Fourteen

Helloo :DD Igazából sokkal gyorsabban megvoltam a résszel, mint terveztem. Lehet, hogy kicsit lapos, mert az elejét tegnap írtam és egyáltalán nem volt ihletem, ma viszont csak úgy dőltek belőlem a szavak. Remélem jól sikerült és tetszeni fog nektek. :) Annyit még megemlítenék, hogy hihetetlen hálás vagyok a kommentekért, a feliratkozásokért és a díjakért, ti vagytok a legjobbak. <3
xoxo, Kikiih <3

Ajánlhatok esetleg üdítőt?

A pohár bor nem segített feloldódni, sőt egyre kellemetlenebbül éreztem magam. Én nem tudtam úgy ellazulni, mint a Little Mix, egyszerűen nem éreztem rá késztetést, hogy mindenen vihogjak. Eleanorral fájdalmasan összenéztünk, mivel már csak ketten maradtunk, mert Sophianak mennie kellett. Louis elkapta a pillantásukat és láttam rajta a felismerést. Azonnal Harryhez fordult.
- Akkor indulhatunk, Hazza? - nézett rá.
- Hova? - kérdezte Harry értetlenül.
- Tudod, amit beszéltünk - kacsintott alig észrevehetően Louis.
- Ja, már annyi az idő? - tettet meglepettséget Harry, majd a csuklójára nézett. Nem is volt rajta óra. - Menjünk.
Gyorsan kipattantam Harry öléből, a menekülés reményeiben.
- Hova mentek? - érdeklődött Jesy.
- Programunk van - rázta le Louis, majd felkapta a pulcsiját. Elköszöntünk a többiektől, akik tényleg azt hitték, hogy valami sürgős programunk van, közbe fogalmam se volt, hogy hova megyünk, ezért csak lépkedtem Harry és Eleanor között.
- Egyébként hova megyünk? - kérdezte El.
- Passz - vonta meg a vállát Louis. - Tippek?
- Rég voltam a belvárosban - gondolkodott el Harry.
- És ha meglátnak? - ráncoltam a szemöldökömet, jelezve, hogy a bulvár tuti felkapná, ha mi így négyesben sétálnánk és máris azt vennék le, hogy együtt vagyunk.
- Nem nagyon izgat - felelte és azzal egy időben átkarolta a derekamat és szorosan magához húzott, mire Louis és Eleanor elmosolyodtam.
- Nem megyünk ki a folyópartra? - ajánlotta El. - Sétálhatnánk a London Eye-nál meg ott arra tovább. Vehetnénk valami kaját meg ilyenek.
- Okés - bólintottam. Igaz, hogy folyamatosan ettük a mini-szendvicseket, de annyira nem volt laktató, mint gondoltuk.
- És egyébként minden okés nálad, Ems? - fordult felém Louis.
- Persze. Nálatok?
- Kicsit fáradt vagyok - válaszolta. - Hétfőn megint egész nap stúdiózunk...
- Kedd dedikálás...
- Szerda délelőtt ismét stúdiózás, majd egy interjú...
- Szóval nehéz hetetek lesz - szólt közbe Eleanor, mielőtt a srácok túlságosan is belefeledkeznek a heti programjaikba.
- Egyébként kicsit lelkiismeretfurdalásos van, amiért otthagytuk a többieket - húzta el a száját Harry.
- Ha kapcsoltak volna letudtak volna lépni, és akkor Malik meg ott maradt volna egyedül a négy csajjal - rántott vállat Louis.
- Szerintem Zayn is lelépett volna - jegyezte meg Eleanor.
- Viccelsz? Zayn nagyon jól el tudott volna lenni négy csajjal - nevetett Harry. Erre szúrós szemmel néztünk rá Eleanorral, így gyorsan el is tűnt a kaján mosoly az arcáról.
- Egyébként ti bírjátok őket? - néztem Harryre és Louisra. Ők összenéztem, majd harsányan felröhögtem.
- Nem - vágták rá egyszerre, mire elmosolyodtam.
- És miért?
- Ems, te is láttad őket, találkoztál velük - mondta Harry. - Kiborítóak tudnak lenni, akármilyen jó zenéjük is van.
- Már aki szereti a zenéjüket - tette hozzá Eleanor.
- Te se bírod őket? - néztem rá.
- Á. Tiszta szemetek voltak velem. Rögtön rákattantak, hogy nem is vagyok igazi modell meg ilyenek... - azt hiszem ez kicsi kezdte megmagyarázni, Louis utálatát is.
- És Malik, hogy bírja, hogy nem bírjátok a nőjét? - érdeklődtem.
- Megszokta - vonta meg a vállát Louis. - Egyébként néha nem értem, hogy hogy jöhettek össze.
- Szerintem pedig totálisan összeillenek - elmélkedtem. Zayn, egy flegma bunkó, egész jó kinézettel. Perrie, szőke, csinos, borzalmas természettel. Ha ez a gimi lenne tuti ők lennének a legnépszerűbbek, akiket titkon mindenki utál és irigykedik rájuk.
- Nem ismered Zaynt - felelte Harry. - Nem olyan, mint amilyennek mutatja magát. Sokkal lazább és jó fej.
- Hogyne - bólintottam, jelezve, hogy tereljük a témát.
Igazából tök semmilyen dolgokról beszélgettünk, de jó volt. Élveztem a társaságukat és örültem, hogy nem erőltetett mosollyal bólogatunk a négy fal között. Kisétáltunk az egészen a Lonon Eyeig, ahol végigsétáltunk a folyóparton. Kicsit elidőzött a tekintetem a gördeszkás srácokon. Tök jó kis helyet alakítottak ki magunkat egy bemélyedésnél. Bár koszos volt, poros, a flalakon mindenhol grafiti, de mi másra vágynak a mai tizenéves srácok? Itt menőzhetnek, a lányok megnézik őket és elismerően bólogatnak, amikor a fiúk valami trükköt csinálnak, ami nekik a kisujjukon jön ki, de a csajok mégis elájulnak. Itt kiszemelhetik az új barátnőket, flörtölhetnek valamint együtt lóghatnak. Nincsenek szülők, nincsenek szabályok, ez az ő területük és itt azt csinálják amihez tényleg értenek, amiben tehetségesek.
- Ems, itt vagy? - hallottam meg Louis hangját oldalról.
- Ja persze, bocsi - ráztam meg a fejem. - Mit kérdeztél?
- Kérsz szendvicset?
- Valaki nem akar velem elfelezni egyet? - fordultam körbe. Harry rögtön felajánlotta.
Amíg Louis és El bementem megvenni a szendvicseinket mi Harryvel leültünk a patkára, ami lépcső mellett húzódott.
- Szép ez a London Eye, nem? - kérdezte mosolyogva, mire én mosolyogva a vállára hajtottam a fejemet.
- De, nagyon - bólintottam.
- Mondtam ma már, hogy gyönyörű vagy? - tűrt hátra egy szőke tincset a fülem mögé.
- Nem hiszem - ráztam meg a fejem, egy elfojtott mosollyal.
- Akkor most mondom - felelte, majd nyomott egy puszit az orromra. Majd egy kicsit lejjebb tette ajkait, majd végül a számra is nyomott egy puszit.
Visszacsókoltam. Pimaszul ízelgettük egymás ajkait. Nem, nem dugta át a nyelvét a számba és nem volt semmi több. Csak hevesen puszilgattuk a másik ajkát, mindkettőnk szája sarkában egy apró mosollyal, versenyezve, hogy ki a gyorsabb.
- Khmm... - köhintett Louis, mire szétrebbentünk. - És még te aggódtál, hogy meglátnak - nyomta a kezembe a szendvicset, én pedig mosolyogva elvettem.
Egy igazán nőies mozdulattal letéptem a papírt (sose tudtam kibontani) és Harry felé nyújtottam a dobozt. Nevetve kivette az egyik szendvicset, miközben azon röhögött, hogy Louis egy laza mozdulattal kiszabadította a szendvicseket, én pedig apró darabkákra téptem a dobozt papírját.
- Na mesélj, hogy tudtad rábírni Stylest a futásra? - vigyorgott El, majd beleharapott a csirkés szendvicsbe.
- Egyszerűen csak nem tud ellenállni nekem - sandítottam Harryre vigyorogva, aki egyből legyintett.
- Ugyan. Imádok edzeni. Pont jókor hívott, amúgy is untam már a súlyzókat.
- De nagy valakinek a szája - forgattam a szemeimet. - Már az első húsz percbe le kellett ülnünk.
- Beszéltettél - vágta rá. - Persze, hogy beszorul a levegő, ha folyamatosan beszélnem kell.
- Én? - mutattam elkerekedett szemekkel magamra. - Senki nem kérte, hogy magyarázz nekem tök felesleges dolgokról.
- De nem állítottál le.
- Futottam - vontam meg a vállam. - Különben is, figyelmeztettelek.
- Olyanok vagytok, mint egy rossz házaspár - nevetett Eleanor, mielőtt Harry folytathatta volna. Egymásra néztünk, majd kitört belőlünk a röhögés.
Ezért szerettem annyira Harryvel lógni. Ha veszekszünk egyikünk se veszi komolyan, mégis mindig a saját igazunk mellett tartunk ki. Egy pillantásból is megértjük egymást, értjük egymás humorát, és nem érdekel amikor másik hülyének néznek, mert a haza felé úton végig farkas szemeztünk és a semmibe röhögtünk fel. Hogy a ház előtt fél órát beszélgettünk, aztán elfáradtunk és inkább beültünk a lépcsőházba és ott folytattuk. Hogy a búcsúzkodásunk tizenöt percbe telt, aztán még öt percbe mire Harry tényleg elment. Hogy már amikor beléptem a szobám ajtaján rezgett a telefonom, mert SMS-t kaptam, Tőle. Hogy pont fogmosás közbe telefonált, én pedig elfelejtettem kivenni a kefét a számból, így ezen is röhögtünk egy sort. Nem tudtam nem mosolyogni, amikor észrevettem, hogy kitette Twitterre azt a képet amit Louis csinált, és éppen Harry hátán függeszkedek, és így vitt engem, amíg el nem köszöntünk Eleanoréktól, akik a másik irányba mentek. A gyomrom görcsbe rándult, ahogy a kommenteket olvastam, hogy milyen szépek vagyunk együtt, közbe nem is vagyunk együtt. És igen, mosolyogva tettem le a fejem aludni egy 'Szép álmokat, gyönyörűm' üzenet után és az éjjel vele álmodtam. Nyálas? Túl romantikus? Lehet. De nem érdekel.


Vasárnapom viszonylag unalmasan telt. Harryvel folyamatosan leveleztünk, de egy időben elakadt, mert a srácok elrángatták a laptopjától, nekem pedig lemerült a tabletem. Mivel Ashley ma pihenni kívánkozott és fél óra alatt totálisan kiborítottam, már csak egyetlen ember maradt aki még nem unt meg. Vagy lehet, hogy megunt, csak nem vallja be.
- Sziaaa! - kiáltottam bele vidáman a telefonba.
- Hello Ems - szólt bele Ben. - Mizu? - kérdezte lazán.
- Unatkozom - feleltem, majd felugrottam a konyhapultra. - Aúú!
- Mit csináltál? - kérdezte visszafojtott nevetéssel.
- Bevertem a fejem a felső pultba - biggyesztettem le az ajkaimat.
- Ems - sóhajtotta. - Hányszor kell még elmagyaráznom, hogy már nem vagy nyolc éves és nem férsz be a két pult közé?
- Én azért még próbálkozom - feleltem dacosan.
- Na, és mit tervezel az unatkozás elkerülésére?
- Azt reméltem, hogy neked van valami ötleted - mondtam.
- Oké. Nem jössz át valamikor? 
- Mikor valamikor? - kérdeztem, nagyon remélve, hogy nem elfoglalt.
- Mondjuk most? - szinte láttam magam előtt, hogy mosolyog.
- Két perc és ott vagyok - vágtam rá.
- Mérem - nevette el magát, majd kinyomott.
Lepattantam a konyhapultról, a telefonomat az ülepes edzőnadrágom zsebébe tettem és kirohantam a konyhából.
- Ash, lelépett - kiáltottam.
- Hála a jó égnek! - hallottam a nővérem hangját a szobájukból.
- Én is szeretlek - mondtam búcsúzul, majd bezártam magam után az ajtót.
A liftbe belépve a földszint gombot nyomta meg, onnan pedig rohantam át Ben házába. Szerencsém volt, a liftből épp kiléptem két tizenéves srác, akik megtartották nekem a liftet, bár cserébe szépen végigmértek.
- Kis seggfejek - sziszegtem magamba, miután becsukódott a lift ajtaja. Szerintem tizenhárom éves srácoknak a saját súlycsoportjából kéne válogatnia.
Amint kinyílt az ajtó rohantam az ismert faajtóhoz és kettőt kopogtam. Az ajtó szinte azonnal kinyílt és Ben állt előttem életnagyságban. Hozzám hasonlóan ő is lazán öltözött otthonra. Egy mackógatya volt rajta és egy régi, kinyúlt fekete Coldplay pólóban.
- Hello - mosolygott rám egy tíz pontos mosollyal, amit feldobott a kócos, szemébe lógó haja.
- Mennyi volt? - kérdeztem.
- Két perc, tizenhárom másodperc - felelte a telefonján lévő stoppert nézve.
- Majdnem - mosolyodtam el, majd beljebb léptem. Ben becsukta mögöttünk azt ajtót, én pedig köszönésképpen szorosan megöleltem.
- Tetszik a felsőd - mosolyodott el, miközben eltolt magától. Automatikusan lepillantottam, majd észrevettem magamon a fehér felsőt, amit még régen hordtam edzésre, de mostanában valamiért nem. A lényeg, hogy a régen jobban feszülő, de azért ma sem nagy méretűnek mondható fehér atlétám alatt nem volt melltartó, így nem is volt nagyon ami eltakarna.
- Basszus - vörösödtem el teljesen, majd Ben lefejeltem Ben vállát, aki nem bírta abbahagyni a röhögést.
- Csak te lehetsz ilyen szerencsétlen - simogatta meg a hátam. - Hányan bámultak meg az utcán?
- Hát... az utcán két néni, egy kutya és a gazdája, valamint a liftben is két srác - soroltam, mire Ben még jobban kezdett nevetni. Most komolyan, otthon senki nem foglalkozik ilyenekkel, én pedig totálisan elfeledkeztem erről.
- Gratulálok.
- Egyébként te is érdekes vagy - gondolkodtam el, és még mindig a vállának nyomva pihentettem a fejem. - A női mellek láttára röhögni kezdesz?
- Ja nem, abból a korból már kinőttem, azóta elég sok csöccsel volt dolgom. De tiszta aranyos vagy, amikor zavarban vagy.
- Ezt most bóknak vettem - nevettem fel halványan.
- Egyébként nem látszik annyira - tolt el magától, hogy újra szemügyre vegye. - Csak a bimbóid látszanak.
- Az pont elég - feleltem, miközben eltávolodtam tőle, majd keresztbe fontam a karomat. Igaz, így eltakartam, de csak még jobban megemeltem őket, ami ugyanúgy vonzotta Ben tekintetét.
- Nem adsz egy pulcsit? - kérdeztem teljesen elvörösödve.
- Hülye lennék - rázta meg a fejét nevetve, majd a kanapéhoz sétált, és megpaskolta a mellette lévő helyet, jelezve, hogy üljek le mellé.
Na jó, a legjobb barátomról van szó, aki ráadásul már elég sok ehhez hasonlót látott, nem fogom a hülye libát játszani, aki most emiatt elkezd hisztizni. Inkább nem foglalkozok vele és Ben is elfelejti. Aztán majd szép lassan lopok tőle egy pulcsit.
- Mit csináltál tegnap? - érdeklődtem lehuppanva mellé, a kis kanapén pont a két szélén ültünk. Ben a lábát feltette a kávézóasztalra én pedig rápolcoltam a lábaimat az övéire.
- Csak a szokásos - vonta meg a vállát.
- Szóval elvitted valamelyik modellt moziba, aztán megfektetted, reggel pedig lelépett - gondoltam végig Ben 'szokásos' programján.
- Nem, a csaj még mindig a szekrényben van - legyintett, mire elnevettem magam.
- Jó csaj volt? - faggattam.
- Nem volt rossz.
- Tízes skálán?
- Olyan hét-nyolc - emelte a tekintetét a bal sarokba, ebből tudtam, hogy megjelent előtte a kép, ahogy a csaj meztelenül áll előtte és pontozza.
- Szőke? Barna? - húztam tovább.
- Fekete - felelte.
- Miranda? - kerekedtek el a szemeim.
- Hogy jöttél rá? - lepődött meg.
- A legtöbb fekete csaj már megvolt neked, ebből tippeltem - nevettem el magam.
- Egyébként jobbra számítottam tőle - fintorodott el. - Drake szerint élete egyik legjobb éjszakája volt. Nos, ezek szerint Drake eléggé kispályás.
- Vagy csak te voltál már együtt túl sok lánnyal és magasak az elvárásaid - mondtam.
- Egyébként van benne valami - bólogatott a combján dobolva. - De szerintem csak sok rossz lánnyal voltam együtt. Modellektől többet várnék. Egy csomó olyan csaj volt akit egy buliban szedtem fel, a nevét se tudtam, de mégis jobbak voltak, mint mondjuk Natasha.
- Natasha ilyen szar volt? - lepődtem meg.
- Elég gyenge - bólintott elhúzva a száját, jelezve, hogy nem nagyon akarja megismételni azt az éjszakát.
- Egyébként. A modellek nem kurvák. Nem értem, hogy miért ilyen magasak az elvárásaid - mondtam, enyhén sértődötten.
- De a modelleknek az a feladata, hogy nap, mint nap a legjobbat hozzák ki magukból. Olyan magabiztosan mászkálnak a kifutókon, olyan megnyerőek a képen, mindenki azt hinné, hogy valami vadállatok az ágyban.
- Ne beszélj általánosságban - mondtam gyorsan, mielőtt még folytatta volna. - Nem minden modell olyan gyenge. És attól függ, hogy miben méred.
- Kinézet, teljesítmény, tűrőképesség... - sorolta.
- Te jó ég - röhögtem el magam,
- De egyébként nem minden modellről beszéltem. Csak a modellek nagyon szélsőségesek. Vagy nagyon jó, vagy egy csalódás az egész.
Hmm... Lehet, hogy van benne valami? Bennél tapasztaltabb embert nem nagyon találok e téren. És persze ilyenkor egyértelműen egy kérdés merül fel bennem. Én melyik kategóriába tartozok?
- Most azon agyalsz, hogy vajon téged hova sorolnak be, mi? - kérdezte egy pimasz mosollyal az arcán.
- Egyikbe se, mert a szakmából még senkivel se bújtam ágyba - válaszoltam. Ez egyébként igaz volt. Szakmabelivel még nem szűrtem össze a levet.
- De azért érdekelne... - húzott tovább.
- Csak ezért nem fogok lefeküdni senkivel, akárhány fotós haverod is rám akar mászni - magyaráztam, mire Ben óvatosan elmosolyodott. Az összes haverja a cégtől teljesen rám van állva, és intézkednek, hogy Ben finom célzásokkal dicsérje őket, de az arckifejezéséből mindig látom, hogy igazából mennyire ajánlja az adott srácot. Már elég régóta ismer, hogy tudja ki illene hozzám, és nem feltétlen egy éjszakáról van szó, mert akármilyen édesek is, hogy rendesen randizni akarnak hívni, nekem elég különleges természetem van, és Ben tudja, hogy vagy én nem tudnám elviselni a srácot, vagy fordítva.
- Semmi baj, majd kifaggatjuk Stylest - vigyorgott.
- Hiába faggatjátok, nem történt semmi - húztam el a számat, amolyan 'sajnálom, de nem segíthetek' mosollyal.
- Tényleg, mi van a szívtipróval? - vette át Ben a kérdező szerepét.
- Tegnap találkoztunk - vontam meg a vállam, és szerettem volna ennyivel lerendezni, de Ben kérdőn fürkészett, ezért folytattam. - Áthívott magukhoz, mert volt ilyen kis baráti találkozás, vagy micsoda. Ott volt az összes One Direction tag, Eleanor és Liam barátnője is. Ja, meg a Little Mix is.
- Little Mix? - vonta fel a fél szemöldökét. - Ismerősen hangzik.
- Csajbanda. Az X-Faktorban indultak, néhány éve.
- Ja, igen - ugrott be neki, mire én furcsán kezdtem méregetni. A legjobb barátom, aki a rockon kívül semmi más felé nem nyit, és állítása szerint Taylor Momsen a legjobb csaj, ismeri a Little Mixet? - Ne ijedj meg, a következő hónapban jönnek hozzám egy fotózásra - úgy látszik észrevette, hogy az agykerekeim már egy egész összeesküvés-elméletet kreáltak.
- Felemelő élmény lesz - csúszott az arcomra egy kárörvendő mosoly.
- Mert?
- Engem már az első tíz percben kiborítottak.
- Téged nem nehéz - nevetett fel egy picit.
- Majd megtudod - legyintettem sokat sejtő mosollyal. - A lényeg, hogy a 1D tagok se bírják őket. Le is léptünk, Eleanorékkal.
- Kik Eleanorék? - érdeklődött.
- Louis, El, Harry és én - feleltem. - Kimentünk a London Eye-hoz, ott végigsétáltunk a parton, szendvicseztünk ilyenek - vontam meg a vállam lazán.
- Értem - bólogatott, de nem sokat tudtam kivenni a tekintetéből. - Apropó szendvics, nem vagy éhes?
- De - juttatta eszembe, hogy a reggeli pogácsám óta nem is ettem semmit. - Mit eszünk?
- Kínai? - mosolyodott el a telefonjáért nyúlva, ami a dohányzóasztalon pihent.
- Juj, rendeljünk szerencsesütit is - csillantak fel a szemeim.
- Rendelünk szerencse sütit is - mosolyodott el, majd a telefonja névjegyzékéből kikereste a kedvenc kínai éttermünk telefonszámát. - Szokásos? - kérdezte, miközben a füléhez emelte a telefont.
- Aha - bólogattam mosolyogva, majd hallgattam Ben csevegését a diszpécserrel.
- Negyed órán belül hozzák - felelte, visszatéve a telefonját az eredeti helyére.
- Mit csináljunk addig? - húztam el a számat.
- Barkóba? - ajánlotta.
- Oké - lelkesedtem be. - Kezdesz vagy kezdjek?
- Kezdjél.
- Rendben megvan - feleltem, amikor kitaláltam.
- Tárgy? - kezdte.
- Nem.
- Állat?
- Nem.
- Növény?
- Élőlény?
- Nem.
- Fogalom?
- Nem - Ben elgondolkodott egy kicsit, majd tovább kérdezősködött.
- Égitest?
- Nem.
- Egyáltalán ez egy létező dolog? - akadt ki.
- Persze.
- Gomba?
- A gomba élőlény - világosítottam fel.
- Egy kitalált karakter? Mesehős vagy ilyesmi?
- Nem.
- Oké, még besorolni se tudtam. Gondoltál egyáltalán valamire? - ráncolta a homlokát.
- Persze, hogy gondoltam - forgattam meg a szemeimet.
- Akkor miért nem tudom kitalálni?
- Mert béna vagy - vontam meg a vállam.
- Te vagy a béna, olyat adsz fel amit nem lehet kitalálni - tárta szét a karját.
- Na, próbálkozz.
- Valami gáz?
- Nem.
- Folyadék?
- Nem.
- Oké, feladom - sóhajtotta. - Mire gondoltál.
- Térdkalács - vigyorogtam, mire óvatosan megütötte ez öklével a homlokát és néhány másodpercig lehunyva tartotta a szemeit.
- Az nem egy tárgy? - emelte rám a tekintetét.
- Nem, ez egy testrész.
- De tulajdonképpen kézzel fogható. És ami kézzel fogható az tárgy - gondolkodott.
- Nem, a térdkalács egy testrész - álltam ki az állításom mellett és nem tágítottam.
- Na jó, én jövök - legyintett Ben, tudva, hogy úgyse hagyom magam. Néhány másodperc múlva újra megszólalt. - Rendben, kezdheted.
- Állat?
- Nem.
- Élőlény?
- Nem.
- Tárgy?
- Igen.
- A lakásodban megtalálható?
- Az enyémben nem.
- És az enyémben?
- Ott azt hiszem igen.
- Nagyobb, mint ez az asztal? - mutattam a dohányzóasztalra.
- Általában nem.
- Milyen színű?
- Csak igennel és nemmel válaszolhatok - világosított fel.
- Oké. Akkor piros?
- Nem.
- Kék?
- Nem.
- Sárga?
- Nem.
- Rózsaszín?
- Általában nem ilyen színűek, de be lehet festeni - állított le, mielőtt a szivárvány összes színét felsorolom.
- Akkor fehér?
- Nem.
- Fekete.
- Nem.
- Sötét szín?
- Van sötét árnyalata is.
- Ez kész - ráztam meg a fejem. - Természetesen mindig ilyen színű?
- Igen.
- Na jó, hagyjuk a színét. Anyaga. Textil?
- Nem.
- Műanyag?
- Nem.
- Üveg?
- Nem.
- Fa?
- Nem.
- Föld?
- Nem.
- Gumi?
- Nem.
- Milyen más anyag van még? - buktam ki.
- Hidd el van még.
- Oké, ezt is hagyjuk - tereltem tovább. - Mire használjuk?
- Csak igennel és nemmel válaszolhatok - ismételte.
- Dísztárgy?
- Is.
- Tárolunk benne valamit?
- Igen.
- Na jó, egyre jobban összezavarsz - fogtam a fejem. - Fingom sincs.
- Szabad a gazda? - mosolyodott el.
- Azt hiszem - bólintottam.
- Kaspó - felelte, ami hasonló reakciót váltott ki belőlem, mint előbb belőle a térdkalács.
Ezek után folytattuk és olyanok merültek fel, mint hirdetőtábla, Facebook, pendrive, zsebkendőtartó, hányózacskó és további hülyeségek. Aztán megszólalt a kaputelefon, jelezve, hogy megérkezett a kajánk. Én mentem ajtót nyitni, amíg Ben előkereste a pénzét, és teljesen elfeledkeztem valamiről.
- Hello - mosolygott rám a körülbelül velünk egykorú, magas, szőke, kék szemű srác, akinek a tekintete alig fél másodperc alatt az arcomról a melleimre terelődött. Kösz dekoltázs, kösz elfelejtett melltartó. - Hmm... - mordul fel halványan, ami nem volt nagyon hangos, de elég zavarba ejtő volt, és Ben pont akkor lépett elég közel ahhoz, hogy meghallja.
Szegény srác észre se vette, hogy Ben megjelent, csak akkor amikor hátulról a kezeit óvatosan a melleimre helyezte, ezzel eltakarva a 'kilátást'. Előtte gyorsan a kezembe nyomta a pénzt és merev, szikrákat szóró szemei nem sugároztak túl sok jót a szemben álló srácnak.
- Öhhm... Az ára... - nézte le gyorsan fülig vörösödve az egyik doboz tetejére ragasztott blokkról, majd gyorsan leolvasta. A kezébe nyomtam a pénz, Ben pedig továbbra is védelmezőn állt mögöttem, annyi különbséggel, hogy az állát megpihentette a vállamon. Nem sok borravalóra számíthatott. - Ajánlhatok esetleg üdítőt? - kérdezte zavartan, mire két, amolyan 'mi a szart akarsz még itt???' tekintetett kapott, így inkább beharapta a száját, átnyújtotta nekem a dobozt, majd végignézte ahogyan rácsuktam az ajtót.
- Köszönöm - suttogtam lesütött szemekkel. Utálom a perverz bunkókat, és ez az volt a javából.
- Ne köszönj semmit - felelte, hasonló hangsúllyal.
- Viszont most már elengedhetnéd őket - krákogtam és ismét normális hangnemben szóltam.
- Ja, bocsi - kapta el hirtelen a kezeit, és visszasétáltunk a kanapéhoz.
Nekiálltunk enni - természetesen először a másik dobozát vettük el, így ki kellett cserélni - és a bénázásunkon röhögtünk, mert egyszerűen képtelenek voltunk használni az evőpálcikákat.
- Juj most jön a kedvenc részem - tapsoltam kettőt és mosolyogva néztem, ahogyan Ben előveszi a szerencsesütiket.
- Válassz - a kettő közül kiválasztottam a szimpatikusabbat (fogalmam sincs, hogy miért azt választottam, megérzés), majd Bennel egyszerre széttörtük és megnéztük az üzenetet.
- Na? - néztem rá kíváncsian.

- Ha túl sokáig vársz a tökéletes pillanatra, a tökéletes pillanat el fog kerülni - olvasta fel.
- Wow - bólogattam, jelezve, hogy ez nagyon mély. - Vélemény?
- Én még nem ismertem fel a tökéletes pillanatot. Vagyis... szerintem már elhagyott - felelte egy féloldalas mosollyal.
- Vagyis? - vontam fel a fél szemöldököm.
- Mindegy - legyintett, terelve a témát. - Te mit kaptál?
- Szerencsés leszel a szerelemben - fogdostam a kezemben a kis cetlit, és nagyon szerettem volna elhinni, ami rajta van. Épp ideje lenne.
- Látod, ez egy jel - bólogatott röhögve, mivel totálisan nem hisz az ilyen dolgokban.
- Mármint?
- Most, hogy találkozgatsz Harryvel kapsz egy ilyen sütit. Hátha összejön - magyarázta egy kedves mosollyal.
- Hátha - mosolyogtam vissza rá, majd ismét szemügyre vettem a kis papírt. Hátha.