mosogatást, amíg a nővéremék a kanapén dögölve tévéztek. Valami Jóbarátok ismétlés ment, amit már vagy ötvenszer láttunk. Mosogatás után kétségbeesetten vettem észre, hogy már fél öt lesz, így sietve készülődni kezdtem. 
Nem akartam túlzásba esni, így csak egy farmert vettem fel, egy bordó mély kivágású rövid ujjú pólót és egy fekete kardigánt. Ezekhez felhúztam a fekete Martensem, majd egy minimális smink felvitele után késznek nyilvánítottam magam.
Ashley és Dylan nem is foglalkozott azzal, hogy lelépek, sokkal inkább érdekelte őket, hogyha ezzel a sebességgel építünk fel egy-egy bababútort, akkor a gyerek érkezésiig még mennyi idejük van. 
Pontban ötkor begurult elém az ismerős, matt szürke Audi. Gyorsan odaléptem, majd az anyósülés ajtaját kinyitva bepattantam Zayn mellé.
- Szia - mosolyogtam rá, majd zavartan pislogtam, mert nem tudtam, hogy köszöntsem. Zayn ezt megoldotta, lazán hozzám hajolt és adott két puszit. Arca enyhén borostás volt, és azonnal megcsapott parfümjének finom illata.
- Hello - mosolygott vissza, majd elkezdett kiparkolni. - Hogy vagy?
- Kicsit fáradtan.
- Miben fáradtál el? - kérdezte, és már ki is parkolt, így el is indulhattunk.
- Babaszobát rendeztem be - feleltem úgy, mintha ez tök természetes lenne.
- Babaszoba? - kerekedtek el a szemei. - Terhes vagy?!
- Ja, nem nem én - nevettem el magam. - A nővérem az, együtt lakunk. Ő, a vőlegénye és én. Meg hamarosan a gyerek.
- Ó, értem - sóhajtott fel megkönnyebbülten.
- Veled mi újság? - érdeklődtem.
- Semmi extra - vont vállat. Néhány másodperc kínos csend telepedett körénk, majd Zayn ismét megszólalt. - Bírod a gyors kaját? Á, hülye kérdés, modell vagy, biztos nem eszel ilyeneket... Mindegy.
- Egy McDonald’sban fedeztek fel - mondtam csak úgy mellékesen és közben a körmömre pillantottam. Zayn szemei elkerekedtek, majd kitört belőle a nevetés.
- És a BurgerKinget bírod? - kérdezte, még mindig vigyorogva.
- Persze - nevettem fel én is.
- Akkor jó - mondta, majd észrevettem, hogy bekanyarodik, az előbb említett gyorsétterembe, és a Drive részhez gurul tovább. Mondta, hogy ő fizeti, is valami olyan menüt választott amiben több hamburger,
csirkeszárnyak és tavaszi tekercs is volt, valamint két üdítő. Miután mindezt beszereztük továbbgurultunk Zayn lakásához.
Egy viszonylag egyszerű ház, kívülről teljesen minimáldizájn, fehér falak, nagy sötétített ablakok. Nem hiszem, hogy sok szomszédja lehet, viszonylag kicsi ház volt, mindössze négy emelt. Totálisan ledöbbentem amikor a harmadikon kiszálltunk a liftből, majd onnan egy lépcső vezetett fel ahol, csak egyetlen ajtó volt. Ezek szerint Zayn birtokolja az egész negyedik emeletet, valamint a hozzá tartozó hatalmas teraszt.
Ahogy beléptem megbizonyosodtam róla, hogy Zayn teljesen passzol a külső látszattal, fogalmam se volt, hogy a többi lakó mennyire tartotta be ezeket.
Előszoba hiányában rögtön a nappaliban találtam magam, ahol egy széles fehér kanapé foglalt helyett középen, két oldalán egymással szemben két fehér bőr fotel, valamint egy üveg dohányzóasztal, rajta néhány elszórt papírlap és egy táblagép. Középen egy fal, ahol hatalmas plazmatévé terült el. A fal két oldalán két fehér burkolású ajtó nyílt, jobb oldali a konyhába vezetett, a bal pedig a fürdőbe. Volt még egy nagy hálószoba, egy dolgozószoba, ami olyan üres volt, hogy szerintem nagyon ritkán használhatta. Volt még egy egyszerű wc és ennyi. A falak fehérre voltak festve, de minden szobában az egyik világosszürke volt, hogy valamennyire megtörje a nagy fehérséget. A padlószőnyeg fekete volt, és a bútorok többsége is ezt a három színt váltogatta. Csak egy két porfogó tárgy volt a polcokon, de inkább kerülte az ilyen csecsbecséket. A nappaliban a szürke falon végig egyszerű kerettel bekeretezett fekete-fehér képek voltak, amikor közelebbről szemügyre vettem észrevettem, hogy régi családi képek voltak. Nem olyan régi képek voltak, csak ebbe a tónusba lettek megszerkesztve, hogy egy kis egységes hangulatot keltsenek.
- Nagyon szép a lakásod - dicsértem meg.
- Köszi - nézett körbe. - Elég ritkán használom, általában a srácokkal együtt csövezünk a nagy házban. Ide hetente-kéthetente jövök fel, de nagyon unalmas egyedül. Megszoktam az örökös zsongást.
- Nagy család? - kérdeztem mosolyogva egy családi képet fürkészve.
- Négyen voltunk testvérek, szóval sose volt csendes otthon - lépett mellém, majd mosolyogva feltérképezte a képen látható arcokat. - Ő itt az apám, Yaser, és az anyám Patricia - mutatta meg a szüleit a képen, akiket könnyen felismertem, csak nyilván a nevükre nem jöttem rá. - Ez egyetlen idősebb tesóm, Doniya - bökött egy kifejezetten szép lányra, akiről íródott, hogy Zayn testvére. - Ő a nagyobbik húgom Waliyha, és a kisebbik Safaa.
- Nagyon édesek - mosolyodtam el a kislányok láttán. - Szóval egyedül voltál fiú?
- Ezért értek ilyen jól a nőkhöz - tárta szét a kezét, egy csepp szerénység nélkül.
- Fogjuk rá - fintorogtam, lerombolva az egóját.
Zayn nem is foglalkozva velem, csak óvatosan megfogta a kezem és a kanapé felé húzott, jelezve, hogy együnk. Kivettem az egyik sajtburgert, ami még pont langyos volt, és vidáman kicsomagoltam.
- Neked csak egy tesód van? - érdeklődött az én családom felől.
- Igen, de mi is épp elég fejfájást okoztunk otthon - mosolyodtam el, ahogyan visszaemlékeztem a kis kori veszekedéseinkre. - De mi már mindketten felnőttek vagyunk, és már nem ugyan az, mint régen. Talán kicsit szorosabb a kapcsolatunk, vagy nem is tudom.
- Én ezt csak a nővéremnél tapasztaltam még - mondta. - És a szüleiddel milyen a kapcsolatod?
- Hát... - gyűrögettem a szendvicsem csomagolópapírjának sarkát. - Ez egy érdekes helyzet...
- Akarsz róla beszélni? - nézett komolyan a szemembe.
Akarok róla beszélni? Nem tudom. Csak Ashley és Ben tud róla, de Ben is csak nagyon szélsőségesen. De úgy igazán még senkinek nem mondtam el. Két évig magamba fojtottam, és senki olyan nem tud az esetről, aki nem hozzátartozó. Egészséges, hogy ennyire elzárkózok emiatt másoktól. Nem hiszem. De tényleg akarok róla beszélni?
- Az egész két éve volt - a szám magától indult meg, nem én irányítottam a szavaimat. - A szüleim elmentek megünnepelni a házassági évfordulójukat, én pedig otthon maradtam a nővéremmel. Éjfél körül szólt a telefon, a rendőrség volt. Hármas karambol. Anyáék a középső kocsiban ültem, ami közben berobbant, mert nem vették észre, hogy folyik az olaj. Anya ott rögtön meghalt, apámat pedig azonnal kórházba vitték. Ő volt a legsúlyosabb sérült, alig bírták megmenteni. Már két éve kórházban van, mert mindent elfelejtett. Eddig csak arra bírták rávenni, hogy ki is ő, de rólunk semmit se tud - arcomon útnak indult egy kósza könnycsepp, de nem foglalkoztam vele. - Nem emlékszik anyámra, se a nővéremre, se rám. Senkiről nem tud semmit. Már két éve harcolunk, szinte eredménytelenül. Nagyon komoly műtétekre van szüksége, néha még ma is. Én pedig azért lettem modell, hogy ki tudjuk fizetni. Egyébként közöm nem lenne a modell szakmához, de ez volt az egyetlen esély.
Mondandóm végére az egy könnycseppből, lett tíz, majd tizenöt... Amikor nem tudtam folytatni és a szavaim elakadt Zayn ezt észrevette. Kivette a kezemből a kihűlt hamburgert, és szorosan megölelt.
- Ne haragudj - suttogta. - Nem kellett volna megkérdeznem.
- Nem tudhattad - mosolyodtam el egy picit, majd eltoltam magamtól, hogy az arcára nézhessek. - Talán jobb ez így. Túl mély volt a seb, és még senkinek nem beszéltem erről. Így talán egyszerűbb lesz beforrnia a sebnek.
- Ez nem egy olyan seb ami olyan hamar beforr - mondta halkan, ami egyébként bennem is motoszkált, csak nem mertem kimondani még. Óvatosan bólintottam, majd Zayn pólójának mintáját kezdtem fürkészni. Közben észre se vettem, hogy Zayn folyamatosan fogja mindkét kezem és eszébe se jutott elengedni.
Arra eszméltem fel, hogy Zayn a homlokát az enyémnek dönti, és orrhegyeink egymáshoz érnek.
- Minden rendben lesz, oké? - nézett mélyen a szemembe.
- Oké - bólintottam nagyot nyelve, az utolsó könnyemet is lenyelve, majd magamra erőszakoltam egy mosolyt.
Zayn tétován fürkészte az arcomat, próbálta az érzelmeimet leszűrni. Aztán tekintete megakadt az ajkaimon és egy darabig ott is maradtak, és én se bírtam megállni, hogy oda ne pillantsak. Zayn óvatosan megnyalta a szája szélét, nekem pedig fogalmam se volt, hogy ezt tudatosan csinálta, vagy sem. Annyi biztos, hogy én azonnal lecsaptam az ajkaira és mohón csókolni kezdtem, ő pedig rögtön viszonozta azt. Nem tudtam miért teszem, valamiért úgy éreztem, hogy nem én irányítom a cselekedeteimet. Elengedte a kezemet, amit én rögtön a nyaka köré fontam, ő pedig a derekamnál fogva az ölébe húzott. Levegő hiányában elváltunk egymástól, majd picit lihegve néztünk egymásra.
- Miért történik mindig ez velünk? - kérdeztem fájdalmasan.
- Fogalmam sincs - túrt bele zavartan a hajába, de másik kezével még mindig megtartott. - Van benned valami, ami rohadtul vonz, de nem tudok rájönni, hogy mi az. Van benned valami titokzatosság vagy... nem is tudom. Egyszerűen csak mindig megtörténik.
- De ez így nem jó - fújtattam. - Neked barátnőd van, és nekem is ott van Harry.
- Ti Harryvel jártok?
- Nem. Vagyis remélem, hogy fogunk, de most még nem - próbáltam meg felvázolni a helyzetet.
- Akkor a te részedről nincs gáz - állapította meg.
- De neked attól még ott van Perrie - emlékeztettem.
- Perrie is megcsinálta már ugyanezt velem - mondta. - Különben is, ő most nincs is Londonban.
- De attól még a barátnőd!
- Szerintem megérdemli - felelte, majd egy kis dühöt véltem felfedezni a szemében a lány iránt. - Két héten át viszonya volt valakivel, és csak akkor mondta el, amikor a srác elhagyta őt egy másik csaj miatt.
- Ezért voltál akkor ott? Abban a bárban? - esett le a dolog.
- Igen - vallotta be. - És haragszom rá, de mégse hagytam ott. Mert láttam, hogy megbánta. De azért jó lenne, úgymond visszavágni, vagy megbosszulni. Érted.
- Persze - fújtam ki a levegőt. - És mikor jön haza?
- Két hét - válaszolta. Visszagondoltam a beszélgetésre. Perrie két hétig csalta Zaynt. Ha úgy vesszük én szingli vagyok. Két hét...
- Te is arra gondolsz amire én? - kérdeztem félénken Zaynt.
- Te benne lennél? - rágta a szája szélét.
- Nem tudom, hogy te pontosan mire gondolsz, és szeretném, ha te mondanád ki előbb - hadartam el egy szuszra.
- Szóval két hétig folytatnánk ezt a viszonyt... Mivel te szingli vagy csak annyi dolgod van, hogy két hétig ezt még megtartsd. Amint Perrie hazajön vége az egésznek. Mintha az egész meg se történt volna. És én nem mondom el Perrienek, így kielégül a bosszúvágyam, és a kapcsolatomat se teszem tönkre.
- Akkor egyre gondoltunk - bólintottam egy óvatos mosoly kíséretében. - Két hét.
- Két hét - mosolyodott el Zayn.
- Viszont én még éhes vagyok - szóltam közbe.
- Én is - mondta Zayn. Kiszálltam az öléből, majd a félig megevett sajtburgeremért nyúltam. Igaz, már eléggé kihűlt, de az íze megmaradt.
Nevetve, beszélgetve fogyasztottuk el a maradék kaját, vagyis a krumplikat, a csirkeszárnyakat a tavaszi tekercseknek pedig már a felét otthagytuk, mert egyszerűen már nem fért el.
Fogalmam sincs hogy hogyan, de ismét Zayn ölében találtam magam, egy heves csókolózás közepette. Keze óvatosan lecsúszott a derekamról, majd a fenekembe markolt, minek hatására hozzádörgölőztem az ágyékához, hogy én is izgassam egy kicsit őt, de neki ennél több kell. Egyik kezemet levezettem a másikkal pedig továbbra is a hajában túrtam. A pólója alá vezettem, majd a felsőtestén kezdtem simogatni, kitapogatva az izmait. Onnan a nadrágjához mentem, lehúztam a cipzárt és a megmarkoltam a farkát, és kicsit megszorítottam. Egy aprót nyögött a csókunkba és éreztem, hogy keményedni. Zayn megemelt, mire én visszahelyeztem a kezemet a nyakához, hogy tudjak kapaszkodni. A nyakához hajoltam, ezzel megszakítva a csókunkat, és apró csókokkal hintettem be. Legszívesebben beleharaptam volna, és szívtam volna a bőrét, de az előzőt is nehéz volt elhitetni a srácokkal, hogy Louis csinálta részegen. Szóval kénytelen voltam ennyivel megelégedni. A hátam alatt puha felületet éreztem, innen gondoltam, hogy elérkeztünk Zayn ágyához. A csípőmre ült, én pedig egy kicsit feltornáztam magam, és lehúztam róla a fekete pólóját. Vártam, hogy Zayn megmozduljon, és engem is levetkőztessen, de egy perverz mosollyal megrázta a fejét, jelezve, hogy most inkább néző lenne. Segítségemre leszállt a csípőmről és hagyott felülni. Kibújtam a kardigánomból, majd lassan, kihívó tekintettel megragadtam a pólóm alját és fokozatosan feljebb húztam, majd egy laza mozdulattal a szoba sarkába hajítottam. Érzékien végighúztam a kezemet a hasamon, majd amikor a melleimhez értem két kézzel megmarkoltam őket. Zayn szemei eközben egyre sötétebbek lettek a vágytól, ezért úgy döntöttem tovább kínzom. Hátranyúltam és kikapcsoltam a melltartóm és azt is elhajoltam. Fedetlen kebleim Zayn szemei elé tárultak, de továbbra se hagytam, hogy közeledjen. Ismét megragadtam az immáron meztelen melleimet, és kényeztetni kezdtem magamat. Zayn ennek nézésre közben gyorsan levette magáról a farmerjét és alsónadrágjából is kibújt, így megjelent előttem merev hímtagja. Elterített az ágyon és mohón csókolni kezdett, én pedig szinte beleszédültem. Óvatosan lejjebb nyúlt, majd lehúzta rólam a francia bugyim, így teljesen védtelen lettem. Óvatosan a lábaim közé férkőzött, én pedig megkönnyítve a helyzetét szétnyitottam azokat.
Lihegve, kipirulva dőlt le rólam és mindketten próbáltuk feldolgozni az előbb történteket. Ha ez lehetséges még jobb volt, mint az első alkalom, és ezt Zaynen is láttam.
- Tudod mi a furcsa? - fordult felém.
- Mi? - néztem a szemébe.
- Nem érzek bűn tudatot.
- Az a baj, hogy én se - vallottam be.

2013. október 25., péntek

Sixteen

Sziasztoook! :DD Hihetetlen boldog vagyok, hála nektek még jobban indult a szünetem, mint alapból. :) Nagyon köszönöm a 7 kommenetet, nagyon jól esik, hogy olyanok is írtak, akik eddig nem, remélem még viszontlátom a nevüket. :) A rész nem néztem még tüzetesen át, de sietni akartam vele, de remélem, hogy elnyeri a tetszéseteket. :)
Mindenkinek kellemes szünetet, és jó olvasást! :)
xx, Kikiih <3

Az élet mindig drága


Olyan furcsát álmodtam. Zayn és én voltunk benne, és... Uhh. Belegondolni is rémes. Fúj. Óvatosan pislogni kezdtem, de szemeim mintha acélból lettek volna. Ez az érzés azonnal megszűnt, amikor észrevettem a mellettem fekvő személyt.
- Ó te jó ég! - csúszott ki a számon, ahogy megláttam Zaynt. Nem álom volt. Tényleg lefeküdtünk. Szóval nem csak a pia miatt képzelődtem.
- Mi... Mi van? - szorította össze Zayn a szemeit, majd a halántékát kezdte dörzsölni. Körülbelül két másodperc múlva rám nézett, és látszott az arcán a felismerés. - Bassza meg! 
- Ezt nem hiszem el - ültem fel, de közben a takaró szélével eltakartam magam.
- Már úgyis mindent láttam - legyintett Zayn.
- Bőven elég volt akkor látnod - rázott ki a hideg.
- Maradj már - röhögte el magát egy kicsit, karját pedig összefonta a tarkója mögött. - Élvezted.
- Mi van?
- Akarlak. Érezni akarlak. Most - idézte fel az este elhangzott mondataimat. Szóval ezt se álmodtam.
- Jól van, kuss már - vörösödtem el teljesen. - Neked ez tényleg ennyi volt?
- Most mit akarsz? Dobjam miattad a csajom, öleljelek magamhoz és smároljalak le? Vagy el is szökhetnénk. Vegasba, vagy Atlantic Citybe.
- Tudod, hogy nem ilyesmire gondoltam! Téged komolyan nem zavar, hogy most csaltunk meg két embert?
- Tegnap még azt mondtad, hogy szingli vagy - közölte.
- Nem emlékszel? - vonta fel a fél szemöldökét. - Amikor megjöttetek.
- Jó, de alakulóban van valami Harryvel. Vagyis volt...
- De az még nem az, hogyha járnátok - világosított fel.
- Oké, akkor csak te csaltad meg a barátnődet. Sokkal jobb - néztem rá lesajnálóan.
- Pezz Amerikában van, sose tudja meg - vonta meg a vállát.
- De Harry itt van ebben a házban! - Az ideg egyre jobban szétvetett, és nem kellett volna sok, hogy kiabáljak, de akkor tuti lebukunk.
Zayn az éjjeliszekrényen lévő digitális órára sandított, ami szerint 6:17 volt. 
- Harry ilyenkor még biztosan alszik, pláne másnaposan. Gyorsan öltözz fel és hazaviszlek. 
- Rendben - bólintottam, majd minden mindegy alapon, meztelenül elindultam a szoba túlsó végébe, a ruháimhoz.
- Hmm - morgott egyet elismerően Zayn. Kérdőn hátranéztem és a könyökén támaszkodva, perverzül figyelt. - Józanul nézve is elég dögös csaj vagy.
- Hagyjál már Malik - legyintettem, majd elmentem a sarokba a ruhámért. A harisnyámat tehetetlenül tettem félre, mivel tegnap este kiszakadt, így csak a fehérneműmet vettem fel és a ruhámat. Sálamat hanyagul a nyakamra dobtam, majd Zaynre néztem, aki az ajtófélfának dőlve vártam.
- Mehetünk?
- Igen - feleltem.
Útközben beugrottam a nappaliba a táskámért, amibe belegyűrtem a szakadt harisnyámat. Idegesített, hogy Zayn nem mond semmit, csak csendben kitolat a garázsból. Akkor is szótlan volt, amikor már az utcákon kocsikáztunk, és ez zavart. Nagyon zavart.
- Te komolyan ilyen érzéketlen vagy? - keltem ki magamból.
- Hogy érted? - ráncolta a szemöldökét.
- Téged egyáltalán nem zavar, hogy megcsaltad a barátnődet? - kezeimmel úgy csapkodtam, mint egy ideges madár.
- Perrie nem fogja megtudni, kint van Amerikában - vont vállat nyugodtan.
- És nem is félsz attól, hogy én beavatom? - faggattam tovább.
- Miért tennéd? - mosolyodott el lesajnálóan. - Úgyse hinne neked.
- Honnan veszed?
- Te és Perrie nem tetettek valami jó benyomást egymásra a múltkor. És szerintem inkább hinne a pasijának, mint neked. Ha meg mégis kitudódna, akkor Perrienek is volt nemrégiben egy félrelépése. Kvittek lennénk. - Megőrjített, hogy ilyen hanyagul kezel egy párkapcsolatot.
- Szóval ennyi? - ráncoltam a szemöldökömet.
- Figyelj, mit foglalkozol te ezzel ennyire? Az én csajom, az én dolgom.
- De ha Perrie megtudja, Harry is megtudja. Jézusom, ugye nem fogod elmondani Harrynek?
- Tegyem tönkre a bandát, tegyem tönkre a kapcsolatomat, tegyem tönkre az arcom? Inkább kihagyom - röhögte el magát. - Bár ki tudja? Lehet, hogy Hazz inkább az én pártomra állna, mint a tiédre.
- Honnan veszed? - kérdeztem vissza.
- Három éve legjobb haverok vagyunk. Te mióta is ismered?
- Oké, nyertél - adtam meg magam. - De ugye nem mondod el neki?
- Figyelj - nézett rám, mivel épp egy piros lámpánál álltunk. - Ez az egész meg se történt. Rendben?
- Köszönöm - döntöttem hátra a fejem, és kicsit megkönnyebbültem.
- Egyébként, egész jó volt - tette hozzá.
- Ja, nem volt rossz - bólintottam.
- Nem néztem volna ki belőled - vallotta be. - Bár lehet, hogy a pia miatt volt.
- Hogy mi? - röhögtem el magam.
- Jól halottad.
- Csak, hogy tudd, én nagyobbnak képzeltem volna a kis haverodat.
- Te is tudod, hogy ez gyenge húzás volt - nézett rám mosolyogva.
- De mi az, hogy a pia tette? Én pia nélkül is jobb vagyok. Sőt még jobb.
- Majd Harryt megkérdezem - nevetett.
- Nincs miről kérdezned - közöltem.
- Majd lesz - vigyorgott.
- Hülye vagy - nevettem el magam.
- Mi az, hogy kicsi? Szerintem ez a legnagyobb amivel dolgod volt! És különben is, nagyon is szeretted a "kis haverom".
- Ha elismerem, hogy jó munkát végzett békén hagysz? - nevettem.
- Remélem nem - sápadt le egy újabb lámpánál.
- Mi van? Nem tudlak követni - ráztam a fejem.
- Nem védekeztünk. Legalábbis gumival biztos nem.
- Hogy mi?! - borultam ki, majd a fejemet fogtam, és teljesen kétségbeesett fejet vágtam.
- Ugye szedsz valamit? - kérdezte Zayn, kicsit lassabb tempóban, és halkabban, mint általában.
- Persze - feleltem, ugyanolyan hisztérikus hangon. Zaynnek beletelt néhány másodpercbe, mire leesett, hogy mit mondtam, belőlem pedig kitört a röhögés.
- Tudod kit hülyítsél - kócolta össze a hajam nevetve.
- Ha láttad volna a fejed - vigyorogtam tovább.
- Oké, szóval most, hogy minden okés... Tényleg nem voltál rossz - nézett rám komolyan.
- Kösz - nevettem.
- Eddigi tapasztalataim szerint a modellek bénák.
- Mi baja van mindenkinek a modellekkel? - értetlenkedtem.
- Túl magasak az elvárások velük szemben - kanyarodott be Zayn a mi utcánkba.
- És én teljesítettem az elvárásokat? - kérdeztem egy félmosoly kíséretében.
- Teljesítetted - mosolygott Zayn, majd leparkolt. - Itt vagyunk.
- Köszi, hogy elhoztál. Megint.
- Nem kell megköszönnöd, ez a minimum azután az este után.
Elmosolyodtam, majd Zayn szemeibe néztem. Eddig fel se tűnt, hogy milyen szép barna szemei vannak. Feltérképeztem az arca többi pontját is. A tökéletes vonásai, hatalmas szempillái, borostás arca, a tökéletes ajkai. Talán túlságosan is sokat néztem, mert a szemeim lecsukódtak, amikor ezek az ajkak a számat súrolták és egy csókot nyomott rájuk. Aztán még egyet, és még egyet, mire felébredtem és én is
megcsókoltam. Karomat a vállára helyeztem és kicsit közelebb csúsztam hozzá, ő pedig az oldalamon végighúzva a kezét óvatosan végigsimította a karomon, majd egészen az arcomig csúsztatta és óvatosan tartotta nagy tenyereiben. Óvatosan végignyalt az ajkaimon, mire én engedélyeztem neki a bejutást. Nyelve lassú táncra kérte az enyémet, egyértelműen nem az a fajta volt, mint a tegnapesti. Sokkal érzékibb és szenvedélyesebb volt. Aztán eszembe jutott, hogy mi történt tegnap este, aminek az emlékétől rögtön gyorsítani akartam a tempón, de aztán rájöttem, hogy az egyáltalán nem volt helyes, így óvatosan eltoltam magamtól.
Néhány pillanatig némán bámultunk magunk elé, majd Zayn törte meg a csendet.
- Ne haragudj.
- Azt hiszem, most jobb ha megyek - mondtam, majd a táskámat felkapva, gyorsan elköszönve kiszálltam a kocsiból.
Figyeltem, ahogyan elhajt, és még mindig erőtlenül bámultam előre, fel se fogva, hogy már megint mit tettem. Egészen addig, amíg egy hang meg nem szólalt mögülem.
- Lehet, hogy jobb ötlet lett volna felhúzni a sötétítőt.
Megfordultam a tengelyem körül, és bár felismertem a hangját, annyira nem akartam, hogy ő legyen az. Ashley teljesen értetlen arccal bámult rám, hogy már megint mi a francot kavarok a saját levesemben. És ebben az a legszebb, hogy én se tudom. Harry elhív randira, majdnem smárolok Bennel, utána megint Harryvel találkozok, összeveszek Harryvel, kibékülök Harryvel, Zayn hazavisz, újra találkozgatok Harryvel, majd egyszer csak bumm: lefekszek Zaynnel. Ahelyett, hogy lelépnék és hazarohannék, hagyom, hogy hazahozzon, majd azt is, hogy lesmároljon a kocsijában. Gratulálok Emily, hivatalosan is egy ribanc lettél.
Ezt végiggondolva kitört belőlem a zokogás, és már készülök is elrohanni, de Ash elkapja a karom.
- Azt hiszem ma kiveszel egy szabadnapot - sóhajt, mire én a könnyeimet törölgetve bólintok.
Felmegyünk a lakásunkba, ahol elküld lefürdeni, mert állítása szerint úgy nézek ki, mint egy szakadt mosogatószivacs. Eleget teszek a kérésének, minden egyes tegnapi emléket próbálok lemosni, de egyszerűen nem megy, különösen a szívásfolt nem akar eltűnni a nyakamból. Egy melegítőt veszek fel, aminek pulcsijának a cipzárját a nyakamig felhúzom, de még így is ráz a hideg, pedig olyan forró zuhanyt engedtem, amennyire csak tudtam.
Még mindig sírva léptem ki a fürdőszobából és csoszogtam át a nappaliba, ahol Ashley a kanapéra ültet, és egy bögre forró teát ad a kezembe. Erősen szorongatom a bögrémet, hátha felmelegít, de nem járok sok sikerrel.
- Ha most lázasra sírod magad nem tudom mit csinálok - rázta meg a fejét, majd a homlokomra helyezte a kezét. - Tizenöt perce megállás nélkül sírsz. Kicsit állj le és meséld el, hogy mi történt.
Néhány másodpercig lenyugtattam magam, majd kortyoltam egyet a kamillateából, ami nyugtató hatással volt rám. Három perc múlva sikeresen belefogtam a kiselőadásomba, amit a nővérem hatalmas türelemmel várt.
- A mozi után átmentem Harryékhez - kezdtem bele, majd mindent szép lassan elmeséltem, a forró jeleneteket nem részletezve. Elmeséltem neki azt is, hogy Harryvel tényleg milyen döcögős volt a kapcsolatom, beszéltem Zaynről és a Little Mixről, majd felvázoltam azt az érthetetlen pillanat Bennel.
- És még én hittem, hogy nehéz volt a szerelmi életem, amikor két srác verekedett értem az egyetemen. Neked már rögtön három van, plusz egy csomó tizenéves kis srác, aki a képeid bámulja a neten, piszkos gondolatokkal.
- Kösz, ez nagyon feldob - ittam ki az utolsó kortyot a bögrémből. Igaz, hogy már teljesen kihűlt, de jól esett, és már nem is fáztam annyira.
- Figyelj kicsim - simította meg a kezem. - Ben a legjobb barátod, és tudom, hogy vele ezt nem akarod elrontani, szóval őt hagyd ki az egészből. Zaynnek barátnője van, valamint eddig úgy volt, hogy egy seggfej.
- Az is - bizonygattam, azt hiszem magamnak.
- Ha ekkora seggfej, miért smároltál vele a kocsiban? - fojtotta belém a szót. - Maradj Harrynél. Rendes srác, sokat jelent neked, és az első értelmes srác az életedben a gimi óta.
- Azt hittem nem bírod Harryt - lepődtem meg.
- Addig jó, amíg ő ezt hiszi - mosolyodott el halványan. - Kérsz még egy teát?
- Inkább aludni szeretnék - feleltem.
- Akkor menj. Írjak egy SMS-t a nevedben Phillnek?
- Megtennéd? - néztem rá hálásan.
- Persze - mosolygott, majd átvette tőlem a bögrét. - Pihend ki magad.
- Megpróbálom - ígértem meg, majd feltápászkodtam és átcammogtam a szobámba.
Bevetődtem az ágyamba, magamra húztam a paplant, és szinte azonnal mély álomba merültem.
Két és fél órával később ébredtem fel, arra hogy valaki széthúzza a függönyt. Oldalra fordítottam a fejem, és egy sötétbarna hajzuhatagot véltem felfedezni, ami nem a nővéremhez tartozott. Kómás fejjel felkönyököltem, és elgondolkodtam, hogy hol is vagyok. Miután megállapítottam, hogy még mindig a szobámban, egyre értetlenebb lett a kép.
- Jessica? - kezemmel próbáltam eltakarni a nap erős sugarait, mert a szemeim már így is körülbelül olyan kicsik voltak, mint egy malacé.
- Jó reggelt! - pördült meg a tengelye körül. - Illetve már fél kettő van...
- Te meg mit keresel itt? - próbáltam továbbra is rájönni az ittlétének okára.
- Phill mondta, hogy beteg vagy - ült le az ágyam szélére. - Láz, fejfájás, torokfájás... Bár én ennek most nyomát se látom.
- Muszáj volt kihagynom a mai napot... - kezdtem meg el szabadkozni.
- Mi történt? - kérdezte. Hangjából nem szűrődött ki semmiféle rosszindulat, cinizmus, vagy esetleg kárörvendés. Inkább olyan... Kedves volt.
- Tegnap este kicsit becsiccsentettem - mondtam az ágynemű színes mintáját bámulva.
- Ki csinálta ezt? - tekintete a nyakamra terelődött, ami teljesen fedetlen volt, hisz alváshoz mindig felgumizom a hajam, hogy ne idegesítsen. Csak most az egyszer felejtettem volna el... - Harry?
- Ühüm.
- Szóval nem - bólintott.
- Honnan veszed? - néztem fel rá.
- Emily - simította meg a karom. - Túl régóta ismerlek ahhoz, hogy ne tudjam megítélni, hogy mikor hazudsz, és mikor nem. Sose voltunk legjobb barátnők, talán pont ezért jöttem rá ilyen könnyen. Szóval mesélj, ki csinálta.
- Mondom, Harry - ismételtem meg, kicsit nagyobb meggyőződéssel a hangomban.
- Ha Harry lenne, nem vallanád be ilyen könnyen - legyintett. - Úristen! Eric?!
- Mi? Dehogy! Azóta nem is láttam...
- Én egyszer igen. Nagyon parázok - rágta a szája szélét. - Úgy végigmért... Lehet, hogy eddig is ezt csinálta, csak nem vettem észre. Nem tudom.
- Nekem üzenetet is hagyott a táskámban.
- Üzenet? - lepődött meg. - Nem tudom, én a táskámat az aznapi ruhámmal együtt a szekrény mélyére dobtam. Mi volt benne?
- Megmutatom - feleltem, majd a komódomhoz sétáltam. Kinyitottam a legalsó fiókot, majd kis kutakodás után megtaláltam. Kivettem a cetlit, majd leültem Jessica mellé és a kezébe nyomtam. Zöldesbarnás szemei gyorsan futották végig a sorokat, majd idegesen nyújtotta vissza.
- Ez gáz - mondta.
- Ez az - feleltem, majd apró galacsinná gyűrtem a cetlit, és a szoba sarkában lévő szemetesbe dobtam. Csont nélkül.
- Most mit csináljunk? - kérdezte a falat bámulva. - Mondjuk el Phillnek?
- És miért hinne nekünk? - nevettem fel keserűen. - Semmi bizonyítékunk.
- Az az ember molesztált minket - nézett rám Jessica, felemelve a hangját. - Nem mondod komolyan, hogy te ezt ennyibe akarod hagyni?
- Dehogy akarom ennyiben hagyni! - csattantam fel. - Egyszerűen csak reálisan látom a dolgokat.
- Phill nem hülye, biztosan ő is hallotta a pletykákat. Akár Ben segítségével megkereshetjük azt a csajt, és tehet ő is vallomást. Bármit, csak valamit érjünk el vele.
- Egy próbát megér... - gondolkodtam el. - Akkor majd beszélek Bennel.
- Ő csinálta?
- Mit csinált ő? - ráncoltam a szemöldököm.
- A szívásfolt. A nyakadon - magyarázta, mintha hülye lennék. - Ben volt? Szóval tényleg több van köztetek, mint barátság?
- Mi? Neeem! - tártam szét a kezem. - Nem Ben volt. - jelentettem ki határozottan.
- Akkor? - vonta fel szép ívű szemöldökét.
- Miért érdekel ez téged ennyire? - kérdeztem vissza.
- Nem adom tovább, csak érdekel, hogy ki miatt ütötted ki magad ennyire.
- Oké - sóhajtottam. - Tegnap Harrynél voltam, vagyis az egész 1D-nél. Üvegeztünk, és Zaynnek az volt az egyik feladata, hogy szívja ki a nyakam. - Ez nem is hazugság, annyira. Vagyis nem teljesen.
- Szóval nem is volt több?
- Nem. - Na jó, ez már az.
- Senkivel?
- Senkivel. - Már fáj, hogy ilyen jól tudok hazudni. - De most én jövök - szóltam közbe, mielőtt újabb keresztkérdés jött volna.
- Igen? - lepődött meg.
- Miért jöttél el hozzám?
- Én csak... - emelte az égnek a tekintetét, hogy gondolkodjon. - Oké, aggódtam érted.
- Mi? - nevettem fel értetlenül.
- Féltem, hogy Matis rád mászott, vagy ilyenek. Tudni akartam, hogy biztonságban vagy. Most boldog vagy?
- Huhh - lepődtem meg a hirtelen őszinteségi rohamtól. - Ez... kedves....
- Ja, néha ezt a jelzőt is rám aggatják - nevette el magát, majd egy tincset a füle mögé tűrt, és felállt. - De most, hogy látom, minden rendben, azt hiszem ideje indulnom.
- Várj - szóltam utána. - Nincs kedved maradni? Gondolom neked sincs több gondod, én egész nap szabad vagyok... Ellenénk... - ajánlottam fel.
Jessica arcán láttam, hogy elgondolkodott, mert a nyelvét az alsó ajka alá nyomta, de a következő pillanatban a nyíló ajtó felé emelte a tekintetét, így vele együtt én is. Ben jelent meg rajta. Én közben alig észrevehetően kibontottam a hajam és bénán igazgatni kezdtem, hogy eltakarja a nyakam.
- Nem köszi - erőltetett magára egy mosolyt. - Nickievel találkozok.
A Nickie név hallatára rögtön Benre néztem, aki csak fintorgott egyet.
- Szia Jess - köszönt, mintha ez a szituáció teljesen normális lenne.
- Hello - mosolygott rá Jessica zavartan, majd a haját kezdte igazgatni. - Ems, akkor holnap már jössz?
- Még nem tudom... Azt hiszem - gondoltam végig, majd biztatóan rámosolyogtam.
- Rendben, akkor sziasztok - intett, majd táskáját a vállára kapva kilépett a szobából és becsukta maga után az ajtót.
- Na mi van, mostanában ilyen jóba vagytok? - foglalta el Jessica helyét Ben.
- Csak felugrott - vonta meg a vállát.
- Le Emsezet - figyelmeztetett. - Csak azok hívhatnak Emsnek akiket bírsz.
- Nem is figyeltem - legyintettem. - Hogy, hogy itt vagy?
- Megijedtem, hogy mi lehet az a nagy baj, amiért nem jöttél ma és nem is szóltál - nézett rám vádlón.
- Csak este rosszul lettem - kezdtem bele egy újabb hazugságba. - Lázat mértem stb, aztán reggelre a torkom is fájt, de már jobban vagyok.
- Mennyire jól? - kérdezte, látszólag komolyan, de láttam a játékosságot a szemében.
- Mihez legyek jól? - mosolyodtam el. Ben válasz helyett csak kinyitotta a táskáját és egy DVD-t húzott ki belőle. Illetve ötöt.
- Megfelel? - nyújtotta át a Die Hard első részét.
- Igen - vettem át csillogó szemekkel. - És most mind az ötöt megnézzük?
- Van időnk - válaszolta mosolyogva. Szóval igen.
- Tedd be, addig én csinálok popcornt - pattantam fel, majd a konyhába rohantam.
Mire visszaértem Ben már teljesen kényelmesen elhelyezkedett, de szinte az egész terültet elfoglalta a kisebb méretű franciaágyamon.
- Indíthatom? - kérdezte a távirányítóval a kezében.
- Persze - feleltem, majd leültem mellé, a kezébe nyomva a popcornt, és próbáltam elhelyezkedni, de valahogy sehogy se sikerült.
- Meddig variálsz még? - kérdezte egy újabb adag popcornt szórva a szájába.
- Ameddig nem lesz kényelmes - mondtam határozottan.
Ben, aki szemmel láthatóan megelégelte az örökös ficánkolásomat, szétnyitotta a lábait, majd az így keletkező résbe odahúzott. Háttal nekidőltem a mellkasának, és így már sokkal kényelmesebb lett.
- Köszönöm - néztem rá vigyorogva.
- Így végre egy helyben maradsz - vonta meg a vállát, majd az ölembe tette a popcornos tálat.
És igen, mind az öt filmet végignéztünk, hiába láttuk már mindegyiket legalább kétszer.
- Szerinted melyik a legjobb? - kérdezte Ben.
- Az élet mindig drága - vágtam rá kapásból.
- A harmadik ugye?
- Igen. Mindig az volt a kedvencem - bólintottam. - Neked?
- Egyértelműen az első - vonta meg a vállát. - Minden filmsorozatból az első a legjobb.
- Nem mindig.
- Most azért mert neked ebben a harmadik tetszett... - legyintett.
- Az Amerikai pitéből is a második jobb, mint az első.
- Az Amerikai pitéből mindegyik jó - jelentette ki.
- Viszont szerintem a Die Hard 5 annyira nem jó.
- Az se olyan rossz - gondolkodott el.
És még vagy fél óráig kiveséztünk egy csomó filmet, majd rájöttünk, hogy vacsizni kéne.
- Rendeljünk valamit? - kérdezte Ben.
- Megint? - húztam el a számat.
- Jobb ötlet? - vonta fel fél szemöldökét.
- Mi lenne ha lemennénk Dylanhez enni? Ingyen van, és finom - ajánlottam.
- Így akarsz lejönni? - utalt arra, hogy egy kinyúlt melegítőben vagyok, a hajam csapzott és az arcom sincs a legjobb színben, a délelőtti sírásomtól.
- Mi bajod van ezzel? - kérdeztem vissza sértetten.
- Csak annyi, hogy mire átöltöznél és az egyéb hülyeségeid, éhen halnék - közölte.
- Jól van rendeljünk - láttam be, hogy igaza van, mivel a hasam kongott az ürességtől.
- Pizza? - nyúlt Ben a telefonjáért.
- Pizza - helyeseltem, majd bediktáltam a rendelésem. Sonka, gomba, kukorica, szalámi, dupla sajt.
 Az este további része úgy telt ahogy szokott. Megjött a rendelésünk, elfeleztük a pizzákat, kicsit dumáltunk Ashleyvel és Dylannel, majd visszamentünk a szobámba. Ben mutatott egy csomó képet, ami a nem régi fotózásomkor készültek, és válogattunk belőlük. Utána beszélgettünk, majd bekapcsoltuk a tévét, és arról beszélgettünk. Elterelődött a téma és a tévé már csak háttérzajként szolgált. Innentől már csak arra emlékszem, hogy Ben kinyomta a tévét, én pedig a mellkasán pihentetve a fejem, rövidesen elalszok.

2013. október 19., szombat

Fifteen

Sziasztok! :) Igyekeztem gyorsan hozni az új részt, de nem vagyok vele teljesen megelégedve... Azért remélem, hogy nem okoztam csalódást. Nagyon köszönöm az újabb díjakat, a kommenteket, ti vagytok a legjobbak <3
Jó olvasást!
xx, Kikiih

Fekete, fehér, igen, nem


- Jó reggelt - mosolygott rám a lány a pult mögül. Hétfőhöz képest ajkai felfelé görbültek, széles mosolya ápolt, fehér fogakat mutatott. Vállig érő, göndör barna haja hátul össze volt fogva, de elől néhány rövidebb fürt az arcába hullott, ami szép keretet adott kreol színű arcbőrének és fekete szemeinek. Zöld Starbuckos köpenyt viselt, mint a többi itt dolgozó, bal melle fölé tűzött névjegy szerint Dorothy. - Mit adhatok?
- Egy Mocha Frappuccinot - feleltem visszamosolyogva rá.
- Emily ugye? - nézett rám, miközben leszedte a toll kupakját.
- Igen - feleltem és kicsit felnevettem. Jó érzés tud lenni amikor felismernek. Ilyenkor.
- A következő pultnál fogják átadni - mondta, miután odaadtam neki a pénzt, és borravalót is hagytam nála.
Továbbsétáltam és vártam, hogy elkészüljön a kávém. Körülöttem az emberek mind fáradtan pislogtak, és várták, hogy a reggeli koffeinadagjuk felébressze őket. Néhány embernek volt annyi idege, hogy egy kicsit félretegye az aktatáskát és leüljön reggel beszélgetni a kollégáival, miközben a hétfőt, a munkájukat, a főnöküket, az időjárást, vagy az egész életüket szidják. Ilyenek ezek a fáradt hétfő reggelek.
- Egy Mocha Frappucino, Emilynek - olvasta le unottan a pultban álló srác, és íródott róla, hogy utálja a munkáját, legszívesebben ledobná a köpenyt és a vendégek arcába öntené a kávét. Közelebb léptem és mosolyogva átvettem tőle. A srác azonnal megszeppent a felismerésemtől és óvatosan nyújtotta át a poharat. Miközben kiléptem a kávézóból halványan elmosolyodtam. Vicces belegondolni, hogy miket válthatok ki az emberekből a puszta jelenlétemmel.
A szél belefújt a hajamba, én pedig fél kézzel megigazítottam a sálamat. Az ősz beköszöntött, így az emberek elpakolták a nyári ruhákat, így az én laza nyári szereléseimet is felváltották, a harisnyák, a bokacsizmák, farmerek, pulóverek, sálak. Ez a ráhangolódás a télre, még a nagy hideg és a havazás előtt. Ma például egy fekete ruhát vettem fel, harisnyával és bokacsizmával, valamint egy vastag kötött pulcsival és hozzá tartozó sállal. Cuccaimat egy táskába szórtam bele, mivel ma nem kocsival mentem. Úgy gondoltam, hogy kicsit óvom a környezetet, és megteszem, hogy egy héten egyszer sétálok. Na jó, ez is lehetne az indokom, de a valódi ok az az, hogy Harry elém jön és moziba megyünk, és nem akarunk megint variálni a kocsikkal, ezért inkább sétálok.
Egyébként szeretek sétálni. Sietős léptekkel mentem előre, miközben az emberek minden oldalról kerülgettek. A gyalogosokat nem is érdekelte, hogy piros a lámpa, tömegestől mentek át a zebrákon, az autók pedig ezt hangosan ellenezték. A fák levelei már rég megsárgultak, egy részük pedig le is hullt, a maradékon pedig a nap gyér sugarai sütöttek át, amik kellően barátságos fénnyel borították be a várost, de már nem szolgáltatott olyan meleget, mint néhány hete.
Egy általános iskola mellett elhaladva mosolyogva figyeltem az egyenruhás diákokat, akik a tanítás előtt az udvaron gyülekeztek, kibeszélték a hétvégét, ugróköteleztek, vagy kosaraztak, a tanárok pedig keresték a már hétfő reggel rosszalkodó gyerekeket. A tekintetem megakadt egy körülbelül tizenkét éves lányon. Vastag harisnyájára fekete bakancsot húzott, pulóvere bal sarkában rengeteg kitűző díszelgett, fekete válltáskáján pedig a jól ismert kinyújtott nyelvű Rolling Stones logó virított. Füléből fehér fülhallgató lógott ki, kezében egy vastag könyvet lapozott. Volt valami a lányban. A többi diákhoz nem ment oda, ők se keresték a társaságát. Csak ő volt, a fülhallgatója és a könyv karaterei. Fekete haja oldalfrufruja eltakarta a fél szemét, amit folyamatosan igazgatott, hogy rendesen lássa a betűket. Valami nagyon ismerős volt benne. Volt benne valami egyedi, valami különleges. Ki akart tűnni a tömegből, kerülte a közönségességet. Ott és akkor tudtam, hogy ez a lány nagy jövő előtt áll. Nem tudom a nevét, fogalmam sincs, hogy kicsoda, és ha esetleg később hallani fogok róla, nem fogom tudni, hogy ő volt ez a lány. De nem az a típus akit könnyen el lehet felejteni, és ez az ami megfogja neki hozni a sikert. Bármiben.
Ezen, és ehhez hasonló dolgokon járt az agyam, egészen addig, amíg be nem léptem az ügynökség főbejáratán. Körülbelül akkora pörgés fogadott, mint kint az utcán, vagy még nagyobb. Az öltözőmbe vettem az irányt, ahol ledobtam a táskámat és elővettem a határidőnaplómat. Ma három fotózásom lesz, olyan kettő körül végzek, Harry fél három és három között jön értem. Teljesen jó.
Elindultam az első fotózásom helyszíne felé, út közben pedig kihajítottam az üres papírpoharamat egy szemetesbe. Rögtön nyüzsgés fogadott, de nem is foglalkoztam vele, mert csak egy embert szúrtam ki a sok közül.
- Jó reggelt! - mosolyogtam szélesen Benre, aki felnézett a fényképezője állítgatásából és elmosolyodott. Haja tökéletesen be volt lőve, egy farmerdzseki és egy Queen póló volt rajta.
- Szia! - ölelt meg. - Nagyon csinos vagy - mondta eltolva magától, alaposan szemügyre véve.
- Köszönöm - tűrtem a fülem mögé egy tincset. - Nem később lesz veled fotózásom? - ráncoltam a szemöldökömet, mert úgy rémlett, hogy Ben tizenegy harmincötre volt beírva.
- Igen, mi később vagyunk, csak Ashtonhoz jöttem - mutatott Ben a vasalt, világosbarna hajú, zöld szemű haverjára, aki már vagy fél éve nem veszi a visszautasító jeleimet. Ashton a neve hallatára felnézett a laptopja mögül, kérdőn körbefordult, majd megállapodott rajtunk a tekintete és egy modellektől átvett mosollyal intett nekem. Mély levegőt véve, kedves arcot vágtam és visszaintegettem. Egy fotózás Ashtonnal? Simán felér egy hétfő reggeli első óra matekkal, szóval együtt szenvedünk a diákokkal, akik nagy valószínűséggel már elhagyták az udvart és megtöltötték a tantermeket.
- Emily? Mit ácsorogsz? - kiáltott nekem Tom hat méter távolságról, széttárt karokkal. - Nyomás öltözni!
- Azonnal! - feleltem szófogadóan, majd egy bocsánatkérő pillantás közepette otthagytam Bent, és Tommal az öltözőmhöz siettünk. A spanyol fal mögött átöltözve (oké, hogy Tom meleg, én viszont szemérmes), átöltöztem, majd elé léptem. Könyökén támasztotta az állát és folyamosan bólogatott, majd elkezdte igazgatni rajtam a ruhadarabokat. Miután végeztünk átlökött - szó szerint - Lananak és Bethnek, akik azonnal és sietősen kezdtek foglalkozni az arcommal, valamint a hajammal.
- Kezdhetünk? - kérdezte Ashton amikor elé léptem.
- Persze - mosolyogtam rá, majd elkezdtem a pózolást, miközben ő folyamatosan adta a tippeket.
- Szünet - kiáltotta el magát 10 perc után. Ő belekortyolt a vízébe, hozzám pedig egy sminkes lépett, aki megigazította az alapozómat.
Mindent összevetve fárasztó napom volt, de amikor Harry kocsija begurult elém a cég épülete előtt akaratlanul is elmosolyodtam. Lehúzta az ablakot, és csillogó zöld szemeivel nézett rám.
- Elvihetem valamerre? - kérdezte egy óvatos mosollyal a szája szélén, mire halványan elnevettem magam és beültem.
- Szia - köszöntem neki komolyan, ő pedig egy halk hellot morogva az orra alatt közelebb hajolt hozzám és nyomott a számra egy hosszú puszit.
- Indulhatunk? - távolodott el tőlem.
- Indulhatunk - biccentettem egy apró mosollyal, majd a táskámat lehelyeztem a lábamhoz, a sálamat pedig letekertem a nyakamról. - Milyen napod volt?
- Semmi extra - vonta meg a vállát. - Niall elaludt, így elcsúsztuk a stúdiózással, és féltem, hogy nem érek ide. De aztán sikerült behozni.
- Tényleg, hamarosan jelenik meg az új albumotok - bólintottam.
- Hű, nagyon tájékozott vagy - bólintott elismerően.
- Azért annyira nem, csak Louis mesélte a múltkor - nevettem el magam.
- Már kezdtem elhinni - vigyorgott, majd a váltóhoz nyúlt. - És veled mi újság?
- Szokásos - vontam meg a vállam, majd meséltem neki a reggeli Starbucksról, a kislányról az iskola játszóterén, és a mai fotózásomról. Amikor Ben zseniális képeiről beszéltem neki, láttam, hogy kicsit jobban szorította a kormányt, így gyorsan eltereltem a témát.
- Meg is érkeztünk - nézett fel Harry a pláza épületére, amin rengeteg márkalogó, és cég jele világított. Harry lehajtott a garázsba és keresett egy parkolóhelyet. A lifttel felmentünk a második emeletig és a mozi felé sétáltunk.
Fél úton éreztem, hogy egy kar fonódott a derekamra és Harry közelebb húzott magához. Mosolyogva felnéztem rá, majd a vállának döntöttem a fejemet. Nem zavart, hogy a plázában a sok tizenéves lány minket figyel, csak azon voltam, hogy minél előbb odaérjünk.
Valami romantikus filmre készültünk beülni, de nekem csak a pénztárnál tűnt fel, hogy a kocsiba hagytam a táskámat.
- Hagyd, úgyis én fizetem - legyintett Harry.
- Nem, ez nem ér - ráztam meg a fejem. - Minimum a popcornt én akartam fizetni.
- Nachost eszek - vonta meg a vállát, majd átnyújtotta a kártyáját a pénztáros lánynak.
- Tökmindegy - fontam keresztbe a karomat és idegesen bámultam előre, miközben Harry beütötte a pin kódját.
- Szerintem egy nachosba és egy mozijegybe nem halok bele - mutatta fel a két jegyet, én pedig megforgattam a szemem. A büfében ezért kértem egy adag popcornt, egy nagy üdítőt és egy csokit is.
- Te nem kérsz üdítőt? - néztem Harryre, aki csak egy nachost kért, és egy csokit.
- Szerintem két liter bőven elég lesz kettőnknek - röhögött ki, majd ott is fizetett. A kajákkal felpakolva indultunk a terem felé, és ennél csak az volt viccesebb, ahogy a sorban Harry egy tál nachossal és popcornnal bénázik, hogy kiszedje a jegyet a zsebéből.
- Segítsek? - figyeltem szórakozottan.
- Miért én cipelem a hülye pattogatott kukoricád? - válaszolt kérdéssel a kérdésemre.
- Mert te vetted el - adtam meg, az egyébként igaz választ, de ez Harryt nem nagyon érdekelte. A jegyszedő az elején még röhögött rajtunk, de már egy kicsit megunta, így egy kézbe fogtam az üdítőt és a két csokit majd átvettem Harrytől a popcornt. Amíg ő átadta a jegyeket én azzal szenvedtem, hogy kényelmesebb legyen megfogni. Miután átjutottunk Harry visszavette a popcornt, majd ismét szenvedtünk egy sort, hogy megtaláljuk a helyünket, ami egyébként a leghátsó sorban volt. Mindent bepakoltunk egymás közé, csak az üdítőt különítettem el tőle.
- Középre raknád? - vonta fel Harry a szemöldökét.
- Azt mondtad meghívsz - vágtam vissza.
- Azt hittem a kóla közös.
- Komolyan azt hitted, hogy hagyom, hogy a nyálad keveredjen az enyémmel? - folytattam a flegmázást, de nem gondoltam végig, hogy mit mondtam, így Harry könnyedén lecsapott az alacsony labdára. Közel hajolt hozzám, arcomat tenyerei közé fogta, és hosszan lágyan megcsókolt, bejutást kérve a számba, amit én gondolkodás nélkül megadtam neki. Miután elváltunk egy kacér mosollyal nézett rám.
- Szerintem pedig az üdítő a legkisebb dolog, amivel nyálcserét folytatunk.
- Feladom - nevettem el magam, majd kettőnk közé tettem az üdítőt.
A fények teljesen elhalványultak, és a majdnem telt moziterem elcsendesedett. A függönyök elhúzódtak és beindultak az előzetesek, majd hamarosan a film is.
Mindig is szerettem moziba járni. Ilyenkor a közted ülő emberek nem idegenek, hanem a családod, kilencven percre. Együtt nevettek, esetleg együtt könnyeztek egy jeleneten. Együtt élitek meg egy zseniális film pillanatait, együtt csalódtok egy fantasztikusnak beharangozott film bukásán. Mindig történik valami ebben a helységben, amit betölt a popcorn illata. Sokan minden egyes filmet megnéznek a moziba, csak mert egyszerűen van egy hangulata. Sokan így tudnak találkozni egy régi baráttal, és a film tökéletes nyitótéma a későbbi pizzázás alatti beszélgetésre. És a legalapvetőbb randevúhelyszín. Ez az a hely, ami egyszerűen minden korosztályt megfog, az időseket nosztalgiából, a fiatalokat a társasági élet miatt, a gyerekeket pedig a legújabb animációs film miatt. Sose felejtem el a pillanatot, amikor először megláttam a hatalmas képernyőt. A színek élénksége, a hangok hatása, egyszerűen minden. Apa hozott el ide, és elmesélte, hogy Anyát egy moziba vitte először randizni, és szinte film minden egyes jelenetét fel tudta idézni.
De azóta felnőttem. Már nem az a szőke copfos kislány vagyok a játszótér mászókáján. Dolgozok, pénzt keresek és az érdeklődési irányom is megváltozott. Régen bármit megadtam volna egy új babáért, ma már azt várom, hogy mikor tarthatom a kezemben a saját gyerekem. És jó dolog felnőni? Nem tudom. Senki nem szól bele, hogy mit egyek reggelire, hogyan öltözzek fel, senki se dobja ki a vadonatúj felsőmet, amit a zsebpénzemből vettem, csak mert túl nagy a dekoltázsa, senki se szólt, hogy kössem be a tornacipőmet. Régen alig vártam, hogy ezek a dolog eltűnjenek. És igen. Azt eszek reggelire amit akarok, például tejszínhabos-nutellás palacsintát, annyit és amikor csak akarom. Senki se mondja meg, hogy mit vegyek fel, és a saját pénzemet arra költöm amire csak akarom. De így, felnőtt fejjel, már hiányzik, hogy valaki hátulról odakiáltson, hogy ki van kötődve a cipőfűzőm, mert így már sokkal könnyebb orra esni. Már nincs Anya, hogy bármiben tanácsot adjon, és Apa se véd meg mindentől, hiszen per pillanat annak örülök, hogy ő tudja, hogy kicsoda.
- Hé, jól vagy? - suttogta Harry, aggódó szemekkel. Észre se vettem, hogy a szüleim emlékére sírni kezdtem.
- Persze - töröltem le. - Csak megindított a film, az emlékek. Mindegy...
- Te is dolgoztál pincérnőként? - ráncolta a szemöldökét Harry, ahol éppen a főszereplő színésznő egy bárban dolgozott pincérnőként.
- Nem. Izé. Majd elmagyarázom. Mindegy, mondom - legyintettem, és sikerült lenyelnem a könnyeimet, de nagyon szégyelltem magam, hogy ilyen gyenge vagyok, és ennyitől sírtam.
A film további részére sikerült odafigyelnem, bár őszintén bevallom, hogy nem tetszett. Csak egy tucat film volt, a nyálas romantikus fajtából, semmi extra. Harryvel összeszedtük a szemetünket és kézen fogva kiindultunk a teremből.
- És most? - néztem fel rá.
- Van kedved átjönni? A többiek is ott lesznek.
- Attól függ, hogy kit takar a többiek - céloztam óvatosan.
- A Little Mix most kint van az USA-ban - felelte mosolyogva, mert tudta, hogy mire célzok.
- Minél messzebb annál jobb - bólintottam, mire Harry elnevette magát.
A parkolóba leérve bepattantunk Harry kocsijába, én pedig azonnal a táskámban kezdtem kutatni.
- Ha most pénzt keresel felejtsd el, úgyse fogadom el - mondta tolatás közben.
- Nem, és bocsi, csak megnézem, hogy a nővérem keresett-e - vettem elő a telefonomat.
- Nyugodtan - mosolygott rám. Szerettem, hogy Harry nem az a fajta "elő ne merd venni a telefonodat a randinkon" fajta.
- És... - kezdtem izgatottan, de lehangoltan fejeztem be. - Miért is keresett volna? - ráztam meg a fejem nevetve. - Szerintem örül, hogy végre csönd van otthon.
- Az én nővérem is totálisan ilyen.
- Van nővéred? - lepődtem meg az eddig még nem hallott infó hallatán.
- Igen - mosolyodott el. - Gemma. Három évvel idősebb nálam.
- Ashley három és fél évvel idősebb nálam - gondolkodtam el. - Ti mennyire hasonlítotok?
- Hát... Külsőben vannak hasonlóságok, belsőben kevesebb, de szerintem ezért értjük meg egymást ilyen jól. Ti?
- Hát, mint láttad külsőben nem sok, viszont mindketten elég nehéz természetűek vagyunk.
- Szerintem Ashley durvább - nevette el magát.
- Csak a hormonok - legyintettem.
- Hányadik hónapban is van?
- Most lép majd a nyolcadikban - mondtam. - Már nagyon izgul.
- Azt elhiszem - felelte mosolyogva. - Egyébként... Mi volt veled a moziba?
- Ja csak... - sóhajtottam, mert nem igazán tudtam, hogy mit mondjak. - Csak feljöttek a gyerekkori emlékeim, amikor Apa először vitt el moziba. És Ő most nagyon beteg és mesélt, hogy anyával is először itt találkoztak és mindig olyan lelkes volt...
- Hagyd - szólt, majd nyugtatóan a térdemre tette a kezét, mert hallotta, hogy elcsuklott a hangom. - Mindent értek. Bocsi, hogy felhoztam.
- Nem tudattad - mosolyogtam rá kedvesen, majd néhány percig a rádió szólt köztünk csak. Miután lement a szám közösen kibeszéltük, és furcsa érzés volt valaki olyannal beszélgetni, akinek tetszik a zene amit hallgatok, így Rita Ora előbb játszott dala is bejött neki.
Harry behajtott a garázsba, majd onnan felmentünk a nappaliba, ahol az öt srác döglött a kanapén.
- Sziasztok - kurjantotta Harry, miközben a kocsikulcsát egy sarokban álló kis asztalra hajította. Nem sok választ kapott, csak néhány morgást.
- Hello - köszöntem én is, mire mindenki megfordult és mosolyogva visszaköszöntek.
- Ez most komoly? - tárta szét Harry a karjait.
- Téged minden nap látunk, de szingli csajt már nem olyan gyakran - legyintett Niall, majd gyorsan hozzám fordult. - Szingli vagy ugye?
- Elvileg - néztem Harryre, aki nem válaszolt, egyszerűen csak az ölébe húzott, így helyet foglaltunk a fotelben. Éreztem, hogy mozog a szája, vagyis artikulál valamit a srácoknak, de mire hátrafordultam, úgy tett, mintha semmi nem történt volna.
- És, milyen volt a film? - kérdezte Liam.
- Semmi extra - húzta el a száját Harry.
- Tucat - bólintottam én is.
- Eleanor és Soph mikor jönnek? - fordult Harry Liam és Louis felé.
- Fél óra, húsz perc - vonta meg a vállát Liam.
- Ems, nem vagy éhes? - nézett fel a telefonjából Zayn, először, hogy ideértem. - Kérsz egy szendvicset vagy ilyesmi?
- Ö... - lepődtem meg a jóindulatán. - Nem köszi. De a mosdóba elmennék.
- Én kérek - szólt közbe Harry.
- Csinálj magadnak - rántott vállat Zayn, majd ismét hozzám intézte a szavait. - Folyosó, balra az első ajtó.
- Köszönöm - mosolyodtam el, majd feltápászkodva Harry öléből elindultam a mosdó felé.
Miután visszaértem addigra észrevettem, hogy a srácok nagy készülődésben vannak, és a dohányzóasztalon pakolásznak. Közelebb léptem, hogy szemügyre vegyem, mit is csinálnak.
- Ez meg mi? - néztem elkerekedett szemekkel a körülbelül tíz üveg piára.
- Melyikből kérsz? - egyenesedett fel Zayn.
- Egyikből se - vágtam rá reflexből. - Most komolyan, mire készültök?
- Meglepetés - kacsintott Harry, amiből én nem sejtettem túl sok jót.
Körülbelül húsz percig bámultam az üvegeket, és már kezdtem szemezni egy Royal vodkával, amikor megérkezett Eleanor és Sophia.
- Ez meg mi? - mutatott az üvegekre El, miután gyorsan megöleltük egymást.
- Bár tudnám - emeltem a plafonra a tekintetem.
Miután túlestünk az udvarias "ki, hogy van" beszélgetésen, ami körülbelül fél órát vett igénybe, megtudtuk, hogy mire is kell az a sok pia.
- Fekete, fehér, igen, nem - közölte Liam tényszerűen.
- He? - néztünk rá a lányokkal egyszerre.
- Ez egy játék - vonta meg a vállát Louis.
- Igen, egy játék amit legutóbb az öt éves másodunkatesóimmal játszottam - magyarázta Soph.
- De nem ebben a formában - rázta meg a fejét Harry. - Itt, aki kimondja valamelyik tiltott szót, iszik.
- Ennél nagyobb baromságot még nem hallottam - ráztam meg a fejem röhögve.
- Egyetértek, a múltkori üvegezésben még benne voltam, de ebbe már nem - fonta össze maga előtt a karját Eleanor.
- Ne már - döntötte balra a fejét fájdalmas arccal Louis. - Legyetek már egy kicsit bevállalósabbak!
Mi lányok egymásra néztünk, majd lesajnálóan rájuk mosolyogtunk.
- Na szupermodell - nézett rám Zayn. - A múltkori is tetszett. Hol van már megint az a dög?
- Az a dög szeretné, ha ma nem menne tönkre egy ruhadarabja se - vágtam vissza.
- De ebbe nem lesz semmi olyan - felelte Harry. - És ha figyeltek nem is kell inni.
- És legalább nem unatkozunk - tette hozzá Niall.
- De ha azt mondjuk, hogy vége akkor vége, és befejeztük a játékot - adta be a derekát Sophia.
- Ems, El? - nézett ránk Louis.
- Legyen - sóhajtottam és végül Eleanor is bólintott.
- Akkor kezdjük - tapsolt egyet Zayn.
- Most elkezdődött? - pislogott Niall.
- Igen - vágta rá Zayn.
- Haha! - mutatott rá Niall. - Már most elcseszted!
- Franc! - esett le Zaynnek, hogy mit mondott, és töltött magának egy pohár whiskyt.
- És milyen napotok volt? - fordult El és Sophia felé Harry.
- Szokásos hétfő - vont vállat Eleanor. - Úgy keltem fel reggel, mint egy zombi. Aztán egy vizsgára kellett tanulnom.
- Parázol? - érdeklődtem.
- Eléggé - bólintott.
- Biztosan sikerülni fog - nyugtattam meg.
- Halljátok. Valamelyik nap Luxra vigyáztam, és meg akartam mutatni nekik az egyik Disney mesét. Egy hercegnős, de nem jutott eszembe.
- Miről szól? - kérdezte Niall.
- Amibe valami törpék is vannak, meg az a banya almát adott neki... Tudom, hogy Gemma mindig imádta.
- Hófehérke? - szaladt bele a csapdába Soph, de amit kimondta fogta a fejét, mert rájött, hogy elrontotta.
- Mit kérsz? - kérdezte vigyorogva Harry.
- Jim Beam - válaszolta Sophia. Amíg ő ivott folytatódott a játék.
- Emily, mikor fognak megjelenni a bikinis képeid? - kérdezte Zayn.
- Elvileg jövőhét - feleltem.
- Hány bikiniben pózoltatok?
- Huhh, hát elég sokban - gondolkodott. - Pontos számot nem tudok, tíz biztos volt.
- Hopp, kimondtad! - mutatott rám Louis.
- Mit?
- Azt, hogy nem - világosított fel, de közben pontosan tudtam.
- De te is! - vigyorodtam el, így mi is belekóstoltunk a Sophia által felavatott Jim Beambe.
Elég sok mindenbe belefutottunk, pláne miután egyre többet ittunk. Én simán felsoroltam az összes fotoeffektust, köztük a fekete-fehéret is, így rögtön kettőt mondtam ki, de Zayn például felvilágosította Liamet, hogy az együttes amiben Fergie és Will.I.Am is benne volt az a Black Eyed Peas, de a leggyakoribbak a szimpla kérdések voltak, amikre automatikusan igennel, vagy nemmel válaszoltunk, mert minél több pia volt bennünk, annál kevesebbet koncentráltunk.
Fogalmam sincs, hogy mennyit ihattam, de azt tudom, hogy kimentem a konyhába, mert kiküldtek valami piáért, miután az üvegek egymás után kiürültek.
Kinyitottam a hűtőt, majd elkezdtem benne keresgélni, és valamiért kivettem két tojást (?) és elkezdtem felverni. Ezt csak másnap reggel vettük észre. Nem fontos.
Egyszer csak éreztem, hogy egy kéz nyúl a fenekemhez, majd gyengéden megmarkolta. Nem tudtam, hogy ki az, de automatikusan, felmordultam enyhe kéjjel a hangomban. A nyakamhoz hajolt, majd a fülembe durmolt és megcsókolta a nyakam. Szembe fordultam vele, majd kezem a nyaka köré fontam és mélyen a szemébe néztem.
- Miért jöttél utánam? - kérdeztem.
- Hiányoztál - felelte dörmögő hangon.
- Alig egy perce jöttem el - feleltem.
- Az is sok volt - óvatosan elmosolyodtam, majd hagytam, hogy végigpuszilja az arcomat, majd egyre lejjebb haladva végig a nyakamon, egészen a dekoltázsomig. Minden egyes csókja után égő érzést hagyott a bőrömön. - Annyira dögös vagy - emelte el el tőlem ajkait és ismét normál távolságból nézett rám.
- Azt hiszem te is - haraptam be a számat, és folyamatosan az arcát kémleltem.
- Pedig eddig semmi jelét nem adtad - felelte enyhe célzással a hangjában.
- Nem hiszel nekem?
- Bizonyítsd! - adta ki a parancsot, én pedig elfogadtam a kihívást.
Számat puha ajkaira helyeztem és óvatosan kényeztetni kezdtem őket. Először csak ízlelgettem, majd elkezdtem harapdálni az alsó ajkát. Morgott egyet, jelezve, hogy ennyivel nem elégszik meg. Letértem a szájáról, majd a nyakához hajoltam, amit apró csókokkal hintettem be. Kerestem egy szimpatikus pontot, amit, amikor megérkeztem rögtön megharaptam és szívni kezdtem. Ez már elnyerte a tetszését és eltolt magától, majd azonnal lecsapott a számra. Nyelveink tökéletesen egy ütemre mozogtak, nem bánták a gyors tempót. Kezemet feljebb csúsztattam, beletúrva a hajába, mire ő erősen belemarkolt a fenekembe.
Ajkai elhagyták az enyémeket, ami szinte fizikai fájdalmat jelentett.
- Mi lenne ha ezt máshol folytatnánk ezt? - lihegte.
- Benne vagyok - feleltem, majd hagytam, hogy újra megcsókoljon, majd a combomnál fogva felkapjon, és a többiek tudta nélkül felosonjunk a lépcsőn.
Lábával berúgta a szobája ajtaját, majd ahogy beléptünk engem nekinyomva becsukta azt. Keze gyorsan siklott az oldalamon, miközben én igyekeztem minél erőteljesebben csókolni. Egészen az ágyáig terelt, ahol elfektetett, és ajkai eltávolodtak az enyémektől. Megszabadítottam a pólójától, miközben ő is nyomot hagyott az én bőrömön, egy zöldes-lilás foltot csinálva. Ezután lassan lehúzta rólam a harisnyámat, lábam minden egyes négyzetcentiméterét végigcsókolva, ahogyan egyre lejjebb haladt.
Fordítottam a helyzetünkön. Felülre kerülve a felsőtestén található összes tetoválást érzékien végigcsókoltam, majd lassan kigomboltam a farmerját és lehúztam róla, így csak az alsógatyája maradt rajta, amiben hímtagja egyre keményebbé vált. Felült és az ölébe húzott, majd a ruhám alját megragadva húzta le rólam, végigpuszilva a hasam minden részét. Mire fekete ruhám a szoba másik végében landolt én már ismét alatta feküdtem, és a melltartómat kapcsolva ki, így fedetlen melleim elé tárultam. Elmosolyodott, majd egyiket a szájával kezdte kényeztetni, másikat pedig erősen masszírozta. Nyögésekkel támasztottam alá élvezetemet, ezzel bátorságot adva neki, így szabad kezével lehúzta rólam az utolsó engem takaró ruhadarabot, és erősen dörzsölni kezdett, ami arra késztetett, hogy rövid időn belül benedvesedjek. Felmordult és kicsit megharapta a bimbómat, amitől az eddigieknél egy kicsit hangosabb nyögés hagyta el a számat. Egyik ujját belém vezette és először lassan, majd egyre gyorsabban kezdte mozgatni bennem. Szája elhagyta a nyelvemet, majd szétnyitott lábaimhoz hajolt, és inkább odalent használta a nyelvét, miközben még egy ujját vezette belém.
- Még - nyögtem, mert már igazán szerettem volna érezni. Mintha csak erre várt volna kihúzta belőlem az ujjait és azonnal letolta az alsónadrágját.
Lábaimat a dereka köré fontam, férfiassága érintette a bejáratomat. Halk nyögés hagyta el a számat, mert nem akart belém csúszni, a tudat pedig, hogy már közel vagyok hozzá, még jobban felizgatott.
- Szeretnéd? - kérdezte, majd farka hegyét belém vezette.
- Igen - nyögtem.
- Nem is tudom - kínzott tovább. - Mondj nekem szép dolgokat és akkor kitalálom.
- Akarlak. Érezni akarlak. Most - igyekeztem erőteljes és parancsoló lenni, de most egyértelműen ő állt felettem, és rajta múlt minden.
- Akarsz? - folytatta tovább.
- Igen.
- Mennyire.
- Nagyon. Mindennél jobban.
- Azt hiszem meggyőztél - bólintott.
Megcsókolt, majd ezzel egy időben teljes hosszát belém vezette, és mozogni kezdett bennem. Lábaimat szorosabban fontam a dereka körül, és hagytam, hogy gyorsítson a tempón. Végig ő irányított nekem pedig beleszólásom se volt a dologba.
Miután egy erős lökés után belenyögtem a csókunkba eltávolodott tőlem, és egyre durvább tempót diktált, amitől nyögéseim megszaporáztak, és egy sikítást is elengedtem.
- Shh! - szidott le. - Ugye nem akarod, hogy a többiek meghallják?
Ajkaimat beharaptam, és igyekeztem kisebb nyögéseket hallatni, de nem volt könnyű.
- Mindjárt... - szóltam de a mondat végét elnyögtem.
- Gyerünk baby, élvezz el a nevemmel.
- Zayn!

2013. október 10., csütörtök

Fourteen

Helloo :DD Igazából sokkal gyorsabban megvoltam a résszel, mint terveztem. Lehet, hogy kicsit lapos, mert az elejét tegnap írtam és egyáltalán nem volt ihletem, ma viszont csak úgy dőltek belőlem a szavak. Remélem jól sikerült és tetszeni fog nektek. :) Annyit még megemlítenék, hogy hihetetlen hálás vagyok a kommentekért, a feliratkozásokért és a díjakért, ti vagytok a legjobbak. <3
xoxo, Kikiih <3

Ajánlhatok esetleg üdítőt?


A pohár bor nem segített feloldódni, sőt egyre kellemetlenebbül éreztem magam. Én nem tudtam úgy ellazulni, mint a Little Mix, egyszerűen nem éreztem rá késztetést, hogy mindenen vihogjak. Eleanorral fájdalmasan összenéztünk, mivel már csak ketten maradtunk, mert Sophianak mennie kellett. Louis elkapta a pillantásukat és láttam rajta a felismerést. Azonnal Harryhez fordult.
- Akkor indulhatunk, Hazza? - nézett rá.
- Hova? - kérdezte Harry értetlenül.
- Tudod, amit beszéltünk - kacsintott alig észrevehetően Louis.
- Ja, már annyi az idő? - tettet meglepettséget Harry, majd a csuklójára nézett. Nem is volt rajta óra. - Menjünk.
Gyorsan kipattantam Harry öléből, a menekülés reményeiben.
- Hova mentek? - érdeklődött Jesy.
- Programunk van - rázta le Louis, majd felkapta a pulcsiját. Elköszöntünk a többiektől, akik tényleg azt hitték, hogy valami sürgős programunk van, közbe fogalmam se volt, hogy hova megyünk, ezért csak lépkedtem Harry és Eleanor között.
- Egyébként hova megyünk? - kérdezte El.
- Passz - vonta meg a vállát Louis. - Tippek?
- Rég voltam a belvárosban - gondolkodott el Harry.
- És ha meglátnak? - ráncoltam a szemöldökömet, jelezve, hogy a bulvár tuti felkapná, ha mi így négyesben sétálnánk és máris azt vennék le, hogy együtt vagyunk.
- Nem nagyon izgat - felelte és azzal egy időben átkarolta a derekamat és szorosan magához húzott, mire Louis és Eleanor elmosolyodtam.
- Nem megyünk ki a folyópartra? - ajánlotta El. - Sétálhatnánk a London Eye-nál meg ott arra tovább. Vehetnénk valami kaját meg ilyenek.
- Okés - bólintottam. Igaz, hogy folyamatosan ettük a mini-szendvicseket, de annyira nem volt laktató, mint gondoltuk.
- És egyébként minden okés nálad, Ems? - fordult felém Louis.
- Persze. Nálatok?
- Kicsit fáradt vagyok - válaszolta. - Hétfőn megint egész nap stúdiózunk...
- Kedd dedikálás...
- Szerda délelőtt ismét stúdiózás, majd egy interjú...
- Szóval nehéz hetetek lesz - szólt közbe Eleanor, mielőtt a srácok túlságosan is belefeledkeznek a heti programjaikba.
- Egyébként kicsit lelkiismeretfurdalásos van, amiért otthagytuk a többieket - húzta el a száját Harry.
- Ha kapcsoltak volna letudtak volna lépni, és akkor Malik meg ott maradt volna egyedül a négy csajjal - rántott vállat Louis.
- Szerintem Zayn is lelépett volna - jegyezte meg Eleanor.
- Viccelsz? Zayn nagyon jól el tudott volna lenni négy csajjal - nevetett Harry. Erre szúrós szemmel néztünk rá Eleanorral, így gyorsan el is tűnt a kaján mosoly az arcáról.
- Egyébként ti bírjátok őket? - néztem Harryre és Louisra. Ők összenéztem, majd harsányan felröhögtem.
- Nem - vágták rá egyszerre, mire elmosolyodtam.
- És miért?
- Ems, te is láttad őket, találkoztál velük - mondta Harry. - Kiborítóak tudnak lenni, akármilyen jó zenéjük is van.
- Már aki szereti a zenéjüket - tette hozzá Eleanor.
- Te se bírod őket? - néztem rá.
- Á. Tiszta szemetek voltak velem. Rögtön rákattantak, hogy nem is vagyok igazi modell meg ilyenek... - azt hiszem ez kicsi kezdte megmagyarázni, Louis utálatát is.
- És Malik, hogy bírja, hogy nem bírjátok a nőjét? - érdeklődtem.
- Megszokta - vonta meg a vállát Louis. - Egyébként néha nem értem, hogy hogy jöhettek össze.
- Szerintem pedig totálisan összeillenek - elmélkedtem. Zayn, egy flegma bunkó, egész jó kinézettel. Perrie, szőke, csinos, borzalmas természettel. Ha ez a gimi lenne tuti ők lennének a legnépszerűbbek, akiket titkon mindenki utál és irigykedik rájuk.
- Nem ismered Zaynt - felelte Harry. - Nem olyan, mint amilyennek mutatja magát. Sokkal lazább és jó fej.
- Hogyne - bólintottam, jelezve, hogy tereljük a témát.
Igazából tök semmilyen dolgokról beszélgettünk, de jó volt. Élveztem a társaságukat és örültem, hogy nem erőltetett mosollyal bólogatunk a négy fal között. Kisétáltunk az egészen a Lonon Eyeig, ahol végigsétáltunk a folyóparton. Kicsit elidőzött a tekintetem a gördeszkás srácokon. Tök jó kis helyet alakítottak ki magunkat egy bemélyedésnél. Bár koszos volt, poros, a flalakon mindenhol grafiti, de mi másra vágynak a mai tizenéves srácok? Itt menőzhetnek, a lányok megnézik őket és elismerően bólogatnak, amikor a fiúk valami trükköt csinálnak, ami nekik a kisujjukon jön ki, de a csajok mégis elájulnak. Itt kiszemelhetik az új barátnőket, flörtölhetnek valamint együtt lóghatnak. Nincsenek szülők, nincsenek szabályok, ez az ő területük és itt azt csinálják amihez tényleg értenek, amiben tehetségesek.
- Ems, itt vagy? - hallottam meg Louis hangját oldalról.
- Ja persze, bocsi - ráztam meg a fejem. - Mit kérdeztél?
- Kérsz szendvicset?
- Valaki nem akar velem elfelezni egyet? - fordultam körbe. Harry rögtön felajánlotta.
Amíg Louis és El bementem megvenni a szendvicseinket mi Harryvel leültünk a patkára, ami lépcső mellett húzódott.
- Szép ez a London Eye, nem? - kérdezte mosolyogva, mire én mosolyogva a vállára hajtottam a fejemet.
- De, nagyon - bólintottam.
- Mondtam ma már, hogy gyönyörű vagy? - tűrt hátra egy szőke tincset a fülem mögé.
- Nem hiszem - ráztam meg a fejem, egy elfojtott mosollyal.
- Akkor most mondom - felelte, majd nyomott egy puszit az orromra. Majd egy kicsit lejjebb tette ajkait, majd végül a számra is nyomott egy puszit.
Visszacsókoltam. Pimaszul ízelgettük egymás ajkait. Nem, nem dugta át a nyelvét a számba és nem volt semmi több. Csak hevesen puszilgattuk a másik ajkát, mindkettőnk szája sarkában egy apró mosollyal, versenyezve, hogy ki a gyorsabb.
- Khmm... - köhintett Louis, mire szétrebbentünk. - És még te aggódtál, hogy meglátnak - nyomta a kezembe a szendvicset, én pedig mosolyogva elvettem.
Egy igazán nőies mozdulattal letéptem a papírt (sose tudtam kibontani) és Harry felé nyújtottam a dobozt. Nevetve kivette az egyik szendvicset, miközben azon röhögött, hogy Louis egy laza mozdulattal kiszabadította a szendvicseket, én pedig apró darabkákra téptem a dobozt papírját.
- Na mesélj, hogy tudtad rábírni Stylest a futásra? - vigyorgott El, majd beleharapott a csirkés szendvicsbe.
- Egyszerűen csak nem tud ellenállni nekem - sandítottam Harryre vigyorogva, aki egyből legyintett.
- Ugyan. Imádok edzeni. Pont jókor hívott, amúgy is untam már a súlyzókat.
- De nagy valakinek a szája - forgattam a szemeimet. - Már az első húsz percbe le kellett ülnünk.
- Beszéltettél - vágta rá. - Persze, hogy beszorul a levegő, ha folyamatosan beszélnem kell.
- Én? - mutattam elkerekedett szemekkel magamra. - Senki nem kérte, hogy magyarázz nekem tök felesleges dolgokról.
- De nem állítottál le.
- Futottam - vontam meg a vállam. - Különben is, figyelmeztettelek.
- Olyanok vagytok, mint egy rossz házaspár - nevetett Eleanor, mielőtt Harry folytathatta volna. Egymásra néztünk, majd kitört belőlünk a röhögés.
Ezért szerettem annyira Harryvel lógni. Ha veszekszünk egyikünk se veszi komolyan, mégis mindig a saját igazunk mellett tartunk ki. Egy pillantásból is megértjük egymást, értjük egymás humorát, és nem érdekel amikor másik hülyének néznek, mert a haza felé úton végig farkas szemeztünk és a semmibe röhögtünk fel. Hogy a ház előtt fél órát beszélgettünk, aztán elfáradtunk és inkább beültünk a lépcsőházba és ott folytattuk. Hogy a búcsúzkodásunk tizenöt percbe telt, aztán még öt percbe mire Harry tényleg elment. Hogy már amikor beléptem a szobám ajtaján rezgett a telefonom, mert SMS-t kaptam, Tőle. Hogy pont fogmosás közbe telefonált, én pedig elfelejtettem kivenni a kefét a számból, így ezen is röhögtünk egy sort. Nem tudtam nem mosolyogni, amikor észrevettem, hogy kitette Twitterre azt a képet amit Louis csinált, és éppen Harry hátán függeszkedek, és így vitt engem, amíg el nem köszöntünk Eleanoréktól, akik a másik irányba mentek. A gyomrom görcsbe rándult, ahogy a kommenteket olvastam, hogy milyen szépek vagyunk együtt, közbe nem is vagyunk együtt. És igen, mosolyogva tettem le a fejem aludni egy 'Szép álmokat, gyönyörűm' üzenet után és az éjjel vele álmodtam. Nyálas? Túl romantikus? Lehet. De nem érdekel.


Vasárnapom viszonylag unalmasan telt. Harryvel folyamatosan leveleztünk, de egy időben elakadt, mert a srácok elrángatták a laptopjától, nekem pedig lemerült a tabletem. Mivel Ashley ma pihenni kívánkozott és fél óra alatt totálisan kiborítottam, már csak egyetlen ember maradt aki még nem unt meg. Vagy lehet, hogy megunt, csak nem vallja be.
- Sziaaa! - kiáltottam bele vidáman a telefonba.
- Hello Ems - szólt bele Ben. - Mizu? - kérdezte lazán.
- Unatkozom - feleltem, majd felugrottam a konyhapultra. - Aúú!
- Mit csináltál? - kérdezte visszafojtott nevetéssel.
- Bevertem a fejem a felső pultba - biggyesztettem le az ajkaimat.
- Ems - sóhajtotta. - Hányszor kell még elmagyaráznom, hogy már nem vagy nyolc éves és nem férsz be a két pult közé?
- Én azért még próbálkozom - feleltem dacosan.
- Na, és mit tervezel az unatkozás elkerülésére?
- Azt reméltem, hogy neked van valami ötleted - mondtam.
- Oké. Nem jössz át valamikor? 
- Mikor valamikor? - kérdeztem, nagyon remélve, hogy nem elfoglalt.
- Mondjuk most? - szinte láttam magam előtt, hogy mosolyog.
- Két perc és ott vagyok - vágtam rá.
- Mérem - nevette el magát, majd kinyomott.
Lepattantam a konyhapultról, a telefonomat az ülepes edzőnadrágom zsebébe tettem és kirohantam a konyhából.
- Ash, lelépett - kiáltottam.
- Hála a jó égnek! - hallottam a nővérem hangját a szobájukból.
- Én is szeretlek - mondtam búcsúzul, majd bezártam magam után az ajtót.
A liftbe belépve a földszint gombot nyomta meg, onnan pedig rohantam át Ben házába. Szerencsém volt, a liftből épp kiléptem két tizenéves srác, akik megtartották nekem a liftet, bár cserébe szépen végigmértek.
- Kis seggfejek - sziszegtem magamba, miután becsukódott a lift ajtaja. Szerintem tizenhárom éves srácoknak a saját súlycsoportjából kéne válogatnia.
Amint kinyílt az ajtó rohantam az ismert faajtóhoz és kettőt kopogtam. Az ajtó szinte azonnal kinyílt és Ben állt előttem életnagyságban. Hozzám hasonlóan ő is lazán öltözött otthonra. Egy mackógatya volt rajta és egy régi, kinyúlt fekete Coldplay pólóban.
- Hello - mosolygott rám egy tíz pontos mosollyal, amit feldobott a kócos, szemébe lógó haja.
- Mennyi volt? - kérdeztem.
- Két perc, tizenhárom másodperc - felelte a telefonján lévő stoppert nézve.
- Majdnem - mosolyodtam el, majd beljebb léptem. Ben becsukta mögöttünk azt ajtót, én pedig köszönésképpen szorosan megöleltem.
- Tetszik a felsőd - mosolyodott el, miközben eltolt magától. Automatikusan lepillantottam, majd észrevettem magamon a fehér felsőt, amit még régen hordtam edzésre, de mostanában valamiért nem. A lényeg, hogy a régen jobban feszülő, de azért ma sem nagy méretűnek mondható fehér atlétám alatt nem volt melltartó, így nem is volt nagyon ami eltakarna.
- Basszus - vörösödtem el teljesen, majd Ben lefejeltem Ben vállát, aki nem bírta abbahagyni a röhögést.
- Csak te lehetsz ilyen szerencsétlen - simogatta meg a hátam. - Hányan bámultak meg az utcán?
- Hát... az utcán két néni, egy kutya és a gazdája, valamint a liftben is két srác - soroltam, mire Ben még jobban kezdett nevetni. Most komolyan, otthon senki nem foglalkozik ilyenekkel, én pedig totálisan elfeledkeztem erről.
- Gratulálok.
- Egyébként te is érdekes vagy - gondolkodtam el, és még mindig a vállának nyomva pihentettem a fejem. - A női mellek láttára röhögni kezdesz?
- Ja nem, abból a korból már kinőttem, azóta elég sok csöccsel volt dolgom. De tiszta aranyos vagy, amikor zavarban vagy.
- Ezt most bóknak vettem - nevettem fel halványan.
- Egyébként nem látszik annyira - tolt el magától, hogy újra szemügyre vegye. - Csak a bimbóid látszanak.
- Az pont elég - feleltem, miközben eltávolodtam tőle, majd keresztbe fontam a karomat. Igaz, így eltakartam, de csak még jobban megemeltem őket, ami ugyanúgy vonzotta Ben tekintetét.
- Nem adsz egy pulcsit? - kérdeztem teljesen elvörösödve.
- Hülye lennék - rázta meg a fejét nevetve, majd a kanapéhoz sétált, és megpaskolta a mellette lévő helyet, jelezve, hogy üljek le mellé.
Na jó, a legjobb barátomról van szó, aki ráadásul már elég sok ehhez hasonlót látott, nem fogom a hülye libát játszani, aki most emiatt elkezd hisztizni. Inkább nem foglalkozok vele és Ben is elfelejti. Aztán majd szép lassan lopok tőle egy pulcsit.
- Mit csináltál tegnap? - érdeklődtem lehuppanva mellé, a kis kanapén pont a két szélén ültünk. Ben a lábát feltette a kávézóasztalra én pedig rápolcoltam a lábaimat az övéire.
- Csak a szokásos - vonta meg a vállát.
- Szóval elvitted valamelyik modellt moziba, aztán megfektetted, reggel pedig lelépett - gondoltam végig Ben 'szokásos' programján.
- Nem, a csaj még mindig a szekrényben van - legyintett, mire elnevettem magam.
- Jó csaj volt? - faggattam.
- Nem volt rossz.
- Tízes skálán?
- Olyan hét-nyolc - emelte a tekintetét a bal sarokba, ebből tudtam, hogy megjelent előtte a kép, ahogy a csaj meztelenül áll előtte és pontozza.
- Szőke? Barna? - húztam tovább.
- Fekete - felelte.
- Miranda? - kerekedtek el a szemeim.
- Hogy jöttél rá? - lepődött meg.
- A legtöbb fekete csaj már megvolt neked, ebből tippeltem - nevettem el magam.
- Egyébként jobbra számítottam tőle - fintorodott el. - Drake szerint élete egyik legjobb éjszakája volt. Nos, ezek szerint Drake eléggé kispályás.
- Vagy csak te voltál már együtt túl sok lánnyal és magasak az elvárásaid - mondtam.
- Egyébként van benne valami - bólogatott a combján dobolva. - De szerintem csak sok rossz lánnyal voltam együtt. Modellektől többet várnék. Egy csomó olyan csaj volt akit egy buliban szedtem fel, a nevét se tudtam, de mégis jobbak voltak, mint mondjuk Natasha.
- Natasha ilyen szar volt? - lepődtem meg.
- Elég gyenge - bólintott elhúzva a száját, jelezve, hogy nem nagyon akarja megismételni azt az éjszakát.
- Egyébként. A modellek nem kurvák. Nem értem, hogy miért ilyen magasak az elvárásaid - mondtam, enyhén sértődötten.
- De a modelleknek az a feladata, hogy nap, mint nap a legjobbat hozzák ki magukból. Olyan magabiztosan mászkálnak a kifutókon, olyan megnyerőek a képen, mindenki azt hinné, hogy valami vadállatok az ágyban.
- Ne beszélj általánosságban - mondtam gyorsan, mielőtt még folytatta volna. - Nem minden modell olyan gyenge. És attól függ, hogy miben méred.
- Kinézet, teljesítmény, tűrőképesség... - sorolta.
- Te jó ég - röhögtem el magam,
- De egyébként nem minden modellről beszéltem. Csak a modellek nagyon szélsőségesek. Vagy nagyon jó, vagy egy csalódás az egész.
Hmm... Lehet, hogy van benne valami? Bennél tapasztaltabb embert nem nagyon találok e téren. És persze ilyenkor egyértelműen egy kérdés merül fel bennem. Én melyik kategóriába tartozok?
- Most azon agyalsz, hogy vajon téged hova sorolnak be, mi? - kérdezte egy pimasz mosollyal az arcán.
- Egyikbe se, mert a szakmából még senkivel se bújtam ágyba - válaszoltam. Ez egyébként igaz volt. Szakmabelivel még nem szűrtem össze a levet.
- De azért érdekelne... - húzott tovább.
- Csak ezért nem fogok lefeküdni senkivel, akárhány fotós haverod is rám akar mászni - magyaráztam, mire Ben óvatosan elmosolyodott. Az összes haverja a cégtől teljesen rám van állva, és intézkednek, hogy Ben finom célzásokkal dicsérje őket, de az arckifejezéséből mindig látom, hogy igazából mennyire ajánlja az adott srácot. Már elég régóta ismer, hogy tudja ki illene hozzám, és nem feltétlen egy éjszakáról van szó, mert akármilyen édesek is, hogy rendesen randizni akarnak hívni, nekem elég különleges természetem van, és Ben tudja, hogy vagy én nem tudnám elviselni a srácot, vagy fordítva.
- Semmi baj, majd kifaggatjuk Stylest - vigyorgott.
- Hiába faggatjátok, nem történt semmi - húztam el a számat, amolyan 'sajnálom, de nem segíthetek' mosollyal.
- Tényleg, mi van a szívtipróval? - vette át Ben a kérdező szerepét.
- Tegnap találkoztunk - vontam meg a vállam, és szerettem volna ennyivel lerendezni, de Ben kérdőn fürkészett, ezért folytattam. - Áthívott magukhoz, mert volt ilyen kis baráti találkozás, vagy micsoda. Ott volt az összes One Direction tag, Eleanor és Liam barátnője is. Ja, meg a Little Mix is.
- Little Mix? - vonta fel a fél szemöldökét. - Ismerősen hangzik.
- Csajbanda. Az X-Faktorban indultak, néhány éve.
- Ja, igen - ugrott be neki, mire én furcsán kezdtem méregetni. A legjobb barátom, aki a rockon kívül semmi más felé nem nyit, és állítása szerint Taylor Momsen a legjobb csaj, ismeri a Little Mixet? - Ne ijedj meg, a következő hónapban jönnek hozzám egy fotózásra - úgy látszik észrevette, hogy az agykerekeim már egy egész összeesküvés-elméletet kreáltak.
- Felemelő élmény lesz - csúszott az arcomra egy kárörvendő mosoly.
- Mert?
- Engem már az első tíz percben kiborítottak.
- Téged nem nehéz - nevetett fel egy picit.
- Majd megtudod - legyintettem sokat sejtő mosollyal. - A lényeg, hogy a 1D tagok se bírják őket. Le is léptünk, Eleanorékkal.
- Kik Eleanorék? - érdeklődött.
- Louis, El, Harry és én - feleltem. - Kimentünk a London Eye-hoz, ott végigsétáltunk a parton, szendvicseztünk ilyenek - vontam meg a vállam lazán.
- Értem - bólogatott, de nem sokat tudtam kivenni a tekintetéből. - Apropó szendvics, nem vagy éhes?
- De - juttatta eszembe, hogy a reggeli pogácsám óta nem is ettem semmit. - Mit eszünk?
- Kínai? - mosolyodott el a telefonjáért nyúlva, ami a dohányzóasztalon pihent.
- Juj, rendeljünk szerencsesütit is - csillantak fel a szemeim.
- Rendelünk szerencse sütit is - mosolyodott el, majd a telefonja névjegyzékéből kikereste a kedvenc kínai éttermünk telefonszámát. - Szokásos? - kérdezte, miközben a füléhez emelte a telefont.
- Aha - bólogattam mosolyogva, majd hallgattam Ben csevegését a diszpécserrel.
- Negyed órán belül hozzák - felelte, visszatéve a telefonját az eredeti helyére.
- Mit csináljunk addig? - húztam el a számat.
- Barkóba? - ajánlotta.
- Oké - lelkesedtem be. - Kezdesz vagy kezdjek?
- Kezdjél.
- Rendben megvan - feleltem, amikor kitaláltam.
- Tárgy? - kezdte.
- Nem.
- Állat?
- Nem.
- Növény?
- Élőlény?
- Nem.
- Fogalom?
- Nem - Ben elgondolkodott egy kicsit, majd tovább kérdezősködött.
- Égitest?
- Nem.
- Egyáltalán ez egy létező dolog? - akadt ki.
- Persze.
- Gomba?
- A gomba élőlény - világosítottam fel.
- Egy kitalált karakter? Mesehős vagy ilyesmi?
- Nem.
- Oké, még besorolni se tudtam. Gondoltál egyáltalán valamire? - ráncolta a homlokát.
- Persze, hogy gondoltam - forgattam meg a szemeimet.
- Akkor miért nem tudom kitalálni?
- Mert béna vagy - vontam meg a vállam.
- Te vagy a béna, olyat adsz fel amit nem lehet kitalálni - tárta szét a karját.
- Na, próbálkozz.
- Valami gáz?
- Nem.
- Folyadék?
- Nem.
- Oké, feladom - sóhajtotta. - Mire gondoltál.
- Térdkalács - vigyorogtam, mire óvatosan megütötte ez öklével a homlokát és néhány másodpercig lehunyva tartotta a szemeit.
- Az nem egy tárgy? - emelte rám a tekintetét.
- Nem, ez egy testrész.
- De tulajdonképpen kézzel fogható. És ami kézzel fogható az tárgy - gondolkodott.
- Nem, a térdkalács egy testrész - álltam ki az állításom mellett és nem tágítottam.
- Na jó, én jövök - legyintett Ben, tudva, hogy úgyse hagyom magam. Néhány másodperc múlva újra megszólalt. - Rendben, kezdheted.
- Állat?
- Nem.
- Élőlény?
- Nem.
- Tárgy?
- Igen.
- A lakásodban megtalálható?
- Az enyémben nem.
- És az enyémben?
- Ott azt hiszem igen.
- Nagyobb, mint ez az asztal? - mutattam a dohányzóasztalra.
- Általában nem.
- Milyen színű?
- Csak igennel és nemmel válaszolhatok - világosított fel.
- Oké. Akkor piros?
- Nem.
- Kék?
- Nem.
- Sárga?
- Nem.
- Rózsaszín?
- Általában nem ilyen színűek, de be lehet festeni - állított le, mielőtt a szivárvány összes színét felsorolom.
- Akkor fehér?
- Nem.
- Fekete.
- Nem.
- Sötét szín?
- Van sötét árnyalata is.
- Ez kész - ráztam meg a fejem. - Természetesen mindig ilyen színű?
- Igen.
- Na jó, hagyjuk a színét. Anyaga. Textil?
- Nem.
- Műanyag?
- Nem.
- Üveg?
- Nem.
- Fa?
- Nem.
- Föld?
- Nem.
- Gumi?
- Nem.
- Milyen más anyag van még? - buktam ki.
- Hidd el van még.
- Oké, ezt is hagyjuk - tereltem tovább. - Mire használjuk?
- Csak igennel és nemmel válaszolhatok - ismételte.
- Dísztárgy?
- Is.
- Tárolunk benne valamit?
- Igen.
- Na jó, egyre jobban összezavarsz - fogtam a fejem. - Fingom sincs.
- Szabad a gazda? - mosolyodott el.
- Azt hiszem - bólintottam.
- Kaspó - felelte, ami hasonló reakciót váltott ki belőlem, mint előbb belőle a térdkalács.
Ezek után folytattuk és olyanok merültek fel, mint hirdetőtábla, Facebook, pendrive, zsebkendőtartó, hányózacskó és további hülyeségek. Aztán megszólalt a kaputelefon, jelezve, hogy megérkezett a kajánk. Én mentem ajtót nyitni, amíg Ben előkereste a pénzét, és teljesen elfeledkeztem valamiről.
- Hello - mosolygott rám a körülbelül velünk egykorú, magas, szőke, kék szemű srác, akinek a tekintete alig fél másodperc alatt az arcomról a melleimre terelődött. Kösz dekoltázs, kösz elfelejtett melltartó. - Hmm... - mordul fel halványan, ami nem volt nagyon hangos, de elég zavarba ejtő volt, és Ben pont akkor lépett elég közel ahhoz, hogy meghallja.
Szegény srác észre se vette, hogy Ben megjelent, csak akkor amikor hátulról a kezeit óvatosan a melleimre helyezte, ezzel eltakarva a 'kilátást'. Előtte gyorsan a kezembe nyomta a pénzt és merev, szikrákat szóró szemei nem sugároztak túl sok jót a szemben álló srácnak.
- Öhhm... Az ára... - nézte le gyorsan fülig vörösödve az egyik doboz tetejére ragasztott blokkról, majd gyorsan leolvasta. A kezébe nyomtam a pénz, Ben pedig továbbra is védelmezőn állt mögöttem, annyi különbséggel, hogy az állát megpihentette a vállamon. Nem sok borravalóra számíthatott. - Ajánlhatok esetleg üdítőt? - kérdezte zavartan, mire két, amolyan 'mi a szart akarsz még itt???' tekintetett kapott, így inkább beharapta a száját, átnyújtotta nekem a dobozt, majd végignézte ahogyan rácsuktam az ajtót.
- Köszönöm - suttogtam lesütött szemekkel. Utálom a perverz bunkókat, és ez az volt a javából.
- Ne köszönj semmit - felelte, hasonló hangsúllyal.
- Viszont most már elengedhetnéd őket - krákogtam és ismét normális hangnemben szóltam.
- Ja, bocsi - kapta el hirtelen a kezeit, és visszasétáltunk a kanapéhoz.
Nekiálltunk enni - természetesen először a másik dobozát vettük el, így ki kellett cserélni - és a bénázásunkon röhögtünk, mert egyszerűen képtelenek voltunk használni az evőpálcikákat.
- Juj most jön a kedvenc részem - tapsoltam kettőt és mosolyogva néztem, ahogyan Ben előveszi a szerencsesütiket.
- Válassz - a kettő közül kiválasztottam a szimpatikusabbat (fogalmam sincs, hogy miért azt választottam, megérzés), majd Bennel egyszerre széttörtük és megnéztük az üzenetet.
- Na? - néztem rá kíváncsian.
- Ha túl sokáig vársz a tökéletes pillanatra, a tökéletes pillanat el fog kerülni - olvasta fel.
- Wow - bólogattam, jelezve, hogy ez nagyon mély. - Vélemény?
- Én még nem ismertem fel a tökéletes pillanatot. Vagyis... szerintem már elhagyott - felelte egy féloldalas mosollyal.
- Vagyis? - vontam fel a fél szemöldököm.
- Mindegy - legyintett, terelve a témát. - Te mit kaptál?
- Szerencsés leszel a szerelemben - fogdostam a kezemben a kis cetlit, és nagyon szerettem volna elhinni, ami rajta van. Épp ideje lenne.
- Látod, ez egy jel - bólogatott röhögve, mivel totálisan nem hisz az ilyen dolgokban.
- Mármint?
- Most, hogy találkozgatsz Harryvel kapsz egy ilyen sütit. Hátha összejön - magyarázta egy kedves mosollyal.
- Hátha - mosolyogtam vissza rá, majd ismét szemügyre vettem a kis papírt. Hátha.