Twentyfour

Hello mindenki! :3 Igyekeztem a résszel ahogy tudtam, hosszúságra körülbelül olyan, mint az előző. :S Ígérem ha lesz időm kreálok hosszabb részeket is, de nagyon nagy a hajtás és örülök, hogyha ennyit sikerül írnom. De téli szünetben teremtek magamnak temérdek időt és akkor lesz időm mindkét blogomra. :)
És, hogy vagytok? Ti hogyan készültök a karácsonyra? ^^
xoxo, Kikiih <3

Miért, hány Zaynt ismersz?

- Mert téged szeretlek.

Az arcszínem két árnyalattal fehérebb lett. A szám teljesen kiszáradt. Szemhéjaim elfelejtettek lecsukódni, így vagy egy percig ültem pislogás nélkül.

Azt mondta szeret. És ezért szakított a barátnőjével, akivel több, mint egy éve voltak együtt.

Mert engem szeret.

Fogalmam sincs, hogy Zayn fejében mik futottak át, amíg én ezen gondolkodtam. Gondolom ő is ezen a mondaton gondolkodott, mert teljesen egyszerre ejtettük ki, majdnem hogy szavaink összefolytak.

Nem tudom mennyi ideig ültünk ott. Két perc, öt perc vagy esetleg még több. Csak arra eszméltem fel, hogy Zayn közelebb csúszik hozzám.

Hatalmas kezei közrefogták az arcomat és egy halvány csókot lehelt rájuk. Én csak ültem, immáron lehunyt szemekkel és azt se tudtam, hogy hol vagyok. Aztán feleszméltem és a tarkójára tettem a kezemet és magamhoz húztam.
Először csak ízlelgettük egymást, majd szép lassan egyre mélyebbre jutottunk. Végignyalt az alsó ajkamon, én pedig szétnyitottam a számat, megadva neki a engedélyt. Nyelve lassú, hosszú táncot járt az enyémmel. Ez más volt, mint az eddigi csókjaink. Eddig mindig volt benne valami félelem. Egy kis kalandvágy. Tudtuk, hogy az egész tilos, de talán pont ezért volt jó. 

Ahogyan átölelt és a karjaiba húzott már nem az eszeveszett kalandvágyat, hanem a biztonságot. Ahogy végigsimított nem a lebukás izgalma járt át, hanem a gondoskodás melege. Ahogy megcsókolt, ajkain nem a tiltott gyümölcs édességét éreztem, hanem a szeretet.

Azt hiszem szükségünk volt a viszonyra, hogy a kapcsolatunk később kiteljesedjen. Ha nem lett volna az egészben egy kis félelem, hogy bármikor lebukhatunk nem akartuk volna ennyire. És nem is lett volna ekkora eufória körülöttünk, amikor az egészre rájöttünk.

Hogy szeretem.

Hogy szeret.

- Szóval... Mi most? - kérdeztem egy kicsit kibontakozva az öleléséből, de közben a derekába kapaszkodtam.

- Hát... Elvileg - felelte kissé bizonytalanul.

Elmosolyodtam és egy újabb csókot leheltem a szájára.

- De egy év után nem akarsz még egy kicsit szingli lenni? - pislogtam rá.

- Úgy másfél hétig még szingli voltam. És abban a másfél hétben azt vártam, hogy mikor láthatlak. Hogy mosolyogj rám. Hogy érezzem az illatod. Hogy ezt csinálhassam... - mondta és hosszan megcsókolt én pedig már ennyiből megértettem a dolgokat. - Ne akarj nekem még több szenvedést - suttogta a számba.

- Nem akarok - feleltem halkan és újra megcsókoltam.

Csókunkat a zsebemben rezgő telefonom zavarta meg. Vonakodva, de elváltam Zayntől és előkotortam a feszes farmeromból.

- Phill - sóhajtottam. - Ne haragudj, ezt fel kell vennem.

- Nyugodtan - mosolygott rám.

Felálltam és a fülemhez emelve a mobilt beleszóltam.

- Igen?

- Emily, merre vagy? - kérdezte idegesen.

- Az öltözőmben - feleltem.

- Szükség van rád. El kell vinned Bent valahova.

- Mi? Ben otthon van - feleltem, mert így kell lennie. Ma már semmi dolga nem volt itt.

- De tudod milyen. Nem bír megülni a seggén. Bejött, hogy az utolsó sorozatot feltöltse a gépre, mert múltkor nem sikerült - regélte.

- Várj - fagytam le. - Ben most tényleg itt van?

- Igen! - kiabált olyan hangosan, hogy szerintem Zayn is hallotta. - Jessica próbálja megakadályozni, hogy felmenjen az emeletre, de mindenképp meg akar inni egy kávét. Istenem Ems, gyere már, rád hallgat.

- Sietek - biztosítottam és bontottam a vonalat.

- Gáz van? - kérdezte Zayn.

- Ben itt van - feleltem.

- Ez miért baj?

- Neki szervezem a bulit, rémlik? - tártam szét a kezem.

- Ja tényleg - esett le neki a dolog. - Szóval most menned kell?

- Azt hiszem - bólintottam kissé csalódottan.

Zayn felállt és meg egyszer megölelt. Átkaroltam a vállát és a nyakába fúrtam a fejem, amit csak akkor emeltem fel amikor egy puszit nyomott a hajamba. Belenéztem azokba a csokoládé barna szemekbe, amik aztán lecsukódtak és ajkait az enyémekre nyomta.

- Most már tényleg mennem kell - mosolyogtam rá.

Visszamosolygott és bólintott. Együtt mentünk ki az öltözőmből, csak ő a kijárat felé ment, én pedig a vadul integető Phillhez.

- Sziasztok - léptem oda széles mosollyal.
- Ems! Végre egy értelmes ember! - örült meg nekem Ben. - Mi baja van mindenkinek? Miért nem ihatok egy kávét?
- Mert nagyüzem van a kávézóban - feleltem. - Előbb voltam ott és elromlott a tejhabosító, az egyik pincérlány rosszul lett... Kész káosz az egész - legyintettem hanyagul, Jessica pedig elvigyorodott. Na igen, valaki jobban színészkedik.
- Jessica azt mondta, hogy rossz a lépcső és el fogok esni - mondta kicsit halkabban én pedig majdnem elnevettem magam.
- Felmostak és az egyik modell elcsúszott - improvizáltam. - Mindegy, a lényeg, hogy őrültek háza van. Inkább menjünk el egy Starbucksba.
- Biztos? - kérdezte felvont szemöldökkel.
- Aha - biztosítottam. - Nekem is elegem van az egészből. Maradj itt amíg elhozom a kabátomat.
- Oké - bólintott.
Menet közben rákacsintottam Jessicára és Phillre akikről csak úgy íródott a megkönnyebbülés. Őszintén? Rólam is, hisz végre itt hagyhatok mindent és nem nekem kell foglalkoznom a szalvéták állásával és a lufik színével.
Amikor visszaértem Ben már egyedül ácsorgott és a telefonja érintőképernyőjén húzogatta az úját. Amint elé léptem elszakította a tekintetét a kijelzőtől, én pedig azonnal rámosolyogtam.
- Indulhatunk? - kérdeztem.
- Persze - vágta zsebre a mobilt.
Ahogy kiértünk a hűvös levegőre begomboltam a szövetkabátom és megigazítottam a sálamat. Felnéztem Benre. Fekete haja felfelé meredezett, megközelítőleg olyan sötét volt, mint a kabátja. Dús szemöldöke kiemelte mandulavágású barna szemeit, amik komoly tekintetet adtak a belül igazából teljesen szétszórt és bohém srácnak. Fülében a szokásos nem túl feltűnő fülbevalók ültek.
- És mi van veled? - szakította félbe a tevékenységem, vagyis, hogy feltérképezzem az egész testét.
- Semmi extra - mondtam majd belerúgtam egy kavicsba. Számat a sálamba rejtettem, hogy ne látszódjon a mosolyom. - Veled? - kérdeztem, de hangom kicsit tompább volt a kötött anyag miatt.
- Most kezdett el igazából leesni, hogy itt kell hagynom mindent - felelte és felnézett az éppen felettünk tornyosuló házra. Ha valami nyálas amerikai filmben lettünk volna biztosan beleszagolt volna a levegőbe én pedig nagyot nyelve elhúztam volna a mutatóujjam a szemem alatt, hogy elállítsam a könnyezést. De mivel ez nem egy film, így ezek a jelenetek kimaradtak.
- Nem teljesen hagyod itt - próbáltam picit felvidítani. - Bármikor visszajöhetsz.
- Mindketten tudjuk, hogy ez nem ilyen egyszerű - mosolyodott el keserűen.
- Igen - sóhajtottam és séta közben közelebb léptem hozzá és fejemet a vállához nyomtam, ő pedig átkarolta a derekamat. - Jó lesz majd - biztattam. - New York szuper hely. Új csajok meg ilyenek.
- Végül is...
Még próbáltuk kicsit felvidítani egymást, egészen a Starbucksig. Ben kinyitotta nekem az ajtót és előreengedett. Jól esett a hirtelen meleg és a sálamat kezdtem leboncolni a nyakamról amíg körbenéztem a kis kávézón. Az emberek beszélgettek, sütiztek vagy a laptopjukon, esetleg a telefonjukon interneteztek, a kávézó nyílt wifijének köszönhetően. Sokan voltak akik csak átmenőben ugrottak be egy kávéra, amit - így karácsony közelgettével - most nem a szokásos fehér, hanem piros mintás pohárban adtak. Imádtam az ilyen apró dolgokat, valahogy elősegítik az ember karácsonyi hangulatát és egy kis melegséget juttat a szívedbe.
Ben egy lattét ivott, én pedig egy zöld teát.
- Leüljünk, vagy sétáljunk? - néztem rá míg követtem egy tasak cukrot.
- Szerintem üljünk le kicsit - javasolta és egy sarokban lévő asztal felé mutatott.
Bólintva arra vettem az irányt és elfoglaltam a sarokasztalnál lévő helyet. Magam elé tettem a papírpoharat és magam mellé helyeztem a sálat, majd kibújtam a kabátomból is.
- Na, most, hogy nyugodt helyen vagyunk és nem figyel senki... - mondta és lopva a mellettünk ülő idős házaspárra nézett. Más nem ült a közelünkben. - Elmesélhetnéd, hogyan jöttél ki ilyen gyorsan a depiből.
- Nem is voltam depis - pislogtam, miközben leszedtem a pohár fedelét, hogy beleszórhassam a cukrot.
- Dehogynem. Amióta Stlyes leribancozott - mesélt úgy, mintha nem tudnám. - Biztos ne keressem meg?
- Nem szükséges - nevettem el magam és kibontottam a cukrot. - Egyébként tényleg jól vagyok.
- Azt én is látom - kortyolt bele a kávéjába. - De mi az ok? És ne gyere nekem azzal, hogy egyik napról a másikra hirtelen minden jó lett.
- Na jó - sóhajtottam miközben a pohár fedelét nyomkodtam, hogy biztosan jól rászoruljon. - Ma bejött hozzám Zayn.
- Malik? - kérdezte felvont szemöldökkel.
- Miért, hány Zaynt ismersz? - vontam kérdőre.
- Oké. Részletkérdés. Folytasd.
- Szóval bejött hozzám. Beszélgettünk és elmeséltem neki, hogy szakítottam Harryvel, ő pedig elmondta, hogy dobta Perriet. Pont amikor megkérdeztem, hogy miért szakítottak ő is megkérdezte, így egyszerre válaszoltunk, és mindkettőnk válaszunk ugyan az volt.
- Mi? - Erre még a hülye is rájön, én pedig nem nagyon szeretek beszélni az ilyen nyálas dolgokról.
- Hogy mindketten szeretjük egymást - vontam meg a vállam és vörösödve bámultam ki a távoli ablakon.
- De cuki - röhögte el magát.
- Hagyjál már. Te úgyse tudod milyen érzés ez.
- Mármint mi milyen érzés? - kérdezett vissza.
- Szerelmesnek lenni - mondtam ki, mert tudtam, hogy ezzel nem bántom meg. Ben nem igazán az az érzelmes, romantikus fiú.
- Azért voltam már szerelmes - vallotta be.
- Tényleg? - lepődtem meg.
- Ja - bólogatott és elnevette magát. Mindig is kerülte az efféle témákat. - Igaz csak egyszer, de akkor nagyon.
- Gondolom nem szeretnéd, hogy többet kérdezzek...
- Jobb lenne - nevette el magát.
- Hűha, sikerült zavarba hoznom Ben Hartot - vigyorodtam el, majd belekortyoltam a meleg teámba. - Azt hiszem ezt a napot pirossal kell bekarikáznom a naptáramban.
- Nem is használsz naptárat - röhögött ki. - Egyszer vettem neked, örültem ha háromszor elővetted.
- Mindig elfelejtem, nem a te hibád - húztam el a számat.
- Semmi baj, legközelebb valami jobb ajándékot találok ki - vonta meg a vállát.
- Tényleg karácsonyra hazajössz? - pislogtam rá.
- Hozzád? Mindenképpen - biztosított mosolyogva én pedig némiképp megnyugodtam.
Miután mindketten megittuk az italunkat elindultunk csak úgy. Jártunk mindenfelé, ismertebb helyeken, ahol még az évnek ebben a szakaszában is rengeteg turista volt, és a kevésbé ismert helyeken is, amiket én sokkal jobban szeretek. Kis partok, szűk utcácskák amik kis éttermeket, szendvicseseket vagy cukrászdákat rejtenek magukban.
Éppen ilyen elszigeteltebb utcában sétáltunk, amikor az egyik cukrászda kirakatában megláttam egy sütit, ami Sütiszörnyet mintázta a Szezámutcából. Azonnal lefagytam és csak azt tudtam nézni.
- Mit találtál? - röhögött fel Ben.
- Néézd - csapkodtam a karját, míg a másik kezemmel a kis kék muffin-szerű sütire mutogattam.
- Nagyon szép - bólintott.
- Ben, vegyél nekem egyet, légyszi légyszi - kezdtem el ugrálni és hosszan elnyújtottam az utolsó légyszi i-jét.
- Minek? - kérdezte és úgy nézett rám, mint egy félőrültre. Nem csodálom.
- Megenni - magyaráztam és leálltam az ugrálással.
- De csak mert szeretlek - forgatta meg a szemeit én pedig örömömbe átkaroltam a nyakát és egy cuppanós puszit nyomtam az arcára.
Bementünk a kis cukrászdába ahol mérhetetlen mennyiségű sütivel találtuk szembe magunkat. Egy kedvesnek látszó, körülbelül velünk egykorú lány állt a kasszában és érdeklődve nézett minket. Na jó, inkább csak Bennel foglalkozott.
- Két sütiszörnyes sütit kérünk - mondta a fekete hajú lánynak, majd felém fordult. - Ez baromi hülyén hangzott - sziszegte.
- Nembaj - legyintettem.
- Más valamit? - kérdezte a lány hosszú fekete szempilláit rebegtetve.
- Nem kösz - rázta meg a fejét Ben és a kezébe nyomta a kártyáját.
Viszonylag gyorsan lerendeztünk és ismét kiléptünk a hidegbe.
- Tessék - nyújtotta át az egyiket.
- Köszönöm - mosolyogtam rá.
Elkezdtük eszegetni a sütiket, de amúgy egyre többet ettünk egyre fancsalibb lett az arcunk.
- Ez borzalmas - állapította meg Ben.

- Ilyen édes ízt még életemben nem éreztem - feleltem nagyokat pislogva, miközben lenyeltem a falatot.
- Kellett ez neked? - röhögött ki.
- De olyan aranyos volt - vágtam szomorú arcot.
- Egy kiskutya is aranyos, mégse eszed meg.
- Jól van, hagyjál - mondtam, jobb visszavágást nem találva.
Bennel egész nap sétáltunk a fagyos London utcáin, itt-ott bemenve egy-egy melegebb helyre, hogy ne fagyjunk szét. Igaz a pénztárcánk kicsit megfogyatkozott, de megérte, hisz igazából ez volt az utolsó ilyen napunk, teljesen szabadon, kettesben egy jó darabig. Egész végig bele se mertem gondolni ebbe, inkább eltereltem ezt a gondolatot amikor felmerült, hogy csakis Benre koncentrálhassak. Olyan furcsa, hogy nem láthatom minden nap. Nem mosoly rám, nem nevet a hülyeségeimen. Nem ugorhatok át csak úgy. Nem fogjuk a másik pizzáját enni. Nem alszok el a kanapéján. Nem hívhatom fel bármikor, mert majd figyelnem kell az órát, nehogy megzavarjam. Nem első kézből fogok értesülni a dolgairól.
Minden más lesz.
Fél hét körül kaptam egy SMS-t Jessicától, hogy mindent elrendeztek, minden príma, így amint tudunk mehetünk. Pont jókor írt, mert hivatalosan olyan hét-fél nyolc között lett volna a buli, és innen legalább negyed óra, mire visszaérünk.
- Malik? - vigyorgott
- Nem, Jessica - ráztam meg a fejem mosolyogva. - Azt mondja, hogy be kéne mennem a céghez, csak néhány perc. Gyere velem, utána pedig átjöhetnél hozzánk. Elizabeth már biztosan hiányol - vigyorogtam rá.
Az már biztos, hogy Ash és Dylan gyereke vérbeli csajszi, hiszen teljesen el van ájulva Bentől. Szegény Ben, mit sem sejtett amikor először kézbe vette a kislányt, rögtön szerelem lett első látásra. Meglepetésemre Ben tök jól ért a gyerekekhez, Elizabeth pedig azonnal odavolt érte, nagy zöld szemeit (amit az apjától örökölt) le se bírta venni róla. Kétség kívül, Ben minden nőnemű lényt magával ragad.
- Rendben - ment bele a dologba, legnagyobb megkönnyebbülésemre.
Ha eddig nem izgultam, most biztosan. Az időjárás ellenére levert a víz, és az agyam folyamatosan azon kattogott, hogy minden jól sikerüljön. Elképzelni se mertem, hogy mi van, ha valamit elszúrtunk. Juj, mi van ha Ben már rég rájött és lőttek a meglepetésnek? Vagy, ha valaki tönkretesz valamit? Vagy ha...
Szinte észre se vettem, hogy milyen gyorsan haladunk, így öt perccel az érkezésünk előtt írtam egy SMS-t Jessicának, hogy most már tényleg készüljenek.
Amikor beléptünk a főbejáraton Bennem még semmi nem tűnt fel. Nem is értem miért, hisz a megszokott pezsgés helyett az egész tök üres volt. Péntek délután volt, a meghívottak a harmadik emeleten várakoztak, akik pedig nem azok pedig előbb hazamehettek.
A liftben remegő ujjal nyomtam meg a hármas gombot, és azon voltam, hogy Ben ne vegye észre az idegességemet. Szerencsémre sikerült, és pont mielőtt kinyílt volna a lift ajtaja szólásra nyitotta a száját, de a hirtelen elé táruló sötétség elsodorta a gondolatait.
- Itt meg mi történt? - kérdezte értetlenül a következő pillanatban pedig az összes villany egyszerre kapcsolódott fel.
- Meglepetééés! - hallatszott mindenhonnan Ben pedig elképedve fordult körbe.
Néhány üvöltés és sikoly hallatszott, az emberek mosolyogtak nevettek, Ben pedig még mindig nem fogta fel, hogy mi van. Felnézett a hatalmas transzparensre, ahol óriási színes betűkkel a következő felirat állt: Viszlát Ben! Nagyon fogsz hiányozni. Pótolhatatlan vagy. És ott volt rajta mindenkinek az aláírása, aki kicsit is közelebb állt Benhez, akik természetesen, mind ott voltak a bulin.
- Te jó ég! - Ez volt az első dolog ami Ben száján kijött, majd meghatottan magához ölelt. Szorosan kapaszkodtam a vállába és boldogan felnevettem. - Ez a te műved ugye? - suttogta.
- Elég nagy szerepem volt benne - válaszoltam. Nem akartam felvázolni, hogy mennyi időbe és erőfeszítésbe kellett. Minden fáradtságot pótolt Ben arca, ami annyi mindent tükrözött.