Seventeen

Sziasztok! :DD Nagyon köszön az előző részhez érkezett rengeteg kommenetet, mosolyogva olvastam végig az összeset, és elnézést amiért későn válaszoltam rá, de nem volt lehetőségem. :( Viszont most már visszatértem, és minden halad tovább. :)) Viszont egy olyan rész hoztam amiért néhányan nagyon fogtok szeretni, néhányan pedig nagyon dühösek lesztek... :DD
Egy fontos kérdés: Ha lenne (ennek) a blogomnak (is) Facebook csoportja, ki lépne be?:)
Jó olvasát mindenkinek! <3
xoxo, Kikiih

Két hét

Végül csütörtökön mentem legközelebb dolgozni. De közben azért történtek dolgok...

Szerda délelőtt vettem észre, hogy több nem fogadott hívásom is van. Harry és Zayn. Fogalmam se volt, hogy mi lehet, ezért inkább először Zaynt hívtam fel, aki a harmadik csengésre vette fel.

- Szia, láttam, hogy kerestél, csak tegnap nem voltam telefonközelben - kezdtem.

- Perrie, olyan jó hallani a hangod! Milyen az USA? - szólt bele Zayn, én pedig nem tudtam, hogy mi van.

- He? - nyögtem ki.

- Várj, már kijöttem a teraszra. Oké nem hallanak, bocsi csak nem akartam, hogy kérdezősködjenek a többiek - itt esett le, hogy valószínűleg a srácokkal együtt volt egy helységben, és inkább titkolózott.

- Ja, nem gond. Miért kerestél? - rágtam a szám szélét.

- Azt hiszem van néhány dolog, amit meg kéne beszélnünk - célzott a múltkor történtekre.

- Igen - bólintottam. - Mikor és hol?

- Van egy saját lakásom, szerintem ott tudnánk a legnyugodtabban beszélni - mondta. - Hányra menjek érted?

- Én ma egész nap szabad vagyok - feleltem. - Amikor neked jó.

- Öt óra? 

- Tökéletes.

- Akkor ötkor a házad előtt.

- Ne késs! - szóltam rá.

- Te se - hallottam a hangján, hogy elmosolyodik.

Miután bontottuk a vonalat vártam valamivel több, mint negyed órát, és tárcsáztam Harryt, aki szinte rögtön felvette.

- Ems! - szólt bele. Nem tudtam, hogy hangja vidám, megkönnyebbült, vagy inkább aggódó. - Miért nem vetted fel?

- Ne haragudj, kicsit sűrű napom volt és igyekeztem kijózanodni, aztán a nővéremmel lógtam itthon, majd átjött egy csaj az ügynökségtől és Ben is itt volt. Szóval el voltam havazva, aztán korán lefeküdtem - magyaráztam, és ez nem is volt hazugság, csak egy nagyon felületes beszámoló a tegnapomról.

- Persze, megértem, csak zavar, hogy szó nélkül leléptél... - mondta csalódottan.

- Tényleg sajnálom. A nappali padlóján ébredtem és utána pedig hazasiettem, mert nem a házatokban akartam széthányni mindent. Hívtam egy taxit és hazajöttem...

- Remélem azóta jól vagy.

- Persze - nevettem el magam egy picit. - És veled mi a helyzet?

- Hát... Most már nagyjából tisztaság van, de Niall lehányta a szőnyeget, Zayn lepedője is tiszta... kosz volt, fogalmam sincs mit művel este egymagában - ennél a pontnál lesütöttem a szemem, és akaratlanul is elvörösödtem, miközben Harry magyarázta, hogy Liam eltört valami tálat.

- És mikor találkozunk legközelebb? - kérdeztem, amikor Harry elhallgatott.

- Te mikor érsz rá? - kérdezett vissza.

- Leginkább holnap vagy holnapután - gondolatban fellapoztam a határidőnaplómat. - Pénteken viszonylag hamar végzek.

- Én viszont akkor stúdiózok, egész nap. Legyen inkább hétvége?

- Az megoldhatóbb - bólintottam, miközben az ablakomhoz sétáltam és a kissé ködös utcát figyeltem.

- Rendben, akkor addig még beszélünk és kitaláljuk, hogy mit csináljunk.

- Oké, viszont most lépnem kell, ha jól hallom a nővéremék megérkeztek a dobozokkal - fordultam a nyitott ajtóm irányába és megpróbáltam kilesni a nappaliba.

- Dobozok? - szinte láttam magam előtt, ahogyan értetlenül ráncolja a szemöldökét.

- Most rendezzük be a babaszobát - mosolyodtam el.

- Akkor jó lakberendezkedést - kezdett elköszönni.

- Köszi - nevettem fel picit. - Akkor szombaton.

- Szombaton. Csókollak.

Mosolyogva dobtam a telefonomat az ágyamra, majd ugyanezzel a levakarhatatlan vigyorral ugráltam át a nappaliba, ahol Dylan dobozokat cipelt át a másik szobába, Ashley pedig egy kicsi kartondobozból a nénikéntől kapott ruhákat rendezgeti a kanapén.

- Ezt nézd Ems! - kiáltott fel. - Hát nem édes? - mutatta felém a narancssárga rugdalózót. 

- De aranyos - vettem szemügyre, majd odaléptem mellé, és a kezembe vettem egy icipici zoknit. - Hihetetlen, hogy ezek a cuccok jók valakikre.

- Igen, iszonyú aranyos, de nem lenne kedved segíteni? - förmedt rám Dylan. - Tudod, ígéret szép szó...

- És én be is tartom - szóltam közbe, majd felkaptam egy nagy, lapos kartondobozt és bevittem a világoszöld színűre festett szobába. 

Még néhány doboz múlva megjelent Ash is, és felmértük a terepet. Jelenleg a padló inkább tűnt drapp színűnek, mint kellemes halvány barack színűnek. A puha padlószőnyegen rengeteg kisebb-nagyobb doboz foglalt helyett, és én nem értettem, hogy miért kell ennyi cucc, egy alig negyven centis gyereknek.

- Mivel kezdjük - tette csípőre a kezét Ashley.

- Itt van az etetőszék - mutattam törökülésben ülve az előttem elhelyezkedő dobozra. 

- Ezt nem a konyhába kéne vinni? - vakargatta a szemöldökét Ashley.

- Akkor vigyük át, és azt hagyjuk a végére - javasolta Dylan. Egyetértve feltápászkodtam, majd a doboz egyik végét megfogva kitolattam a szobából, miközben Dylan olyan utasításokat adott, hogy 'Vigyázz, küszöb!' 'Vigyázz, kanapé!' 'Vigyázz, váza!'. Végül aztán sikeresen elfektettük a konyhapadlón a most még darabokban becsomagolt etetőszéket.

- Szerintem a kisággyal kezdjük - javasolta Dylan.

- Nincs elég hely, hogy összerakjuk - néztem körbe az eddig üres szobán, ahol most a rengeteg bútorbolti reklámmal ellátott kartondoboz alkotott hatalmas rumlit. - Vigyük ki a nappaliba.

Ismét én lettem a tolatóradar, annyi különbséggel, hogy most kicsit változtak Dylan instrukciói. 'Még mindig ott a küszöb! 'Kanapé továbbra is jobbra!' 'Ne menj neki a nővérednek, aki az eltört váza szilánkjait söprögeti!' És végül sikeresen, biztonságosan megtettük ezt a három méter távolságot. 

Miután felnyitottuk a dobozt, sehol se találtuk az angol leírást, pedig az mindenhol ott van. Így az én gyenge francia és Ash enyhe spanyoljából próbáltuk összerakni, de szerencsénkre volt, hogy Dylan tud németül és természetesen olaszul, bár pont ezen a két nyelven csak nagyon kevés szöveg volt. Így eljutottunk a feléig, egy óra alatt, majd egy alkatrészt felemeltem, ahol megtaláltuk a részleges angol leírást, így félretettük az orosz szótárat. (Egyébként honnan van orosz szótárunk? Mindegy...)

A kiságy másfél óra alatt felépült, és boldogan pacsiztunk össze. Dylannel megragadtuk a két végén, úgy ahogy az előbb, annyi különbséggel, hogy most már nem kartondobozban volt. Most én mentem előre és Dylan tolatott, és egyszerűen lenyűgözött, hogy nekem nem kellett magyaráznom neki, hogy mi merre van. Szóval csak én vagyok ilyen béna?

- Ems, van egy kis gond... - mondta Dylan megrökönyödve.

- Mi az? - pislogtam.

- Nem fér be.

- Mi az, hogy nem fér be? - szólt közbe Ashley.

- Jól van szőkék, elmagyarázom. A kiságy szélesebb, mint az ajtó, így a kiságy nem tud becsúszni az ajtón.

- Csak Emily a szőke - szólt közbe Ashley.

- Örülök, hogy a lényegét fogtad meg a dolognak - forgattam a szemeimet.

- Most mit csináljunk? - tette le a kiságyad Dylan és én is követtem a példáját.

- Tágítsuk ki az ajtót - tanácsolta Ashley.

- Vagy kenjük be olajjal - csillantak fel Dylan szemei

- Ez egy ajtó, - állítottam le őket - nem egy női nemi szerv. Nem fog kitágulni, és nem is csúszik jobban, ha bekenjük valamivel.

- És ha a kiságyat kenjük be? - agyalt tovább a nővérem.

- Nektek komolyan gyereketek lesz? - néztem felváltva hol Ashleyre, hol Dylanre. - És még én vagyok a szőke.

- Oké, akkor most komolyan nem fér be? - rágta a szája szélét Ashley.

- Ezt magyarázom fél órája - tárta szét a kezét Dylan.

- Most mit csináljunk? - kérdeztem.

- Szét kell szedni, és bent összerakni - sóhajtott csalódottan Dylan.

- Teljesen szétszedjük? - sápadt le Ash.

- Szerintem elég, ha csak a lábait szedjük le - mértem végig a kiságyat. - Akkor könnyebben megtudjuk fogni, elfordítjuk és simán befér. A szobában pedig csak a lábait kell visszatenni.

- Akkor kezdjük előröl - bólintott Dylan és visszavittük az eredeti helyére, ahol összeraktuk.

A baj csak az volt, hogy kiderült, szétszedni még nehezebb, mint összerakni, így megszenvedtünk vele, de rendesen. Ez annyit jelentett, hogy fél óra volt, mire mind a négy lábát eltávolítottuk, és még fél óra mire vissza is szereltük. Elég vicces látvány volt a sok félig kicsomagolt doboz között az egyetlen épp kiságy, még nevettem is volna, ha nem fáradok el ebben a két és fél órában.
Úgy döntöttünk, hogy ez bőven elég volt mára, a többit inkább holnapra, vagy egy másik napra halasztottuk, és inkább kivettük a hűtőből Dylan tegnapról megmaradt ravioliját, és nekiálltunk enni. Magamra vállaltam a mosogatást, amíg a nővéremék a kanapén dögölve tévéztek. Valami Jóbarátok ismétlés ment, amit már vagy ötvenszer láttunk. Mosogatás után kétségbeesetten vettem észre, hogy már fél öt lesz, így sietve készülődni kezdtem. 

Nem akartam túlzásba esni, így csak egy farmert vettem fel, egy bordó mély kivágású rövid ujjú pólót és egy fekete kardigánt. Ezekhez felhúztam a fekete Martensem, majd egy minimális smink felvitele után késznek nyilvánítottam magam.

Ashley és Dylan nem is foglalkozott azzal, hogy lelépek, sokkal inkább érdekelte őket, hogyha ezzel a sebességgel építünk fel egy-egy bababútort, akkor a gyerek érkezésiig még mennyi idejük van. 

Pontban ötkor begurult elém az ismerős, matt szürke Audi. Gyorsan odaléptem, majd az anyósülés ajtaját kinyitva bepattantam Zayn mellé.
- Szia - mosolyogtam rá, majd zavartan pislogtam, mert nem tudtam, hogy köszöntsem. Zayn ezt megoldotta, lazán hozzám hajolt és adott két puszit. Arca enyhén borostás volt, és azonnal megcsapott parfümjének finom illata.
- Hello - mosolygott vissza, majd elkezdett kiparkolni. - Hogy vagy?
- Kicsit fáradtan.
- Miben fáradtál el? - kérdezte, és már ki is parkolt, így el is indulhattunk.
- Babaszobát rendeztem be - feleltem úgy, mintha ez tök természetes lenne.
- Babaszoba? - kerekedtek el a szemei. - Terhes vagy?!
- Ja, nem nem én - nevettem el magam. - A nővérem az, együtt lakunk. Ő, a vőlegénye és én. Meg hamarosan a gyerek.
- Ó, értem - sóhajtott fel megkönnyebbülten.
- Veled mi újság? - érdeklődtem.
- Semmi extra - vont vállat. Néhány másodperc kínos csend telepedett körénk, majd Zayn ismét megszólalt. - Bírod a gyors kaját? Á, hülye kérdés, modell vagy, biztos nem eszel ilyeneket... Mindegy.
- Egy McDonald’sban fedeztek fel - mondtam csak úgy mellékesen és közben a körmömre pillantottam. Zayn szemei elkerekedtek, majd kitört belőle a nevetés.
- És a BurgerKinget bírod? - kérdezte, még mindig vigyorogva.
- Persze - nevettem fel én is.
- Akkor jó - mondta, majd észrevettem, hogy bekanyarodik, az előbb említett gyorsétterembe, és a Drive részhez gurul tovább. Mondta, hogy ő fizeti, is valami olyan menüt választott amiben több hamburger,
csirkeszárnyak és tavaszi tekercs is volt, valamint két üdítő. Miután mindezt beszereztük továbbgurultunk Zayn lakásához.
Egy viszonylag egyszerű ház, kívülről teljesen minimáldizájn, fehér falak, nagy sötétített ablakok. Nem hiszem, hogy sok szomszédja lehet, viszonylag kicsi ház volt, mindössze négy emelt. Totálisan ledöbbentem amikor a harmadikon kiszálltunk a liftből, majd onnan egy lépcső vezetett fel ahol, csak egyetlen ajtó volt. Ezek szerint Zayn birtokolja az egész negyedik emeletet, valamint a hozzá tartozó hatalmas teraszt.
Ahogy beléptem megbizonyosodtam róla, hogy Zayn teljesen passzol a külső látszattal, fogalmam se volt, hogy a többi lakó mennyire tartotta be ezeket.
Előszoba hiányában rögtön a nappaliban találtam magam, ahol egy széles fehér kanapé foglalt helyett középen, két oldalán egymással szemben két fehér bőr fotel, valamint egy üveg dohányzóasztal, rajta néhány elszórt papírlap és egy táblagép. Középen egy fal, ahol hatalmas plazmatévé terült el. A fal két oldalán két fehér burkolású ajtó nyílt, jobb oldali a konyhába vezetett, a bal pedig a fürdőbe. Volt még egy nagy hálószoba, egy dolgozószoba, ami olyan üres volt, hogy szerintem nagyon ritkán használhatta. Volt még egy egyszerű wc és ennyi. A falak fehérre voltak festve, de minden szobában az egyik világosszürke volt, hogy valamennyire megtörje a nagy fehérséget. A padlószőnyeg fekete volt, és a bútorok többsége is ezt a három színt váltogatta. Csak egy két porfogó tárgy volt a polcokon, de inkább kerülte az ilyen csecsbecséket. A nappaliban a szürke falon végig egyszerű kerettel bekeretezett fekete-fehér képek voltak, amikor közelebbről szemügyre vettem észrevettem, hogy régi családi képek voltak. Nem olyan régi képek voltak, csak ebbe a tónusba lettek megszerkesztve, hogy egy kis egységes hangulatot keltsenek.
- Nagyon szép a lakásod - dicsértem meg.
- Köszi - nézett körbe. - Elég ritkán használom, általában a srácokkal együtt csövezünk a nagy házban. Ide hetente-kéthetente jövök fel, de nagyon unalmas egyedül. Megszoktam az örökös zsongást.
- Nagy család? - kérdeztem mosolyogva egy családi képet fürkészve.
- Négyen voltunk testvérek, szóval sose volt csendes otthon - lépett mellém, majd mosolyogva feltérképezte a képen látható arcokat. - Ő itt az apám, Yaser, és az anyám Patricia - mutatta meg a szüleit a képen, akiket könnyen felismertem, csak nyilván a nevükre nem jöttem rá. - Ez egyetlen idősebb tesóm, Doniya - bökött egy kifejezetten szép lányra, akiről íródott, hogy Zayn testvére. - Ő a nagyobbik húgom Waliyha, és a kisebbik Safaa.
- Nagyon édesek - mosolyodtam el a kislányok láttán. - Szóval egyedül voltál fiú?
- Ezért értek ilyen jól a nőkhöz - tárta szét a kezét, egy csepp szerénység nélkül.
- Fogjuk rá - fintorogtam, lerombolva az egóját.
Zayn nem is foglalkozva velem, csak óvatosan megfogta a kezem és a kanapé felé húzott, jelezve, hogy együnk. Kivettem az egyik sajtburgert, ami még pont langyos volt, és vidáman kicsomagoltam.
- Neked csak egy tesód van? - érdeklődött az én családom felől.
- Igen, de mi is épp elég fejfájást okoztunk otthon - mosolyodtam el, ahogyan visszaemlékeztem a kis kori veszekedéseinkre. - De mi már mindketten felnőttek vagyunk, és már nem ugyan az, mint régen. Talán kicsit szorosabb a kapcsolatunk, vagy nem is tudom.
- Én ezt csak a nővéremnél tapasztaltam még - mondta. - És a szüleiddel milyen a kapcsolatod?
- Hát... - gyűrögettem a szendvicsem csomagolópapírjának sarkát. - Ez egy érdekes helyzet...
- Akarsz róla beszélni? - nézett komolyan a szemembe.
Akarok róla beszélni? Nem tudom. Csak Ashley és Ben tud róla, de Ben is csak nagyon szélsőségesen. De úgy igazán még senkinek nem mondtam el. Két évig magamba fojtottam, és senki olyan nem tud az esetről, aki nem hozzátartozó. Egészséges, hogy ennyire elzárkózok emiatt másoktól. Nem hiszem. De tényleg akarok róla beszélni?
- Az egész két éve volt - a szám magától indult meg, nem én irányítottam a szavaimat. - A szüleim elmentek megünnepelni a házassági évfordulójukat, én pedig otthon maradtam a nővéremmel. Éjfél körül szólt a telefon, a rendőrség volt. Hármas karambol. Anyáék a középső kocsiban ültem, ami közben berobbant, mert nem vették észre, hogy folyik az olaj. Anya ott rögtön meghalt, apámat pedig azonnal kórházba vitték. Ő volt a legsúlyosabb sérült, alig bírták megmenteni. Már két éve kórházban van, mert mindent elfelejtett. Eddig csak arra bírták rávenni, hogy ki is ő, de rólunk semmit se tud - arcomon útnak indult egy kósza könnycsepp, de nem foglalkoztam vele. - Nem emlékszik anyámra, se a nővéremre, se rám. Senkiről nem tud semmit. Már két éve harcolunk, szinte eredménytelenül. Nagyon komoly műtétekre van szüksége, néha még ma is. Én pedig azért lettem modell, hogy ki tudjuk fizetni. Egyébként közöm nem lenne a modell szakmához, de ez volt az egyetlen esély.
Mondandóm végére az egy könnycseppből, lett tíz, majd tizenöt... Amikor nem tudtam folytatni és a szavaim elakadt Zayn ezt észrevette. Kivette a kezemből a kihűlt hamburgert, és szorosan megölelt.
- Ne haragudj - suttogta. - Nem kellett volna megkérdeznem.
- Nem tudhattad - mosolyodtam el egy picit, majd eltoltam magamtól, hogy az arcára nézhessek. - Talán jobb ez így. Túl mély volt a seb, és még senkinek nem beszéltem erről. Így talán egyszerűbb lesz beforrnia a sebnek.
- Ez nem egy olyan seb ami olyan hamar beforr - mondta halkan, ami egyébként bennem is motoszkált, csak nem mertem kimondani még. Óvatosan bólintottam, majd Zayn pólójának mintáját kezdtem fürkészni. Közben észre se vettem, hogy Zayn folyamatosan fogja mindkét kezem és eszébe se jutott elengedni.
Arra eszméltem fel, hogy Zayn a homlokát az enyémnek dönti, és orrhegyeink egymáshoz érnek.
- Minden rendben lesz, oké? - nézett mélyen a szemembe.
- Oké - bólintottam nagyot nyelve, az utolsó könnyemet is lenyelve, majd magamra erőszakoltam egy mosolyt.
Zayn tétován fürkészte az arcomat, próbálta az érzelmeimet leszűrni. Aztán tekintete megakadt az ajkaimon és egy darabig ott is maradtak, és én se bírtam megállni, hogy oda ne pillantsak. Zayn óvatosan megnyalta a szája szélét, nekem pedig fogalmam se volt, hogy ezt tudatosan csinálta, vagy sem. Annyi biztos, hogy én azonnal lecsaptam az ajkaira és mohón csókolni kezdtem, ő pedig rögtön viszonozta azt. Nem tudtam miért teszem, valamiért úgy éreztem, hogy nem én irányítom a cselekedeteimet. Elengedte a kezemet, amit én rögtön a nyaka köré fontam, ő pedig a derekamnál fogva az ölébe húzott. Levegő hiányában elváltunk egymástól, majd picit lihegve néztünk egymásra.
- Miért történik mindig ez velünk? - kérdeztem fájdalmasan.
- Fogalmam sincs - túrt bele zavartan a hajába, de másik kezével még mindig megtartott. - Van benned valami, ami rohadtul vonz, de nem tudok rájönni, hogy mi az. Van benned valami titokzatosság vagy... nem is tudom. Egyszerűen csak mindig megtörténik.
- De ez így nem jó - fújtattam. - Neked barátnőd van, és nekem is ott van Harry.
- Ti Harryvel jártok?
- Nem. Vagyis remélem, hogy fogunk, de most még nem - próbáltam meg felvázolni a helyzetet.
- Akkor a te részedről nincs gáz - állapította meg.
- De neked attól még ott van Perrie - emlékeztettem.
- Perrie is megcsinálta már ugyanezt velem - mondta. - Különben is, ő most nincs is Londonban.
- De attól még a barátnőd!
- Szerintem megérdemli - felelte, majd egy kis dühöt véltem felfedezni a szemében a lány iránt. - Két héten át viszonya volt valakivel, és csak akkor mondta el, amikor a srác elhagyta őt egy másik csaj miatt.
- Ezért voltál akkor ott? Abban a bárban? - esett le a dolog.
- Igen - vallotta be. - És haragszom rá, de mégse hagytam ott. Mert láttam, hogy megbánta. De azért jó lenne, úgymond visszavágni, vagy megbosszulni. Érted.
- Persze - fújtam ki a levegőt. - És mikor jön haza?
- Két hét - válaszolta. Visszagondoltam a beszélgetésre. Perrie két hétig csalta Zaynt. Ha úgy vesszük én szingli vagyok. Két hét...
- Te is arra gondolsz amire én? - kérdeztem félénken Zaynt.
- Te benne lennél? - rágta a szája szélét.
- Nem tudom, hogy te pontosan mire gondolsz, és szeretném, ha te mondanád ki előbb - hadartam el egy szuszra.
- Szóval két hétig folytatnánk ezt a viszonyt... Mivel te szingli vagy csak annyi dolgod van, hogy két hétig ezt még megtartsd. Amint Perrie hazajön vége az egésznek. Mintha az egész meg se történt volna. És én nem mondom el Perrienek, így kielégül a bosszúvágyam, és a kapcsolatomat se teszem tönkre.
- Akkor egyre gondoltunk - bólintottam egy óvatos mosoly kíséretében. - Két hét.
- Két hét - mosolyodott el Zayn.
- Viszont én még éhes vagyok - szóltam közbe.
- Én is - mondta Zayn. Kiszálltam az öléből, majd a félig megevett sajtburgeremért nyúltam. Igaz, már eléggé kihűlt, de az íze megmaradt.
Nevetve, beszélgetve fogyasztottuk el a maradék kaját, vagyis a krumplikat, a csirkeszárnyakat a tavaszi tekercseknek pedig már a felét otthagytuk, mert egyszerűen már nem fért el.
Fogalmam sincs hogy hogyan, de ismét Zayn ölében találtam magam, egy heves csókolózás közepette. Keze óvatosan lecsúszott a derekamról, majd a fenekembe markolt, minek hatására hozzádörgölőztem az ágyékához, hogy én is izgassam egy kicsit őt, de neki ennél több kell. Egyik kezemet levezettem a másikkal pedig továbbra is a hajában túrtam. A pólója alá vezettem, majd a felsőtestén kezdtem simogatni, kitapogatva az izmait. Onnan a nadrágjához mentem, lehúztam a cipzárt és a megmarkoltam a farkát, és kicsit megszorítottam. Egy aprót nyögött a csókunkba és éreztem, hogy keményedni. Zayn megemelt, mire én visszahelyeztem a kezemet a nyakához, hogy tudjak kapaszkodni. A nyakához hajoltam, ezzel megszakítva a csókunkat, és apró csókokkal hintettem be. Legszívesebben beleharaptam volna, és szívtam volna a bőrét, de az előzőt is nehéz volt elhitetni a srácokkal, hogy Louis csinálta részegen. Szóval kénytelen voltam ennyivel megelégedni. A hátam alatt puha felületet éreztem, innen gondoltam, hogy elérkeztünk Zayn ágyához. A csípőmre ült, én pedig egy kicsit feltornáztam magam, és lehúztam róla a fekete pólóját. Vártam, hogy Zayn megmozduljon, és engem is levetkőztessen, de egy perverz mosollyal megrázta a fejét, jelezve, hogy most inkább néző lenne. Segítségemre leszállt a csípőmről és hagyott felülni. Kibújtam a kardigánomból, majd lassan, kihívó tekintettel megragadtam a pólóm alját és fokozatosan feljebb húztam, majd egy laza mozdulattal a szoba sarkába hajítottam. Érzékien végighúztam a kezemet a hasamon, majd amikor a melleimhez értem két kézzel megmarkoltam őket. Zayn szemei eközben egyre sötétebbek lettek a vágytól, ezért úgy döntöttem tovább kínzom. Hátranyúltam és kikapcsoltam a melltartóm és azt is elhajoltam. Fedetlen kebleim Zayn szemei elé tárultak, de továbbra se hagytam, hogy közeledjen. Ismét megragadtam az immáron meztelen melleimet, és kényeztetni kezdtem magamat. Zayn ennek nézésre közben gyorsan levette magáról a farmerjét és alsónadrágjából is kibújt, így megjelent előttem merev hímtagja. Elterített az ágyon és mohón csókolni kezdett, én pedig szinte beleszédültem. Óvatosan lejjebb nyúlt, majd lehúzta rólam a francia bugyim, így teljesen védtelen lettem. Óvatosan a lábaim közé férkőzött, én pedig megkönnyítve a helyzetét szétnyitottam azokat.
Lihegve, kipirulva dőlt le rólam és mindketten próbáltuk feldolgozni az előbb történteket. Ha ez lehetséges még jobb volt, mint az első alkalom, és ezt Zaynen is láttam.
- Tudod mi a furcsa? - fordult felém.
- Mi? - néztem a szemébe.
- Nem érzek bűn tudatot.
- Az a baj, hogy én se - vallottam be.