Twentyfive

Sziasztok! :) Most nincs igazán sok hozzáfűzni valóm, hisz most nem telt el olyan sok idő a két rész között. Talán annyi, hogy mindenkit sok szeretettel várok a Facebook csoportba. Igazából ez először a régi blogom csoportja volt, de úgy döntöttem, hogy inkább egybe rakom a kettőt. Szóval mindenki aki szereti ezt a blogomat (is) azt szeretettel várom: KATT! :)
Kellemes Karácsonyt Mindenkinek! :)
xoxo, Kikiih <333

Vesztettem

A buli összességében jól sikerült. A hivatalos része úgy fél óráig tartott, amíg Phill és az egyéb nagyfőnökük gratuláltak Bennek, pár kedves szóval illették, aztán angolosan távoztak. És átadták a helyet az igazi bulinak, és az összes piás üveget előkotortok.
- Akkor most igyunk arra, hogy végre lelépsz! - állt elénk Jessica egy üveg... egy üveg fogalmasmsincsmárhogymivel.
- Milyen kedves - vigyorgott rá Ben Jessicára, akin azért már látszott, hogy nem szomjas.
Rövidesen már mi sem voltunk azok, és enyhén becsiccsentve mászkáltam a buli területén, és mindenkivel koccintottunk. Olyan fazonokkal is akikkel eddig nem nagyon beszélgettem.
- Hé Ems! - kiáltott oda nekem Jessica. - Jössz táncolni?
- Persze - vágtam rá és megragadtam a kezét.
Jessica elhúzott a sarokban kialakított részhez, ahova még egy discogömböt is sikerült felszerelni. Hangosan szólt a zene, mi pedig ütemesen, ritmusra kezdtünk rá táncolni.
- Jó, hogy végre úgy táncolunk, hogy nem kell félni Erictől - mondta.
- Miért, ő nincs itt?
- Honnan tudjam? - röhögte el magát. - De itt túl sokan vannak. Biztosan nem merné.
- Valószínű - bólintottam és elnevettem magam, valakin a közelünkben. Eric nem is merné...
Igazából jó érzés volt, hogy Jessicával végre jóban vagyok. Az a sok évnyi harc és viszály végre elszállt és jól érezzük magunkat egymás társaságában. Sokszor eljárunk együtt ebédelni, reggelente közösen kávézunk és rájöttem, hogy baromi jó fej csaj, és minden ami volt csak előítélet.
- Hé - hallottam meg Ben hangját a hátam mögül. - Elrabolhatnám Emset egy táncra?
- Csak hajrá - vigyorgott rá Jessica akit épp kiszemelt magának a fotós Ashton.
- Szia - vigyorogtam rá Benre.
- Már találkoztunk.
- Tudom - nevettem el magam és a vállába kapaszkodtam.
Észre se vettem, hogy ebben a pózban maradtunk, miközben a zene ritmusa mindkettőnk testét átjárta. Talán a pia hatása, de Ben ahelyett, hogy elengedett volna a derekamnál fogva magához húzott és egyszerűen hagyta, hogy rázzam magam a karjaiban. A vége felé a fejemet a nyaka hajlatába fúrtam és... igazából nem tudom, hogy konkrétan mit akartam, de akaratlanul is beszívtam az illatát amitől jobban elkábultam, mint a piától. Elnevette magát én pedig a szemébe néztem.
- Ne röhögj már.
- Cuki vagy - mosolygott.
- Örülök neki - vontam meg a vállam, mire ismét elnevette magát.
- Most komolyan mi ilyen vicces?
- Mi ez a refrén? - nevetett.
- Bocs, nem hozhattunk Guns n' Rosest egy buliba.
- Mégis miért nem?
- Mert nem lehet rá így táncolni - feleltem.
- Te szerintem mindenre tudod így rázni a csípődet - miért végig kicsit lejjebb is, és mivel magasabb volt nálam a dekoltázsomba is tökéletes belátás volt.
- Tetszik mi? - vontam fel a szemöldököm és az ágyékom az övéhez nyomtam.
Ben felmorgott én pedig a kezeimet feljebb csúsztattam és összekulcsoltam a nyaka körül. Kicsit lehajolt és homlokát az enyémhez nyomta, barna tincsei már nem meredeztek úgy felfelé, néhányuk a szemeink elé esett.

Lélegzetem is elállt ahogy testünk szinte minden porcikája összeért a lábujjunk hegyétől a homlokunkig. Szemeink szorosan egymásba kapaszkodtak. Már rég leálltunk a táncolással, a hatalmas tömeg közepén úgy festhettünk akár egy szobor. Nem éreztem körülöttünk semmit a zene is elhalkult. A fülem zúgott, ajakim akaratlanul is szétnyíltak. Mintha egy rózsaszín felhő felemelt volna és öt lépcsőfokkal feljebb éreztem magam másoknál. Ben ajaki már közeledtek az enyémek felé, és minden olyan volt, mint néhány hónapja, amikor a kanapéján majdnem...
A zene leállt a rózsaszín köd eltűnt és mi a földre zuhantunk. Ben kissé letolt magától és lehajtotta a fejét.
- Barátod van - emlékeztetett.
- Tudom - suttogtam, és mintha biztosítanom kéne magamnak bólogattam is párat.
- Azt hiszem ez is az elfelejtés raktárba kerül - húzta keserű mosolyra a száját.
- Én már el is felejtettem.
- Én pedig megyek inni, hogy elfelejtsem.
Egy aprót bólintottam és útjára engedtem. Már megint, hogy lehettem ekkora barom? Végre minden kezd rendbe jönni, de ha Ben nem szedi össze valahonnan az agyának a még józan részét akkor simán megcsókolom. Fúj. Ő a legjobb barátom, még belegondolni is rossz. Ráadásul holnapután már költözik is el. Remélem nem hiszi azt, hogy ki akartam használni. Abba belehalnék. Ő a legjobb barátom, a bátyám és nagyon szeretem. Nem bírnám ki, ha pont most haragudna meg rám. Az borzalmas lenne...
A mély gondolkodásban nem is tudtam, hogy merre megyek, csak mentem. Szerintem tudat alatt egy nyugodt helyet akartam találni, de bár ne tettem volna.
- Eltévedtél? - hallottam meg egy hangot a hátam mögül, mire összerezzentem.
Óvatosan hátrafordultam, hátha összetévesztettem volna valakivel. De nem. Josh állt előttem néhány lépésnyire, teljes életnagyságban. Óvatosan nyújtogattam a nyakam, hátha a válla felett meglátom a táncoló tömeget, de a bulit már rég magam mögött hagytam.
- Nem - feleltem, mert frappánsabb válasz nem jutott az eszembe. Kérdőn felvonta a fél szemöldökét, én pedig nagyot nyeltem. - Egyedül szeretnék lenni.
- Minek? - kérdezte nyájas hangon és kissé közelebb lépett. - Ilyen szép lányoknak nem áll jól az egyedüllét.
- Josh kérlek - fordítottam el a fejem, de ő végigsimított az arcomon.
- Mi a baj kicsi lány? Miért szeretnél egyedül lenni? - habár tettei szokásosan nyomulósak voltak, hangja őszintének tűnt.
A karomat összefontam magam előtt, amitől melleim automatikusan megemelkedtek, de nem tudtam vele foglalkozni. Meglepetésemre Josh se kapta oda rögtön a tekintetét. Hogy mi a baj? Az, hogy meg kellett szerveznem ezt a bulit. Hogy Bennek el kell mennie. Túlságosan félek, hogy elveszítem, ezért minél közelebb akarom tudni magamhoz. Ezért történt ez az egész.
- Nem akarom, hogy Ben elmenjen - mondtam, és kicsúszott egy könnycsepp, amit rögtön követtek a társai.
- Jajj Emily - sóhajtott szomorúan. Ujjait az arcomról az államhoz vezette és az arca felé fordította. - Miért vonzódsz ennyire Harthoz?
- Nem vonzódok. A legjobb barátom.
- Mindketten tudjuk, hogy belül többet akarsz. Zavar, hogy minden lányt megkap. És, hogy te nem vagy köztük. Mert úgy érzed, hogy nem kellesz neki. Pedig, ha tudnád milyen jó nő vagy, meg se fordulna a fejedben, hogy Hart után koslass. Az az ember tönkreteszi az önbizalmad.
Habár Josh eddig tartotta magát, kezdtem megijedni. Hanglejtése még mindig bársonyos és simogató volt, a lehető legjobb értelemben. Melegséget éreztem magunk körül, kezdtem bízni benne. Azonban a teste elárulta. Zöld szemei fokozatosan sötétebbé váltak, és egyre többször siklottak végig a testemen.
- Azt hiszem én most visszamegyek - feleltem és sietős lépteket vettem és próbáltam elsiklani mellette. Rekedtesen felnevetett és egy laza mozdulattal elkapta a csuklómat.
- Kell neked valaki aki megmutatja, hogy többet érsz annál, hogy Ben csajaihoz mérd magad - közölte és ujjait belevájta a bőrömbe.
- Josh, szó sincs ilyesmiről. - Hangom kétségbeesett volt, de igyekeztem visszafojtani mindenféle félelmet. Nem sikerült, az ellenkezésemre pedig még jobban belém fúrta ujjait. Magához húzott és szinte a számba suttogott.
- Én leszek az a valaki.
Ajkait az enyémekre helyezte és nyelvét mindenféle kérelem nélkül áttolta a számba. Próbáltam ellenkezni, de minden egyes mozdulatnál egyre jobban szorította a csuklómat, ami már zsibbadni kezdett, így nem volt könnyű dolgom.
A nagy védekezésben észre se vettem, hogy folyamatosan tuszkolt valamerre, egészen addig, míg a hátam neki nem csapódott valaminek. Itt eltávolodott tőlem és akkor kezdtem érezni ajkaimon igazán csókjának keserű ízét, ami nem volt fogható Zayn minden egyes édes érintéshez...
A zsebében kotorászott, de testét az enyémnek nyomta, esélyem nem volt menekülni. Amint megtalálta a keresett kulcsait sietősen kiválasztotta a megfelelőt és elmozdította a zárban. Egy lökéssel a szoba padlóján landoltam, ennek köszönhetően bevertem a fejemet, bár a puha padlószőnyegnek köszönhetően egyáltalán nem fájt.
Amíg ő ismét bezárta az ajtót felmértem, hogy hol is vagyok. Egyértelműen Josh öltözője. Mindenfelé ruhák, az egyik falon egy hatalmas tükör terült el, mindenfelé ruhák és a mellettem lévő falon... Te jó ég, rengeteg kép, saját magáról. Hirtelen félelmem még jobban megnőtt. Hihetetlen, hogy ezek a képek rengeteg tizenéves tinédzserlány falán megtalálhatók és ők nem félnek tőle. Minden egyes pillantása amik a különböző képektől lestek rám... Még a hideg is kirázott.
- Szerintem a kanapé kényelmesebb - hallottam felülről az ismerős rekedtes nevetést.
- Kérlek hagyj. Bármit megteszek csak ezt ne - szinte sírtam.
- Mindent meg is fogsz tenni, Kicsilány - bólogatott vigyorogva, miközben végigmért. - Na állj fel! - Egy mozdulattal felhúzott a földről és ismét vele szemben álltam. Jó néhány centiméterrel magasabb volt, amint ki is használt, mint minden egyes alkalommal.
Már újra megszólaltam volna a saját védelmem érdekében, amikor nyelvét ismét erőszakosan áttuszkolta a számba, miközben a kanapé felé irányított, de a lábaim nem mozdultak, mintha betonba öntötték volna.
- Ha így akarod - vált el tőlem egy másodpercre, de aztán ismét megcsókolt. Ezzel egy mozdulattal felkapott, így lábaim elemelkedtek a földtől, és alig öt lépéssel már a kanapéhoz cipelt, ahova érzéketlenül ledobott.
- Aú - nyöszörögtem.
- Ne csináld már, puha - forgatta a szemeit, majd lovagló ülésbe rám vetette magát.
- Szállj le rólam - forgolódtam, miközben ő a kardigánomhoz nyúlt.
- Fogd be! - kiáltott rám, amitől összerezzentem és egy helyben maradtam. Hagytam, hogy lehúzza rólam a fekete anyagot, és egy szóval se mertem szólni.
Világoskék ingemet kitűrte a fekete farmeromból és fentről lefelé haladva egyenként gombolta ki, egyre többet felfedve a felsőtestemből.
- Már látom, hogy megéri az a sok kondi - morgott fel és a köldökömhöz emelte az arcát.
Először csak nyalogatta, ami csikiző érzést váltott ki belőlem, de most nem voltam olyan hangulatban, hogy nevessek. Viszont azt se engedtem meg magamnak, hogy sírjak. Arcomat teljesen kifejezéstelenül fordítottam oldalra és azon agyaltam, hogy hogyan szökhetnék meg.
Joshnak nem tetszett a szótlanságom, ezért egy tetszőleges ponton beleharapott a bőrömbe. Fájdalmasan felsikítottam és kicsit összerándultam, mire Josh arcán egy vigyor terült el. Tekintetemet a hasamon lévő ponthoz vezettem, ahol pontosan látszottak Josh fognyomai. Kezemet automatikusan odakaptam, hogy megmasszírozzam és felmentsem magam a fájdalomtól, de Josh ismét elkapta a fájós csuklómat.
- Megérdemelted ribanc - szűrte ki a fogai közül, majd biztosításképpen ismét beleharapott ugyanoda. A fájdalom csak úgy áramlott a testemben, ahogyan egyszerre szorította a csuklómat és harapta a fájdalmas pontot.
Miután úgy érezte, hogy megértettem elengedett, és a farmerom cipzárjával kezdett babrálni. Könnyedén lehúzta rólam a feszes csőnadrágot és végigsimított a térdemtől kezdve a vádlimon át a kis lábujjam végéig.
- Dögös a tangád - jegyezte meg majd ismét visszaült a csípőmre. Csak vágtam egy grimaszt és ismét elfordítottam a fejemet.
Josh ezt se szívlelte, ezért erősen rácsapott a combomra.
- Aúú! - kiáltottam fel és automatikusan emeltem a karomat, hogy megérintsem az égő, piros területet, de okulva az előbbiből inkább visszahelyeztem a testem mellé.
- Okos kislány - dicsért meg, mire ismét elfintorodtam. Úgy beszélt velem, mint egy kutyával.
Ismét rácsapott a combomon ugyan arra a pontra, mire ismét felsikítottam.
- Engem nézz! - parancsolt és megerősítésképpen még egyszer rácsapott, ismételten ugyan ott. Számat összeszorítottam, nem engedtem a szememben gyülekező könnyeknek a kitörést - Megértetted? - csapott oda újra.
- Igen - nyögtem ki, sokkal vékonyabb hangon, mint amivel eredetileg rendelkezem.
- Helyes - bólintott és finoman végigsimított a területen. Megkönnyebbülésemben egy kicsit felsóhajtottam és egy pillanatra lehunytam a szememet, amikor ismét csattant a keze. - Mondom engem nézz!
- Rendben! - szóltam vissza és már tényleg nem mertem levenni a szemem róla.
Lehámozta magáról a fekete zakóját, majd a szürke V nyakú pólóját is, felfedve kidolgozott felsőtestét. Hormonjaim bezavartak, és akaratlanul is a kockáit figyeltem. Dörmögő nevetése zökkentett vissza a valóságba.
- Nem akarsz segíteni? - kérdezte a farmerjára célozva és csípőjét is kissé feljebb tolta a testemen.
- Nem - vágtam rá ösztönösen, de csak akkor jöttem rá, hogy rossz válasz volt, amikor ismét rávágott a combomra.
- Költő kérdés volt - sziszegte, mire én némán bólintottam.
Kezeimet elemeltem a testem mellől és a Levi's farmerja gombjához emeltem. Ujjaim remegtek és hidegek voltak, de igyekeztem ezt nem kimutatni. Legszívesebben véletlenül becsíptem volna a cipzárt egy bizonyos pontba, de tudtam, hogy azzal nemhogy megmenekülnék, hanem sokkal rosszabbul járnék.
Kicsit felemelte a csípőjét, ennek köszönhetően egészen a combja közepéig tudtam lehúzni, utána viszont már egyedül kellett megoldania.
Egy szál fehérneműben ültem alatta és tudtam, hogy most már tényleg nem menekülhetek meg. Jessica részegen táncikál, Ben pedig arra gyúr, hogy részegen táncikáljon. Ezt a csatát elvesztettem.
Talán ha ellökném magamtól és elfutnék... De az ajtó zárva van.
Dörömbölhetnék is az ajtón... De úgyse hallaná senki.
Lehet, hogy ágyékon kéne rúgnom, és megkereshetném a telefonját... De mégis kit hívnék fel?
Egyedül maradtam.
Amíg ezek a gondolatok végigfutottak az agyamban minden ruhadarab lekerült rólam és meztelenül feküdtem a kanapén. Josh kicsit feltápászkodott és lehúzta magáról a boxerét. Erekciójától és méretétől elkerekedtek a szemeim. Egyszerűen nem akartam magamban tudni.
Hirtelen eltűnt. Kezdtem fellélegezni, azonban észrevettem, hogy csak a nadrágjáig ment. Zsebében kotorászott, majd elővett egy óvszert.
Legalább ennyit megtesz - gondoltam.
Gyorsan felpörgette és már vissza is tért hozzám. Szorosan összezárt lábaimat próbálta szétszedni, de nem hagytam. Nem szólt semmit. Felnevetett és rácsapott a combomra. Ismét felsikítottam, lábizmaim ellazultak, így ő könnyedén szétnyitotta azokat.
Hiába próbálkoztam, erősebb volt nálam. Izmos karjai szorosan fogták a combjaimat, ujjait mélyen a bőrömbe vájta. Ismét.
Felsikítottam, amikor egyetlen mozdulattal, teljes hosszával belém hatolt. Nem hagyott időt megszokni, azonnal gyors és durva tempót kezdett diktálni.
Addig bírtam. Könnyeim záporozni kezdtek, sikítottam és üvöltöttem. Azonban ez nem tántorította el, inkább tovább izgatta.
Vesztettem.
Miután elélvezett bennem, mintha mi sem történt volna felállt, kidobta a kotont és elkezdett öltözködni. Arcomat a kezeimbe temettem és próbáltam lenyugtatni magamat.
- Te itt maradsz? Mert ha nem akkor szedjed magad, vagy bezárlak - közölte szemrebbenés nélkül.
- Csak azért mert úgy bánsz velem, még nem vagyok a kurvád - fordítottam felé a könnyáztatta tekintetem.
- Öltözz!
Tehetetlenül felültem, de akkor rájöttem, hogy ez nagyon rossz ötlet volt és azonnal lábra álltam. Ilyen fájdalmat még életemben nem éreztem, a combom és délen mindenem sajgott.
Könnyes szemekkel húztam fel a bugyimat, majd arra rá a farmeromat. A melltartómat elől bekapcsoltam, majd megforgattam és felhúztam a pántokat. Kissé megigazítottam, majd visszavettem az ingem. Most nem volt hangulatom betűrni. Nem is foglalkoztam azzal, hogy miképp nézek ki, csak el akartam tűnni innen.
- Kész vagy már? - kérdezte Josh fáradtan, az ajtófélfának dőlve. Mutatóujján forgatta a kulcscsomóját és felettébb türelmetlennek tűnt.
- Ühüm - bólintottam és belebújtam a kardigánomban.
Odasétáltam elé, ő pedig jobbra döntötte a fejét és végigmért.
- Azért ennyire nem volt rossz - simított végig az arcomon. - Ezt pedig vett ki - szedte ki a hajamból a hajgumit és a tenyerembe helyezte. - Teljesen szétjött a hajad.
- Nem érdekel - sziszegtem és lehajtottam az arcomat.
- Naa - emelte fel a fejemet, mutató és középső ujjával. - Ne csináld már.
Ismét halkan suttogott. Ajkait az enyémekre nyomta és egy csókot lehelt rájuk. Undorodtam az érzéstől.
- Ne érj hozzám - tagoltam neki a szavakat, és amilyen gyorsan gyűjtöttem bátorságot az olyan gyorsan el is szállt. Josh tenyere az arcomon csattant, a lendülettől pedig egy centiméterre állt meg a fejem a faltól.
- Ne mond meg, hogy mit csináljak - hajolt közelebb az arcomhoz én pedig könnyezve bólintottam. - Ribanc - mondta a szemembe és nyála a mellkasomon hajolt, amitől még jobban sírni kezdtem.
Még soha nem voltam így megalázva.
Betette a kulcsot a zárba és elfordította azt. Lenyomta a kilincset és kitárta előttem.
- Menj - csapott rá a seggemre, mire én kiléptem az öltözőből és legszívesebben futni kezdtem volna, de a csuklóm után nyúlt.
- Mit akarsz még? - kérdeztem sírva.
- Ha bárkinek is mondasz bármit, kicsinállak - közölte, szemeiből vérszomjas szikrákat szórt. - Megértetted? - kiabálta az arcomba, mire én a félelemtől azt is elfelejtettem, hogy milyen országban vagyok. Csak bólintottam, de neki ez nem volt elég. Még egy pofont lekevert. - Válaszolj!
- Megértettem! - sírtam el magam.
- Mehetsz - bökött a fejével és megpaskolta a seggem.
Szinte abban a pillanatba rohanni kezdtem. Elkerültem a buli helyszínét és egy másik lifthez mentem. Nem akartam, hogy bárki is meglásson, különösen Ben. Nincs szükség arra, hogy a saját búcsúbuliján bajba keveredjen. Sőt, inkább el se mondom neki, mert még képes meggondolni magát és akkor lőttek az álmának.
A kocsimhoz rohantam, ami a szokásos helyén parkolt. Tudtam, hogy nem üldöz senki, nem azért futottam. Azért futottam, hogy minél messzebb legyek... Mindentől.
Nagy lendülettel kinyitottam az ajtót, és hálát adtam az égnek amiért a kulcsaimat a farmerom zsebébe tettem, ellenben a telefonommal, ami a kabátom zsebében pihent az öltözőmben. Bevágódtam az ülésbe, de rájöttem, hogy baromság volt, mert azonnal felsikítottam a fájdalomtól.
Becsuktam az ajtót és próbáltam úgy helyezkedni, hogy kényelmes legyen, azonban sehogy se volt jó. Könnyes szemmel hajtottam ki a mélygarázsból, és át egész Londonon. Tudtam, hogy nem mehetek haza. Ashleyék békésen alszanak, semmi kedven nem volt felverni sem őket, sem a gyereket. Semmi más nem jutott eszembe, csak egyetlen cím, és nagyon reméltem, hogy valakit otthon találok. Különösen egy bizonyos valakit.
Leparkoltam a One Direction-villa és csak meredtem ki az ablakon. Idő közben észre se vettem, hogy esni kezdett a hó. Esni? Zuhogni. Letöröltem a könnyeimet és a visszapillantó tükröt magam felé fordítottam. Az sminkem teljesen elfolyt, a jobb arcomon egy halvány piros folt éktelenkedett a pofonoknak köszönhetően. Hajam csapzottan meredt mindenfelé. Nem mintha sokat segített volna, de lehúztam a csuklómról a hajgumit és egy laza copfba kötöttem. Csak akkor vettem észre a kocsim gyér világításában, hogy lilás foltok kezdtek kialakulni rajta.
Vettem egy mély lélegzetet és minden bátorságomat összeszedve kiszálltam a kocsiból, majd egy gombnyomással bezártam azt.
A kaputelefonhoz sétáltam és remegő kezekkel nyomtam le a gombot. Még csak fél tizenkettő volt, nem azok a fajták akik ilyenkor már aludnának. Ha nincs szerencsém akkor valahol buliznak, ha szerencsém van akkor pedig filmet néznek vagy... vagy bármit csinálnak csak itthon vannak.
A kapu egyik korlátjába kapaszkodtam és azért imádkoztam, hogy végre vegye már fel valaki. Sírtam, fáztam, mindenem fájt, a hó tömegesen zúdult az arcomba. Már kezdtem feladni a reményt, amikor rekedtesen beleszóltak. Bár nem volt tökéletes a minőség, felismertem a hangot. Hiába, ő volt az az ember akitől a legkevesebb együttérzést várom, hatalmas kő esett le a szívemről, hogy egyáltalán valaki beleszólt.
- Harry... Itt Emily - zokogtam fel. - Kérlek engedj be.